A Férfi... A Nő....

Kun Magdolna versei

A Férfi....

Mikor arcára kiül a fájdalom éle,
csak lehajtja fejét csendesen,
és belesírja néhány perc erejébe,
azt, ami múlt, ami lesz, ami végtelen.
Mert a férfinak is vannak lélekérzései,
a férfi is tudja, mi az, ami fáj,
neki is vannak feldúlt napjai,
mikbe belehal a szív és meggörnyed a váll.
Néha szemében dac tüze éled,
haragszik, támad, gyűlöl és elfordul,
de csak néhány perc az, miben mássá válik,
s utána nem veszi a bűnt jogos alapul,
mert a férfi is csoda, női álmok éke,
mely nélkül a világ fabatkát sem érne,
hisz a férfi is ugyanolyan fontos a nő életébe',
mint magának a férfinak
a női szívek léte.

A Nő ...

A nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, s ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy az legyen benne, mi a férfiakban nincsen.
A nők valódi igazgyöngyszemek,
melyek minden ékkőnél szebben fénylenek.
Csak akkor váltanak szürkés matt színekre,
ha arcukon szánt időt a könnyek érző-cseppje.
Mert, minden nő lelke egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely, csak akkor ontja igazán édes illatát,
ha férfitenyér érinti meg kitárult
szirmát.

A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel?

Keresd az Urat, hívd Őt segítségül!

 A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel? ...

"... Testvéreim! A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel? Munkát, társat, lelki békét, célokat, önmagadat, helyedet a világban, vigaszt, erőt, bátorítást, útmutatást, vagy bármi mást?
Az Ige keresésre bíztat, akkor nem valami általános dolog keresésére kér bennünket, hanem az mondja: Keressétek az Urat…! Isten ismeri a kereső lelkünket, ismeri, látja érzéseinket, gondolatainkat, kétségeinket, kérdéseinket, mindazt, ami bennünket nyugtalanít, mindazt, ami foglalkoztat, ami érdekel és megérint. Isten ismer bennünket és kész segíteni – ha kérjük, ha elfogadjuk segítségnyújtását.

Ennek az Igének a párhuzamos igehelyei így szólnak: Ezt mondja az ÚR Izráel házának: Engem keressetek, és éltek! (Ám 5:4) Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. (Jer 29:13) Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. (Ézs 65:1)

Vagyis Isten nem egy szimpla keresésre biztatja övéit, hanem arra, hogy Őt keressük. Hogyan lehet Istent keresni? Imádságban. Ez a legegyszerűbb módja. Ezt bárhol, bármikor megteheti az ember.

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! – kér az Ige bennünket. Egészen azt sejteti ez, mintha Istennel előfordulhatna az, hogy egyszer közel, másszor távol van tőlünk. Ez lehetséges? Nem. Isten mindig közel van hozzánk. Ő mondja magáról: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. (Ézs 57:15) Tehát az Úr mindig velünk, mellettünk van, de ennek az ember nincs mindig tudatában. Ez okozza a távolságot. Nem az Isten van távol tőlünk, hanem mi vagyunk távol Tőle. Lélekben. Van erre egy bibliai történet, mely remekül szemlélteti ezt: az emmausi tanítványok története. Jézus két tanítványáról van szó, akik Jézus halála kapcsán keseregnek, de a feltámadásról szóló friss hírek összezavarják őket. Ekkor szegődik melléjük a feltámadott Jézus. Beszélget velük, vigasztalja, erősíti őket, de a tanítványok nem ismerik fel csak akkor, amikor eltávozik tőlük. Ugyanez velünk is előfordulhat: Isten mellénk szegődik és segít. Neki erre számtalan módja van. Akár úgy, hogy olvasod, vagy hallgatod a Biblia üzenetét és megérint. Lehet, hogy küld valakit, akinek kiöntöd a szíved, beszélgettek egy jót és mond valami olyat, ami közelebb visz az Úrhoz. Az sem biztos, hogy azonnal megtörténik ez. Lehet, hogy napok, hetek múlva. Hidd el: Isten nem ismer lehetetlen akkor sem, amikor a neked való segítségnyújtás a tét. ...

... De lehet ezt sokkal tudatosabban is, ezt hívják Isten előtti elcsendesedésnek, imádságnak. Akár először imádkozik valaki, akár sokadszor, azt ne felejtsük el, hogy Isten maga kéri, hogy hívjuk Őt segítségül. Az imádság az Isten előtti őszinteségről szól nem a nyelvtani precizitás vagy a hosszúság a lényeg. A hosszúság jön a gyakorlással, az Úrral való kapcsolat megerősödésével, elmélyülésével. A nyelvtani pontosság? Isten nem dolgozatként tekint az imáinkra, hanem eszközt lát benne, mely összeköti a Teremtőt a teremtménnyel. „Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket.” – fogalmazta meg valaki s valóban így van...."

(Katona Béla református lelkész - Keresd az Urat, hívd Őt segítségül! - Ézsaiás 55:6-11)