Gudrun Kugler
SENKI SEM MAGÁNYOS SZIGET
Ki az igazi?
Hét hasznos kritérium
Nem az igazit kell megtalálni, hanem a helyes döntést kell meghozni
valakivel kapcsolatban. Nem az a kérdés, hogy Roland vagy Róbert az
igazi, hanem hogy melyikükkel szeretném leélni az életemet.
1. Képes vagyok-e csodálattal adózni a nagyszerűségének?
A hagyományos párkapcsolati tanácsadók is felteszik a kérdést: fel
tudunk-e nézni egymásra? Tudjuk egymást hosszú távon is tisztelni? Az az
érzés azonban, hogy csodálattal adózom a másik nagyszerűségének, sokkal
mélyebb a szimpla elismerésnél és tiszteletnél. Elismerem az
olimpikonok teljesítményét és tisztelem a munkatársaimat. Ám amikor a
másik nagyszerűsége a lelked legmélyéig megérint és lángra gyújtja a
szívedet, abból szerelem fakad. Ez a fajta látásmód az alapja a hosszú
távú, boldog párkapcsolatnak, mert ez a mélyről fakadó rácsodálkozás a
másikra soha nem tud ellaposodni. Ha valaki így érinti meg a szívedet,
akkor önmagadban is képes leszel felfedezni az értéket. A házastársi
kapcsolatban válsz igazán egyedivé és pótolhatatlanná. És az sem titok,
hogy az ilyen feltétlen elfogadás nagyon szexi: az az érzés, hogy
képesek vagyunk újból és újból rácsodálkozni a másik nagyszerűségére,
elengedhetetlen ahoz, hogy a szexuális vonzerő ne csappanjon meg az idő
múlásával.
2. Tudunk-e beszélgetni?
A valóság mindig más színben tűnik fel. Befolyásolják
benyomásaink, értékrendünk, döntéseink, ízlésünk, helyzetünk.
Potenciális házastársunkkal kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést
magunknak: vajon ugyanazt a valóságot éljük? Ha mondunk valamit a
másiknak, rögtön érti, miről beszélünk? Amikor komoly dolgokról van szó,
„évekig” tart, amíg tisztázzuk, miről is beszélünk, minden egyes
mondatunkat külön-külön értelmezve? Hatékonyan meg tudjuk beszélni a
dolgokat, vagy állandóan magyarázkodnunk kell a félreértett mondatok
miatt? Ugyanazokon a dolgokon tudunk nevetni?
Van egy barátom, aki mindig mindent ellentétesen lát, mint én. Ha azt
gondolom valakiről, hogy jókedvű, ő megkérdezi, hogy vajon miért olyan
szomorú az illető. Ha egy filmet pocséknak találok, ő biztosan meg
akarja nézni még egyszer. Ennek ellenére jó barátok vagyunk, mivel
hosszú ideje ismerjük egymást, és mind a ketten szeretettel tekintünk
egymásra mint csodabogarakra. Házasságot kötni azonban nem lenne
tanácsos ilyen emberrel.
3. Irgalmas szeretettel reagál-e a gyengéimre, így egyengetve fejlődésem útját?
Tillmann Beller szavait idézzük: Hogyan reagál a partnerem a
gyengéimre? Itt nem a bevallott hibáimról van szó, hanem amelyek miatt
szégyenkezem, azokról a gyengéimről, amik tényleg zavarják őt.
Jóindulattal és higgadtan reagál, vagy érzékenyen, sértődötten?
Nagyvonalúan vagy arrogánsan viselkedik a hibáimmal szemben? Ha inkább
ez utóbbi módon, akkor nem ajánlatos házasságra lépni vele. Nagyon szép,
amikor a társak között kölcsönösen jó viszony alakul ki egymás
gyengéivel kapcsolatban. Az egymáshoz fordulás alaphangja ez esetben nem
az lesz, hogy „meg kell változnod”, hanem inkább az, hogy ”elfogadlak,
ahogy vagy”.
Saját gyengém például, hogy túl sokat beszélek és hajlamos vagyok
túlzásokba esni. Ha nagyon belemelegszem, a férjem figyelmeztet, de csak
szeretettel, kedvesen. Igen, igen, már megint kezded ... Csak ekkor
veszem észre magam, leállok, és tudok nevetni saját magamon – és
fejlődni. Ez nekem nagy segítség. Előtte nem szégyellem a hibáimat. A
társam szeretete által egyszerű, kezelhető problémákká szelídülnek.
Kézenfogva segítjük a másikat tovább.
Ezzel kapcsolatban készítettek egy felmérést: minél inkább segíti
egymást két ember, hogy jobb emberré legyenek, annál boldogabb párrá
válnak. Minden emberben megvan a vágy, hogy fejlődni tudjon, és egyre
jobban képes legyen megismerni önmagát. Amennyiben ebben a növekedésben a
partnerünk tud támogatni, fontos szerepet kap az életünkben, és őt is
boldoggá teszi, ha látja, hogy képes nekünk segíteni.
Van még egy kérdés, ami egy lépéssel továbbvisz minket: vajon
megvéd-e engem mások előtt? Miden esetben mellém áll-e, még akkor is ha
mások más véleményen vannak, és ő is másképp látja a dolgokat? Egyik
barátom férje nagyon szeret tréfálkozni, és nem mindig veszi észre, ha
egy beszélgetés komolyabbra fordul. A felesége azért mindig vele nevet,
de hazafele a kocsiban szeretettel kielemzi a helyzetet, és segít neki
fejleszteni a kommunikációs képességeit.
4. Megegyezik az életstílusunk? Közös az értékrendünk és az életcélunk?
Hogy egy pár jó döntést tudjon hozni arról, érdemes-e összekötni az
életüket, fontos, hogy tisztázzák: ugyanaz a jövőkép lebeg-e
mindkettőjük szeme előtt? Régebben erre sokkal egyszerűbb volt a válasz:
az emberek a saját társadalmi közegükből házasodtak. Ugyanazok voltak a
szokások, viselkedési minták az egyik házban, mint a másikban. Hasonló
elképzeléseik voltak az élet különféle dolgairól, kényelemről,
nehézségekről, feladatokról és kötelezettségekről. Manapság sokkal
kevesebb a közös tényező. Egy pár dönthet úgy, hogy szociálisan
érzékenyen próbál élni. Jövedelmének egy részét adakozásra szánja,
magányos embereket hív meg karácsonykor, vagy annyi rokont visz el
nyaralni, amennyit csak tud. Egy másik pár lehet politikailag aktív,
leveleket írogathatnak szerkesztőknek, különféle társaságokban
vállalhatnak szerepeket. Vannak olyan párok is, akiknek a szűk család a
legfontosabb, és nem akarják, hogy mások megzavarják őket. Néhány pár
közösen csinál mindent, például összejöveteleket szerveznek. Mások
jobban szeretnek otthon ülni a televízió előtt.
Másképpen is feltehetjük a kérdést: hasonló-e az értékrendünk?
Ugyanarra gondolunk, amikor az élet értelméről beszélünk? Mindkettőnk
számára ugyanolyan fontos a kapcsolatunk és a család, vagy van valami,
ami fontosabb? Nagyon jó, ha azok a dolgok, melyekért „odaadnánk fele
királyságunkat”, közösek lehetnek. Nincs mese, az esküvő után a két
„fele királyságból” már egy közös királyság lesz. A közös célból aztán
közös küldetés lehet – és épp ez az, amire vágyunk.
5. Van-e elég közös terület az érdeklődési körünkben?
Tillmann Beller atya írja a következőket: „Van-e elég közös
témánk, illetve mennyire találkoznak az érdeklődési köreink? Az ilyen
közös érdeklődési területeknek már a házasság előtt meg kell lenniük.
Azt hajtogatni, hogy persze, fontos ez, de majd később úgyis kialakul,
hibás hozzáállás. Induljunk ki abból: ami nincs, abból nem is lesz
semmi. Aki él-hal a sportért annak borzalmasan nehéz lesz egy olyan
társsal együtt élni, akit ez hidegen hagy. És ez utóbbi ne csodálkozzon,
ha a sportrajongó előbb-utóbb talál egy hozzá hasonlóan sportkedvelő
társat, és abban a kapcsolatban egész boldogságát megleli.” (Tillmann Beller: Úton Feléd 32-33.o. Kulcs a muzsikához Kiadó, Pécs 2011)
Tényleg ennyire fontosak lennének a közös hobbik? Igen! Gondolkozzunk
gyakorlatiasan! Szombatonként, egy nehéz, munkás hét után szeretsz
tovább aludni. Még pizsamában elolvasod az újságot vagy egy jó könyvet,
kávézgatsz kedvedre, rádiót vagy zenét hallgatsz. Így szép az élet!
Ehelyett: reggel hatkor megszólal a társad vekkere, és felver gyönyörű
álmodból. Ő azonnal kiugrik az ágyból, és máris menetre készen áll
melletted hegymászóbakancsban, és noszogat, hogy indulás! Reggeli a
hegytetőn az uzsonnás kosárból. Hajrá!
A házasság első rózsaszín-ködös évében még hajt a lendület. Utána úgy
döntesz, hogy inkább otthon maradsz. Végül is csak a szombatokról van
szó – a hét többi napján úgyis látjátok egymást eleget. Aztán egyszer a
hegytetőn, reggeli közben találkozik valakivel... A legtöbb válás
banális okokra vezethető vissza. A kis dolgok okozzák általában a
legtöbb visszatérő problémát a házasságban.
6. Jó természete van-e?
Nagyon fontos, hogy annak az embernek, akivel szeretnél együtt
megöregedni, jó természete legyen. Ezt első ránézésre nem lehet
megállapítani. Egy szociológus azt mondaná, hogy minimum egy hosszú távú
követéses kutatás és mindenre kiterjedő megfigyelés lenne szükséges
ahhoz, hogy valakiről véleményt alakíthassunk ki. Ez valószínűleg igaz,
mégsem kellenek évek a megfigyeléshez. Fel kell tennünk néhány alapvető
kérdést magunknak, melyek helyes irányba terelhetik a figyelmünket:
- A saját lábára állt már? Képes felelősséget vállalni, vagy
puhány és kényelmes? Például: elvágta már a mamahotelhez kötődő
köldökzsinórt? Helyén vannak a dolgok az életében?
- Hogyan kezel másokat? Őszinte a tekintete és bizalmat
ébreszt a megjelenése? Hogyan reagál, ha megszólítják az utcán,
felvilágosítást, vagy pénzt kérnek tőle? Hogyan beszél másokról?
- Hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket, kríziseket, kudarcokat? Megfutamodik
a nehézségek elől, elbagatellizálja azokat, esetleg önmagába fordul?
Vagy megpróbál beszélni róla, tisztázni, rendbe hozni, van hozzá
bátorsága, hogy szembenézzen a helyzettel?
- Szereti a munkáját? Az érett személyiség mindig tud mit
kezdeni magával, mert még a sivatagot is képes virágba borítani. Egy jó
természetű ember mindenben képes meglátni a jót. Rendben vannak a dolgok
körülötte. Nem csak a legjobbat nyújtja, hanem minőségi munkát végez
minden szinten. Még ha csak a kuka kiürítéséről van is szó. Nő esetében
kiegészíthetjük azzal, hogy szereti-e a ruháit és a háztartását. Képes-e
virágzóvá varázsolni a környezetét?
- Hogyan reagál a gyerekekre? Élvezi a társaságukat, képes
kezelni a kiszámíthatatlanságukat? Kedves és szeretetteljes velük, vagy
csak megpróbálja elviselni őket? És mindenekelőtt: szeretne saját
gyerekeket, vagy túl nagy „áldozatnak” gondolja? Figyelem: nagyon
fontos!
Természetesen ezeket a kérdéseket önmagunknak is nyugodtan feltehetjük!
7. Mindketten készen állunk-e a kapcsolatra?
Csak akkor állsz készen, ha képes vagy szeretni önmagadat, ugyanakkor
már nem akarod, hogy körülötted forogjon az egész világ. Ennek
feltétele az érett személyiség.
Férfi esetében a kérdés: valóban férfi vagy még kisfiú?
A fiúk játszanak, a férfi ellenben felelősséget vállal tetteiért. A
férfinél elsődleges, hogy biztos támasza legyen a nőnek. Ki tudja
mondani azt: képes vagyok rá, hogy megtegyem ezt érted. Egy kedves
barátom, a szép és sikeres Natalie férjhez ment egy fiatal politikushoz,
Fredericóhoz. Egyszer Rómában valami nehézségünk támadt, és kértem
Natalie-t, hogy segítsen. „Csak kérd Fredericót”, felelte. A válasz
egyszerűsége lenyűgözött: feltétlen bizalom a férjében. Hát nem pont ez
az, amire a leginkább vágyunk, hogy valami ilyesmit mondhassunk mi is?
Egy olyan férfiról, aki biztonságot nyújt ereje, eltökéltsége, kitartása
által.
Valahogy biztosan megoldja, nekem nem kell aggódnom - még akkor sem,
ha mi, mai nők sokkal függetlenebbek vagyunk, eltartjuk magunkat, és
tudjuk, hogy mit akarunk. Mindezek ellenére ösztönösen biztonságot és
oltalmat keresünk. Nem véletlenül: amikor a gyerekeinkről kell majd
gondoskodnunk, ez a biztonság létfontosságúvá válik, függetlenül attól,
hogy mennyire vagyunk önállóak és sikeresek.
A fiú még keresi önmagát, a férfi már kialakult egyéniség. Tisztában
van a kötelességeivel, és tudja kontrollálni önmagát, így még
felelősségteljesebb döntéseket tud hozni. Higgadtan él és higgadtan
hozza meg döntéseit.
Mi a helyzet a nőkkel? Hogyan lehet meghatározni, hogy valaki még kislány vagy már kész nő?
A kislány mindig megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Boldog az
irigy tekintetektől, és értékesebbnek akarja érezni magát mindenkinél. A
nő viszont kapcsolatokban él, és nem vágyik már a felsőbbrendűség
érzésére. Megtalálta létezése célját. Létéből jelenlét fakad, és
jelenlétével otthont biztosít a körülötte élőknek. A nőkben végtelen
szeretetigény él, és legtöbbször szükségük van az érzelmekre. Ez nem
baj! Nem az erő és a függetlenség teszi a kislányt nővé, hanem az, hogy
nem függ többé az emberek csodálatától.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése