2012. november 10.

A HÁZASSÁG MINT ERKÖLCSI KERET



A HÁZASSÁG MINT ERKÖLCSI KERET


"A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni." 

(1 Korinthus 7, 2 - 5)


A házasság Isten ajándéka, az ő ötlete volt kezdettől fogva, és mind a mai napig az. A házasság és család az egyetlen ideális keret az emberi kapcsolatok számára, mind gyermekeknek, mind felnőtteknek. Ma már oda jutottunk, hogy némelyek a házasság meghatározásán is vitatkoznak. Isten terve a család számára még mindig érvényes, és az marad, amíg a földön emberek élnek.

Isten úgy tervezte a házasságot, hogy abban egy férfi és egy nő egy életre elkötelezzék magukat egymásnak, gyermekeket vállaljanak, és így tükrözzék vissza a Teremtő dicsőségét. Isten nem önkényesen szabta ránk ezt a modellt, hanem ezek a keretek biztosítják a védelmet, hogy a házasság és családi élet bensőséges legyen, betöltse szükségeinket, és hosszú távon is működőképes legyen. Amikor valaki kilép ezek közül a korlátok közül, akkor nemcsak önmagában tesz kárt, hanem a társadalom ellen is vétkezik.

Tartsuk tiszteletben az Isten által lefektetett határokat, és ha házastárssal áldott meg, akkor becsüljük meg nagyon! Köszönjük meg Istennek a biztonságot, segítséget és örömöt, amit a házasság keretei által nyújt nekünk!

 /Sallai Jakab (Erdély)/

Nincsenek megjegyzések: