Istenfélő
Ap.Csel. 5,29: Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek"
1.Kor 11,3 Minden férfinek a feje a Krisztus. Nagyon jól megvilágítja, hogy mi az elvárás azevangélium szerint cselekvő férfitól, rendelje magát alá Krisztus igéjének.
1.Tessz. 4,1-12 Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek.
Istentől kér és kap menedéket. (Zsolt. 27:4-6.) Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, a kik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.
Ap. Csel. 10,2: vallásos és istenfélő ember volt, sok alamizsnát osztott ki a nép között, és szüntelenül imádkozott"
Vállalja, hogy bármilyen módon megvizsgálja Isten. (Zsolt.26:2) Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
Dávid az Isten közelségét keresi, és tetteit hirdeti. (Zsolt.26:6-12.) Ártatlanságban mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom Uram! Hogy hallatós szóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet. Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. Ne sorozd a bűnösökkel együvé lelkemet, sem életemet a vérszopókkal együvé, A kiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel. Én pedig ártatlanságban élek; ments meg és könyörülj rajtam. Lábam megáll igazsággal; áldom az Urat a gyülekezetekben.
Ap.Csel. 17,30: bűnbánatot kell tartani"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése