Párkereső álláspont
„-És van barátod? – már megint a kedvenc kérdésem.
-Nem, nincs.
-És ez hogy lehet?
-…hát…
-ugye nem az igazit várod?
-hát, keresek…”
Ugye
ismerős párbeszéd ez néhányunknak. Kellemetlen szituáció. Sokáig nagyon
zavartak az ehhez hasonló kérdések és persze, hogy úgy érezzem magam
ettől mintha én lennék a fura és lenne valamilyen hibám. Ami valóban
lehetséges és szerintem is először mindig magunkban kell keresni a
hibát, lehet, még nem vagyunk alkalmasak a találkozásra azzal a bizonyos
emberrel. Én Jövendőbelimnek hívom és hiszem, hogy ő is engem keres és
gondol néha rám.
Lassan
25 éves vagyok, megint úgy indultam neki egy új évnek, hogy talán ez
lesz az az év. Egyre inkább érzem úgy, talán megértem rá, hogy
megismerjem, most már igazán egy igazi családra vágyom! És hálát adok a
Jó Istennek, hogy eddig nem találkoztam Vele! Tudom, hogy szeretetből
akarta/akarja így és sok rossztól védett meg ez által.
Az
évek alatt fontos lett, hogy tisztán várjam őt és Isten megőrzött így
Neki, akkor is, amikor nekem még ez nem feltétlen lett volna olyan
fontos!
Imádkozni kell Érte, hiszen Ő is egy úton halad a célunk felé, hogy találkozzunk.
Ha kérjük Istent, három féle választ adhat:
1. Igen,
2. Igen, de nem most, majd később, ha alkalmas leszel rá,
3. Nem, mert sokkal jobbat tartogatok a számodra!
Az Ő megoldása mindig a legjobb, olyan, amire biztos, hogy nem is gondolunk!
Sokszor
keveredtem hamis illúziókba (most már tudom a hormonoknak
köszönhetően), amikor is azt hittem „ő”az igazi, tökéletes, minden
szempontnak megfelel, de sokszor csalódtam, mert Isten válasza „nem”
volt. Viszont ezekből az esetekből mindig sikerült tanulnom,
tapasztalnom.
Biztos
vagyok benne, ha eljön az ideje, ha Isten úgy akarja, egy
elkerülhetetlen helyzetben egymásra ismerünk, vagyis egymásban Rád,
Istenünk!
Forrás
"Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat."
(Zsolt. 40,2)
Van
az emberi életben minőségi várakozás. Az úgynevezett Istenre várakozás
pedig mindig az, minőségi várakozás. Ebben a várakozásban viszont az a
különleges, hogy nem csupán az emberi elme, ráció, azaz a tudat
várakozik, mint aki bizonyosat tud az érkezővel kapcsolatosan, hanem
sokkal inkább az emberi lélek várakozik, hiszen tudja, hogy ki érkezik
számára.
A
bajban, a betegségben, a romlásban sínylődő, a kitaszítottságban
vergődő ember Istenhitében megérik a felismerés: egyedül csak az Isten
segíthet rajtam...és ő meg is fogja tenni (már megtette) ezt értem. Ő
lehajol hozzám, mert meghallotta kiáltásomat és megszabadít. Ez a hit és
bizalom pedig időtlenül beszél az ember töretlen Istenre utaltságáról.
Erre az Istenre utaltságra pedig minden embernek rá kell ébrednie. Adja a
kegyelemnek szent Istene, hogy az élet számos minőségi várakozásai
között az Istenre utaltságra minden ember ráébredjen és igényelje azt
azért, hogy Isten szabadítása megújítsa az ő életét. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése