A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nem jó az embernek egyedül lenni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nem jó az embernek egyedül lenni. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 18.

Dr. Joó Sándor: A Házasság titka



Dr. Joó Sándor: A Házasság titka

".... Mindez a nyomorúság pedig abból ered, hogy a házasság létrejövetelében hiányzik a hit: hit abban, amit Isten mond erre vonatkozóan, hitben való megragadása annak, hogy ma is érvényes és egyetlen biztos alap: a hit. És monda Isten: "Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt." (1. Mózes 2: 18. vers). 

Higgyük el, amit Isten itt mond, tehát hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Mégpedig nemcsak azért nem jó, mert egyedül unalmasabb, fárasztóbb, nehezebb az élet, hanem azért, mert az egyedül élőember nagyon magának élővé, önzővé, befelé fordulóvá, önmagába poshadttá válik, minden vágya, törekvése, célja, tette visszakanyarodik önmagába. Ez a nem jó! Az ember számára az az Isten szerint való jó, ha megtanul nem önmagáért élni, hanem a másik emberért. A házasság az az alapvető emberi létforma, ami kivezet az önzésből, az elszigeteltségből - a közösségbe. A házasság célja nem a gyermek, az már gyümölcse, ajándéka, - hanem a házasság célja két embernek egymással való életközössége, ennek a közösségnek mind mélyebb átélése. Csak a teljes és valóságos életközösség igazolja a testi közösséget is. Csak az olyan életközösség, amelyik a másikat teljesen akceptálja, és nemcsak boldogító eszközként tekinti, tehet tartósan boldoggá.

Azután azt is higgyük el, amit így mond Isten: Szerzek neki segítőtársat. Tehát miként Ádám Isten kezéből kapta Évát, úgy a mindenkori Ádám is Isten kezéből kapja hozzáillő segítőtársként, élettársként a mindenkori Évát. Higgyük el, hogy nem véletlenül az a házastársunk, aki, hanem Isten szerzette a számunkra, éppen őt! Az a hit, hogy Isten akaratából vagyunk egymáséi, ez a hit a legbiztosabb alapja a házasságnak. Minden házasság akkor van igazán megkötve, ha a házasfelek hitben felismerik: Isten rendelt egymásnak bennünket, és ezt elvállaljuk. Ezért folytatódik így az Ige: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." #1Móz2.24.. Vagyis Ádám ráébred arra, hogy Isten adott neki valakit, és ennek okáért ragaszkodik hozzá. És ez ma is így van: senki sem tud igazán ragaszkodni az élettársához hűségesen egy életen át, csak az, aki hitben fölismerte és elvállalta, hogy Istentől kapták egymást. Van sok más ok is, amiért férj és feleség ragaszkodnak egymáshoz, de az egy se tartós. Láttam már olyat, hogy a fényes katonatiszti ruha okáért ragaszkodott az asszony a férjéhez, de amint a megváltozott viszonyok letétették a férfival azt a szép ruhát, az asszony ragaszkodása is megszűnt azonnal. És ugyanígy van ez, akkor is, ha a pénznek okáért, vagy a jó, előkelő állásnak okáért, vagy a szép szemek okáért, vagy a szerelem okáért ragaszkodik egyik a másikhoz, ó nagyon bizonytalan okok ezek! Mert mi lesz abból a ragaszkodásból, ha a szép szemek fényét megtöri a kor, a hozományt elviszi a gazdasági csőd, a jó állásból kiborít egy racionalizálás, a gyermekeket elveszi az Isten, - s ott marad a házastárs szegényen, megöregedve, vagy betegen, - csak ő maga, egyedül, ékességeitől megfosztva?...."

2023. december 1.

A Társ



Makovei János 

A Társ


Az Úr Isten mondotta:
„Nem jó az embernek egyedül lenni,
Szerzek néki segítőtársat, hozzáillőt….”


Nem az, akit kutató szemed meglát,
Nem az, aki jól ismeri életed titkát.
Nem az, akit könnyű útitársul kérni,
Nem az, aki megáll távolságot mérni.
Nem az, akit sok ember annak láthat,
Nem, nem az a te Isten-rendelt társad. 

Nem az, aki könnyen feled bút és gondot,
Nem az, akit sokszor élet-gondja rontott.
Nem az, aki vállára veszi az egész világot,
Nem az, aki mindig nagy csodákat látott.
Nem az, akinek soha semmi meg nem árthat,
Nem, nem az a te Isten-rendelt társad.

Nem az, akit szépség ékít, nyers erő ruház,
Nem az, akit te igazán megfelelőnek találsz.
Nem az, aki mindenáron társad akar lenni,
Nem az, aki mindenben „én”- soha nem - „mi”.
Nem az, aki takarja a Napot, csak őt lássad,
Nem, nem lehet az Isten-rendelt társad.

Aki szívét adja, nem kifosztottan összerogyva,
Aki terhet visz, de mindig két kezedet fogva.
Aki maga szenved, ha útközben valamivel megbánt,
Aki nem csak arat, de a vetésben is hittel elszánt.
Ne bánd, ha az érkezőt másként vártad,
Csak ő lehet a tied, az Isten adta társad.

2023. június 3.

Nem jó az embernek egyedül



Nem jó az embernek egyedül

Egy érző szívű és szükségben szenvedő ember élete annyira le tud szűkülni, hogy néha már csak egy-egy másik emberből áll. Különösen mi, nők vagyunk erre hajlamosak, ha nem vigyázunk. Nagyon kicsi lesz a világunk. Legalább nézzünk körül a zsákutcában, és állapítsuk meg, mibe vagyunk bezárva.

Mi szorít korlátok közé? Lehet, hogy az a homályos érzés, az a tévhit, hogy egy “tökéletes másik ember” esetleg még kielégíthetné az éhségemet, a szomjúságomat. Benne megtalálhatnám azt, amire szükségem van. Mert hiszem, tudni vélem, hogy benne megvan mindaz, ami kell nekem. De ez nem igaz. Talán mindaz, amiről álmodom, de nem mindaz, amire szükségem van.

Dávidot is szomjassá tette a hiányérzet. A szomjúság életjel. Az ilyen embernek nem kérges, nem tompa, nem igénytelen a lelke. Azért fáj, azért szomjazik, azért érzékeny, mert nagyonis él. A megoldást azonban eltévesztette Dávid. Úgy gyógyítgatta magát, hogy megszerzett egy olyan nőt, aki másvalakihez tartozott. És még ebben is sikeres volt. Jól van, Dávid, megint bizonyítottál. Vonzó vagy, ügyes vagy, ellenállhatatlan vagy.

Pedig Isten önmagát adta neki. Dávid ismerte Istent. Szerette Őt. Isten tulajdonképpen azt kérdezte tőle: “Dávid, nem elég neked az én szeretetem? Nem vagyok elég neked?”

Dávid nem képmutatóskodott. Tisztelte Istent annyira, hogy legalább nem bohóckodott előtte. Őszinte volt. A tetteivel így válaszolt Neki: “Nem. Sajnos nem vagy elég nekem. Többre vágyom.”

Isten ismer engem, hiszen Ő teremtett. Látja, hogy földi, emberi, hozzám illő embertársra is szükségem volna. Ádám az édenkertben a legvalóságosabb kapcsolatban volt Istennel, mégis kellett neki egy “csontomból való csont”. Istennek nem volt ezzel semmi baja. Nem sértődött meg azon, hogy “nem jó az embernek egyedül”.

Mivel ember vagyok, kell nekem a másik ember. Aki olyan tökéletlen, mint én vagyok. Szükségem van rá, hogy szüksége legyen rám, hogy engem akarjon. Az igény jogos. Ezzel nincs semmi baj. Előrelépés, ha ezt beismerem, és legalább nem csapom be magamat. Isten érti ezt. Neki nem furcsa. Sőt, előre látta, hogy így lesz.

Még mindig az önbecsapás mocsarában vergődöm azonban, ha az ember utáni sóvárgást összetévesztem a boldogság keresésével. Édes-mézes, de hamis gondolat, hogy akkor, és csakis akkor lehetnék elégedett ebben az életben, ha meglenne az igazi másik felem. Menyire boldoggá tehetnénk egymást! Pedig legföljebb több örömünk lenne.

Az örömömet meg is rabolhatja egy másik ember. Pillanatnyilag, vagy hosszú időre. Megrabolhatja például azzal, hogy nem becsül meg, hogy akadályoz, fájdalmat okoz, pusztít és rombol.

Mivel azonban a boldogságom nem egy másik ember kezében van, nincs az az ember, aki elvehetné tőlem. Senki nem állhat a boldogságom útjába.

Soha nem leszek nyugodt és elégedett, ha a boldogságot más emberekben keresem. Ha így gondolkodom, saját jogos szükségleteim áldozata leszek, és beszűkülni hagyom a világomat. Kicsi edényben úszom, kicsi aranyhal maradok. Összezsugorodik a világegyetem a tapasztalataim méretére. Nem élek igazán. Nem vagyok szabad arra, hogy felrepüljek a csillagokon is túl, és élvezzem Isten nagyságát.

Forrás: Krisztamami blogjából

2023. március 12.

Nem jó egyedül



1.Mózes 2:18.

Az életünk tavaszán, vagy később eljön annak az ideje, amikor ráébredünk, nem jó egyedül lenni, szükségünk van segítőtársra. Ez helyénvaló és természetes dolog. A nagy kérdés: hogyan találom meg segítőtársamat? Erre a kérdésre mindenki szeretne valamilyen működőképes, célravezető választ kapni. Tudom, a tanácsadónak óriási a felelőssége, mert itt emberi életek aránylag hosszú szakaszának boldogsága vagy boldogtalansága forog kockán. Éppen ezért ragaszkodom Isten Igéjéhez, mint az egyetlen hiteles tanácsadóhoz. Az első amit az Ige leszögez: Isten szerzi a segítőtársat! - Miért? - Először is mert gondja van az emberre. Mennyi fölösleges aggodalomtól mentesülhetne az ember, ha ezt igazán elhinné! Ha Istennek gondja van arra, hogy legyen mindennapi kenyerünk, ruházatunk vagy munkahelyünk, vajon nincs gondja arra, hogy hozzánk illő segítőtársat adjon? De igen! Másodsorban: mi nem ismerjük teljesen még önmagunkat sem. Ez az állítás akkor nyer alátámasztást, mikor valami nehéz próbán megyünk keresztül. Itt döbbenünk rá, nem gondoltuk hogy így reagálunk a kritikus helyzetekben. S ha magunkat sem ismerjük igazán, hogyan tudnánk mi dönteni olyan kardinális kérdésben, mint a párválasztás? Hogyan ismerhetnénk meg egy lányt vagy fiút olyan mélységben, hogy bizton kijelenthetnénk: ő hozzám illik!? Ez egy igen veszélyes csapda. Ennek egy kifejezője az, mikor olyan dolgokat is kipróbálna az ember, amit Isten a házasság keretébe illesztett be. Egy példával illusztrálom: egy ejtőernyős nyugodtan kiugrik a repülőgépből és szép lassan leszáll a földre, - ejtőernyővel. Most ha én úgy gondolkozom, milyen jó neki így fentről gyönyörködni a természetben, miért ne próbálnám ki én is? Csak hogy nekem még nincs ejtőernyőm (házasság), esetleg csak egy esernyőm (egyszerű kapcsolat). S ha kiugrom, én is úgy érek földet mint az ejtőernyős?.. Én is gyönyörködhetem a táj szépségében?... Aligha! A hitetlen világban természetessé vált hogy saját elgondolásuk szerint igyekeznek házastársat találni úgy, hogy megismerési tapasztalatukra hagyatkoznak. Mi hívok vagyunk, Istenre bíztuk életünket, mikor elindultunk Jézus követésére. Isten nem is vár tőlünk olyat, amit mi nem vagyunk képesek megtenni. Éppen ezért mondja: "szerzek néki"... Isten úgy szerzi a házasságot hogy teljességgel ismeri az embert. - Engem is. - Ebből következik, azt is tudja, - mert mindentudó - hogy ki illik hozzám. Hiszen társamat is Ő teremtette! Továbbá miért Isten szerzi a segítőtársat? - Van valaki ebben a világban, aki az ember ellensége: a Sátán. Ő azon igyekszik, hogy az ember ne hozzá illőt találjon, hanem olyat, akivel az egész élet gyötrelem lesz. Ezért is van annyi válás, könny és szenvedés. Csonka családok, boldogtalan gyermekek és szülők. Isten ettől is óvni akar! Fogadjuk el segítségét, javunkat akarja! Az eddigiekből kiderül, hogy Isten mindenben igyekszik nekünk segíteni és lehetőséget ad, hogy életünk kiteljesedjen. A nagy kérdés most is előttünk áll: ha Isten szerzi, hogyan találom meg? Mit tehetek hogy megtaláljam? Vagy csak tegyem karba a kezem és várjak? - Ha egy ismeretlen városba szeretnék eljutni, az első kérdés hogyan jutok oda? Két dologra lehet szükségem: vagy egy jó térképre, vagy egy megbízható idegenvezetőre. Mondjuk a térkép segít abban hogy odataláljak a városba. Legyen ez a térkép az Ige: Tájékoztat például arról, hogy a hívőnek nincs köze a hitetlenhez. 2Kor 6:14. Ez egy alapelv, melynek segítségével eljutunk a városhoz. Itt még mindig nem értem célba. Meg kell találnom az utcát és a házat. Most már tudom hogy nem a világban kell keresnem társamat, de még mindig nem tudom a sok hívő fiatal közül melyik az enyém...Valakit kell találnom aki ismer és segít. Ilyen csak egy van: Isten! Most válik láthatóvá: mennyire vagyok mélyen Krisztusban, milyen jó a kapcsolatom Istennel? Rendszeres beszélő viszonyban vagyok Vele? Rá merek és tudok támaszkodni, vagy csak beszélek a hitről? Meg hallom-e a szavát, vagy csak mindig én beszélek (leginkább kérek) és nem hallom ha Ő szól? Isten sokféleképpen szól! Igéjén keresztül, bensőnkben a Lélek által, eszközökön keresztül: álomlátás, prófécia által stb. Egy nagyon fontos kérdés kívánkozik ide: ebben a kritikus helyzetben tiszta a hallásom, nem döntöttem ill. választottam, mielőtt az Urat kérdeztem, vagy csak azt akarom hogy az Úr engem igazoljon, azaz helyeselje azt, akit én találtam saját eszményképem alapján?!...
Kedves fiatal testvéreim! Szeretettel kérlek, ne a szemetek után menjetek (a külsőre nézve: Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség, amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! - Péld 31 :30.), hanem boruljatok őszinte szívvel az Úr elé és tőle kérjetek segítséget. Az Úr felhasználhat hívő testvéreket is akik segítenek imádkozni, de elsősorban nektek kell vezettetést kapni Istentől. Közeledjetek az Úrhoz, Ő is közeledni fog hozzátok: segíteni fog! Erre bizonyság a saját életem. Nem futottam lányok után, mégis az Úr összehozott egy olyan lánnyal, aki 220 km-re lakott tőlem. Ő szerezte az alkalmat amikor összetalálkoztunk. Ma, tizenkét év távlatából nyugodt szívvel mondhatom, hogy hűséges segítőtársam az élet minden területén, így az Úr szolgálatában is. Istenben nem lehet csalódni!... Mindketten az Úrtól kértünk házastársat és Isten megadta. Nektek is megadja, mert nem személyválogató!
Még egy hasznos tanács: lehet hogy az egyik fél már meggyőződött Isten akaratáról, a másik nem. Erre arany szabály: Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig és Mindennek rendelt ideje van a nap alatt. Türelmesen, imádkozva várjunk és Isten nem késik el... Aki boldog házasságban szeretne élni, annak Krisztussal való élő közösségre van szüksége.

Ezt a boldogságot kívánom minden Testvéremnek, szeretettel:
Pék Balázs

,,A ház és vagyon apai örökség, de az Úrtól van az okos feleség"
(Péld 19:14)

Forrás
 http://okany.apostoli.hu/oldal4.html

2021. március 14.

Az igazi segítőtárs



Az igazi segítőtárs

1. Mózes 2,18
„És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

Bevezetés

A fenti Igének a prófétai vonatkozásáról most nem lesz szó, hanem a személyes üzenetéről, amely mindnyájunknak szól. A Mózes első könyvének második részében le van írva, hogyan teremtette Isten Évát, és hogyan szerezte a házasságot. Ilyenkor legelőször arra szoktunk gondolni: igen, hiszen nem jó az embernek egyedül. Jobb megnősülni, férjhez menni, jobb házasságban élni. Ennél azonban sokkal többről van szó ebben az Igében.

1.) Nem jó az embernek egyedül

Amikor Isten hat nap alatt helyre állította a földet - megfigyelhettük -, minden egyes napon azt mondta: jó, igen-igen jó. Amikor befejezte Isten az egészet a hatodik nap végén, úgy olvassuk: „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” (1 Mózes 1,31). Eddig még csak ez a szó hangzott el Isten szájából: jó.
Most első ízben mondta Isten, hogy nem jó. Valami nem jó. Nem jó az embernek egyedül lenni. Amikor Isten kimondta, hogy nem jó, akkor rögtön gondoskodott is arról, hogy az ember ne legyen egyedül: „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ez az első, amit meg kell jegyeznünk mindnyájunknak, akit nyomaszt a magány. Amikor érzi az ember, nem jó egyedül, ne kezdjünk el intézkedni. Isten mondhatja ki csak azt, hogy nem jó. Ha Ő ezt kimondja, akkor majd Ő intézkedik is. Ő szerez majd segítőtársat, hozzánk illőt. Eddig még mindenki ráfizetett arra, ha változtatni akart a magányán. Tenni akart valamit, és nem bízta Istenre, Aki látja, hogy mi a jó, és mi nem. Isten, ha akar, majd változtat!

2.) Egyedüllét, magány

Az egyedüllét nem csak annyi, hogy felnő a gyermek, ifjú lesz belőle, és azt mondja: nem jó egyedül. Keresek magamnak társat, és házasságban fogok élni.

(1) A házasság önmagában nem oldja meg lelkünk magányosságát

Hiába él az ember házasságban, egyszer valamilyen módon a házasságnak is vége szakad. Ott marad özvegyen valamelyik fél, és akkor újból egyedül van. Sőt élhet még a társa is, és házasságban lehetnek, mégis egyedül érzi magát. Gondolják át ezt a testvérek! A házasságban is lehet egyedül lenni! Talán éppen akkor, amikor nagy szükségben van, és kérdései vannak az embernek.
Legtöbbször nem is azért van egyedül az ember, mert a másik nem akar segíteni, nem akar megérteni, ellenséges a másikkal szemben. Természetesen ilyen is van, hogy valakit nem érdekel a társa, mert éli a maga önző életét. Nem is méltó az ilyen ember arra, hogy házastársnak, segítőtársnak nevezzék. Viszont lehet az, hogy valaki nagyon is akar, szeretne segíteni, de nem tud. Az ember így egyedül marad. Hiába élnek százak és ezrek körülöttünk, az ember nagyon is érzi, hogy egyedül van. Ez nem jó!

(2) Az egyedüllét érzése általános

Az egyedüllét olyan általános dolog, amit nemcsak a hívő ember, hanem minden ember ismer. Most, a huszadik század végén, nagyon elidegenedtek egymástól az emberek. Hiába élünk több milliárdan a földön, az ember mégis azzal küszködik, hogy egyedül van.
„Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – 
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén” - írta az egyik költőnk, Tóth Árpád.
Miért van ez? Isten azt mondta, hogy „nem jó az embernek egyedül”, mégis annyi ember van egyedül. Egy dolgot figyelembe kell venni. Bejött a bűn, és attól kezdve nagyon sok minden megváltozott, ahogy az egyedüllét kérdése is.

3.) Az egyedüllét áldásai
Bizonyos esetekben szükséges és jó az embernek egyedül, mert áldására lehet.

(1) Elősegítheti az igazi Segítőtárssal való találkozást

Jeremiás siralmai 3. részének 24-33. versében ez áll: „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat.” Jó egyedül ülni és hallgatni? Ez új dolog. A bűneset miatt nagy változás történt. A bűneset előtt azt mondta Isten, hogy „nem jó az embernek egyedül”, és ez nem változott. Az Ige megáll. Most sem jó az embernek egyedül. Az embernek segítőtársra van szüksége. Azért, hogy erre az igazi Segítőtársra rátaláljon - mivel a bűn bejött -, először jó egyedül, porba tenni a száját, megalázkodni. Így találja meg azt, Akivel járva már nem lesz egyedül.
Az Ige mit mond az egyedüllétről? A Hóseás könyve 2. részének 13. verse Izráelnek szól, de nyilván mi is tanulhatunk belőle. „Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.” Talán itt kezdődik az egyedüllét. Az ember mélyen átérzi, hogy maga van, egyedül maradt. Ember nem tud rajta segíteni. Hiába is akarnak, nem tudnak. Pusztában találja magát, és ezt Isten készíti így.
Van, amikor a nem hívő embereket is kiviszi Isten a pusztába. Másért, mint a hívőt, de a célja mindkét esetben ez: „szívére beszélek”. Csak mást kell mondania a hitetlennek, és mást az övéinek. Azért van a nem hívő ember életében annyi nyomorúság, hogy megértse: egyedül maradt. Pusztába jutott, és jó lenne egy kicsit elcsendesednie. Meghallania, vajon hogyan és miként menjen tovább.
Annyiféle zaj veszi körül az embert. Az ember nem szeret pusztába kerülni, kell neki a zaj, a tömeg, a társaság. Hadd szóljon az a zene, olyan erősen, hogy szinte majdnem belesüketül, mert érzi, hogy az egyedüllétben, valaki szólna hozzá. Nem akar egyedül maradni. Egyszer aztán odáig jut, hogy azt mondja, most kikapcsolok. Nemcsak a rádiót, és a külső hangforrásokat, hanem valamit magamban is. Hadd legyek végre csendben! Akkor kezd Isten az ember szívéhez szólni!
Jó egyedül. Jó egyedül hallgatni. Akkor kezdi az ember megérteni, hogy nem jó egyedül. Nem elégítenek ki a barátok. Nem elégít ki a másik nem. Nem elégít ki a házasság, a házastárs. Nem elégít ki a pénz. Nem elégít ki a hírnév. Nem elégít ki semmi ezen a világon, egyedül vagyok, és nem jó egyedül. Akkor, ebben a pusztaságban, az egyedüllétben kezd Isten az ember szívére beszélni.

(2) Találkozás Istennel az egyedüllétben

Van egy történet az Ószövetségben. Mózes első könyve 32. részének 23. és 24. verseiben: Jákóbról van szó, amikor a családjával hazafelé vonul: „Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala. Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.” Amikor mindenét átvitte a vízen, úgy tűnt, teljesen egyedül maradt, majd észre vette, hogy még sincs egyedül. Van valaki, aki neki is a szívére akar beszélni, mégpedig egészen komolyan, hiszen tusakodott vele egy férfiú: „Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő mondá: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott” (32,25-29).
Az egyedüllétben, a pusztában, a magányában az ember Istennel találkozik. A szívére beszél. Van, amikor sokba kerül a „szívünkre beszélés” - mint Jákób esetében is -, amikor Isten tusakodik velünk, és mi Istennel. Mi is szoktunk tusakodni. Védjük a magunkét, a felfogásunkat, a terveinket. Mondjuk az érveinket Istennek. Ömlik belőlünk a hitetlenségből eredő ellenállás.
„Megilletté csípőjének forgócsontját”, és akkor Jákób nem tudott tovább harcolni. Sánta maradt egész életére. Így van, amikor az ember tusakodik a magányában Istennel. Az Úr tesz valamit, ami olyan nyomot hagy az emberen, hogy egész életében meglátszik rajta.
Azt olvastuk a végén, hogy új nevet adott Jákóbnak: „Isten harcosa”. Ez lett a neve. Ezen kívül, mikor kérdezősködött a vele küzdő neve után, nem mondta meg, de ott megáldotta Jákóbot. Jó egyedül! Amikor úgy néz ki, hogy egyedül maradt az ember, és már nincs körülötte más, se ember, se jószágok, semmi; hogy letett már mindent; hogy nem kell már kincs, anyagiak, egyebek, akkor ott van az Úr, és rájön, hogy nincs egyedül. S ha ott van az Úr, abból áldás fakad: „megáldotta őt az Úr ott.”

(3) Jézus Krisztus egyedülléte

Jézus Krisztus is nagyon gyakran volt egyedül. Bár azt olvassuk az Igében, az Úr Jézus többször is mondta: „…de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van (Ján 16,32). Mégis sokszor kivonult a pusztába, hogy egyedül lehessen az Atyával. Mindjárt, amikor bemerítkezett, viteték a Szellemtől a pusztába. Márk evangéliuma 1. részének 13. versében ez áll: „És ott volt a pusztában negyven napig kísértetvén a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.” Amikor az ember egyedül volt, Isten elvezette előtte az összes állatot, de hozzá illő segítőtársat nem talált. Krisztus is egyedül volt. Hiába voltak ott az állatok. Hiába szolgáltak az angyalok, és hiába volt ott az ördög. Egyedül harcolta meg a harcot. Meg kellett harcolnia, hogy nyilvánvaló legyen, nincs más, akiben igazán bízik, akire számíthat, egyedül csak az Atya.
Nem jó az embernek egyedül, de amikor külsőleg egyedül marad, akkor tűnik fel igazán az embernek, hogy van Segítőtársa. Az, aki segít, aki igazán társ minden nyomorúságban és bajban, aki mindig tud segíteni: Isten. Azért visz Isten bennünket a pusztába, a csalódásba, és azért hagyja, hogy meggyengüljünk, mert így tanuljuk meg, hogy nincs más, aki igazán segítőnk lenne, csak Ő. Más nincs, egyedül csak Isten.
A Jeremiás prófétánál olvassuk: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik…” (Jer 17,5), ha valaki bízik a másikban, és gondolja: ha vele leszek, nem leszek egyedül, ha annyira bízik ebben, hogy Isten helyére teszi az életében, és Isten már háttérbe szorul, akkor átkozott lesz. Az ember egyedül Istenben bízhat, másban mindig csalódni fog. Meg kell tapasztalnia, hiába van mellette a másik, mégis egyedül van.

(4) Pál apostol magányossága

Pál apostol életében is azt látjuk, hogy élete végén egyedül maradt. Ezt azért mondom el, mert a hívő embernek is meg kell ezt tanulnia. Pál apostolnak utolsó levele a Timótheushoz írott második levél. Az utolsó rész 16. és 17. versében írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.”

4.) Az igazi segítőtárs Jézus Krisztus!

Már tudjuk azt, hogy miért mondta Isten, „nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat hozzá illőt.” Feladatot is bízott az emberre, hogy művelje és őrizze a kertet. Azt mondta Isten, hogy nem jó egyedül. Egyedül ezt nem tudja megtenni az ember. Ezt a munkát egyedül nem végezheti el, segítőtárs kell neki. Nem azért adta Évát mellé, hogy érzelmi alapon ne legyen egyedül, ne nyomassza az egyedüllét. Segítőtársra volt szüksége.
Pál itt arról beszél, hogy Isten rábízott egy munkát: hogy teljesen elvégezze az igehirdetést a pogányoknak. Amikor ezt a munkát végezte, voltak segítőtársai az emberek közül. Nagyon sokszor felvidították Pál szívét. Végül mégis egyedül kellett maradnia, hogy megtapasztalja, és bizonyságul legyen nekünk is: mindenki elhagyta, de az Úr mellette állt, és megerősítette, hogy bevégezze a rábízott munkát.
A nem hívő - de a hívő is! -, tanulja meg, hogy az igazi segítőtárs Jézus Krisztus! Nemember: nem a másik, nem apám, nem a szülő, nem a gyermekem, akire számítok, hogy öreg napjaimban segít; nem a férjem vagy a feleségem, akire számítok. Nem az emberek.Az igazi segítő Jézus Krisztus!
Sokszor Isten ezért vesz el minden támaszt, ezért visz ki a pusztába, hogy tanuljuk meg: Ő az igazi segítőnk! „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

(1) A Zsoltárok könyvének bizonyságtételei
Nézzük meg milyen segítőtárs Jézus Krisztus! 

108. zsoltár 13. verse: „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!” Nem mindenkit az egyedüllét nyom. Van, akinek más harcai vannak. Van, aki épp az ellenkezője, amolyan „zajos” fajta ember, mindenben benne van, de sokszor a vesztére: „adj szabadulást nékünk!” Van, aki a bűnnel harcol: nem azt teszi, ami jó, amit szeretne, hanem azt teszi, amit gyűlöl. Nem tudja, hogyan lehetne szabadulni, győzni ebben a harcban. Hiábavaló az emberi segítség. Kért már annyi tanácsot. Tanács van, de nem tudnak segíteni: „adj szabadulást nékünk az ellenségtől!”
116. zsoltár 1. és 2. verse: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.” Testvérek, ki tudja azt elmondani közülünk: van tapasztalatom, meghallgatja az Úr esedezéseim szavát, és nemcsak a Bibliában olvastam. Nemcsak mások mondták. Van tapasztalatom arról, hogy esedeztem és meghallgatott az Úr. Szeretem az Urat, és meghallgatott, mert fülét felém fordította, és ezért ezután is segítségül hívom Őt! A 3. és 4. vers: „Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és inségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!”, és megszabadította az Úr.
A 16. és a 17. versekben így olvassuk: „Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.” A Római levél 10. részének13. versében ez áll: „…a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” Ugyanaz a szó van itt, amit üdvösséggel is szoktak fordítani. Aki segítségül hívja az Urat, üdvözül, azaz megtartatik.
118. zsoltár 5-9. versek: „Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.”
50. zsoltár 15. verse: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.”
91. zsoltár 14. verse: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Itt a Segítőtárs, Akit mindig segítségül lehet hívni! Tudom, hogy vannak emberek is, akik segítenek. Embereket is adhat egy időre segítségül nekünk az Úr. Mégis, az emberek sokszor nem tudnak segíteni. Gyakran nincsenek ott, amikor segíteni kellene. Hiába hívjuk, nem hallják. Az Úr mindig ott van! Mindig tud segíteni!
Nagyon érdekes, mennyi ígérete van az Úrnak, és ezeket mind megcselekszi, mert megígérte. Ebből a mi részünk csak annyi, ahogyan a 91. zsoltár 14. versében olvassuk: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám…” Ragaszkodunk Istenhez, és ezért. Ilyen ígéreteink vannak: „Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.”
Vegyük figyelembe, ezek nem olyan oroszlánok és sárkányok, amelyeket ketrecben tartanak, vagy amelyek a pusztában ordítanak. Ezek nem állatok. Ezek a kígyók és sárkányok a szellemi hatalmakat jelképezik. Ilyen esetekben, amikor ott jár az ember a sötétség hatalmai között, a démonok között, a Sátán ereje alatt, azt mondja az Úr, hogy kézen hordozlak, nem ér veszedelem egy dolog miatt: mert ragaszkodunk hozzá, és segítségül hívjuk Őt. Ilyen segítőtárs az Úr, „hozzánk illő”!
63. zsoltár 1-9. versek: „Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Érdekes, hogy ezt a zsoltárt Dávid a pusztában írta. Őt is kivitte oda az Úr: „Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat, és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. […] Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Ilyen az a Segítőtárs, akit Isten nekünk adott. „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ilyen az Úr segítsége!

(2) A Szent Lélek is segítségünkre van

A Rómaiakhoz írott levél 8. részének 26. versében is segítségről van szó. Ezt a hívő emberek értik meg: „Hasonlatosképen pedig a Lélek [Szellem] is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Eddig sok Igét olvastunk arról, hogy amikor szükségben vagyunk, segítségül hívhatjuk az Urat. Itt azt mondja az Ige, hogy mikor nem tudjuk, mit kérjünk, mit mondjunk, a Szent Szellem akkor is segítségünkre van. Amikor segítségül hívjuk az Urat, akkor segítségére van a mi erőtlenségünknek: „… maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Láttuk az Igében, hogy Istennek a szava az volt: „…Nem jó az embernek egyedül lenni”. Azután bejött a bűn, és elszigetelődtek egymástól az emberek. Egyedül maradtak, mert a bűn falat rak nemcsak Isten és az ember közé, hanem ember és ember közé is. Eltávolítja őket egymástól. Isten ezt a rosszat jóra fordította. Ő maga vezeti úgy az ember életét, hogy kicsalogatja a pusztába, mert a szívére akar beszélni. Meg akarja értetni vele, hogy más Segítőtársat akar adni. Krisztust akarja adni, akit mindig segítségül lehet hívni!

(3) Krisztusban leszünk egymásnak is segítőtársai

Amikor az ember megtalálja Krisztusban a segítséget, a Segítőtársat, nem lesz tovább egyedül. Nemcsak azért, mert megtalálta Krisztust. Krisztusban ledőlt az a fal is, ami a bűn miatt emelkedett ember és ember között. Ha mindkettőnek Krisztus a segítőtársa, akkor a két ember is közel kerül egymáshoz.
Nem volt nagyobb ellentét emberek között, mint zsidók és a pogányok között. Azt olvassuk az Úr Jézusról: „… eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef 2,14). Ad olyan segítséget emberekben is, ami nem emberi segítség, hanem emberek által adott isteni segítség. A testvéri segítség nem emberi segítség. Mindig, amikor összetévesztjük, és nem az Urat látjuk azokban a testvérekben, akik által megsegít, azonnal kijózanít! Azonnal megmutatja: te most emberben bíztál, és ez így nem jó!
Akkor visszavezet, kicsalogat a pusztába, és a szívünkre beszél. Újból elmondja nekünk: csak Rám van szükséged. A másik emberben is csak Rá van szükségünk, vagyis az Úr a segítőtárs. Éppen ezért, ezt szeretném ide helyezni a szívünkre: Amikor ezt az Igét olvassuk, lehet, hogy valakinek úgy készíti el az életét az Úr, hogy ad neki házastársat is segítőtársul. Amiről történetileg szól ez az Ige: lesz felesége, lesz férje. Nem ez a lényeg, és nem ez a legfontosabb. Ehhez külön kegyelmi ajándék kell, kinek így adta az Úr, kinek úgy (1Kor 7,7). Akár házasságban él az ember, akár házasság nélkül, akár házasság előtt, akár özvegységben, akárhogyan is él: az ember az igazi segítőtársa csak Krisztus. Vele nem vagyunk egyedül!

Befejezés

„És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk. Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz [vallástételünkhöz]. Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindúlni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,13-16).
Ámen.

Debrecen, 1994. március 2.

2020. március 2.

„Nem jó az embernek egyedül lenni.”



Vizaknai Tamásné
„Nem jó az embernek egyedül lenni.”
/I. Mózes 2, 18./

Ezt nem én mondom. Isten mondta, amikor látta Ádámot, - akit Ő teremtett - , az Éden kertjében.
Hiába vette körül egy csodálatos világ: virágok, gyümölcsfák, szelíd állatok. Hiányzott valaki, aki hozzá hasonló. Aki vele érez, gondolkodik. Akivel el lehet beszélgetni, együtt örülni, tervezni, alkotni.
És Isten döntött. Adott neki társat, Évát, aki olyan mint ő, mégis egészen más. Akivel együvé tartoznak, kiegészítik egymást, és: „… lesznek ketten egy testté.”
Évának meg van a helye Ádám életében, Ádám mellett. Mint a teremtett világban mindenkinek és mindennek helye, rendeltetése, feladata van: embernek, állatnak, növénynek, levegőnek, víznek, kősziklának…
Mindezek fölött, közötte és benne ott van Isten.

„Ő alkotott minket…”(Zsolt. 110, 3.)

„Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Ap. Csel. 17, 28.)

Őt nem pótolhatja senki és semmi. Isten helyét az életünkben nem töltheti be se Ádám, se Éva. Ha Isten ott van az életedben, akkor bizalommal tekinthetsz a jövőbe. Ő irányít, segít, hogy megtaláld a hozzád illő társat, mert: „Nem jó az embernek egyedül lenni.”
Ezt érzi ma is minden ember, minden fiatal lány és fiú. Hiába van tele a pénztárcája, palotához illő háza. Sikeresen haladhat előre munkahelyén. Nem elég, ha nincs társa. Ugyanezt éli át az is, aki koldusszegény, munkanélküli, hajléktalan.
Járhat valaki diszkóba. Fiatalok társasága veheti körül, ő azt az egyet keresi, azt az egyetlen egyet, aki csak hozzá tartozik. Hogyan találhatom meg?
Előbb Istent kell megtalálnod, hogy egy lányra, egy fiúra úgy tekinthess, mint Isten ajándékára.
Isten igéjének fényében megismered magad. Hogy milyen vagy ott belül. Vágyaid mozgató erőit. Az élet buktatóit, mely a környezetedből, a másik emberből, sőt belőled, belőlem indulnak ki. Alkalmas vagy-e a házasságra? Tudsz-e megértő, megbocsátó lenni? Engedni, hogy ne csak a te akaratod legyen meg? Hű maradni? Gyermekeidet szeretetben nevelni?
Légy józan. Te se vagy tökéletes, a társad se lesz az. A szeretet mégis megmarad, ha Isten szeretetéből táplálkozik.
A szerelem Isten gondolata. A vonzódás, az egymás utáni vágyakozás természetes. A ti korotok a keresés időszaka. Ezért ismerd meg azokat, akik körülötted vannak. Azt, akihez vonzódsz. Például, hogyan gondolkodik az élet különböző dolgairól: Isten, család, gyermekáldás, hűség, munkamegosztás… Jó és rossz tulajdonságai.
Beszélgessetek sokat. Ezt csak kellő távolságtartással lehet. Így még időben tudsz, tudtok elválni nagyobb megrázkódtatás nélkül. Ne gondold, hogy az első szerelem biztos az igazi. Még ha te ragaszkodsz is hozzá, ki tudja, ő fog-e hozzád? Amikor vásárolni mégy cipőt, vagy ruhát, nem elégednél meg vele, ha csak egy pár cipőt, egy darab ruhát tennének eléd, hogy azt vedd meg. Te több közül akarsz választani. Ha az élet egyszerű dolgaiban ilyen igényes vagy, mennyivel inkább kell, hogy egy életre szóló társ választásában megtaláld azt, aki „hozzád illő”.
Mikor gyermek voltam, falun laktunk. Szüleim minden évben hizlaltak disznót. Amikor levágásra került a sor, valaki egy tálban rázta előtte a kukoricát és úgy csalogatta ki az ólból. A disznó vágyakozva indult el a kukorica után, és ez a halálát okozta.
Sok gyermek, fiatal és felnőtt ezt teszi, amikor a vágyai, az ösztönei irányítják.
És mi a vége?
Baj az, hogy vannak vágyaink? Baj, hogy a disznó szereti a kukoricát? Nem. Ilyennek alkotott minket Isten. De azért születtünk embernek, hogy ne az ösztöneink irányítsák az életünket. Meg kell tanulni határt szabni. Nemet mondani magunknak és másoknak is addig, míg nem késő. Legyen a válaszod: most még nem. Majd a házasságban. Mert mindennek rendelt ideje van. Akkor nem lesz megbánni valód.
Sajnos a tv-ben nem ezt látod. Sem az utcán. Barátaid, barátnőid nem ezt mondják. Nincs jó példa? Lehet. De van Ige. Legyen Isten szava a mérce. Ő a jövőt építette a férfi és a nő kapcsolatában. Ketten alkotják az Embert. Együtt építik a családot.
Minden ember boldog akar lenni, és ezt a szerelemben, a házasságban reméli, hogy megkapja. Mégis hány boldogtalan, elrontott családi élet van. Pedig Isten ajándéka a másik ember, a család, a gyermek. Isten azt akarja, hogy legyen otthonotok, ahol szeretet és békesség van.
Igaz, a mi emberi természetünk, sőt még a jóakaratunk is kevés ehhez. Ezért van szükségünk Jézusra. Ha Őt befogadjuk egyéni és családi életünkbe, és figyelünk is rá, Ő átsegít, ha jönnek a gondok, bajok. Mert jönnek. Nem lesz problémamentes az élet. Akarva, akaratlanul is megbánthatjuk egymást. De lehet bocsánatot kérni és megbocsátani.
Isten igéje így szól: „… a nap ne menjen le a ti haragotokkal.”Efézus 4, 26.
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.”I. Kor. 16, 14.
Az Isten és az egymás iránti szeretet átsegít a nehéz napokon is.
Nagyon sok ember elrontja az életét, mert olyan kapcsolatba bonyolódik, melynek vége csalódás és bánat. Aki a pillanatoknak akar élni, elveszíti a maradandót.
Az ember nem egy ruha, amit lecserélhetek. Nem egy árúcikk, amit már meguntam, és eldobhatok. De sok kapcsolatnak ez a vége.
Isten nem ilyen sorsot szánt neked. Ő tudja, mire és kire van szükséged. Bízzál benne! Kérd az Ő segítségét.
És ha mégsem találod meg a hozzád illő társat? Bizony, van ilyen. Nem könnyű komoly lányoknak és fiúknak egymásra találni. Olyanoknak, akik egy életre szóló társat keresnek. Ne gondold, hogy akkor a te életed nem lehet teljes, egész. Mert Isten kárpótolja az űrt, ha úgy adódik, és elfogadod.
Pál apostol is egyedül járta a számára kijelölt utat és élete sok próbája között is tudott örülni.
Hány házasságban érzi magát egyedül a nő, vagy a férfi, mert valahol elrontották, vagy hiányzik az összekötő kapocs.
Én negyvenkét éves koromig éltem egyedül, mégsem voltam megkeseredett, boldogtalan ember. Volt értelme, célja az életemnek.
Azt hittem, soha se megyek férjhez. Elfogadtam. És ezt nem éltem át tragikusan. De Isten úgy döntött, ad egy életre szóló társat. Megajándékozott minket egymásnak. Egy volt az utunk, egy volt a célunk. Így lett az életem egyedül és a házasságban is az Ő ajándékával teljes.
Kívánom neked is az ilyen boldog jövőt.

Komló, 2007.

Szeretettel
Kató néni

2015. március 5.

Szerzek neki segítőtársat...


 
Szerzek neki segítőtársat...
1.Mózes 2,18-25

"Azután ezt mondta az ÚRisten: 
Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat."
 (18.v.)

Szeretünk ajándékot adni és kapni? Olykor gondot okoz ez is, az is. Nem igazán tudjuk, mi kell a másiknak. Ám nincs szívet melengetőbb, mint az a bizonyosság, hogy maga Isten ajándékozott meg. Tudja, mire van szükségünk. Amit Ő szerez nekünk, az jó. Akkor is, ha lelkünk olykor roskad tőle. Hisz bizalommal teli szívvel kérhetünk hozzá erőt. Mi akadályoz minket Isten akaratának felismerésben? Ami lelkünket tölti. Szabaddá kell lenni, feledni (feladni), a magunk vágyait. Találkoztam valakivel, aki feleségül ment hódolójához. Nem szerette, férjhez akart menni. És mert hinni akarta, hogy megszereti, bibliai üzenettel erősítette döntését maga s mások előtt. De Isten nem igazolta őt. S ő nem tudott mást, mint elveszíteni azt, amit megszerzett. Mifélék a mi bizonyosságaink? Azt olvassuk, Ádám még meg sem fogalmazta hiányát, úgy kapta Évát.
Isten látta, hogy nem jó neki egyedül. Aki markol valamit, engedje el, tegye annak kezébe, akitől kapni szeretné. Azt, avagy mást. Különben nem lehet biztos az ajándékozó akaratában. Mi a dolgunk? Tőle várni, észrevenni, rácsodálkozni...

Ajánlott igeszakasz:
 1.Mózes 4,1-21.


2014. február 14.

Magányos vagy?



Magányos vagy?

„…tagjai vagyunk egymásnak.” 
( Efézus 4:25 )

A Teremtés könyve első fejezeteiben azt olvassuk: „és látta Isten, hogy ez jó.” Legalábbis Ádám teremtéséig. Akkor ezt mondta Isten: „Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1Mózes 2:18). Ádámnak nagyszerű kapcsolata volt Istennel, de nem volt emberi társa, és erre Isten azt mondta, hogy ez nem jó. Isten úgy tervezett minket, hogy van bennünk két űr. Az egyik űrt csakis ő tudja betölteni. A másikat pedig egy megfelelő ember. Egyik űrt sem lehet betölteni más dolgokkal, munkával, pénzzel, szép házzal, új autóval. „Akkor hát mit tegyek?” – kérdezed.

1) Tartsd nyitva a szemed! Manapság öt kapcsolatból egy az interneten kezdődik. Csakhogy ebben veszély rejlik: a virtuális világban bárki lehetsz, aki csak szeretnél lenni, de akkor nem úgy fognak ismerni, és nem azért fognak szeretni, aki vagy. Sőt, a magányosság vakká tesz, így nem fogod meglátni, mi az, amire igazán szükséged van, és nem fogod meglátni a másik ember jellemhibáit sem.

2) Imádkozz érte! Amikor Eliézer, Ábrahám szolgája azt a megbízatást kapta urától, hogy keressen feleséget Izsáknak, ő imádkozott, hogy sikerrel járjon: „Uram… Adj eredményt még ma…” (1Mózes 24:12). Isten pedig megadta neki. Izsák és Rebeka története az egyik legnagyszerűbb szerelmi történet a Bibliában.

 3) Nyiss mások felé! Ez talán azt jelenti, hogy le kell bontanod a falat, ami mögé eddig rejtőztél, és hidakat kell építened. A Biblia azt mondja: „Ne csak a saját életed érdekeljen, hanem másoké is” (Filippi 2:4 NCV). Nincsenek tökéletes, kockázatmentes kapcsolatok. A magányosságot úgy tudod legyőzni, ha felfedezel valamilyen betöltetlen szükséget, és beleadod magad. Ezzel egy új örömet fedezel fel az életben.

 Forrás
Mai Ige


2013. június 11.

"Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." 2.



"Azután ezt mondta az Úristen: 
Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat."
( 1. Mózes 2 : 18 )

Egy igen érdekes, és egyben tanulságos dolgot figyeltem meg munkám során. Arra gondolok, hogy a házasságkötésre készülő párok elképesztő alapossággal tervezik meg az esküvőjüket. Ez dicséret akar lenni, mert igaza van mindenkinek: tudni kell, hogy hány fő lesz jelen, milyen ruhát vesznek fel az ünnepeltek, mi lesz a menü, milyen lesz a csokor, hány órakor lesz a polgári és hánykor az egyházi esküvő... De vajon mekkora alapossággal készülnek magára a házasságra? Mert az esküvőre fantasztikus alapossággal készülnek és ugyanez igaz a házasságra is? Egyáltalán mit várnak a házasságtól
Konfliktusmentes, mindig minden rendben lesz életet várnak a házasságra indulók? Ezt én nem tudom, mert nem látok bele senkinek a fejébe, de az tény, hogy az élet nem ilyen. Készülni kellene az élet nehézségeire is. Hogyan? Olvastam a közelmúltban Levente Péter feleségének, Döbrentey Ildikónak a nyilatkozatát, aki azt mondta: „Házasságkötésünk előtt elképzeltem leendő férjemet esetleg egy baleset után kéz és láb nélkül. Vajon tudnám-e úgy, abban az állapotában is szerelmesen szolgálva szeretni? Hetekig vergődtem a választ keresve.” Egy ilyen gondolat segíthet tisztázni azt, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni a társamért, vagyis mennyire szeretem és mennyire tudom vállalni őt minden körülmény közepette…

A nap gondolata:
" Szomorú lehet az ember, ha Istent nem érti meg, de sötét csak akkor, ha ellenáll Neki. "
( Zeller )

Forrás

2013. június 10.

"Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." 1.



"Azután ezt mondta az Úristen: 
Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat."
( 1. Mózes 2: 18 )

Megfigyelhető jelensége világunknak a harminc év körüliek pánikhangulata, mely arról szól, hogy a még társat nem találókban ott a kérdés: nekem már soha nem lesz senkim? Következmény: az első szembejövővel összeállnak… Én ettől óva intenék mindenkit. Értem én, hogy ott él a legtöbb emberben az a vágy, amit a költő így fogalmaz meg: „Szeretném, hogyha szeretnének s lennék valakié. Lennék valakié.” (Ady) 
De azért csak óvatosan!
Elhiszem, hogy nem könnyű várni az igazit, az Istentől elrendeltet, de inkább legyen valaki hosszabb ideig, vagy élete végéig egyedülálló, mint összeálljon azzal, akit nem neki szánt az Úr…

A nap gondolata:
Lelkünk gyógyulását abból láthatjuk, ha mindenben szükségét érezzük az orvosnak, 
mindinkább felismerjük bajainkat, s mind nagyobb mélységből kiáltunk Hozzá."

Forrás