2016. június 6.

Hogyan található meg a nagy „Ő”, az igazi társ?


Hogyan található meg a nagy „Ő”, az igazi társ? 


1. Nincs sablon. Nincs két egyforma ember. Isten mindenkit az ő személyisége szerint és a vele kialakult közösség alapján vezet

2. A vezetés legfőbb alapja az Istennel Jézus Krisztusban vetett hit által kialakult személyes kapcsolat, amelyet rendszeres ige­olvasás is imádság által, és a bennünk lakozó Szentlélek vezetése szerint gyakorlunk.

3. Az Istennel való kapcsolatban életünk minden dolgát rendszeresen „megbeszéljük”, és kialakul az a szellemi közösség Istennel, amelyben érzékeljük az ő jóváhagyó vagy tiltó akaratát. Vagyis nem a társválasztás kérdése az egyetlen ügyünk, amelyben Isten vezetését kérjük és igényeljük.

4. A társkeresésben racionális, értelmes gondolkodás is segít. Például ne legyen túl nagy különbség közted és a társad között. Se korban, se kultúrában, se műveltségben, se anyagiakban, szóval egyetlen területen sem. A hitben, szellemi elkötelezettségben való nagy különbség különösen kockázatos. Előfordul u­gyan, hogy a testi tűz lángja áthidal nagy különbségeket is. Olykor – ha küldetéstudat is állhat a döntés mögött – még tartóssá is válhat egy ilyen kapcsolat, de általában hosszú távon kiütköznek és gyakran mindent felborítanak a túl nagy különbségek. Ritkán fordul elő, hogy az egymással való azonosulás felülírja és hosszú távon áthidalja a nagy különbségeket is.

5. Hasznos segítséget jelent a társválasztásban, ha vannak körülötted olyan személyek, akik szeretnek, és van elég alázatod és irántuk való bizalmad ahhoz, hogy feltárd előttük az érzéseidet, és tanácsot kérj tőlük. A döntés felelőssége egyedül a tiéd, de a szíved gondolatait és érzéseit jó lemérni és mások látását is figyelembe venni. Gondolok szülők, lelki vezetők, barátok tanácsaira.

6. A társkeresés dolgában Isten belénk épített egy „iránytűt”, egy különleges megérzést, amely szimpátiát és különleges vonzalmat támaszt, és ezzel együtt tisztelettudó tartózkodást is az iránt a személy iránt, akit társamul jelöl. Szerelem? Fénylő ragyogás a szívünkben, amely felvillanyoz és lenyűgöz az illető irányában? „Felette nagy titok ez”– mondja Pál apostol a férfi és nő szent kapcsolatáról. (Ef 5,32) „Meglátni és megszeretni!”– szól a közismert mondás. Ez a megérzés a hívő embert térdre kényszeríti, buzgó könyörgésre, hogy legyen nyilvánvalóvá, valóban ő-e az, akit keresek? Néhány beszélgetésből aztán kiderül, hogy tényleg rátaláltál-e szíved választottjára, vagy az, hogy tévedtél. Erre is van esély. Esetleg kiderül, hogy más van a „bekötött zsákban”, mint amire gondoltál, vagy az illetőnél nem talál viszonzásra a te szíved gondolata. Ebből az is világos, hogy a társkeresés nem egyesélyes. Nem hihetünk abban, hogy minden embernek az egész emberiségből egyetlen másik ember lehet a házastársa. A keresés fázisában több lehetőség merülhet fel. Amíg két ember – egy férfi és egy nő – szent hittel és szívük teljességével nem mondták ki egymásnak az igent, addig a választás többesélyes. Isten szabad akarattal rendelkező, önálló személyiségnek teremtett bennünket, ami azt jelenti, hogy Isten vezetését igényelve és elfogadva, de nekünk kell megtalálnunk a hozzánk illő társat. Amikor mindkét személy (férfi és nő) a hit és a szív teljes bizonyosságával mond egymásnak igent, akkor lezárult a keresés időszaka, és a szeretetben, szerelemben halálig tartó hűség ideje érkezett el.

7. A társkeresés időszakában három területen kell keresni, és megtalálni egymással a harmonikus közösséget. Mindhárom terület szeretetközösséget jelent a másik személlyel. A szeretetközösség három területe az Újszövetség eredeti nyelvén, a görög nyelven a következő: érosz, fileó és agapé. Az érosz (szerelem) a test területe. Szent testi tűz támadt bennem, mert tetszik az arca, a haja, az alakja stb., vágyom rá, hogy boldoggá tegyük egymást. A fileó lelki (pszichikus) szeretetközösséget jelent. Jólesik, öröm beszélgetni vele, megosztani egymással gondolatainkat, a múltunkat, a terveinket, a napi gondjainkat és azok megoldását, a gyengéinket, az olvasmányainkat, a fájdalmainkat, a reménységünket, méghozzá mindent nyíltan és őszintén. Vagyis olyan jó barátok lettünk, hogy nem fogyunk ki a szóból. Olykor parázs vita is kialakul, de mindig létrejön az egység. (Az eljegyzésünk előtti időszakban kérdezte tőlem az édesanyám: „Mit tudtok annyit beszélgetni?”) A harmadik terület az agapé, az Isten szeretetét jelenti. A hit által nyert szeretet ez, amelynek lényege olyan önzetlen szeretet, amely által a társamat akarom boldoggá tenni. Úgy szeretem, ahogyan Isten szeret engem (Jn 3,16). Ennek forrása az a hitbeli bizonyosság, hogy Isten ad bennünket egymásnak, ő szerkeszt eggyé, így az ő áldását, vezetését igényeljük. Ő ad kegyelmet arra, hogy majd egymást szeretetben támogassuk, elhordozzuk, egymásnak megbocsássunk, áldását kérve alapítsunk családot. E hit és szeretet által fogadunk el és nevelünk majd gyer­mekeket. Közös vágyunk és igényünk az Istennel való szoros kapcsolat ápolása.

Hívő emberek számára nyilvánvaló, hogy a harmadik terü­let felfedezése és kiépítése a legfontosabb. Ez Jézus Krisztusban az egymással való hitbeli, lelki és ima-közösséget jelenti. Olyan élő forrás ez, amely – ha gondosan ápoljuk és tisztán tartjuk – egész életünkben frissítő és gyógyító forrást jelent majd. Szikla ez, amelyre a házasságunk felépülhet. Bölcs és hasznos ezt a hitbeli, szellemi és lelki közösséget az ismerkedés időszakában megépíteni. Ez az Istennel és egymással idejekorán megépült közösség a későbbi időkben folyamatosan segítséget nyújt, külö­nösen, ha a másik két területen valamilyen probléma, netán válság fenyegetne.

Az első terület (a szerelem, az érosz területe) az egészséges és boldogan harmonikus házasságban aránylag szűk, de nagyon fontos területe a házaséletnek. Nagyon fontos az ismerkedés idején határozottan vizsgálni magunkban, és érzékelni egymásban is ennek a tiszta szerelemnek a meglétét. A tiszta szerelem és a harmonikus testi közösség hiánya mindent felboríthat a házasságban. Ugyanakkor fontos, hogy kezeljük szentül a szerelmünket, és ne váljon idejekorán testi közösséggé a kapcsolat. őrizzük meg tisztán (testi egyesülés nélkül) magunkat a házasságkötés napjáig! Nem igaz, hogy testi kapcsolat kell ahhoz, hogy a sze­relmünk valódiságáról megbizonyosodjunk. Ezzel foglalkozó szakemberek kimutatták, hogy sokkal többen válnak el olyanok, akik a házasságkötés előtt megkezdték a testi együttélést. Érthető, mert az ilyen kapcsolat által testi és felelőtlen, labilis érzéki alapokra kerül az ember életének legszentebb és legfontosabb emberi kap­csolata: a házasság. Vegyük komolyan, hogy a szilárd, békességes és boldog házasság a lényegét tekintve sokkal inkább lelki és szellemi közösség, mint testi és érzéki! A szellemi és lelki közösség az a jó alap, amelyre építve a testi, érzelmi és érzéki közösség is harmonikus és tiszta örömöt jelent a házasságban.

A házasságban való együttélés legszélesebb területe a fileó, vagyis a lelki (pszichikus) szeretetközösség területe. Ez felöleli a mindennapi életünk teljességét, napról napra és évről évre, a mindig soron lévő problémák megoldását és elrendezését. Nyilvánvaló, hogy életünk hétköznapjaiban naponta ezernyi téma és probléma merül fel, amelyeket a házastársaknak meg kell beszélniük, és olykor nagyon fontos, máskor apró kérdésekben folyamatosan döntést kell hozniuk. A munka, a pénzügyek, a szabad idő eltöltése, a közös és külön programok, a gyermekek elfogadása, majd a nevelésük feladata, az esetleges félreértések, a jövőre vonatkozó tervek egyeztetése stb. mind olyan területek, amelyek kikerülhetetlenül jelen vannak az életünkben. Jó és állandó beszélgető közösségre van szükség a házasságban, időt és készséget adva egymásnak szeretetteljes figyelmességgel, sőt egymást segítő, tiszteletadásban egymást megelőző szeretettel. Pál apostol nagyon tömör fogalmazásban így foglalja össze mindezeket: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14) Az ismerkedés időszakában azt kell felismernünk, hogy van-e mindkét félben szeretetből fakadó készség arra, hogy értelmes és harmonikus módon megbeszéljetek mindent, és a sze­retet egységében megtaláljátok a megoldásokat. Az életcél egysége, a közös látásmód kialakulása, a másik fél gondolkodásának és tekintélyének az elfogadása az, amely valószínűsíti, hogy két embert Isten rendelt egymás mellé.

Forrás
Gondolatok a házasságról

Nincsenek megjegyzések: