2021. március 18.

Szeretnék szeretni

 


Reményik Sándor – Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
halálos, nagy ragaszkodással
senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
jobban, mint őket én,
s több könnyük volna engemet siratni,
mint nekem, ha őket elveszíteném.

Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak,
én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
és én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.

Vándorolok egy szívtől másikig,
s vissza megint,
s mondom magamban: szeretnék szeretni, –
de rév nem int.
Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
s az mint a köd elfoszlott százfele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
elporlott, s tele lett a föld vele.

Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
nekem hullt le, – de csillagtörmelék,
sok arcon meg-megcsillan egy jele,
de nem az egész, – s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
s az Egyből itt a földön lett a sok, –
sok-sok szívből tevődik össze Egy,
szívtől szívig azért barangolok.

2021. március 16.

Szeretve lenni ...



"Szeretve lenni és szeretni, ehhez bátorság kell, az a bátorság, hogy bizonyos értékeket mindennél előbbre valónak ítéljünk - és vállalva a kockázatot, mindent föltegyünk ezekre az értékekre."


2021. március 14.

Az igazi segítőtárs



Az igazi segítőtárs

1. Mózes 2,18
„És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

Bevezetés

A fenti Igének a prófétai vonatkozásáról most nem lesz szó, hanem a személyes üzenetéről, amely mindnyájunknak szól. A Mózes első könyvének második részében le van írva, hogyan teremtette Isten Évát, és hogyan szerezte a házasságot. Ilyenkor legelőször arra szoktunk gondolni: igen, hiszen nem jó az embernek egyedül. Jobb megnősülni, férjhez menni, jobb házasságban élni. Ennél azonban sokkal többről van szó ebben az Igében.

1.) Nem jó az embernek egyedül

Amikor Isten hat nap alatt helyre állította a földet - megfigyelhettük -, minden egyes napon azt mondta: jó, igen-igen jó. Amikor befejezte Isten az egészet a hatodik nap végén, úgy olvassuk: „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” (1 Mózes 1,31). Eddig még csak ez a szó hangzott el Isten szájából: jó.
Most első ízben mondta Isten, hogy nem jó. Valami nem jó. Nem jó az embernek egyedül lenni. Amikor Isten kimondta, hogy nem jó, akkor rögtön gondoskodott is arról, hogy az ember ne legyen egyedül: „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ez az első, amit meg kell jegyeznünk mindnyájunknak, akit nyomaszt a magány. Amikor érzi az ember, nem jó egyedül, ne kezdjünk el intézkedni. Isten mondhatja ki csak azt, hogy nem jó. Ha Ő ezt kimondja, akkor majd Ő intézkedik is. Ő szerez majd segítőtársat, hozzánk illőt. Eddig még mindenki ráfizetett arra, ha változtatni akart a magányán. Tenni akart valamit, és nem bízta Istenre, Aki látja, hogy mi a jó, és mi nem. Isten, ha akar, majd változtat!

2.) Egyedüllét, magány

Az egyedüllét nem csak annyi, hogy felnő a gyermek, ifjú lesz belőle, és azt mondja: nem jó egyedül. Keresek magamnak társat, és házasságban fogok élni.

(1) A házasság önmagában nem oldja meg lelkünk magányosságát

Hiába él az ember házasságban, egyszer valamilyen módon a házasságnak is vége szakad. Ott marad özvegyen valamelyik fél, és akkor újból egyedül van. Sőt élhet még a társa is, és házasságban lehetnek, mégis egyedül érzi magát. Gondolják át ezt a testvérek! A házasságban is lehet egyedül lenni! Talán éppen akkor, amikor nagy szükségben van, és kérdései vannak az embernek.
Legtöbbször nem is azért van egyedül az ember, mert a másik nem akar segíteni, nem akar megérteni, ellenséges a másikkal szemben. Természetesen ilyen is van, hogy valakit nem érdekel a társa, mert éli a maga önző életét. Nem is méltó az ilyen ember arra, hogy házastársnak, segítőtársnak nevezzék. Viszont lehet az, hogy valaki nagyon is akar, szeretne segíteni, de nem tud. Az ember így egyedül marad. Hiába élnek százak és ezrek körülöttünk, az ember nagyon is érzi, hogy egyedül van. Ez nem jó!

(2) Az egyedüllét érzése általános

Az egyedüllét olyan általános dolog, amit nemcsak a hívő ember, hanem minden ember ismer. Most, a huszadik század végén, nagyon elidegenedtek egymástól az emberek. Hiába élünk több milliárdan a földön, az ember mégis azzal küszködik, hogy egyedül van.
„Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – 
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén” - írta az egyik költőnk, Tóth Árpád.
Miért van ez? Isten azt mondta, hogy „nem jó az embernek egyedül”, mégis annyi ember van egyedül. Egy dolgot figyelembe kell venni. Bejött a bűn, és attól kezdve nagyon sok minden megváltozott, ahogy az egyedüllét kérdése is.

3.) Az egyedüllét áldásai
Bizonyos esetekben szükséges és jó az embernek egyedül, mert áldására lehet.

(1) Elősegítheti az igazi Segítőtárssal való találkozást

Jeremiás siralmai 3. részének 24-33. versében ez áll: „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat.” Jó egyedül ülni és hallgatni? Ez új dolog. A bűneset miatt nagy változás történt. A bűneset előtt azt mondta Isten, hogy „nem jó az embernek egyedül”, és ez nem változott. Az Ige megáll. Most sem jó az embernek egyedül. Az embernek segítőtársra van szüksége. Azért, hogy erre az igazi Segítőtársra rátaláljon - mivel a bűn bejött -, először jó egyedül, porba tenni a száját, megalázkodni. Így találja meg azt, Akivel járva már nem lesz egyedül.
Az Ige mit mond az egyedüllétről? A Hóseás könyve 2. részének 13. verse Izráelnek szól, de nyilván mi is tanulhatunk belőle. „Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.” Talán itt kezdődik az egyedüllét. Az ember mélyen átérzi, hogy maga van, egyedül maradt. Ember nem tud rajta segíteni. Hiába is akarnak, nem tudnak. Pusztában találja magát, és ezt Isten készíti így.
Van, amikor a nem hívő embereket is kiviszi Isten a pusztába. Másért, mint a hívőt, de a célja mindkét esetben ez: „szívére beszélek”. Csak mást kell mondania a hitetlennek, és mást az övéinek. Azért van a nem hívő ember életében annyi nyomorúság, hogy megértse: egyedül maradt. Pusztába jutott, és jó lenne egy kicsit elcsendesednie. Meghallania, vajon hogyan és miként menjen tovább.
Annyiféle zaj veszi körül az embert. Az ember nem szeret pusztába kerülni, kell neki a zaj, a tömeg, a társaság. Hadd szóljon az a zene, olyan erősen, hogy szinte majdnem belesüketül, mert érzi, hogy az egyedüllétben, valaki szólna hozzá. Nem akar egyedül maradni. Egyszer aztán odáig jut, hogy azt mondja, most kikapcsolok. Nemcsak a rádiót, és a külső hangforrásokat, hanem valamit magamban is. Hadd legyek végre csendben! Akkor kezd Isten az ember szívéhez szólni!
Jó egyedül. Jó egyedül hallgatni. Akkor kezdi az ember megérteni, hogy nem jó egyedül. Nem elégítenek ki a barátok. Nem elégít ki a másik nem. Nem elégít ki a házasság, a házastárs. Nem elégít ki a pénz. Nem elégít ki a hírnév. Nem elégít ki semmi ezen a világon, egyedül vagyok, és nem jó egyedül. Akkor, ebben a pusztaságban, az egyedüllétben kezd Isten az ember szívére beszélni.

(2) Találkozás Istennel az egyedüllétben

Van egy történet az Ószövetségben. Mózes első könyve 32. részének 23. és 24. verseiben: Jákóbról van szó, amikor a családjával hazafelé vonul: „Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala. Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.” Amikor mindenét átvitte a vízen, úgy tűnt, teljesen egyedül maradt, majd észre vette, hogy még sincs egyedül. Van valaki, aki neki is a szívére akar beszélni, mégpedig egészen komolyan, hiszen tusakodott vele egy férfiú: „Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő mondá: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott” (32,25-29).
Az egyedüllétben, a pusztában, a magányában az ember Istennel találkozik. A szívére beszél. Van, amikor sokba kerül a „szívünkre beszélés” - mint Jákób esetében is -, amikor Isten tusakodik velünk, és mi Istennel. Mi is szoktunk tusakodni. Védjük a magunkét, a felfogásunkat, a terveinket. Mondjuk az érveinket Istennek. Ömlik belőlünk a hitetlenségből eredő ellenállás.
„Megilletté csípőjének forgócsontját”, és akkor Jákób nem tudott tovább harcolni. Sánta maradt egész életére. Így van, amikor az ember tusakodik a magányában Istennel. Az Úr tesz valamit, ami olyan nyomot hagy az emberen, hogy egész életében meglátszik rajta.
Azt olvastuk a végén, hogy új nevet adott Jákóbnak: „Isten harcosa”. Ez lett a neve. Ezen kívül, mikor kérdezősködött a vele küzdő neve után, nem mondta meg, de ott megáldotta Jákóbot. Jó egyedül! Amikor úgy néz ki, hogy egyedül maradt az ember, és már nincs körülötte más, se ember, se jószágok, semmi; hogy letett már mindent; hogy nem kell már kincs, anyagiak, egyebek, akkor ott van az Úr, és rájön, hogy nincs egyedül. S ha ott van az Úr, abból áldás fakad: „megáldotta őt az Úr ott.”

(3) Jézus Krisztus egyedülléte

Jézus Krisztus is nagyon gyakran volt egyedül. Bár azt olvassuk az Igében, az Úr Jézus többször is mondta: „…de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van (Ján 16,32). Mégis sokszor kivonult a pusztába, hogy egyedül lehessen az Atyával. Mindjárt, amikor bemerítkezett, viteték a Szellemtől a pusztába. Márk evangéliuma 1. részének 13. versében ez áll: „És ott volt a pusztában negyven napig kísértetvén a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.” Amikor az ember egyedül volt, Isten elvezette előtte az összes állatot, de hozzá illő segítőtársat nem talált. Krisztus is egyedül volt. Hiába voltak ott az állatok. Hiába szolgáltak az angyalok, és hiába volt ott az ördög. Egyedül harcolta meg a harcot. Meg kellett harcolnia, hogy nyilvánvaló legyen, nincs más, akiben igazán bízik, akire számíthat, egyedül csak az Atya.
Nem jó az embernek egyedül, de amikor külsőleg egyedül marad, akkor tűnik fel igazán az embernek, hogy van Segítőtársa. Az, aki segít, aki igazán társ minden nyomorúságban és bajban, aki mindig tud segíteni: Isten. Azért visz Isten bennünket a pusztába, a csalódásba, és azért hagyja, hogy meggyengüljünk, mert így tanuljuk meg, hogy nincs más, aki igazán segítőnk lenne, csak Ő. Más nincs, egyedül csak Isten.
A Jeremiás prófétánál olvassuk: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik…” (Jer 17,5), ha valaki bízik a másikban, és gondolja: ha vele leszek, nem leszek egyedül, ha annyira bízik ebben, hogy Isten helyére teszi az életében, és Isten már háttérbe szorul, akkor átkozott lesz. Az ember egyedül Istenben bízhat, másban mindig csalódni fog. Meg kell tapasztalnia, hiába van mellette a másik, mégis egyedül van.

(4) Pál apostol magányossága

Pál apostol életében is azt látjuk, hogy élete végén egyedül maradt. Ezt azért mondom el, mert a hívő embernek is meg kell ezt tanulnia. Pál apostolnak utolsó levele a Timótheushoz írott második levél. Az utolsó rész 16. és 17. versében írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.”

4.) Az igazi segítőtárs Jézus Krisztus!

Már tudjuk azt, hogy miért mondta Isten, „nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat hozzá illőt.” Feladatot is bízott az emberre, hogy művelje és őrizze a kertet. Azt mondta Isten, hogy nem jó egyedül. Egyedül ezt nem tudja megtenni az ember. Ezt a munkát egyedül nem végezheti el, segítőtárs kell neki. Nem azért adta Évát mellé, hogy érzelmi alapon ne legyen egyedül, ne nyomassza az egyedüllét. Segítőtársra volt szüksége.
Pál itt arról beszél, hogy Isten rábízott egy munkát: hogy teljesen elvégezze az igehirdetést a pogányoknak. Amikor ezt a munkát végezte, voltak segítőtársai az emberek közül. Nagyon sokszor felvidították Pál szívét. Végül mégis egyedül kellett maradnia, hogy megtapasztalja, és bizonyságul legyen nekünk is: mindenki elhagyta, de az Úr mellette állt, és megerősítette, hogy bevégezze a rábízott munkát.
A nem hívő - de a hívő is! -, tanulja meg, hogy az igazi segítőtárs Jézus Krisztus! Nemember: nem a másik, nem apám, nem a szülő, nem a gyermekem, akire számítok, hogy öreg napjaimban segít; nem a férjem vagy a feleségem, akire számítok. Nem az emberek.Az igazi segítő Jézus Krisztus!
Sokszor Isten ezért vesz el minden támaszt, ezért visz ki a pusztába, hogy tanuljuk meg: Ő az igazi segítőnk! „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

(1) A Zsoltárok könyvének bizonyságtételei
Nézzük meg milyen segítőtárs Jézus Krisztus! 

108. zsoltár 13. verse: „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!” Nem mindenkit az egyedüllét nyom. Van, akinek más harcai vannak. Van, aki épp az ellenkezője, amolyan „zajos” fajta ember, mindenben benne van, de sokszor a vesztére: „adj szabadulást nékünk!” Van, aki a bűnnel harcol: nem azt teszi, ami jó, amit szeretne, hanem azt teszi, amit gyűlöl. Nem tudja, hogyan lehetne szabadulni, győzni ebben a harcban. Hiábavaló az emberi segítség. Kért már annyi tanácsot. Tanács van, de nem tudnak segíteni: „adj szabadulást nékünk az ellenségtől!”
116. zsoltár 1. és 2. verse: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.” Testvérek, ki tudja azt elmondani közülünk: van tapasztalatom, meghallgatja az Úr esedezéseim szavát, és nemcsak a Bibliában olvastam. Nemcsak mások mondták. Van tapasztalatom arról, hogy esedeztem és meghallgatott az Úr. Szeretem az Urat, és meghallgatott, mert fülét felém fordította, és ezért ezután is segítségül hívom Őt! A 3. és 4. vers: „Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és inségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!”, és megszabadította az Úr.
A 16. és a 17. versekben így olvassuk: „Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.” A Római levél 10. részének13. versében ez áll: „…a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” Ugyanaz a szó van itt, amit üdvösséggel is szoktak fordítani. Aki segítségül hívja az Urat, üdvözül, azaz megtartatik.
118. zsoltár 5-9. versek: „Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.”
50. zsoltár 15. verse: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.”
91. zsoltár 14. verse: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Itt a Segítőtárs, Akit mindig segítségül lehet hívni! Tudom, hogy vannak emberek is, akik segítenek. Embereket is adhat egy időre segítségül nekünk az Úr. Mégis, az emberek sokszor nem tudnak segíteni. Gyakran nincsenek ott, amikor segíteni kellene. Hiába hívjuk, nem hallják. Az Úr mindig ott van! Mindig tud segíteni!
Nagyon érdekes, mennyi ígérete van az Úrnak, és ezeket mind megcselekszi, mert megígérte. Ebből a mi részünk csak annyi, ahogyan a 91. zsoltár 14. versében olvassuk: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám…” Ragaszkodunk Istenhez, és ezért. Ilyen ígéreteink vannak: „Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.”
Vegyük figyelembe, ezek nem olyan oroszlánok és sárkányok, amelyeket ketrecben tartanak, vagy amelyek a pusztában ordítanak. Ezek nem állatok. Ezek a kígyók és sárkányok a szellemi hatalmakat jelképezik. Ilyen esetekben, amikor ott jár az ember a sötétség hatalmai között, a démonok között, a Sátán ereje alatt, azt mondja az Úr, hogy kézen hordozlak, nem ér veszedelem egy dolog miatt: mert ragaszkodunk hozzá, és segítségül hívjuk Őt. Ilyen segítőtárs az Úr, „hozzánk illő”!
63. zsoltár 1-9. versek: „Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Érdekes, hogy ezt a zsoltárt Dávid a pusztában írta. Őt is kivitte oda az Úr: „Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat, és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. […] Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Ilyen az a Segítőtárs, akit Isten nekünk adott. „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ilyen az Úr segítsége!

(2) A Szent Lélek is segítségünkre van

A Rómaiakhoz írott levél 8. részének 26. versében is segítségről van szó. Ezt a hívő emberek értik meg: „Hasonlatosképen pedig a Lélek [Szellem] is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Eddig sok Igét olvastunk arról, hogy amikor szükségben vagyunk, segítségül hívhatjuk az Urat. Itt azt mondja az Ige, hogy mikor nem tudjuk, mit kérjünk, mit mondjunk, a Szent Szellem akkor is segítségünkre van. Amikor segítségül hívjuk az Urat, akkor segítségére van a mi erőtlenségünknek: „… maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Láttuk az Igében, hogy Istennek a szava az volt: „…Nem jó az embernek egyedül lenni”. Azután bejött a bűn, és elszigetelődtek egymástól az emberek. Egyedül maradtak, mert a bűn falat rak nemcsak Isten és az ember közé, hanem ember és ember közé is. Eltávolítja őket egymástól. Isten ezt a rosszat jóra fordította. Ő maga vezeti úgy az ember életét, hogy kicsalogatja a pusztába, mert a szívére akar beszélni. Meg akarja értetni vele, hogy más Segítőtársat akar adni. Krisztust akarja adni, akit mindig segítségül lehet hívni!

(3) Krisztusban leszünk egymásnak is segítőtársai

Amikor az ember megtalálja Krisztusban a segítséget, a Segítőtársat, nem lesz tovább egyedül. Nemcsak azért, mert megtalálta Krisztust. Krisztusban ledőlt az a fal is, ami a bűn miatt emelkedett ember és ember között. Ha mindkettőnek Krisztus a segítőtársa, akkor a két ember is közel kerül egymáshoz.
Nem volt nagyobb ellentét emberek között, mint zsidók és a pogányok között. Azt olvassuk az Úr Jézusról: „… eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef 2,14). Ad olyan segítséget emberekben is, ami nem emberi segítség, hanem emberek által adott isteni segítség. A testvéri segítség nem emberi segítség. Mindig, amikor összetévesztjük, és nem az Urat látjuk azokban a testvérekben, akik által megsegít, azonnal kijózanít! Azonnal megmutatja: te most emberben bíztál, és ez így nem jó!
Akkor visszavezet, kicsalogat a pusztába, és a szívünkre beszél. Újból elmondja nekünk: csak Rám van szükséged. A másik emberben is csak Rá van szükségünk, vagyis az Úr a segítőtárs. Éppen ezért, ezt szeretném ide helyezni a szívünkre: Amikor ezt az Igét olvassuk, lehet, hogy valakinek úgy készíti el az életét az Úr, hogy ad neki házastársat is segítőtársul. Amiről történetileg szól ez az Ige: lesz felesége, lesz férje. Nem ez a lényeg, és nem ez a legfontosabb. Ehhez külön kegyelmi ajándék kell, kinek így adta az Úr, kinek úgy (1Kor 7,7). Akár házasságban él az ember, akár házasság nélkül, akár házasság előtt, akár özvegységben, akárhogyan is él: az ember az igazi segítőtársa csak Krisztus. Vele nem vagyunk egyedül!

Befejezés

„És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk. Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz [vallástételünkhöz]. Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindúlni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,13-16).
Ámen.

Debrecen, 1994. március 2.

2021. március 6.

Elisabeth Elliot: Társkereső




Egy másik számomra értékes könyvet olvastam el az utóbbi hónapokban Elisabeth Elliotól: Társkereső. 

A legtöbb tanulságos részletet igyekeztem kijegyezni, hadd szolgálja javunkat, építsen lelkileg... :)

„Ha új területre merészkedünk, ahol már nem elég a puszta megszokás, mások történetűnek biztató, vigasztaló, nevelő befolyására van szükségünk.”

„Az Úr mindig válaszol annak az embernek a kiáltására, aki minden vágya ellenére az Ő akaratát kívánja cselekedni.”

„Az Istenben élt élet az akarat, nem pedig az érzések síkján zajlik. A Szentírásban a szív nem más, mint az akarat; az ember minden cselekedetének mozgatórugója, a Teremtőtől kapott irányító hatalom, amely képes a döntésre és a cselekvésre.”

„A remények és az álmok a legalkalmasabbak arra, hogy Istennek áldozzuk.”

„A gondolatok foglyul ejtése az akarat dolga.”

„Sok csapdát elkerülhetnénk, ha becsületesen szembenéznénk valódi indítékainkkal.”

„Az alárendeltség azonban nem alacsonyabb rendűség.”

„Az alárendeltség lelkülete nélkül nincs igazi kegyesség, nincs férfias nemesség, sem női vonzerő.”

„A férfinak úgy kell viselkednie a lánnyal, hogy közben számításba kell vennie a közöttük meglévő különbségeket.”

„Isten Ádámot teremtette meg először. Majd, amikor meglátta azt az egyetlen dolgot, amire a teremtett világban azt mondta, hogy nem jó – hogy a férfi kénytelen egyedül lenni – olyan teremtményt alkotott, aki csodálatosan hasonlított a férfira és csodálatosan különbözött tőle.
A férfinak teremtette.
Szó szerint a férfiból teremtette (csontjából való csont).
Odavitte a férfihoz.
A férfi adott neki nevet.
Nem volt egyenlő a férfival? De igen – három dologban.
Mindkettőjüket Isten teremtette.
Mindkettőjüket a képmásának teremtette.
Mindkettőjüket erkölcsi felelősséggel ruházta fel.
Ők ketten ugyanakkor azonban láthatóan nem egyenlőek, és ahogy én látom, dicsőségesen különböznek egymástól. Nem versenytársak, hanem kiegészítik egymást.
(...) Isten arra teremtette a nőt, hogy legyen a férfi segítőtársa, vigasztalója, szeretője.
A férfinak adta e kezdeményezést, a nőnek az elfogadást.”

„A tiszta szív osztatlan szív. A tiszta szív Isten akaratát vágyik tenni, bármi áron. Annak van erős akarata, aki képes önmaga ellenében dönteni, mondván,’ne az én akaratom  legyen meg, hanem a tied.”

„A szeretet, amelyről én beszélek, nehezen veszíti el a türelmét, törekszik mindig építő lenni. Nem birtokló: nem az a legfontosabb számára, hogy jó benyomást keltsen, és nem is dédelget elrugaszkodott gondolatokat saját fontosságáról.
A szeretet jó modorú, nem törekszik önző haszonra. Nem sértődős. Nem tartja számon a rosszat, sem nem kárörvendezik mások gonoszságán. Ellenkezőleg: együtt örül a jó emberekkel, amikor felülkerekedik az igazság-
A szeretet nem ismer tűréshatárt, bizalmának soha nincs vége, reménysége soha nem lankad; a szeretet túlél mindent. Igazából a szeretet az egyetlen dolog, amely akkor is megáll, ha már minden más romba dőlt.”
(1 Kor 13, 4-8 Phillips Biblia)

„Gyengeségünk minden megnyilvánulása Isten hívása, hogy tőle tanuljunk kegyelmet találni szükség idején, és felfedezni újjáteremtő, megváltó, megbocsátó és gyógyító hatalmát.”

„Az elkötelezettség bizalommal való odaszánást jelent, valakinek a gondjaira bízzuk magunkat. Tudatos cselekedet, teljes átadás, fogadalom, hogy megteszek valamit.”

„...Egyedül Ő irányítja az életünket, és az Ő kezén megy át minden, ami minket ér. Semmi sem hatolhat át szeretetének erődítményén.
Istennek dicső célja van azzal, hogy megengedi a szívfájdalmat. Ezekről a célokról sokszor esik szó a Szentírásban, például, hogy:
Változzunk el Krisztus hasonlatosságára (Róm 8, 29)
Tanuljunk meg bízni (2 Kor 1, 1-9)
Teremjünk gyümölcsöt (Ján 15,2)
Érjük el a lelki felnőttkort (Jak 1, 4).
Szenvedéseinkben Isten irgalmasságát láthatjuk."

„A megtört szív kedves áldozat Istennek. Sohasem fogja megvetni. Nem tudjuk, hogy egyszerű áldozatunkból milyen elképzelhetetlen jót tud kihozni.”

„Apró bántalmainkat, amelyek végtelenül kisebbek az Övénél, bizalommal hagyhatjuk rá átformáló munkájára. A hit próbája értékesebb az aranynál."

„A megtört szív:
-egyetlen erőforrásunkra emlékeztet
-felfedi előttünk gyengeségeinket
-kedves áldozat.”

„Ha valaki elkötelezi magát a házasságra, bizalommal odaszánja magát, a másik rendelkezésére bocsátja az életét. Tulajdonképpen ilyenkor lemondunk jogainkról, és egy másik emberre bízzuk magunkat. Ugyanezt teszi az is, aki az Úrnak szánja oda életét. Senki sem tesz ilyet, aki nem bízik Őbenne.

„Az elkötelezettség felelősségvállalást hoz magával. Feladatot és bizalmat jelent. Ígérem, hogy teszek valamit, fogadom, hogy egy bizonyos utat járok. A szeretet elkötelezettséget jelent.”

„Ha érzelmeinket és problémáinkat egyszerűen a kereszt lábához helyezzük, és ott vizsgáljuk meg őket rendíthetetlen őszinteséggel, általában kiderül minden lényeges.”

„Féld Istent és ne félj semmi mástól!”

„És féljek
Hogy létezik bármi, amit az emberek drágának tartanak
És Te megfosztanál tőle
És semmit sem adnál helyette?
Nem így van ez
Mert láthatom arcodat
És hallhatom hangodat:
Gyermekem, meghaltam érted.
Ha  a szeretet és élet ajándékát
Elfogadtad tőlem,
Visszatarthatnék-e tőled bármi drágát,
Bármi szép s ragyogó
Tiszta s becses dolgot?
Gyermekem, ez nem lehet.”

„Állj meg és láss

Állok, Uram
Köd gátolja látásomat,
Meredek, viharvert sziklák, balra és jobbra
Lejjebb, homályosan, óriások az éjszakában.
Merre vezet az út?

Állok, Uram,
A fekete szikla hátulról bezár,
Fejem fölött nyög a szél,
Megfagyasztja és összeszorítja a szívemet.
Félek!

Állok, Uram,
A szikla szilárd a lábam alatt
Majdnem elcsúsztam, Uram, a palán.
Oly fáradt vagyok, Uram, hová ülhetnék le?

Még mindig állnom kell?
Válaszolt nekem, és arcán
a szépséges kegyelem
A tökéletes, megértő szeretetről beszél
Ami minden zúgolódásomat elvette.

Állok , Uram,
Mióta Te szóltál, Uram, látom
Mit tettél – ezek a sziklák a tieid!
És mióta szereteted zár körül
Állok és énekelek.”

„A kitartó szív nem esik áldozatul az állhatatlanságnak.”

„A félelem hitetlenség...A  tökéletes hit teljesen a félelem fölé emel.”
 (George MacDonald)

„Isten sohasem tartja vissza gyermekétől azt, amit szeretete és bölcsessége jónak ítél (...) Ha Isten valamit megtagad tőlünk, mindig könyörületesen teszi.”

„Minél jobban megtanuljuk félni Istent, annál  kevésbé félünk bármi mástól.  Az Úr félelme kigyógyít az unalomból. Isten jelenlétében kell élnünk, ami lámpás a sötétben, felemészti a rosszakaratot. És kiégeti a rossz gondolatokat.”

„’Teljesíti az Istenfélők kívánságát’ (Zsolt. 145,19) Amikor megtanuljuk Őt félni, dicsérni és tisztelni, vágyainak fokozatosan rendeződnek. Mindaz, amiért korábban vágy égetett, elveszti vonzerejét.”

„Az Úr arra tanít, hogy a házasságra való felkészülés elsősorban nem abból áll, hogy megtaláljam a megfelelő társat, mint inkább abból, hogy belőlem legyen megfelelő társ.”

„Ha ma csendesen és hűségesen vállaljuk a kötelességünket, és elérkezik az ideje, Isten mindig teljes mértékben adja bölcsességét és erejét. Ne kövessük el azt a hibát, hogy energiánkat arra fordítjuk, ami ma nem dolgunk! A jövőre mindig az a legjobb felkészülés, ha lelkiismeretesen elvégezzük a mai napra ránk rótt feladatot.”

„Az ember egész életét eltöltheti azzal (amit sokan meg is tesznek), hogy jobbat keresnek a legutóbbinál. Itt kap szerepet a hit és a hűség. Bizalom Istenben. Megígérte, hogy vezet? Hűséges pásztor? Lehetetlenül nehézzé teszi szeretett juhainak, hogy megítéljék az akaratát, vagy megtartja az ígéretét, és irányítja az ösvényeket?”

„A felnőttkor a korlátok elfogadása. Az életben minden egyes választás ezer más lehetőséget zár ki. A szerelem végső soron választás.”

„Biztos elv a lelki életben, hogy kitartóan imádkozzunk dolgokért, elmélkedjünk rajtuk Isten előtt, majd tartsunk ki döntésünk mellett. Hallotta Isten az imádságunkat? Hisszük, hogy engedelmességet vár tőlünk? Akkor ’ne ássuk ki kétségek között, amit hitben ültettünk el.’”

„A keresztyén egész életét kísérje végig a hívő imádság.”
„A férfi elfogadásával együtt jár vezetésének elfogadása is, különösen ha áldozatot kell hozni.”
„Ha viszont elhatározzuk, hogy szerető mennyei Atyánk bölcs és szent akaratát igyekszünk követni, azt fogjuk tapasztalni, hogy a boldogság csendesen, váratlanul érkezik el, meglepően gyakran az áldozat melléktermékeként.”

„A szenvedés nem akadálya, hanem gyakran szükséges eszköze a boldogságnak.”

„A szeretet minden szenvedéssel jár. Aki szereti Istent, hajlandó várni.”
„Annak a szívnek, amelyik eltökélte magát, hogy az Atya akaratát teszi, nem kell vereségtől félnie.”
„Ha azonban valamit megkísérelünk, sohasem szabad arra gondolni, hogy lehetséges vagy lehetetlen.” (C.S.Lewis)

„Küzdelmeink közepette Isten hív: Jöjjetek énhozzám!”

„A kereszt megértéséhez talán a szív legtitkosabb vágyainak átadása visz a legközelebb. Hitünknek ez a próbája nagyon fontos. Saját keresztre feszítésünk tapasztalata, bár az nem mérhető a Megváltóéhoz, mindenképpen ahhoz segít hozzá, hogy megismerjük Őt szenvedésének közösségében. Mindenféle szenvedésben erre a közösségre hív.”

Janet Erksine Stuart:
„Jó alárendelni magunkat annak, amit nem értünk. Ez megtanít a hit és a reménység törvényeire.
Jó azt tenni, amit a legszívesebben nem tennénk, olyan körülmények között, amelyeket nem mi választottunk.
Jó, hogy mindig van valami, ami ösztökél, valami, ami arra emlékeztet, hogy ellenséges területen járunk, egy menetoszlop tagjaiként.
Jó minden vállalkozásunkban akadályokkal és kudarcokkal találkozni, hogy alázatosak maradjunk és ne feledkezzünk meg az imádkozásról.
Mindezek a dolgok hozzátartoznak a könnyhullatással való magvetéssel.”

„Isten be akarja tölteni a mi szívünket is, és rendkívüli türelemmel kíséri végig küzdelmeinket szívünk, akaratunk, értelmünk, eszünk, szenvedélyünk, érzelmeink és szeretetünk felajánlásáért. Bár fájdalommal jár, egyszerre csak egy napot kell megharcolnunk, és a mennyei Atya, aki jobban szeret minden földi apánál, segítséget ígért.”

„Hosszú időbe telt, míg megértettem, hogy Isten maga gondoskodik ezekről a küzdelmekről számunkra. Igen, azt mondom, hogy Ő rendeli ki őket. Nem véletlenül engedi meg. Pál apostol saját viszontagságairól (szorongatták, üldözték, letiporták) írva mondja ezt: ’Mert minden tiértetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.’ (2Kor 4,15). A bajok javunkra szolgálnak, és azoknak is a javukra válik, akik figyelnek minket.”

„Ne lepjen meg, ha az Úr mindenestől jogot formál ránk. Az Ő teremtményei vagyunk, semmi sem létezhet, lélegezhet nélküle, ebből következik, hogy kis meghalásaink és óriási örömeink nála kell kezdődniük és benne kell véget érniük. Ez napi háborúságaink eredete.”

„Krisztus sohasem mondta, hogy saját akaratunk elérésére törekedjünk. Azt mondta, hogy csak Őt keressük! Rájöttem, hogy ez a harc gyaníthatóan halálom napjáig tart, de reménykedem abban, hogy közelebb visz hozzá és drágább lesz nekem az Úr.”

„Érzéseinket nem mindig irányíthatjuk, de azt mindig eldönthetjük, hogy nem megyünk bele a kísértésbe.”

„Ha nem használjuk ezt az erőt, elveszíthetjük, vagy ellenkezőleg, a használattal, a belső ember napi gyakorlatával növelhetjük a kicsinek tűnő dolgokban, és az Igazság lelke szavában való bizalommal...Ne részleteiben harcolj egy-egy kísértéssel, fordulj el tőle. Egyedül Uradra nézz! Énekelj! Olvass! Munkálkodj!” (Amy Carmichael)

„Törvények, elvek, parancsok nem a nyugodt, kísértésmentes időkre adattak, hanem a (...) viharok idejére, amikor test és lélek egyaránt fellázad könyörtelen szigorúságuk ellen. És ha mégoly irgalmatlan is a törvény, megszegni nem szabad.”

„Úgy találtam, hogy egy férfi általában annyira lesz úriember, amennyire egy hölgy elvárja tőle, és nem jobban.”

„Nekünk, embereknek, akik mindent ki akarunk számítani, semmi sem tűnik csodálatosabbnak és érthetetlenebbnek, mint a kegyelem. Ehhez semmi köze a logikának. A felfoghatatlanul magasságos és hatalmas Isten árasztja ki szeretetét gyámoltalan, bűnös teremtményeire. Teljes bocsánatot kínál áldozata által, ha kérjük.
És nemcsak megbocsát, hanem megszentel, teljesen új életet ad megtisztított lelkünknek, saját életét és szeretetét, érdemünktől függetlenül.”

„(Isten) különböző ösvényeken vezeti drága gyermekeit, de mindegyik az igazság ösvénye.”

„Ő megígérte: ’ismeretlen ösvényeken viszem őket’ (Ézs 42, 16). Az Úr nem ad térképet, sem előzetes tájékoztatást. Egyszerűen hív, hogy kövessük. Ő a pásztor. A bárány, aki a halál árnyékának völgyében találja magát, esetleg arra gondol, hogy rossz irányba vezették. Valójában szükség volt arra, hogy átkeljen a sötétségen, mert csak így szokik le a félelemről. A pásztor itt is vele van.”

„...mi, gyermekek, kérhetünk bármit és remélhetünk bármit, amire szívünk vágyik. De mindig úgy remélünk, hogy Atyánk tudja, mi a legjobb nekünk és messzebbre lát nálunk. Mi úgy reménykedünk, hogy közben elismerjük: időnként nem tudjuk, mit kérjünk, nem tudjuk, helyes-e, jó-e, amit remélünk. Végül Istenre hagyjuk a döntést, abban a tudatban, hogy azt teszi, ami valóban a legjobb nekünk.”
„az az ellenség hazugsága, ha elhisszük, hogy egy megtörtént esemény megakadályozza egy másik megtörténtét. Mintha egy általunk vagy valaki más által elkövetett hiba feltartóztathatná Isten akaratát az életünkben.”

„A házasság sok mindenre megtanít, de leginkább Isten kegyelmére...”

„Mindenekelőtt arra törekedjünk, hogy Isten szeressük!
Teljes szívünkből adjuk át életünket Istennek!
Higgyük el, hogy az Úr szavunkon fog!
Ne lepődjünk meg az ellenség ellenállásán!
Imádkozzunk, terjesszük Isten elé kéréseinket!
Figyeljük, tartsuk nyitva a szemünket!
Higgyünk abban, hogy Ő mindig a legjobbat adja!
Fogadjuk el a mai napra adott válaszait!
Bízzunk Isten időzítésében!
Engedelmeskedjünk Istennek és a legkisebb dologban is!
Tegyük az Ő kezébe bizonytalanságunkat és félelmeinket!
Cselekedjünk elvből, ne pillanatnyi indulatból; tudatosan, ne érzelmek alapján!
Fogadjuk el férfi vagy a női voltunk követelményeit!
Ne felejtsük el, hogy a kereszt felvétele szenvedést jelent!
Ne sétáljunk bele a kísértésbe! Meneküljünk előle!
Határozzuk el, hogy nem csupán óvatosak, hanem mindenképp tiszták maradunk!
Tartsuk távol kezünket és magunkon a ruhánkat!
Bízzunk meg egy idősebb keresztényben és kérjünk tőle segítséget!
Legyünk hálásak osztályrészünkért (Zsolt 16,5)!
Dicsérjük az Urat és énekeljünk neki!
Őrizzük meg szívünk békességét!
Végezzük el a soron következő feladatot!”