A következő címkéjű bejegyzések mutatása: randi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: randi. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 6.

Randitanácsok



Randitanácsok
A tiszta együtt járás alapelvei

1. Törekedjetek minél többet közösségben lenni
Ifjúsági együttléteken, kirándulásokon, ünnepeken, szűkebb-tágabb családi körben, baráti társaságban stb. Egyrészt fontos, hogy lássuk a párunkat mennél több szituációban, lássuk, mire, kire hogy reagál. Egész más oldalát ismerjük meg a párunknak kettesben, mint másokkal. Másrészt a közösségi együttlétek kitűnő alkalmak arra, hogy megtapasztalhassátok, mennyire szoros kapcsolat alakulhat ki közöttetek, ha nem kézen fogva, egymásra cuppanva töltitek az időt, hanem szövetséget kötve a közösséget építitek. Ha beszélgettek azokkal, akik egyedül vannak, ha keresitek az alkalmat, hogy segítsetek. Ez -elismerem- első pillantásra szokatlan tanácsnak tűnik, mármint hogy ne kettesben legyetek állandóan, de van értelme: sokszor lesz az életben "közös küldetésetek", akkor is, ha nem vagytok együtt. És valljuk be, sokszor zavaró lehet, főleg kisebb társaságban, ha egy pár "nem száll ki egymásból"

2. Lehetőleg ne maradjatok "intim" kettesben
Ezen például egy üres lakás üres szobáját értjük, valamelyikőtök szobáját, ággyal, vagy közös sátorozást kettesben. Falakkal, egyébbel lehatárolt teret. Még akkor se aludjatok kettesben egy szobában, ha halál biztosak vagytok magatokban. Nem azért mert nem bízunk bennetek, hanem mert a szexuális hevület robbanásszerűen előtörhet, és mindent tarolhat. Olyan küzdelem, amiben nagyon könnyű alulmaradni. (Emlékeztek Enikő és Géza tapasztalatára? Vagy Fanniéksátras kirándulására? Nekik sikerült, de nem volt könnyű.) Magam is emlékszem egy biciklitúrára, ahol olyan volt a társaság, hogy együtt aludtunk. Nem kérek többet olyan küzdelmet... Még úgy sem, hogy utána erősebben kerültünk ki. Ez olyan dolog, amit nem éri meg, hogy megkockáztassuk. A hormonok csak arra várnak, hogy kitörhessenek : )

Ez persze nem azt jelenti, hogy sohasem lehettek kettesben. Az az idő tényleg a múlté. Csak tudatosítsátok magatokban a "veszélyhelyzeteket", és úgy legyetek kettesben (séta, kirándulás, közös forró csokizás, közös tanulás stb.), hogy feleslegesen ne teremtődhessenek helyzetek.

3. Rendszeresen szakítsatok időt lelketekről, legbelső életetekről beszélgetni.
Ennek a fontosságára nem lehet eléggé felhívni a figyelmet. A szerelem idején olyan szépnek, teljesnek látjuk a kapcsolatot, olyan összeillőnek tűnik minden, hogy anélkül elmúlhat a szerelem, hogy két ember a legbelsőbb életéről szót váltott volna. Idő, tér, "gyakorlás" kell ahhoz, hogy két ember ne csak a felszínen ossza meg az élményeit, érzéseit. Erre szükség van akkor is, ha pár nem hisz Istenben. Érzéseiket, gondolataikat, nehézségeiket nekik is meg kell osztaniuk egymással, hogy többek között ne váljanak egy háztartásban élő idegenekké. Hívő pár esetén a következő lépcsőfok a közös ima, Isten előtti közös elcsendesülés. Ez olyan mély lelki kapcsot hozhat létre, ami bármin átsegíti őket.

4. Tegyetek közös jó elhatározásokat.
Például hogy örömet okoztok embertársaitoknak. Szeretitek a "nehéz" embert. Naponta dícsérjetek meg valakit. Terjesszetek pozitív pletykát. Segítsetek szüleiteknek a házi munkában. Szokjátok meg, hogy jót tesztek egyedül és közösen is. Ezeket megtéve, megosztva maradandó köteléket fontok magatok közé.

5. Munkálkodjatok valamin közösen.
A rendszeres gyerekvigyázás ifjú házasoknál hihetetlen jó kezdet a jövőbeni együtt munkálkodáshoz. Egyrészt jó belekóstolni a jövőbe, másrészt sokat tanulhatunk nemcsak a gyereknevelésről, de a párunkról is. Egyik ismerősöm elmondta, hogy amikor először mentek gyereket vigyázni együtt még az együtt járásuk idején, nagyon jó volt látnia, hogy párja milyen talpraesetten old meg helyzeteket. Akkor gondolta először komolyan, hogy milyen jó apa válhat majd ebből az emberből.

Nagyon jó tapasztalatot szereztünk erről a férjemmel a 12 évvel ezelőtti varsói taizéi találkozón. Még az együtt járásunk elején volt, hogy együtt utaztunk ki. Jelentkeztünk segítőnek. Nem ételt kellett osztani, amire gondoltunk, hanem az egyik nagy imasátorban kellett "járőröznünk" jó korántól, és meg kellett kérnünk az imahelyen kényelmesen elhelyezkedő, fekvő fiatalokat, hogy húzzák össze magukat, hiszen még több ezren jönnek, és csak akkor férnek be, ha ténylegösszehúzva ül mindenki. Nagy volt a sátor, szét kellett válnunk. A feladat jóval kívül esett a komfortzónánkon. Na jó, utáltuk csinálni a nem mindig pozitív visszajelzések miatt. Csak amiatt nem adtuk vissza a feladatot, mert elhatároztuk, hogy együtt csináljuk, egy-egy pillantással erősítettük meg egymást. Ez hatalmas tapasztalat volt számunkra arról, hogy ki tudunk tartani valami kellemetlen elvégzésében, egymást segítve. Reméltük, ez a jövőt vetíti előre. (Bejött : ) 

6. Keressetek, és legyetek építői egy jó keresztény közösségnek.
Ne süppedjetek egymásba. Járjatok jó közösségbe: fiatalok közé, kirándulásra, szentmisére (nem hívő pár esetén akkor, ha lehetségesnek látjátok). Leginkább egy hívő közösség tud indítást adni egy nem hívőnek, hogy Istenre találjon. Segít kitartani az elhatározásban is. Keressetek tisztán készült párokat, és beszélgessetek velük. Jó pár buktatót kikerülhettek, ha tudjátok, másoknak mivel volt nehézségük. Vannak nagyon jó találkozók együtt járóknak, jegyeseknek.

(Alapgondolatok: Tomka Ferenc: Biztos út 140.o.)

Forrás: http://biztosut.blogspot.com/

2016. március 3.

5 ok, amiért még nem hívtak randira




Ha kicsit is hasonlítasz azokhoz a még egyedülálló hölgyekhez, akikkel eddig kapcsolatba kerültem, akkor már rég feladtad azt az álmot, hogy a férfiak versenyezni fognak a kezedért.

Felejtsd el a tündérmesét a kérőkről, akik egymást taposva küzdenek a kegyeidért. Elfelejtheted a szerelmes leveleket, rózsákat, verseket és szerenádokat is. Ezeket teljesen verd ki a fejedből.
Az életednek ennél a pontjánál, már az érdeklődés legkisebb jelével is meg kell elégedjél … bármilyen aprósággal, ami az ellenkező nem irányából érkezik.

Mégis, mi van ezekkel a srácokkal, mi az, ami annyira távol tartja őket attól, hogy közeledjenek hozzád? Miért vall kudarcot annyi férfi, mikor az első lépést meg kellene tennie.
Bár én nem tudok a férfiak szemszögéből beszélni, de számos fiatalemberrel beszélgettem erről a dologról és nagyon sok visszajelzést kaptam. Engedd meg, hogy egy kicsit bátorítsalak és megosszak néhány információt, hogy mégis, mit gondolnak erről ők.

1. A férfi nem tudja, hogy vársz rá

Hölgyeim, velünk kapcsolatban van itt egy kis probléma. Mi nők, azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk bárkinek a gondolataiban olvasni és ugyanezt feltételezzük másokról is. Hiszed vagy sem, ez a természetfeletti képesség nem létezik. Különösképpen annál a fiúnál nem, aki épp most érkezett a látókörödbe. A végeredmény pedig nem lehet más, mint az, hogy nem tudja rólad, éppen te mire gondolsz. Számtalan fiatalembertől hallottam, akik a kapcsolatban meg szerették volna tenni a következő lépést, de semmilyen érdeklődést vagy jelet nem vettek észre a lány részéről, hogy ő is nyitott erre.

Ha még nem kezdett el udvarolni neked senki, lehet, itt az ideje annak, hogy egy kis érdeklődést mutass. Ne félj ráköszönni egy „helló”-val, kezdj el egy beszélgetést vagy találj ki mást. Te éppen annyira képes vagy egy fiúval előmozdítani a barátságot, mint bárki más a barátaid közül. Menj előre és mutass egy kis szeretetet. (A kicsi alatt én valóban kicsit értek. Mi nők, hajlamosak vagyunk rögtön fülig szerelmesek lenni.) Aztán lépj egyet hátra és nézd meg, mi történik.

2. Nem vagy az esete

Miután tettél egy lépést és mutattál egy kis érzelmet, de még mindig nem történt semmi, itt az ideje, hogy megfontold annak a lehetőségét, nem te vagy az, akire vágyik. Tudom, hogy ilyenkor sok nő hajlamos rögtön levonni a következtetést és elkezdi magát marcangolni mígnem csodálkozva felteszi a kérdést magának: Nem vagyok elég jó? Nem vagyok elég csinos? Valami más baj van velem?

Leírom az én véleményem ezzel az egész dologgal kapcsolatban. Lehet, hogy az egésznek semmi köze hozzád és csupán csak róla van szó. Ha nem vagy az esete, akkor ő nem a tiéd. Mindig emlékeztetem a még egyedülálló barátaimat, hogy a nap végén egy olyan valakivel akarjanak együtt lenni, aki legalább annyira szerelmes beléjük, mint amennyire ők is viszont. Ne kényszerítsd ki a kapcsolatot egy olyannal, aki nem értékel annyira, mint amennyire te őt. Ennél azért többet érdemelsz. Lehet, még éppen van időd a továbblépéshez. Rengeteg hal van még a tengerben. Várj valaki olyanra, aki úgy látja, érdemes téged megkeresni és kifogni.

3. Félelem

Lányok, hiszitek vagy sem, sokan a szabad fiúk közül legalább annyira bizonytalanok és visszahúzódóak, mint ti magatok. Félnek a visszautasítástól, attól, hogy összetörik a szívüket vagy a hibázás lehetőségétől. Éppen ezért sok bátorításra és önbizalomra van szükségük ahhoz, hogy elinduljanak, lépéseket tegyenek egy lány felé és sokan még egyáltalán nem tartanak itt.

Ha esetleg aggódsz afelől, hogy a titkos kiválasztottad fél, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy imádkozol érte. Kérd Istent, hogy adjon neki erőt és bátorságot, imádkozz a szívéért, lelkéért, gondolataiért és a félénkségéért. A félelmei megszűnése érdekében semmit sem tehetsz az imádkozáson túl, mivel végső soron a félelmeknek legbelül kell elmúlniuk. Ez Isten dolga, ha érted mire gondolok.

4. A saját problémáival van elfoglalva

Azt gondolom, a legnagyobb szívesség nőként amit megtehetünk a magunk számára az az, hogy az udvarlás elmaradása miatt abbahagyjuk a másik fél vádlását. Ha a fiú nem közeledik hozzád, az egy nagyszerű alkalom lehet, hogy sokkal inkább támogasd és legalább ennyivel kevesebbet foglalkozz magaddal. Sokan a srácok közül, akikkel beszéltem, elmagyarázták az udvarlásban tapasztalt kudarcaik okát, annak a tényét, hogy mekkora „csomagot” is kell a hátukon cipelni. Foglalkozni a karrierrel, egy jó munkát találni, elszakadni a szülői gyökerektől és saját lábra állni, feldolgozni a múltbeli sérüléseket, vagy éppen közelebb kerülni Istenhez. Csak néhány dolog azok közül melyeket olyan férfiaktól hallottam, akik az életükben próbáltak előrelépni.

Én csak dicsérni tudom ezeket a férfiakat, mivel végül egy egészséges kapcsolat kezdődik el két olyan ember között, akik az életükkel kapcsolatban egy hatalmas munkát végeztek el. Ezek azok, akik hajlandóak előre befektetni, így amikor egyesülnek egy másik személlyel a házasság szentségében rögtön az elején sokkal kevesebb elvégzendő feladatuk lesz. Ha az illető nem áll készen az udvarlásra most, az azt is jelentheti, hogy helyesen teszi!

Fogd fel az egészet egy jelnek, és ahelyett, hogy csak várjál és azon gyötrődj, vajon mikor fog már lépni egyet, használd fel az idődet arra, hogy a saját dolgaidat megvizsgáld. Az életed melyik területére kellene fókuszálnod? Gyógyulásra van szükséged? Egy kis munkára? Milyen célokra kellene ráfeküdnöd, hogy előrelépj? Szentelj időt arra, hogy a saját életedben is fejlődni tudjál. Mégpedig azért, mert az egészséges emberek minidig egészséges kapcsolatokat hoznak létre.

5. Úgy gondolja, rossz az időzítés

Néha az időzítés csak megközelítés kérdése. Emlékszem azokra a hónapokra, mikor a férjemmel még csak fejlődött a barátságunk, azon tűnődtünk, hogy mikor lenne itt az ideje továbblépni és elkezdeni randizni. Így visszagondolva, a megfelelő időről az ő elképzelése és az én elképzelésem totálisan különböző volt.

A saját történetemre gondolva azonban biztosan tudom a következőt: Isten időzítése a mi kapcsolatunkban felháborítóan jó volt. Pedig annyi rossz dolog történhetett volna még az időzítés elhibázásán kívül is. De a lényeget tekintve egyedül Egy személy az, aki igazán tudja, hogy mit jelent a jó időzítés, aki nem más mint az, aki az időt is megteremtette. Keresd a kapcsolatot Istennel, hogy megismerd az akaratát és kérd meg, hogy vezessen mindkettőtöket, hogy minden lépést a megfelelő módon és a megfelelő időben tegyetek meg. Isten jó, aki megnyitja az ajtókat a jó dolgoknak és erősen bezárja az ajtót a rossz dolgok előtt.

Mindezeken túl hölgyeim, ahelyett, hogy egy férfiban bíztok, mikor jól akarjátok csinálni a dolgokat a megfelelő időben, bízzatok Istenben, hogy vezesse és irányítsa az életeteket és a jövendőbeli társatok életét pontosan úgy, ahogy a legjobbnak látja. Végül pedig, Isten a legjobb párkereső. Benne igazán megbízhatsz.

 Forrás
 http://keresztenycsalad.blog.hu/2014/11/04/5_ok_amiert_nem


2015. július 20.

Ismerkedési tanácsok


Kiss Ábel
Ismerkedési tanácsok 

1. Döntsd el, mit akarsz! 
Gyakran, talán túl sokszor is hangsúlyozzuk, hogy nem biztos, hogy Isten azt akarja, hogy megházasodjunk. Véleményem szerint ez egy erős csúsztatás, mely igazából kifogásként szolgál a jelen generáció számára, hogy ne lépje meg ezt a lépést, vagy jó sokáig húzza-halassza. Zárójel bezárva. Ettől függetlenül az első lépés, amit meg kell tenned ahhoz, hogy randizhass, az hogy eldöntöd: valóban arra hívott-e el Isten, hogy egyszer férj vagy feleség legyél? Ha engem kérdezel, 99,9%-ban erre hívja el Isten az embereket, de ha valóban úgy érzed, hogy egyedül kell élned és szolgálnod őt, az is teljesen rendben van. Az a fontos, hogy te ezzel tisztában legyél!

2. Azonosulj nemi szerepeddel!
 A randizással kapcsolatos problémák gyökere onnan ered, hogy a nemi szerepeket teljesen összekutyulták nekünk. A konkrét koncepciók (pl. mit jelent férfinek és nőnek lenni?) elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ellenkező neművel ismerkedj és a kapcsolatotok előbbre is jusson. Legyen ez a napi imádságod: Uram, kérlek, mutasd meg mit jelent szerinted való nőnek/férfinak lenni! Ezzel nagyban megkönnyíted a párod dolgát! Ellenkező esetben az egész kapcsolat teljesen megfoghatatlan és labilis lesz.

Férfiaknak...
3. Dolgozz a látásodon! Egy nő azt várja az első randin, valószínű, hogy ezért is mondott igent neked
, mert szeretné meglátni, hogy hova fogod őt elvezetni! Te személy szerint hogy fogod meghódítani a világot? Mi a terved? És hogy fogod ezt véghezvinni? És ami a legfontosabb, milyen szerepet szánsz a feleségednek ebben? Ha nincs terved, egy éretten gondolkozó nő azonnal elveszti az érdeklődését. Ha a tervedben pedig csak te szerepelsz, szintén hasonló reakcióra számíthatsz. Isten egyedi céllal teremtett téged, te tisztában vagy vele, hogy mi is ez pontosan?

Nőknek...
3. Készülj választani a látások közül! Valamiért a nőknek általában hamarabb leesik: egyedül nem fog menni. Bennetek van az érzés, férjre, családra van szükségetek, egyszerűen ebben tudtok gondolkodni. Válasszatok hát „látó” férfiakat, akiknek ismeritek a látását, látjátok, hogy merre halad az élete és úgy érzitek, hogy teljesen osztozni tudtok a látásában. Jól gondoljátok meg kinek a tervébe vesztek részt! Lehet valaki nagyon okos, sikeres, gazdag, befolyásos vagy népszerű. A legjobban azzal jártok, akinek a szíve az Úr Jézusé és a listájának első pontja az Ő országának építése. Ez a legjobb befektetés jövőbeli feleség-édesanya szemmel a következő 40-50 évre az életedben!

4. Légy leszólítható!
 Tartsd magad ahhoz, amit az első pontban tisztáztunk: férj/feleségnek készülsz! (Ha valóban így van, amire nagy a valószínűség:) Készülj a randizásra, ismerkedésre! IGEN! Ez azt jelenti, hogy odamehet hozzád valaki ismerkedni! Ehhez viszont jelezned, érzékeltetned kell, hogy ég a zöld lámpád. Ehhez szükség van nyitottságra, és bele kell menned olyan beszélgetésekbe, találkozásokba, amik kicsit kimozdítanak a komfort zónádból. Nézz szembe a ténnyel, a párválasztás nem fog teljes passzivitás mellett megtörténni veled! Akár fiúként, akár lányként, aktívan tenned kell az ügyért! Bár fiú és lány aktivitás között van különbség, fiúk: kezdeményezzetek, lányok: érzékeltessétek, hogy oda lehet hozzátok menni, sőt, szerintem teljesen belefér, ha egy beszélgetést kezdeményeztek, de azért ne nyomuljatok. A tangóhoz két emberre van szükség!

5. Ne parázz, randizz!
Sok mindentől tarthatunk, mikor randizásról van szó: visszautasítás, cikis jelenetek, vélemények különbsége, csalódás, kényelmetlen megjegyzések, öltözködés, etikett, nem várt meglepetések, stb. Nem beszélve arról, hogy vásárra visszük a szívünket - ki tudja még, hogy a hónapok, évek során mibe keveredünk érzelmeink terén. Mindezek ellenére és mindezekkel együtt, bátorítalak, randizz! Az udvarlás, kezdeményezés, randizás, együtt járás során rengeteget tanulhatunk magunkról, a másikról, Istennel való kapcsolatunkról, férfi, női szerepekről. A randizás rendkívül mélyen és hatékonyan formálhatja a jellemünket. Ha elmúltál 16, legyél aktív randizó! El tudom képzelni, hogy néha kellenek szünetek, de ne dőlj be korunk hazugságának, hogy ezzel ráérsz majd később foglalkozni! Megkérdezhetsz jó néhány 35+ ismerősömet (keresztyének!), akik nagyon megbánták, hogy fiatalabb korukban nem randiztak. Ismerkedj, és ha egyenesben vagytok, merj fiatalon házasodni!

6. Vond be a belső kört!
Sok hasznos visszajelzést kapunk magunkról ha randizunk. Ahogy a kapcsolat komolyodik azonban érdemes bevonni néhány olyan embert is, akikre felnézünk, ismernek, szeretnek és számít a véleményük. Sokszor az érzelmeink miatt homályosan látunk, de egy jó barát, szülő, lelkipásztor jó tanácsa segít reálisan látni a dolgokat. Akár abban, hogy lépni kéne már az eljegyzés, házasság fele, akár abban, hogy igazából csak erőltetjük az egészet.

7. Rendezd az önértékelésed és érzelmeidet!
Úgy érzem, egyre jobbak vagyunk a teljesítésben és egyre gyengébbek az érzelmeinkben – azaz a kapcsolatainkban. Tölts időt, energiát azzal, hogy megvizsgáld, egészségesen kötődsz-e az emberekhez? Meghitt, felszabadult barátságaid vannak? Vagy inkább függő, erőltetett és nem őszinte kapcsolatok vesznek körül? A kapcsolatok nem témazárók, szigorlatok vagy pályázatok megírása! Itt nem a teljesítmény számít, hanem az érzelmek egészséges kezelése. Könnyítsd meg a párod dolgát és simítsd el ezeket a dolgokat mielőtt párválasztásra adod a fejed!

8. Kommunikálj!
Szorosan az érzelmeinkhez kapcsolódik a jó kommunikációs készség. Mennyi konfliktus adódik ebből az élet minden területén: valaki nem szólt, vagy mi nem úgy értettük. Ha jól tudsz kommunikálni – nem csak beszélni, hanem befogadni, megérteni is – akkor jöjjön bármilyen konfliktus, képes leszel jól megélni azt a pároddal. Fektess energiát a kommunikációs készséged fejlesztésébe és lépj előre ezen a téren. Ez már az ismerkedés fázisánál rendkívül sokat fog lendíteni a dolgon!

9. Imádkozz a randik előtt, után!
Állásinterjú előtt is ezt tennénk. Egy randi viszont ennél sokkal fontosabb, hiszen egy munka mindössze csak egy időszakra szól az életedben, a házasság pedig szerencsés esetben életed végéig. Kérd Isten áldását a találkozásra, kapcsolatra és kommunikációra és ő meg fogja azt áldani. Felbecsülhetetlen „hátszelet” kap az egész kapcsolatotok ettől!

10. Szolgáljatok együtt!
A lehető legjobb módja annak, hogy valakit igazán megismerj az nem az összeköltözés, (Kérlek, ne költözz össze házasság előtt!) hanem az, ha együtt szolgáltok! Legyen az önkéntesség, gyülekezeti gyerekmunka vagy falumisszió. Egy keresztyén házasság utána is erről szól: hogyan építitek együtt Isten országát. Milyen jó bevezetés és próba ez egy életre szóló elköteleződés előtt!

+1. Ne félj segítséget kérni!
Hazánk nagy részében diszfunkcionális családi és sajnos sokszor gyülekezeti környezetben nő fel az ember. Ez azt jelenti, hogy lelki fejlődésednek nem megfelelő környezetben váltál felnőtté. Tehát valamilyen szinten – ez persze egyénileg eltér – lehet segítségre van szükséged ahhoz, hogy a múltban ért sebeket feldolgozd. Élj a szakirodalom, szakértők és segítő, szerető testvérek gyógyító segítségével!

Forrás
Facebook