7 tétel a szeretetről

7 tétel a szeretetről

Első tétel:

A szeretet nem érzelem

Második tétel:

A szeretet elhatározás és elkötelezettség

Harmadik tétel:

A hatékony szeretet feltétel nélküli

Negyedig tétel:

A szeretet örökre szól

Ötödik tétel:

A szeretetbe való elkötelezettséghez hozzá tartoznak

a döntések...

döntések...

döntések...

Hatodik tétel:

A szeretet legfőbb ajándéka személyes értékünk tudata

Hetedik tétel:

A szeretet a szeretett személy megerősítése, nem pedig birtoklását jelenti

(Forrás: John Powell: A tartós szeretet titka - A szeretetkapcsolatok megerősítése)

Figyelni a kapcsolatainkra!

Katona Béla

Figyelni a kapcsolatainkra!

Textus: 1. Sámuel 8.  
                         

  Szeretett Testvéreim!

Néhány vasárnappal ezelőtt engedett bepillantani az Örökkévaló Isten egy család életébe.  Hallhattuk az igéből azt, hogy hogyan kapta Sámuelt az Ő édesanyja és édesapja az Örökkévaló Istentől és azt is, hogyan ajánlották fel az Úrnak, hogy az Ő szolgája legyen. Tanúi voltunk annak, hogy a felcseperedő, az ifjú Sámuel hogyan találkozott először az Istennel. És íme, néhány fejezettel később már azt halljuk az igében, hogy Sámuel megöregedett és az Ő fiai voltak utána a bírák az országban. Testvérek! Azt mondhatjuk, hogy ez a felolvasott hosszú igeszakasz egy átmeneti időszakáról beszél Izrael népe történelmének. Ugyanis a bírák korát majd a királyok kora követi, de láttuk, hogy az átmenet milyen volt, legalább is ez a szakasz erről számol be. Maradjunk még egy pillanat erejéig annál a gondolatnál, hogy Sámuel, aki nemcsak próféta, hanem bíra is volt Izraelben két fiát tette meg utódjául. Fontos tudni, hogy a bíráknak abban az időben több feladata is volt. Ha a népre ellenség támadt, akkor mintegy hadvezérként kellett a nép élén álljanak. Ha nem jött ellenség, hanem másmilyen problémák, nehézségek ütötték fel a fejüket, akkor pedig igazságot kellett szolgáltatniuk. Azt hiszem, ha csak eddig ismernénk az igét, akkor azt mondanánk, hogy Sámuelnek, aki egy csodálatos szolgája volt az Istennek bizonyára két olyan fia volt, akik továbbvitték mindazt, amit Ő képviselt. Bizonyára tovább jártak azon az úton, amit az édesapjuktól láttak és tapasztaltak. Hiszen ismerjük a mondást: nem esik messze az alma a fájától. Ismerjük, csak nem mindig állja meg a helyét ez a mondás, mert jelen esetben, Sámuel két fia esetében szó sem volt ilyesmiről, nagyon messze esett az alma a fájától. Sámuel két fia ugyanis nem olyan bíra volt Izraelben, mint az édesapjuk. Egészen más utakat jártak. Nem a becsület és a tisztesség ösvényét követték, hanem megvesztegethetők voltak és elferdítették az igazságot. Testvérek! Vajon miért lehetett ez így? A Biblia nem szól róla, így aztán legjobb esetben is csupán találgathatunk. Nekem az a gondolat ütötte fel a fejét a szívemben, hogy vajon nem az lehetett-e a háttérben, hogy kevés ideje volt Sámuelnek saját gyermekeire? Hiszen teljes mellszélességgel odaszánta magát az Úrnak és próbálta az Isten útmutatásait követni, de a gyermekeit nem tudta az Isten ösvényére irányítani. És akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon Ő, mint édesapa kudarcot vallott? Könnyen lehet. És vajon nekünk milyen édesapánk  van vagy volt? És ha mi édesapák vagyunk, mit látnak tőlünk a gyermekeink? Hallatlanul fontos gondolatok ezek, hogy vajon mi az, amit át tudunk adni, akarva-akaratlanul, mert átadjuk, ha tetszik, ha nem, a saját életvitelünkkel, a másokhoz való viszonyulásunkkal, egy-egy élethelyzetben való megnyilvánulásunkkal átadunk dolgokat a gyermekeinknek, de vajon mit adunk át? A közelmúltban olvastam egy interjút Süveges Gergővel, az ismert televíziós bemondóval – bizonyára sokan ismerik –, ő a következőket mondta a férfiasságról  és a jó apai szerepről: Van annál férfiasabb, mintha valaki komolyan veszi elsődleges hivatását, vagyis férj és apa mivoltát? Van annál férfiasabb tett, mint a feleségnek otthon segíteni a négy gyermek istápolásában? Van férfiasabb dolog, mint felelősséget vállalni a családért és gyerekeket nevelni? Az igazi férfit nem macsóméterben mérik, hanem felelősségvállalásban.  A jó apáról, pedig azt mondta, hogy a jó apa olyan, aki jelen van családja életében, akiről nem kell fényképet tartani a kredencen, aki nem csak a telefonban hallatszik, hanem engedi magát megismerni. Aki ismeri a gyermekeit, és ez másképp nem megy csak együtt töltött minőségi idővel. Bevallom nagyon szíven találtak ezek a gondolatok, különösen kettő: a felelősségvállalás, mint férj és apa a családban, valamint az, hogy mennyi időt tudunk együtt eltölteni azokkal, akikért élünk. Hiszen nagyon fontos dolog ez, sőt sokszor így van ez kimondva: a gyermekeinkért küzdünk és küszködünk, vállalunk nagyon sokat, de éppen a gyermekeink isszák meg a levét, ha velünk nem találkoznak, ha nem látják az apjukat, de mondhatjuk az édesanyjukat is, hiszen nyilvánvalóan kettőjükre együtt van szükségük a gyermekeknek.

Múltkorában kaptam egy emailt ami pontosan, azt feszegette, hogy nem mindegy, hogy a munkánkat vagy a családunkat helyezzük előtérbe. Mert nyilvánvaló, hogy örül az ember, ha van munkája, de azt hiszem, hogy bizonyos dolgokra érdemes nemet mondani éppen a családunk miatt. Éppen azok miatt, akiket ránk bízott az Isten, mert ez a kis iromány megfogalmazza, hogyha te kiesel a munkahelyedről, beáll más valaki, nem vagy pótolhatatlan, bár úgy tűnsz, mintha az lennél, de a gyermekeidet nem fogja más felnevelni helyetted. És ezek igaz gondolatok. Nem tudom, hogy Sámueléknél,  Sámuel családjában mi volt a probléma, vajon az, hogy nem volt elég ideje a gyermekeire annyira elfoglalta minden más, amit az Isten rábízott, de az tény, hogy a gyermekek nem azon az úton indultak el, amelyen ő járt, és amelyet ő esetleg mutatni akart a gyermekei számára. Én egyébként hiszem és vallom, hogy az az egyik legnagyobb Istent dicsőítő dolog, ha gyermekeinken is látszik, hogy  van apjuk, meg van anyjuk, hogy valakik figyelnek rájuk, törődnek velük. Ez egy hívő ember számára egy óriási dolog, ha a gyermekeinken látszik, hogy valamilyen jó irányba próbáljuk őket terelgetni, mindamellett, hogy vállalásai, munkái, feladatai mindnyájunknak vannak. Testvérek! Sámuel fiairól azt olvassuk ebben az igében, hogy ők bizony a maguk hasznát keresték, megvesztegethető és az igazságot elferdítő emberek voltak. És, ha ehhez hozzáteszem, hogy ők bizony a nép élén voltak ilyen emberek, akkor ez még súlyosabb gondolat, hiszen a nép vezetőiként megvesztegethetőnek és az igazságot elferdíthetőnek lenni tragikus dolog és csak viszonylag rövid ideig lehet. Jöttek is Izrael vénei, és szóltak Sámuelnek, hogy itt bizony baj van, mi valami mást szeretnénk, mert ez nem jól van így. Testvérek! Fontos kérdés mindig mindenkor, hogy számít-e a becsület, számít-e a tisztesség emberi életünkben? Vagy azt mondjuk, hogy mások is ezt  teszik, mi miért ne tennénk, de a hívő embernek fontos kell legyen a tisztesség, a becsület, az igazság, a meg nem vesztegethetőség, mert ezek az Isten előtt olyan erények, amelyekkel Őt tudjuk dicsőíteni és szolgálni. Nem az a fontos elsőrendben, hogy önmagunknak milyen jó legyen, persze ez is fontos, mert ki akar rosszat magának, de ha csak ez számít, akkor egy olyan torzulás tapasztalható meg, amit Izrael népe ebben az időszakban bizony megtapasztalt. Sámuel ugyanis csodálatosan vezette Istenre figyelve a népet, de a két fia egyáltalán nem az Istenre figyelt, hanem csak saját magára. Ezt mondják Izrael vénei Sámuelnek: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak, tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék felettünk, ahogyan az minden népnél szokás.

 Testvérek! Ebben a két mondatban két dolgot látunk. Az egyik az, hogy van egy jó helyzetfelismerés, ez pedig úgy hangzik, hogy Sámuel megöregedett, fiai pedig nem az Ő útját járják. Azonban a jó felismerést egy nagyon rossz következtetés kíséri, hiszen azt mondják, hogy válassz nekünk királyt! Szeretnénk úgy élni, mint ahogyan a környező népek teszik! Ez megdöbbentette Sámuelt, mégpedig azért, mert jól tudta ő is, amit később olvasunk, hogy Izrael népének Isten a királya. Isten akarta vezetni ezt az egész népet, és tulajdonképpen Istennek fordítanak hátat ezzel a lépéssel, amikor ezt kérik Sámueltől. Testvérek! Én azt hiszem, hogy az is megdöbbent bennünket, amikor ezt olvassuk, hogy szeretnénk olyanok lenni, mint minden más nép. Isten választott népe nem kell, hogy olyan legyen, mint minden más nép. Éppen ez a nagyszerű az egészben, hogy az Isten gyermekei és Jézus tanítványai, nem kell, hogy olyanok legyenek, mint minden más nép. Míg Jézus a főpapi imában, amikor azt mondja, hogy nem azt kérem, hogy vedd ki Őket a világból, hanem, hogy őrizd meg Őket a gonosztól, akkor mintegy azt üzeni nekünk, hogy a világban, de nem a világ szerint kell élnünk nekünk, tanítványoknak. És bennünket ne zavarjon a hitbeli másságunk, ne zavarjon az, hogy mást gondolunk, mint esetleg azok, akik még az Istent nem ismerik, ez minket ne zavarjon, sőt zavarja őket. Izrael népét nem kellett volna, hogy zavarja, hogy nekik Isten a királyuk, míg a környező népeknek, volt egy emberi uralkodójuk. Sokkal inkább örülniük kellett volna, hogy ők nem egy emberben bíztak, hanem magában az Örökkévaló Istenben. Abban az Istenben, aki kihozta őket az egyiptomi szolgaságból, aki vezette őket a pusztai vándorlás idején, aki a megígért földre, Kánaánba beviszi Őket. Ehhez az Istenhez tartoztak, de ők nemet mondtak erre, emberi gyarlóság miatt. Az Úr Isten azt mondja Sámuelnek, hogy vázold fel a nép előtt, hogy mi vár rájuk, ha királyuk lesz és döntsenek. Testvérek! Én azt hiszem, hogy ebből a mozzanatából az igének azt látjuk, hogy Isten nem egy kényúr, hiszen Isten lesöpörhette volna ezt a javaslatot az asztalról, méltán tehette volna, még csak azt sem kellett volna mondania, hogy micsoda ellenzéki beszéd ez. Nem, lesöpörhette volna az asztalról, mert neki joga lett volna rá, de nem tette, mert azt mondta, hogy Én nem erőszakolom rá magam még a választott népre sem. A választott nép tagjai, pedig nem robotok, dönthetnek mellettem, vagy ellenem és döntsetek, ahogy jónak látjátok! De a következményekről, ne feledkezzetek meg! És hallottuk, hogy milyen következményei is lettek annak, hogyha királyt kér, földi uralkodót kér a zsidó nép. Ez nem egy mindennapi dolog, ahogyan halljuk az igében, hogy mi történik a fiakkal és a leányokkal, mi történik a megtermelt javakkal és az állatokkal, hogyan kell azt beszolgáltatni, hogyan adja azt a király a saját embereinek, hivatalnokainak. Mégis legyen királyunk – mondják. Szerintem ez egy egészen elképesztő mondata a Bibliának. Amikor felvázolja az Úr Isten azt, hogy ez és ez miért nem jó, de ti döntsetek, és azt mondja a nép, hogy mégis legyen királyunk! Nem a jó kell, amikor az Isten vezetett bennünket, amikor az Isten uralkodott, és bíráskodott felettünk, nekünk emberi király kell. Testvérek! Az Isten bizony engedi azt, hogy az emberek kitaszítsák Őt az életükből, az Isten tud hátra lépni, és ez egy fantasztikus dolog, hiszen az Isten ránk erőltethetné magát, egyen-egyenként is, de mint a választott népére is, ám Ő nem teszi. Hátralép, és azt mondja: akkor legyen királyotok, ti akartátok. Én azt hiszem, hogy nekünk, mai embereknek fel kell tenni a kérdést magunk számára, hogy milyen államforma van az életünkben? Királyság? De ki uralkodik? Én vagyok a király a saját életemben? Vagy engedem, hogy az Úr Jézus Krisztus legyen életem ura? Királlyá Jézust koronázzátok – van ott az egyik énekünkben és még jó néhány másik is biztat hasonlóra. Szerintem ma is erre van szükségünk, hogy az Úr Jézus Krisztus legyen életünk királya, életünk ura, hogy rá tudjunk figyelni, mert akkor lesz áldás az életünkön.

Testvérek! Talán felmerülhet bennünk ez a kérdés, hogy ez az igeszakasz mitől lehet adventi, mégis azt mondom nektek, hogy két dolgot üzen nekünk az Úr Isten advent első vasárnapján, mégpedig azt, hogy figyeljünk az Istenre. Elkövetkezik egy olyan szakasza életünknek évről-évre, amely sokkal pörgősebb, leterheltebb, felgyorsultabb, de kell, hogy tudjunk megállni, elcsendesedni, lassítani és az Isten elé odavinni a dolgainkat. Jobban odafigyelni a Mennyei Atyára. Minél több dolgunk van annál jobban érdemesebb odafigyelni az Úr Istenre. A másik üzenet, pedig arról szól, hogy figyeljünk egymásra, családunk tagjaira a nagy rohanások közepette, figyeljünk oda házastársa, gyermekre, unokára. Figyeljünk oda a kapcsolatainkra: Istennel és egymással való kapcsolatainkra egyaránt. Én kívánom, hogy ez sikerüljön nekünk a decemberi hónapban is. Legyen egy olyan szál, ami elvezet bennünket az Úr Istenig, legyen egy olyan adventünk, amelyben Istenre és egymásra egyaránt oda tudunk figyelni. Ámen

( Katona Béla )

Az istentiszteleten énekelt énekek: 152, 312, 170, 468, 479

2009. november 29. vasárnap

Lájk helyett ölelés

Lájk helyett ölelés 

 Felháborodom, tehát vagyok! Már a XX. század végén jelezték bölcs emberek, hogy ez lesz a mi korunk egyik meghatározó társadalomszervező ereje. Nyilván, háborogni mindig volt okunk, és ma még inkább van – Bogárdi Szabó István püspök írása. 

Haszonszerű és célirányos, közvetlenül megragadható termék lett az egész világfalu. Jól példázza ezt a közösségi média óriás üzemeinek egyre kínosabb botránysorozata: a gyors és közvetlen kapcsolatteremtést, a gyűlölet- és erőszakmentes kommunikációt, az önmegjelenítés csodás mámorát ígérő – ráadásul, úgymond ingyen működtethető – felületekről napszám derül ki, hogy a gyorsaság erőszakoskodó piacot, a közvetlenség a személyi adataink lenyúlását, a politikailag korrekt beszéd manipulációt, az önmegjelenítés ijesztő kiszolgáltatottságot jelent. Áldást ígérgettek, s már-már átokra kell gyanakodnunk. Beléphettünk a nyilvánosság csarnokaiba, de mi magunk lettünk a portéka. Van hát min felháborodni.

De inkább gondolkodjunk – gondolkodjunk el! A régi bölcsesség azt mondja: gondold meg, hogy akit meghallgatsz, talán tudhat valamit, amit te nem tudsz. Ám ez csak a személyesség dimenziójában érvényes, a bölcsességet bensőséges tapasztalat irányítja. Az úgynevezett közösségi média a gyorsaság és egyszerűség ürügyén elfordított minket egymástól és tapasztalatainktól egyaránt. Látszatos világért veszi cserébe mindazt, ami bensőséges és bizalmas. Ideje újra beszélgetnünk, „csetelés” helyett. Ideje újra bevonni hitvesünket, gyermekeinket, barátainkat a teljes közlés dimenziójába. Ideje lájkolás helyett átölelni a másikat. Ideje, hogy az ismerőseink valóban ismerőseink legyenek. Ideje újra az együttlét közvetlen örömében megsejteni, hogy a másik nem holmi digitalizált üzenet, hanem életemhez csatlakozó sors, és páratlan, egyedi élet. Nem eladható, hanem szerethető. Jézus azt mondja: jaj annak, aki megbotránkoztat, és jaj annak is, aki megbotránkozik. Korunk nagy érzülete, a felháborodás csak önigazolásra jó. A barátság és a bizalmasság nem halászgat az adataink után, mert nem eladni akar, hanem adni. Nem terméke van, hanem ajándéka.

Bogádi Szabó István írása a Kossuth Rádió április 8-i adásában hangzott el.

Forrás

 http://www.reformatus.hu/mutat/15001/

Kapcsolatklinika

Dr. Les & Leslie Parrott:

Kapcsolatklinika

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani másokkal, hogy tudnánk, kik is vagyunk, minden kapcsolatunkban saját magunk kiteljesedését fogjuk keresni.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy sokan éreztük már úgy életünk folyamán, mintha hiányt szenvednénk valamiben. A magány érzése bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen. Mindannyian átéltük, milyen érzés kívülállónak, kirekesztettnek és el nem fogadottnak lenni egy csoportban, ahová oly nagyon szeretnénk tartozni. Amikor pedig ilyen ürességet tapasztalunk, jellemzően valami rajtunk kívül álló dologgal próbáljuk az űrt betölteni. Vásárolunk, iszunk, eszünk, mindent megteszünk, csak hogy eltereljük figyelmünket a fájó magányról. Sokan így vigasztalják magukat: Ha majd megtalálom a megfelelő személyt, teljes lesz az életem. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha így volna, sohasem kellene csalatkoznunk barátainkban és nem romlanának el a házasságok sem. Ürességérzetünk hátterében valójában nem az áll, hogy valaki hiányzik az életünkből, hanem az, hogy a lelkünk nem egész, nem teljes.

Az egészséges kapcsolatok kialakításának elengedhetetlen feltétele, hogy jó úton haladjunk a kiteljesedés felé, valamint egészséges énképpel és helyes önértékeléssel rendelkezzünk.

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egy másik emberrel, hogy előtte mindenki mástól függetlenül "magunkra találnánk", semmi mást nem várunk majd a kapcsolattól, mint hogy valamiképpen kiteljesítse életünket.

Ha úgy kezdünk bele egy kapcsolatba, hogy nem érezzük magunkat              értékesnek, semmi egyebet nem adhatunk a másiknak, csak a rászorultságunkat. S még ha meg is nyerjük az illető szívét, egy bizonyos idő elteltével akkor is szembesülni fogunk ürességünkkel. Ezért veszélyes ez a hazugság. Irreális és egyben jogtalan elvárás bárkivel szemben - legyen az barát, barátnő, férj, feleség - hogy teljessé tegye az életünket. Nem a környezetünkben élők dolga megteremteni identitástudatunkat és teljességérzetünket.

A teljessé válás egy folyamat, amelynek során megtanulunk meggyógyulni a sebeinkből, álarcok nélkül élni, kézbe venni a sorsunkat, valamint bízni Istenben.

Egyetlen kapcsolat sem befolyásolja erősebben, mivé is leszünk, mint családi kapcsolataink. Gondolataink, érzéseink, szavaink és tetteink nagyrészt abból a közegből fakadnak, amelyben felnőttünk. A tudat szintjén elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk az otthon tanult leckéket, ám tudat alatt szivacsként fogadjuk be és tesszük magunkévá legszűkebb környezetünk érzésvilágát, gondolkodás- és viselkedésmódját. Nem vonhatjuk ki magunkat a szülői ház hatása alól.

Családunkban tanuljuk meg, hogy bízhatunk-e az emberekben vagy sem, hogy szívesen adunk vagy jobban szeretünk kapni és azt is, hogy társas kapcsolatainkban bátrak és oldottak, vagy éppen ellenkezőleg, csendesek és visszahúzódóak legyünk. A család tanítja meg, hogy mely érzések helyesek és elfogadottak, és mit engedhetünk meg magunknak.

Családunk a számunkra előírt szabályokon, a ránk osztott szerepeken és az elénk adott kapcsolatmintákon keresztül, erőteljesen befolyásolja kapcsolatteremtési készségünket.

Nincs az a kapcsolat, amelyikért semmit sem kell tennünk.

A jó házasság feladatai

A jó házasság feladatai

A pszichológiai kutatások azt mutatják, hogy a jó házasságban a pár tagjai képesek bizonyos életfeladatok elvégzésére. Először is önálló felnőttként tudnak működni és leválni arról a családról, amelyben nevelkedtek. Ez nem azt jelenti, hogy megszakítanak velük minden kapcsolatot - ez a felnőtt önállóság kezdete. Önálló döntéseket hoznak, nem (vagy minimálisan) terhelik rá a házasságra gyermekkori problémáikat, és nem hozzák házastársukat sem nehéz helyzetbe ennek kapcsán.

Ezzel összefüggésben képesek kötődni egymáshoz hosszú távon, párként közös identitást alakítanak ki, egymással osztják meg legbensőségesebb gondolataikat és leginkább egymáshoz tartoznak. Ezt a "burkot" egészséges mértékben megvédik a külvilággal és más személyekkel szemben is. Mindkettőjük számára kielégítő szexuális életet élnek, megismerik egymás igényeit és hosszú távon gondolkodva, elégedettek egymással. Ezt természetesen rövidebb időszakok (például gyermek születése) felboríthatják, azonban a pár mindkét tagjának fontos az egyensúly visszaállítása. Kapcsolatuk fontosabb számukra, mint a külső, átmeneti csábítások, melyeknek ellenállnak.

A gyermekes családokban képesek a szülők a gyermekkel járó lemondások és változások felvállalására és kezelésére. A sok szempontból nehezített élethelyzetben nagyobb örömöt jelent számukra az a szeretet és sokféle szülői öröm, amelyet a gyermektől kapnak, mint a problémák. Megtanulják, hogyan alakítsanak ki egy új életformát, amelyben továbbra is párként működhetnek együtt. A házasságot alapvetően biztos kikötőnek élik meg, amely a legnagyobb kihívások esetén is menedéket nyújt. Bíznak párjukban, neki mondják el problémáikat és párjuktól valós megértést és segítséget kapnak.

A kapcsolat hozzájárul a felek személyiségfejlődéséhez, és nem gátolja őket. Képesek úgy változni a kapcsolaton belül, hogy közben megőrzik mindazt, amit a másik szeret bennük. Alapvetően segítik és támogatják egymás terveit és fejlődési lehetőségeit, megértik egymás ilyen irányú igényeit és szükségleteit.

Végül képesek arra, hogy megőrizzék az egymás iránti szerelem érzését valamilyen formában akkor is, ha kapcsolatuk már hosszabb múltra tekint vissza. Szép emlékeket őriznek a megismerkedésről, és képesek párjukat olyannak látni, mint az első időkben.

Forrás

www.life.hu

Bölcs választás

BÖLCS VÁLASZTÁS 

Életed legfontosabb döntése, hogy elfogadod-e Jézus Krisztust Megváltódként. A második pedig a társválasztás.

Vajon igaz szerelmet érzek?

Vannak, akik nem akarnak házasodni. Ez is elfogadható, a többség azonban családban szeretne élni. Összeházasodni könnyű, de a boldog és sikeres házasságot elérni nem könnyű. Nem csak szerencse kell hozzá. Vannak bizonyos dolgok, amiket megtehetsz, hogy megnöveld a sikeres házasság esélyeit. Öt ezek közül:

1. Értsd meg, mi a Biblia szerinti házasság!

A házasság az egyik legfontosabb dolog az ember életében. Egészen új életvitel kezdetét jelenti, melynek során két ember élete eggyé lesz. A házasság életre szóló elkötelezettség. Olyan komoly dolog, hogy a családok és barátok előtt megfogadják, hogy szeretni és támogatni fogják egymást, amíg a halál el nem választja őket. Isten komolyan veszi az esküt. Ha esküt teszel, meg kell tartanod (Préd 5,5). Ebben benne van a házassági eskü is. Isten ezt mondja: "Gyűlölöm a válást."

Jó, ha megegyeztek abban, hogy a házasság életre szól, és a válás kizárva. Jézus ezt mondta: "...Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." (Máté 19,6) Minden házasságban vannak problémák, de nagy segítség, ha mindketten tudják, hogy egy életre elkötelezettek egymásnak. Egyfajta biztonságot és szabadságot teremt, amiben a válás fenyegetettsége nélkül oldhatják meg problémáikat. A válással soha ne fenyegetőzz egy vita során!

A nőt nem a férfi fejéből vette Isten, hogy felette álljon, nem is a lábából, hogy járjanak rajta, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, közel a karjához, hogy megvédjék, közel a szívéhez, hogy szeressék.

2. Legyél a megfelelő ember

A legtöbb fiatalnak gondot jelent, vajon megtalálja-e a megfelelő társat? Ez fontos, de a boldog házassághoz két megfelelő ember kell. Számodra épp annyira fontos, hogy megfelelő emberré válj, mint az, hogy a megfelelő embert megtaláld. Néhány ötlet, amivel felkészülhetsz a házasságra:

Szükséged van az Istennel való személyes kapcsolatra

Ha nem vagy még keresztyén, azaz hivő ember, a legfontosabb, amire a házasságra készülve törekedned kell, hogy személyes kapcsolatba kerülj Istennel Jézus Krisztuson keresztül. Ekkor Isten Szentszellemét adja, hogy benned lakjon. A Biblia ezt mondja: "A Szellem/Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Gal. 5,22-23). Ezek változtatják az otthont a mennyország előízévé. Ha keresztyén vagy, van-e minden nap személyes kapcsolatod Istennel? Olvasod-e mindennap Isten igéjét? Növekedsz-e az Úrban? Hűséges tagja vagy-e a helyi gyülekezetnek? Ha igazán szereted az Urat, és örömöd leled benne, teljesíti kívánságaidat. A Biblia ezt mondja: "Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt. 37,4)

Tanulj meg önzetlenül szeretni!

A "házasságra érettség" döntő része az önzetlen szeretet megtanulása. Ahogy már említettük, Isten az otthont szánta olyan helynek, ahol a leginkább megtanulhatjuk ezt a szeretetet. Lehet, hogy a családod egyes tagjaival nehéz kijönni, mégis köztük kell megtanulnod az önzetlen, áldozatra kész szeretetet. Kezdd azzal, hogy megköszönöd az Úrnak, hogy oda helyezett, ahol vagy.

Tanulj meg egyedülállóként is boldog lenni!

Természetes és normális dolog, hogy egy fiatal társra vágyik, de egyedülállóként is meg kell tanulnod boldognak és elégedettnek lenned. Tudnod kell, hogy a házasság nem oldja fel a magányt. Ha nem vagy egyedülállóként boldog, házasként sem leszel az. Házas emberek milliói magányosak és elégedetlenek. Szeretetet és beteljesülést kerestek a másik emberben, és csalódtak. Kár elsietni a házasságot csak azért, mert megijedsz attól a gondolattól, hogy hátralévő életed egyedül kell eltöltened. Ez az egyik legtragikusabb hiba, amit sokan elkövetnek. A boldogság és megelégedettség titka Isten megismerése. Szeretete teljesen kielégít. Szeresd Őt teljes szívedből. Olvasd el a 91. zsoltárt, különösen az utolsó három verset, és figyeld meg, mit ígér Isten annak, aki szereti Őt.

3. Istentől várd a megfelelő társat!

Ha Isten úgy látja, hogy szükséged van társra, a megfelelő időben gondoskodni fog róla.

Istent sokkal jobban érdekli, kivel kötsz házasságot, mint téged. Hajszálaid számát is számon tartja.

Ha ennyire törődik veled, biztos lehetsz abban, hogy jövendő házastársadra is gondja lesz, hogy el ne rontsd az életed. Ha Istennek az az akarata, hogy megházasodj, tudja, ki számodra a megfelelő személy, de ne feledd el: Isten nem automatikusan a megfelelő személlyel köttet veled házasságot. Egy hivő ember is belebolondulhat bárkibe. Ha házasságot akarsz kötni az illetővel, különféle csodálatos "jeleket" láthatsz, melyek arra utalnak, hogy Isten helyesli ezt a terved. Dr. James Dobson, az ismert keresztyén tanácsadó mondta: "Aki azt hiszi, hogy Isten sikeres házasságot garantál minden hívő embernek, az meg fog lepődni." A következő történetet mondta el:

"Egy fiatalember, aki már többször kért tőlem tanácsot, elmondta, hogy az éj közepén felébredt. Határozottan érezte, hogy Isten azt akarja, hogy elvegyen egy fiatal lányt, akivel csak néhányszor találkozott. Pillanatnyilag nem is jártak együtt, és alig ismerték egymást. Másnap reggel felhívta a lányt, és elmondta az üzenetet, amit szerinte Isten küldött neki az éjjel. A lány úgy gondolta, hogy Istennel nem szabad vitatkozni, és elfogadta az ajánlatot. Azóta hét éve házasok, és az esküvőjük óta küszködnek házasságuk fennmaradásáért." Ne feledd, Istent nagyon érdekli, kit választasz társnak, és szeretne vezetni ebben a fontos kérdésben.

Isten akarata megegyezik azzal, ami számodra a legjobb.

4. Válassz bölcsen!

Istentől kell várnod a megfelelő társat, de használnod kell a józan eszed és a tőle kapott bölcsességet. Néhány dolog, ami segíthet helyesen választani:

Tudd, mit keresel!

Némelyek úgy gondolják, hogy csak a világ legszebb, legokosabb és legkedvesebb személyével tudnának boldogok lenni. Légy reális: nincs esélyed arra, hogy tökéletes személyt találj. Megtalálhatod viszont azt, aki neked való. Az igazi szerelmet abban találod meg, aki "kiegészít" téged, akit úgy érzel, hogy hozzád tartozik. Ha azt akarod, hogy házasságod Isten akarata szerint boldog és kiegyensúlyozott legyen, bizonyosodj meg afelől, hogy a választottad is keresztyén-e. Sok ember nem érti, mit jelent igazán keresztyénnek lenni. Azt gondolják, aki templomba jár és rendes életet él, keresztyén. Ez azonban nem így van. A Biblia szerint az a keresztény, aki belátta, hogy bűnös, és elfogadta Krisztust Megváltójaként. Nincs középút: vagy befogadta valaki Krisztust, vagy nem: "Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." Ahogy már mondtuk, Isten soha nem akarja, hogy a keresztény nem kereszténnyel kössön házasságot. Az, aki szándékosan nem engedelmeskedik ennek a parancsnak, katasztrófális következményekre számíthat.

Isten soha nem akarja, hogy egy keresztény nem kereszténnyel házasodjon össze

"Mit tegyek, ha nem tudom, hogy az illető keresztyén-e?"

Ha jól ismered, és mégsem tudod, hogy keresztyén-e, valószínű, hogy nem az. Olyat kelt keresned, aki őszintén Jézus Krisztusnak szánja az életét. Mindkettőtök számára fontos, hogy Krisztusnak az Őt megillető helyet biztosítsátok. A Biblia ezt mondja: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők..." (Zsolt. 127, 1 ). Krisztus a középpontja az életednek? Krisztus a középpontja a párod életének?

Ügyelj a testi kapcsolatra!

A testi kapcsolat, vagy pettingelés nemi vágyakat ébreszt, melyek elvakítanak. Sok pár követett el emiatt életre szóló hibát. Összeházasodtak, és túl későn fedezték fel, hogy mindössze a nemi vonzalom kötötte össze őket. Tartóztasd meg magad, hogy hosszú távú, megbánás nélküli boldogságban lehessen részed.

A Sátán rövid távú izgalmat kínál, amit hosszútávon bánni fogsz. Isten önmegtartóztatást kér tőlünk, és ha engedelmeskedünk, bánkódás nélküli hosszú távú boldogságot ad.

Bizonyosodj meg arról, hogy igazán ismeritek-e egymást!

Jól tudunk képmutatóskodni, főleg, ha jó benyomást akarunk kelteni. Akármilyen furcsának tűnik, lehetséges, hogy évekig jártok együtt, összeházasodtok, és csak ekkor derül ki, hogy nem is ismerted a párodat. Dr. Ray Short ezt mondta: "Több éven át ezt a bátor tanácsot adtam diákoknak: Ne házasodjatok össze, míg egy hétvégét nem kempingeztetek együtt, természetesen megfelelő felügyelet mellett. Egy ilyen hétvégéből többet tanulhatsz, mint egy tucat randevúból, ahol mindketten a legszebb oldalatokat mutatjátok egymásnak." Ahhoz, hogy jobban megismerjétek egymást, találjatok különböző időtöltési formákat. Játsszatok együtt! Játék közben felfedezheted a másikban az önzés nyomait, amiről korábban nem tudtál. Tud-e veszteni, vagy duzzog, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretné? Cukkolja a többieket, de megsértődik, ha őt bosszantják? Dolgozzatok együtt! Figyeld meg, hogy viselkedik különböző helyzetekben. Befejezi-e, amit elkezdett, vagy hamar feladja? Vidám marad-e nehéz körülmények közt is? Tekintettel van-e másokra?

Gondolkozzatok együtt! Vitassátok meg, mit gondoltok a fontos dolgokról. Mely dolgok fontosak a számára? Tudja-e bölcsen kezelni a pénzt? Milyen céljai vannak az életben? Imádkozzatok együtt! Látnod kell a másikban az Istent szerető személy tulajdonságait is. Őszinte-e a hite, vagy csak másokban akar jó benyomást kelteni? Egy fiatal feleség sokat bánkódott, mert férje nem tudta vezetni a családi áhítatot. Elmondta csalódását a lelkésznek is. "Imádkoztatok együtt az udvarlás alatt?" – kérdezte a lelkész. Bevallotta, hogy nem. "Azt hiszem, valahol mindig tudtam, hogy Attila nem igazi keresztyén, Olyan tulajdonságokkal ruháztam fel, amikkel nem rendelkezett," Két ember között akkor a legerősebb és legtartósabb a kapcsolat, ha mindketten keresztyének, növekednek szellemben, és mindketten Jézust akarják követni, és neki engedelmeskedni. Ahogy egyre közelebb kerültök Istenhez, egymáshoz is közelebb juttok. Ez a legjobb szerelem!

Becsüljétek egymást!

Van valami, ami nem hiányozhat a kapcsolatotokból: becsülnötök kell egymást, azaz tisztelni, sokra értékelni a másikat.

A nők olyan férfi után vágyakoznak, akire felnézhetnek, de aki nem nézi le őket.

Ne válassz túl korán!

Ismét hangsúlyozni szeretnénk: az idő a legjobb barátod, ha meg akarod tudni, tényleg egymásnak valók vagytok-e. Ne siesd el a házasságot. A statisztikák szerint a férfiak számára a legjobb kor 27 és 31 év közt van, a nőknél 25 év körül. Ne sajnáld az időt, hogy megbizonyosodj afelől, ő-e a megfelelő személy, de ne jegyezzétek el egymást, csak ha a közeljövőben tervezitek az esküvőt. Jobb a hosszú udvarlás és rövid eljegyzés, mint fordítva. Ha egy évnél többet kellene várni az esküvőre, várj az eljegyzéssel is!

5. Kérd Isten áldását házasságotokra!

Az eljegyzés ideje gyönyörű időszak, de egyúttal veszélyes is, mert különösen ki vagytok téve a kísértéseknek. Sok pár, aki elkerülte a szexet az együtt járás idején, az eljegyzés ideje alatt elbukik. "Úgyis összeházasodunk. Ha vigyázunk, hogy nehogy rájöjjenek és elkerüljük a terhességet, miért kellene várnunk?" Ez helytelen érvelés. Az eljegyzés nem házasság. Az eljegyzéseket gyakran felbontják. Lehet, hogy hozzá fogsz menni a jegyesedhez, de lehet, hogy nem. Ha mégis felbontjátok, a szex csak még fájdalmasabbá teszi az egészet. Hogy fogod majd magad érezni, mikor tényleg találkozol az "igazival"? Hogy mondod el neki? Mi van, ha megtudja valaki mástól? Egy biztos: meg fogod bánni, ha nem tartogattad magad az ő számára. Tegyük fel, megházasodtok. Életed legszebb idejének a mézesheteidnek kellene lennie. De valóban az lesz? Aligha. A házasság előtti szex tönkretette a nászágy szépségét és csodáját.

Ahogy a számítógépet is azzal programozzák, amit beletáplálnak, minket is azok az érzések "programoznak", amelyeket a tetteinkkel kapcsolunk össze. Az első benyomások különösen erősek és sokáig emlékezünk rájuk. Az első alkalom érzései kitörölhetetlenül benne maradnak a tudatodban. Ha házasság előtt szexuális kapcsolatot létesítesz, akkor biztos, hogy bűntudatot, félelmet érzel és megsérül az önbecsülésed is. Ez mindkét partnerre igaz, de leginkább a nőkre. Bűntudatuk van, mert úgy érzik, valami helytelent tettek, mert elveik ellen cselekedtek, és félnek két dolog miatt: 1. terhesek lesznek 2. kitudódik.

Akár megvolt már az eljegyzés, akár nem, ha lefekszel valakivel, bűntudatot, félelmet érzel, és csökken az értéked a saját szemedben. Akár tudatosul benned, akár nem, úgy "programozódsz", hogy a szexet ezekkel a rossz érzésekkel kötöd össze.

Tegyük fel, megházasodtok, a szex már legális. Most már nincs ok, hogy rossz érzéseid legyenek. A mézesheteken elfelejthetsz minden bűntudatot, félelmet és szégyent, hogy szabadon élvezhesd a tökéletes, korlát nélküli szexet... igaz? Nem! Ráébredsz, hogy ezek az érzések jelentkeznek. Úgy "programozódtál", hogy ezeket a rossz érzéseket összekösd a szexszel, és minden alkalommal, mikor nemi kapcsolatba léptek, újra kísért a félelem, bűntudat és szégyen. Több évi házasság után is képtelen leszel teljesen és szabadon odaadni magad társadnak. Ez szörnyű ár néhány pillanat házasság előtti szexért.

Isten útja szép

Ha megtaláltad életed párját, őrizd kapcsolatotok szentségét, mintha egy megfizethetetlen kincset őriznél. A házasság előtti önmegtartóztatás gyönyörű esküvőre készít fel. Szüzességed a legdrágább ajándék, amit kedvesednek adhatsz. Ez egyaránt igaz fiúkra és lányokra is. Ha tisztán tartottad magad, nagyon fogsz örülni, hogy annak a személynek tartogattad ezt a drága ajándékot, akivel leéled hátralévő életed. Teljesen, hiánytalanul átadhatjátok egymásnak magatokat bűntudat, félelem és szégyen nélkül. Isten mindig azt akarja, ami nekünk a legjobb. Isten örömét leli abban, ha két gyermeke átélheti a szerelmet teljes szépségében, hevében és tisztaságában, úgy ahogy Ő tervezte.

Mindenkiben megvan a vágy, hogy magát teljesen odaadja valakinek, mély lelki kapcsolatban legyen vele, mélyen és kizárólagosan szeresse. Isten a keresztényeknek azonban ezt mondja: "Nem, amíg nem elégedsz meg az én szeretetemmel! Amíg oda nem adod magad teljesen és fenntartás nélkül nekem! Amíg nincs velem olyan erős személyes kapcsolatod, hogy felfedezd: csak bennem találod meg a kielégülést, addig nem leszel képes a tökéletes emberi kapcsolatra sem, amit számodra terveztem. Soha nem válsz eggyé senkivel, amíg nem válsz eggyé velem mindent és mindenkit félretéve, minden vágyadat és kívánságodat elfelejtve. Ne tervezgess, hanem engedd, hogy olyan izgalmas tervet adjak neked, amit el sem tudsz képzelni. A legjobbat akarom neked. Engedd, hogy hozzájuttassalak! Ne vedd le rólam a szemed, és várj! Elégedj meg azzal, amit én adok. Hallgass rám és tanulj tőlem. Csak várj. Ennyi az egész.

Én vagyok az Isten. Ne nyugtalankodj! Ne aggódj! Csak bízz bennem!

Ne azzal törődj, amit mások szereztek, vagy amit másoknak adtam. Ne azokra a dolgokra nézz, amikről azt hiszed, szeretnéd. Csak nézz rám rendületlenül, hogy el ne mulaszd, amit meg akarok neked mutatni. Ha kész vagy erre, olyan szeretettel leplek meg, ami minden képzeletedet felülmúlja. Amíg nem vagy kész, és amíg az, akit neked szánok, nincs kész (épp most is azon dolgozom, hogy mindketten készek legyetek a kellő időben)... amíg nem vagytok elégedettek velem, és azzal az élettel, amit nektek készítettem, nem vagytok képesek átélni azt a szeretetet, ami a velem való kapcsolatotokat példázza, és ez a tökéletes szeretet. Azt szeretném, hogyha ilyen csodálatos szeretetben lenne részed, hogyha élő lenne a velem való kapcsolatod, és hogy élvezhesd testileg és kézzelfoghatóan a szépség, tökéletesség és szeretet örök egységét, amit nektek kínálok magamban. Tudd, hogy nagyon szeretlek. Én vagyok az Isten. Hidd el, és légy békességben!

Forrás: kifinet.hu

http://nicelife.hu/tanuljunk/parkapcsolat/12.php

„A saját kudarcaink segítenek abban, hogy másokat megértsünk”

„A saját kudarcaink segítenek abban, hogy másokat megértsünk”

Látogatóban a Pálhegyi házaspárnál

Tavaly ünnepelték az ötvenedik házassági évfordulójukat, öt gyermekük és tizenöt unokájuk van, jó negyedszázada foglalkoznak házassággondozással, de Pálhegyi Ferenc és Gede Lívia ma sem gondolja, hogy mintaházasság lenne az övék. Vallják, hogy naponta küzdeni kell a másikért, a kapcsolatért, és ha mindezt Isten vezetésével tesszük, az áldás nem marad el.

A Budapest Torockó téri református lelkészi hivatalban beszélgetünk, ahová a házigazda tájékozottságával kísértek be. Mióta járnak ebbe a gyülekezetbe?

Pálhegyi Ferenc: Régebb óta, mint ahogy egymást ismerjük. Én 1950-ben itt konfirmáltam Joó Sándornál. Sepsiszentgyörgyön születtem, a bécsi döntés után Brassóba, majd Besztercére költöztünk. Apám 1944 őszén katona volt a Dunántúlon, így édesanyámmal Budapestre jöttünk a rokonainkhoz, hogy közelebb legyünk hozzá. A főváros ostromát is itt éltük át, a húgom az óvóhelyen született.
Még 1945 tavaszán került a kezembe anyám Bibliája, amelyet a Jelenések könyvénél kezdtem el olvasni. Ezt senkinek sem ajánlom, de engem lenyűgöztek az apokaliptikus képek – bár nem értettem őket, a megélt borzalmak miatt közel álltak hozzám. Aztán Makón, a Bethánia Egyesület által szervezett vasárnapi iskolában tizenkét évesen megtértem. Apám 1948-ban került haza az orosz hadifogságból; ekkor már együtt érkeztünk Budapestre. A Hűvösvölgyben kaptunk lakást, és ez a templom volt a legközelebb hozzánk.
Gede Lívia: Mi debreceniek vagyunk, de az otthonunkat bombatalálat érte. Egy vidéki nagynéném fogadott magához bennünket néhány évre, amíg anyukám Budapesten jó állást és hármunknak albérletet nem talált. Édesanyám a háború után, az ébredési mozgalom idején jutott hitre, ezután kezdtünk el Joó Sándor gyülekezetébe járni.

Zuhog vagy szemerkél

Ezek szerint itt is ismerkedtek meg. Esetleg klasszikus „ifis szerelem” volt az Önöké?

 
P. F.: Miután 1956-ban szétesett a gyülekezet ifjúsági csoportja, Uray Gézával, aki a legjobb barátom volt, elkezdtük újjászervezni. Joó Sándortól elkértük a keresztelési anyakönyveket, elindultunk látogatni, és 1957 őszén már ifjúsági csendesnapot tartottunk. Itt az egyik lány egy időre eltűnt a csoportból. Amikor előkerült, örömmel újságolta, hogy Sándor bácsival beszélgetett, és átadta az életét Krisztusnak. Gede Lívia volt, a későbbi feleségem…
G. L.: Egyébként nagyon visszahúzódó lány voltam, tizenhét évesen konfirmáltam, és utána is csak a templomig jutottam. Hívtak ugyan a lányok ifire, ám mindig arra hivatkoztam, hogy tanulnom kell. Egyszer anyukám is mellettem állt, és előtte nem mertem nemet mondani, így aztán kelletlenül, de elmentem. Meglepett a kedves fogadtatás, jól éreztem magam, és ott ragadtam. A csendesnap után elkezdtünk egyre többeket hívogatni, sőt a szomszédos budahegyvidéki ifi megalakulásába is besegítettünk.

Vagyis a közös szolgálat érett lassan házassággá?

 
P. F.: Hát, én jól emlékszem egy pillanatra, amikor a templomból jöttünk kifelé, Lívia előttem vagy tíz méterrel, és a tekintetünk találkozott. No, attól nem tudtam szabadulni…
G. L.: Pedig akkor csak ismerősként odabólintottam neki egy köszöntést. Nem gondoltam semmi egyébre, hiszen úgy tudtam, hogy vőlegény. Meg is lepődtem, amikor később megkérdezte tőlem, hogy hazakísérhet-e. Azonnal rávágtam, hogy miért engem akar kísérgetni, amikor menyasszonya van.

P. F.: Valóban volt a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, ahová jártam, egy komoly kapcsolatom, amely ekkorra már fölbomlott. Felajánlottam hát Líviának, hogy tisztázom a helyzetet hazáig. Amíg a Torockó térről a Margit híd pesti oldaláig jutottunk, elmondtam a védőbeszédemet a zuhogó esőben.
G. L.: Ami persze csak szemerkélt.
P. F.: Íme, még a közös élményeinkre is másképpen emlékezünk… Egyszer erről úgy nyilatkoztam, hogy zuhogott az eső. Lívia rögtön szóvá is tette, mert szerinte az eső csak szemerkélt.

A nézetkülönbségeknél maradva: talán a legnehezebb a hozott mintáink és az alapvető személyiségjegyeink eltéréseivel szembesülni, hiszen minden napunkban, minden viszonyulásunkban előtűnnek. Önöknek mennyire különbözik az alaptermészetük?

 
P. F.: Nagyon. Lívia precíz, pontos, rendszerető – én kevésbé vagyok aprólékos, inkább nagyvonalúan, elméleti szempontból szemlélek sok mindent. Az életritmusunk szerint én hajnali pacsirta vagyok, ő éjszakai bagoly. Hozzáteszem: olyan házasságot még nem láttam, amelyben két ember mindig mindenben ugyanolyan lett volna. Egyébként kétségbeesnék, ha egy reggel úgy ébrednék, hogy a feleségem ugyanolyan, mint én. Az a fontos, hogy naponta küzdeni kell a másikért és a kapcsolatért.
G. L.: Fel kell fedni a különbségeket és a konfliktusforrásokat is ahhoz, hogy egységre jussunk.

Egyetértek, de úgy vélem, a párok többsége nem a különbségekre összpontosítva indul neki a közös életnek. Önök milyen gondolatokkal vágtak neki a házasságnak?

 
G. L.: Természetesen igyekeztünk mindenben előre megegyezni. Megállapodtunk, hogy Feri a szakmájában áll helyt, én meg majd a gyerekeket nevelem. Gimnazistaként vonzott a művészi pálya, hiszen apukám, aki háromévi házasság után elhagyott bennünket, három hangszeren játszott. A fényképe ma is látható az Operaház emlékfalán. De ezt a vonzalmat könnyedén feláldoztam, családot akartam – talán azért, mert egykeként nőttem fel. Gyógypedagógusi diplomát a gyesen töltött közel tizenhat év vége felé szereztem.

„Két külön világ lettünk”

Feri bácsi ekkor már a főiskolán dolgozott. Tanítványa lett a férjének?

G. L.: Nem, mert én logopédia szakot végeztem, ő pedig a látássérült szakosokat tanította, illetve személyiséglélektant, gyógypedagógiai pszichológiát oktatott. Amikor megkaptam a diplomámat, boldog voltam. Mindig is nagy álmom volt a tanítás! Két év után azonban be kellett látnom, hogy az otthonom is, a munkám is teljes embert kíván. De amíg az iskolában bármelyik tanár tud helyettesíteni, a gyerekeimnek nem lesz más anyjuk. Így inkább visszatértem hozzájuk, és csak egy négyórás állást vállaltam: műszaki rajzolóként dolgoztam, hogy valamicskét enyhítsem az egy keresetből élő családunk gondjait.
Ennyi időre már sikerült elszakadnom otthonról, mert a második gyerekünk születése után hozzánk költözött anyukám, és néhány évig még a nagymamám is velünk lakott. Négygenerációs családunkban – az általános vélekedésekkel ellentétben – békés, harmonikus, bár igen mozgalmas hétköznapokat éltünk. Az évek gyorsan elrepültek, és egyszer csak arra eszméltem, hogy serdülők vesznek körül, akikkel már nem olyan könnyű az együttműködés, mint eddig.

P. F.: Én viszont továbbra is meg voltam győződve arról, hogy az anya dolga a gyerekekkel foglalkozni.

G. L.: Ekkor egy komoly hibát követtem el: a férjemet kezdtem okolni. „Mindig a munkáddal törődsz, és soha nem vagy itthon!” – vágtam a fejéhez rendszeresen. Rendkívül rossznak tartom ezt utólag, ráadásul akkor sem hozott eredményt, sőt a férjem inkább menekült a számon kérő elmarasztalások elől… A szemrehányások közepette sajnos még a serdülőink érdekében sem tudtunk együttműködni.

P. F.: Mindezt én úgy éltem meg, hogy a feleségem nem támogat, nem érdekli őt a szakmám… És lassan két külön világ lettünk. Húsz év házasság után!

Azt gondolnánk, hogy két hívő, szolgáló keresztény ember kapcsolata nem juthat el idáig. Így többszörös kudarcként élhették meg, hiszen a házasságuk minősége a hitük fokmérője is lehetett valamiképp.

P. F.: Kiderült számunkra, hogy két hívő ember házassága még nem hívő házasság. Erre a felismerésre azonban nem magunktól jöttünk rá. A legidősebb lányunk párja révén megismerkedtünk a Timóteus Társasággal, ahol egy házaspár, Mike és Kati hetente beszélgetett velünk házassági témákról, egy teljes éven át. Rá kellett jönnünk, hogy évtizedek óta olvastuk a Bibliát, szolgáltunk is, mégsem ismertük Isten azon alapigazságait, amelyek a házasságra vonatkoznak. Mindaddig azt gondoltam, hogy tudok segíteni magunkon, hiszen ez a szakmám. Azóta állítom – mert megtapasztaltuk –, hogy a pszichoterápia tüneteket kezel, Isten Igéje viszont gyógyít. Ezt a felismerést pedig tovább akartuk adni, így született meg a házassággondozó szolgálatunk.
G. L.: Úgy gondoltuk, hogy a saját szenvedéseink és megoldásaink, a konfliktusok, amelyeken Isten átvezetett bennünket, segítenek abban, hogy mások hasonló problémáit megértsük. Mi már tudjuk az irányt, ezt megmutathatjuk a bajban lévőknek.

Hogyan gyógyult ez a beteg kapcsolat az alatt az egy év alatt?

P. F.: Jól emlékszem arra a jelenetre, amikor hároméves lányunk elmélyülten babázott, és többször hangosan ismételte: „Papa, papa, ne mondd azt, hogy hagyj békén!” Belém hasított, hogy milyen gyakran mondom én ezt neki. Lassan világossá lett számomra, hogy a gyereknevelés kétemberes feladat, amelyből nem vonulhatok ki, mert az én felelősségem is, hogy mi lesz a gyerekeimmel – akkor is, ha a feleségem tölt több időt velük. Lívia is honnan tudná, hogy szeretem, ha nem fordítok rá elég figyelmet?
G. L.: Nagyon egyedül éreztem magam, és noha szerettem a férjemet, sokszor haragudtam rá. Megdöbbentett, hogy ellenségemnek tekintettem azt, akit a legjobban szeretek, és ezzel magamnak is fájdalmat okoztam. De nem volt kihez vinnem a haragomat, csak Isten elé. Megtapasztaltam, hogy ha „nincs is emberem”, Istenem akkor is van, mert a házaspári magányból egyedül nem lehet kitörni. És ez az Isten a férjemnek is megmutatta az utat, sőt: az első lépést ő tette meg. Csodálatos élmény volt megtapasztalni, amint Isten hatalma és az ember Istennek való engedelmessége összetalálkozott!

P. F.: Persze a későbbiekben is volt köztünk morgás, a morgásért bocsánatkérés… De a legfontosabb bibliai tanítást, hogy „Rendeljétek alá magatokat egymásnak”, elkezdtük gyakorolni. Ez annyira idegen az emberi természettől, hogy csak Istennek engedelmeskedve lehet megvalósítani.
G. L.: Magam is csodálkoztam, amikor megtapasztaltam: ha Isten előtt mindkét fél megteszi a maga kis lépését annak érdekében, hogy együtt tudjanak haladni, akkor azon tényleg áldás van. Ezt a titkot vittük magunkkal egy év után, és bő két évtizede igyekszünk másoknak is átadni.

A szeretet csodája

Az elmélet mindig a gyakorlatban méretik meg. Mi változott a hétköznapjaikban?

G. L.: Azután mindig együtt vacsoráztunk, közben hosszan beszélgettünk a gyerekeinkkel, amíg ki nem repültek. Hetenként néhány órát vagy egy napot kettesben töltöttünk. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ezután apa hozza meg a döntést az ügyeikben. Eleinte ez nem ment könnyen nekem, folyton visszacsúsztam a régi gyakorlatba, hiszen addig mindenki helyett én intézkedtem. Egyszer az egyik fiunk csendesen meg is jegyezte – amikor el akart menni szilveszterezni, és én hirtelen rávágtam, hogy „Szó sem lehet róla!” –, hogy „Én a papát kérdeztem”. Elszégyelltem magam, bocsánatot kértem, és átadtam a szót a férjemnek.

És ő elengedte?

G. L.: Igen. Bár nem értettem egyet vele, nem vitatkoztam, mert az már Isten iránti engedetlenség lett volna. Aztán a fiam számára tanulságosan sült el az este, de az már egy másik történet… Egyébként pedig mindig imádkoztunk azért, hogy ha nem helyes az irányításunk, vagy ha a gyerekeink rosszul döntenek, akkor az Úr védje meg őket a rossz következményektől.
P. F.: Ma is előfordul olyan, hogy valamiben végképp más a véleményünk, de az a fontos, hogy jókedvűen értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet, mert a kapcsolatunk lényegesebb ennél. Persze türelmetlenné tehet, ha a párom másképp viszonyul valamihez, de Pál helyesen írja, hogy „Viseljétek el egymást szeretetben”.
G. L.: Sajnos a problémák a halálunkig elkísérnek, csak más-más ruhában jelentkeznek.

Ilyen probléma lehet a gyermekek párválasztása vagy a több generáció együttélése. Nagycsalád lévén a „még rám szorulnak a gyerekeim, és már rám szorulnak a szüleim” helyzettel is meg kellett birkózniuk.

G. L.: Azt gondolom, hogy mindenkinek magának kell megküzdenie a nehézségeire adott válaszokért. Általában a gyerekeknek – a mieinknek is – még a jó példa is zavaró lehet, hiszen maguk akarják végigjárni a saját útjukat. Azt láttuk, hogy mind az öt gyermekünk felelősen választotta meg a párját, és ragaszkodott a házasságához, bár sajnos van, amelyiküknek mégis fölbomlott.
P. F.: A generációs problémát azért nem éltük meg élesen, mert anyósom az én türelmetlenségemre olyan türelemmel reagált, hogy ezzel levett a lábamról. Kilencvenéves, kicsi, fizikailag erőtlen testében a Szentlélek ereje munkálkodott. Megéltük a csodát, hogy benne közel jött hozzánk az Isten valósága. Ahol ez nincs meg, ott kemény konfliktushelyzet alakul ki, mert a házastárs gyakran riválisnak érzi az idős szülőt. Ez ahhoz a féltékenységhez hasonló, mint amelyet az első gyerek születésekor az apa szokott érezni.
G. L.: De előfordul, hogy a társ szíve megindul, a keze megmozdul. Ilyenkor is a szeretet csodája változtatja meg a helyzetet… Egyébként a generációs problémákra is igaz, hogy Jézus nem ígért áldozatok nélküli életet. Isten a szeretetet állította első helyre a földön, azonban a szeretet áldozatok nélkül nem terem gyümölcsöt. Ám azzal együtt biztosan…

Sz. Kiss Mária

Forrás: 

http://family.hu/

Bibliai alapelvek ismerkedéshez....

"Tisztelni annyit jelent, mint felismerni az értékes dolgokat és ott is találni valami szeretetre méltót, ahol senki más nem fedez fel olyasmit, amit érdemes lenne szeretni. "
(Walter Trobisch)

Bibliai alapelvek ismerkedéshez....

Fontosakat kiemelve...

Zsoltárok 78:4: 

,,Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.”

1. Már az elején el kell dönteni a szívedben, hogy mint Isten gyermeke, Isten vezetésére fogsz támaszkodni és a másik nemmel való ismerkedésed, együtt járásod Isten dicsőségét fogja szolgálni!

1. Korinthusi 10:31:

 Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.


2. Dönts úgy hogy nem a magad akaratát fogod keresni ebben a témában, hanem Istenét! Nem csak az első lépéseknél, de egész úton! Lesznek olyan fiatalok, akikkel Isten nem akarja, hogy ismerkedj vagy barátkozz közelebbről!

1. Korinthus15:33

Ne tévelyegjetek (ne legyetek becsapva). Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.

Emlékezzél rá, hogy Isten mindig jobban tudja, mint mi! Mi akkor vagyunk bölcsek, ha hallgatunk rá! Isten tudja, hogy mi a legjobb neked! 

Lukács 22:42

 ..mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!

3. Értsd jól, Isten oly módon teremtette az embert, hogy a párkeresés - társkeresés természetes indíttatása a fiatalok életének. Ezt ugyan sok fiatal tudja, de azt, hogy mellé Isten társította a maga parancsait és elveit, azt már kevesebben értik meg. Pedig a sikeresség épp itt rejlik! 

Zsoltárok 16:11: 

Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.

4. Vigyázz, mert ez az életnek egy olyan területe, ahol bizonyos kockázatot vállalsz, ebből kifolyólag jobb bölcsen eljárni és elővigyázatosnak lenni! 

Példabeszédek 14:15: 

Az együgyű hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz.

5. Emlékezz, hogy az ismerkedés - együtt járás új kihívásokkal, helyzetekkel és esetleg problémákkal fog szembesíteni az életben, bölcsebb felkészültnek lenni, mint belelépni együgyű és gyenge módon. Ez az időszak könnyen rávilágíthat a gyengéidre és az esetleges felkészületlenségedre, amit hajlandónak kell lenned kijavítani!

Példabeszédek 24:10: 

Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd. 


Az ismerkedés és együtt járás Bibliai szempontból a barátság és közösségvállalás kategóriába esik, de gyakran a direkt előkészülete a házasságnak. Isten ezeket a témákat és területeket szabályozta az Ő Szavában azzal a céllal, hogy az Ő gyermekei az Ő áldott elképzelései szerint éljenek!

Meggondolandó kérdések:

1. A társaság, amiben időt töltünk, mindig befolyásol bennünket jó vagy rossz irányba! Általában sokkal nagyobb mértékben, mint gondoljuk vagy felfogjuk. A helyes társaság/közösség a javunkra válik, de a rossz társaság tönkre tud tenni bennünket! Az a fiatal, akivel ismerkedni vagy járni akarsz, az milyen változást fog hozni a te életedben? Épülést vagy romlást? Előrelépést vagy elzüllést?

Példabeszédek 13:20: 

,,A ki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; a ki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol.”

Példabeszédek 27:17:

 ,,Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját.”

Példabeszédek 4:18: 

,,Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.”

Boldog, áldott keresztyén házasság és család a célod? Azt szeretnéd, hogy a te jövőbeni gyermekeid egy kiegyensúlyozott, hívő, Istent szolgáló otthonban nőjenek fel? Nyilván érted, hogy megfelelő ,,alapanyag” nélkül ezek a szép és jó dolgok nem fognak megvalósulni!
Isten tökéletes akarata az övéi számára egyértelműen az, hogy hívővel házasodjon!

Amikor azt mondjuk a Bibliai kifejezéssel élve, hogy hívő, akkor az alatt olyan embert értünk, aki személyesen megtért, megmenekült, elfogadva Jézus Krisztust, mint személyes Megmentőjét. Attól, hogy valaki hisz Isten létezésében, még nem ,,hívő” a Bibliai mércével mérve. Ha hívővel akarsz házasodni, akkor a tőled telhető legjobb módon meg kell győződni arról, hogy az illető megmenekült ember és Istenfélő életet él! Ha szóban forgó ,,jelölt”, nem odaszánt életű hívő, akkor megint előáll a logikus következtetés, hogy a létrejövő kapcsolat (esetleg hosszútávon házasság) sem lesz az.

Nem hívő fiatalok nagyon ritkán térnek meg őszintén az Úrhoz ismerkedésen, barát – barátnő kapcsolaton keresztül. Ezzel szemben hívő fiatalok gyakran távolodnak el az Úrtól nem hívőkkel folytatott párkapcsolatok miatt. Az odaszánt hívő egyszerűen le fogja tenni az életét Isten elé és azt fogja mondani, hogy ,,...legyen meg a te akaratod, ...” (Máté 6:10)

2. Korinthusi 6:14-15: 

,,Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?

Fiúk (barát) kapcsán felmerül a kérdés, hogy a jövőben alkalmas lesz-e arra, hogy Istenfélő módon vezessen egy hívő családot, vagy gyermekeket ,,neveljen az Úr tanítása és feddése szerint” (Efézus 6:4). Mert ha az illető most nem él Istennek engedelmes életet, akkor mi a biztosíték arra, hogy a jövőben meg fog változni? Ha az illető most magát ,,nem tudja” elvinni a gyülekezetbe, hogy fogja a gyermekeit? Hogy fogja tanítani a feleségének Isten dolgait?

1. Korinthusi 14:35:

 ,,Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.”

Lányok (barátnő) kapcsán felmerül a kérdés, a jövőben alkalmas lesz-e arra, hogy hívő asszonyhoz méltóan engedelmeskedjen a férjének és hűséges társ legyen egy életen át. Mert ha az illető most nem él Istennek engedelmes életet, ha most nem engedelmeskedik az életében Istentől elhelyezett fennhatóságoknak (szülők, pásztor, tanár stb.), akkor mi a biztosíték arra, hogy a jövőben meg fog változni?

  

Forrás

http://www.biblia-baptista.hu/hu/cikkek/csalad/bibliai-iranyelvek.html

A párkapcsolat örömei, buktatói

Kóréné Anita és Kóré Peti:
A párkapcsolat örömei, buktatói

Úgy érzem egy sokak számára kedvelt, és sokat emlegetett témát sikerült választanunk a mai napra.

Sokan, sokféleképpen közelítették már ezt meg, lehet, hogy kicsit elnyűtt is lett ezáltal. Nem szeretnénk benneteket sokszor megrágott dolgokkal untatni, azt pedig végképp nem szeretnénk, ha elaludnátok rajta, de így is egészen biztos, hogy találkozni fogtok sok olyan dologgal, amit már többször hallottatok. A mai világban úgy gondolom, nem lehet elégszer kiemelni, hogy mekkora értéke van egy keresztény házasságnak, sőt, ha tovább megyek, egyáltalán a házasságnak, hiszen a fiatalok sokszor inkább a kötelezettségek nélküli együttélés mellett döntenek. Sőt, egyesek ma már azt is megkérdőjelezik, hogy a házasság egy férfi, és egy nő között létrejött kötelék!

Mikor a témát választottuk, azt hittük könnyű dolgunk lesz, hiszen mi magunk is egy jó ideje párkapcsolatban (házasságban) élünk, erről már csak van némi fogalmunk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan könnyű szavakba önteni mindazt, amit az emberek párkapcsolat alatt értenek, hogy ki hogyan éli meg ezt, és ki milyen célokat, feladatokat lát benne.

Először is: „Nem jó az embernek egyedül lennie!” – olvashatjuk a Szentírásban. Tehát Isten eleve úgy alkotott bennünket, hogy legyen egy Társunk az életben, aki hozzánk illik, aki mellettünk áll „jóban, és rosszban egyaránt”, aki átsegít a nehéz helyzeteken, akire támaszkodhatunk.

Isten terve az, hogy boldogok legyünk, és én hiszem, hogy Ő ezt már itt a Földön is lehetővé teszi a számunkra, nekünk csak észre kell vennünk. Isten mindnyájunk mellé rendelt egy társat (persze vannak, akiket maga mellé is meghív, felajánlja a választást.). Azonban azt nekünk kell észrevennünk, hogy ki az, akit Ő nekünk formált, teremtett, ki lesz az, aki minket életünk folyamán elkísér.

Ez nem egyszerű kihívás! Emberek vagyunk, tévedhetünk, még a párválasztásban is. Az a bizonyos rózsaszín köd hamar elillan, aztán jönnek a szürkének mondott hétköznapok. Egyre több negatívumot veszek észre a páromban, most döbbenek rá, hogy eláll a füle, hogy görbék a fogai, és egyébként is amikor elkezd nevetni… Kiállhatatlan! Én ezt nem bírom! Aztán ott az anyja, na csak vele ne kelljen találkozni, mert az katasztrófa! Sajnálom, de nekem ez nem megy! És akkor még csak egy rokonáról beszéltem…

Szóval az igazi Társ megtalálása nem könnyű. Át kell esnünk sok-sok csalódáson az igazi boldogság megtalálásáig. A Jóisten jót akar nekünk, nem rosszat! Ha egy nehézséget, akadályt állít elénk, azt csak azért teszi, hogy megedződjünk, hogy gyarapodjunk lélekben, hogy képesek legyünk elfogadni az Ő akaratát, és higgyünk Benne, hogy az élet még sok örömöt tartogat a számunkra!

Nem volt ez másképp velem sem! Mint anno sok korombeli gimnazista, én is mindig szerelmes voltam (persze mindig másba…). Nem értettem, hogy mi az oka annak, hogy én nem kellek senkinek. Szomorú voltam, hiszen majdnem minden osztálytársamnak volt már Párja. Tiszta ciki volt! Ekkor fordultam igazán Istenhez segítségért. Minden alkalommal kértem a válaszát arra a kérdésre, hogy „Uram, ő az?” Az érdekes az volt, hogy valahogy mindig tudtam, éreztem, hogy „Nem!” Ebben azonban megtanultam nem csalódni, bízni az Ő döntéseiben, akaratában. Sokat imádkoztam a leendő páromért már akkor is, amikor még nem is ismertem.

Aztán történt valami! Megismerkedtem egy fantasztikus emberrel – mért is ne – Antióchián. Természetesen szokásomhoz híven, beleszerettem… félve mentem a templomba feltenni a szokásos kérdést, amikor érdekes dolog történt. Nem éreztem semmit. Sem azt, hogy igen, ő az, de azt sem, hogy nem! Erre csak azt lehet mondani, hogy a válasz egy határozott „talán” volt! Aztán egyre jobban erősödött bennem, hogy igen, megtaláltam a Párom!

Sokat foglalkoztatott az, hogy milyennek látják mások a párkapcsolatot, mit tartanak fontosnak benne, milyen elvárásaik vannak, minek örülnek, és miket tartanak hátránynak, illetve nem részesítenek előnyben. Ezért is történt, hogy még a kezdéskor kértünk benneteket, hogy az általunk felsoroltak közül válasszátok ki azt az 5-öt, ami számotokra a legfontosabb egy kapcsolatban.

Ugyanezt megtettem én a csoporttársaim körében is (ahol is világi emberekről van szó), és elég érdekes tapasztalatokat szereztem.

A legfontosabbnak a humort, és a nevetést tartották, aztán a párbeszédet, a meghittséget, a közös programokat, a megbocsátani tudást, és a közös nézőpontokat. A végére került a közös érdeklődés, a romantika, és meglepetésemre a játék). Az ajándék, a pénz egyetlen szavazatot sem kapott, és gondolom sejtitek, és magam sem lepődtem meg, a közös ima is ezek közé tartozik.

Nagyon szomorúnak találom, hogy Isten oly sok családból hiányzik!

Ezek az arányok itt közöttetek a következőképpen alakultak:

Összesítés alapján!!!!!

Nos! Így látják mások a párkapcsolatot, most jöjjön néhány gondolat arról, ahogyan azt mi látjuk, és megéljük.

Ha nekünk is ki kellene választanunk a fent említettek közül azt az 5-öt, amit fontosnak tartunk, akkor mi ezeket választanánk:

Párbeszéd:

A párbeszéd elengedhetetlen egy kapcsolatban, hiszen ha nem érdekel, hogy mi történik a Párommal, akkor elég egyoldalú lesz ez a kapcsolat. Önzéssé alakul, ha csak az számít, hogy én elmondhassam az örömeimet, bánataimat. Ha nem lenne párbeszéd, valahogy így nézne ki az együtt töltött idő:

Mi volt ma?

Semmi! (és tovább tesz – vesz, esetleg újságot néz)

Képzeld, ma megdicsért a főnököm!

Ahaaaa…. (és még mindig olvasgat)

Fontos, hogy érdekeljen, mi van a Kedvesemmel, hogy képes legyek kicsit elhallgatni, figyelni rá!

Humor, nevetés:

Számtalanszor fordul elő, hogy egy jó nevetés többet ér minden orvosságnál. Ezt azt hiszem itt a közösségben is gyakran tapasztalhatjuk, főleg, amikor a számunkra nagyra becsült, és nagyon szeretett Memink elkezdi, és nem tudja abbahagyni! Hány másikunk arcára csal ezzel mosolyt?

Nincs ez másképp a párkapcsolatban sem! Ha nem tudunk magunkon, egymáson alkalom adtán jót nevetni (együtt), akkor előfordulhat, hogy túl komolyan veszünk olyan dolgokat, amit a Párunk csak viccnek szánt.

Megbocsátás:

Tökéletes kapcsolat nincs! – szól a sokat hangoztatott kijelentés! Én azonban azt mondom, hogy: De igenis van!

Egy kapcsolat nem attól tökéletes, hogy minden zsírul működik, mindenki mindenbe beleegyezik, soha nincs összezördülés, veszekedés, mindig mindenben egyet értenek a felek, mindenre van pénz, idő, hangulat. Ha valaki így képzeli el, akkor valóban nincs tökéletes kapcsolat! Szerintem a tökéletes kapcsolat abban áll, hogy a felmerülő problémákat képesek vagyunk leülni, és megbeszélni!

Ugyanez a helyzet a tökéletes emberrel! Nincs, ha azt gondoljuk, hogy találunk egy csinos, vékony, szép, okos, szorgalmas, tehetséges, gondoskodó, focirajongó, jól főző, stb. nőt, aki ráadásul gazdag, és minden vágya, hogy hozzám jöhessen feleségül! Ilyet ne várjon senki, mert ilyen valóban nincs!

Hibái mindenkinek vannak, és úgy gondolom, hogy ha elfogadunk valakit, akkor őt a hibáival együtt fogadjuk el!

Mindnyájan tudunk butaságokat csinálni, hisz emberek vagyunk! De ha Isten képes megbocsátani nekünk a „megbocsáthatatlant”, akkor mennyire meg kellene bocsátanunk nekünk egymásnak!

Játék:

A gyermeki énünket úgy érzem nem szabad elveszítenünk! Azt az őszinteséget, önfeledt, szabadságot, amit ők produkálnak, nem ciki megőrizni! A játék magában foglalja a közös programot, a nevetést, a humort, összekovácsolja a társakat, családot, barátokat!

Közös ima:

Nem azért hagytuk ezt utoljára, mert a rangsor végére akarjuk tenni! Ne értsétek félre! Igenis ezt tartjuk a legfontosabbnak!

Akinek köszönhetem a Párom, Ő a Jóisten! Neki adok hálát érte, az örömökért, amiket együtt éltünk át, és a nehézségeket is, amelyekkel megpróbálta a kapcsolatunkat, hiszen ezek által növekszünk, és válik szorosabbá a kapcsolatunk!

Isten az, akit nem zárhatunk ki ebből a szeretet-kapcsolatból! Ő színesíti, táplálja, áldja meg a két ember közti igaz szerelmet!

Várakozni....

Nagykanizsa 2007.12.01.

Várakozás csendben, szelíden egy Társra, akit nekem teremtett az Úr!

Jó másokért imádkozzunk, akár a leendő Társunkért!

Ima! - Szünetelen imádkozzatok, meg ne restülni!!!