2021. december 23.

Várakozás



Schrenk Éva
Várakozás
Van kire várni.
Eljön biztosan.
Életembe bárki
beléphet titokban.

Nem fogom észrevenni.
Talán már itt is van...
Azért nem közelít senki.
Érzik, hogy valakim van.

Nem tudom, hogy ki Ő,
de érzem közelségét.
Bennem a vágy egyre csak nő:
szeretném, ha felfedné kilétét.

Ó, ha magadhoz engednél!
Ó, ha többé soha el nem mennél!
Ha egyetlen, igaz szerelmem lennél!
S mint a hűs, tiszta levegő körülvennél!

Tudom, hogy vagy.
Tudom, hogy jössz.
Te vagy, aki vagy.
Létformád az Öröm.

Jöjj, igazi társam!

Ne várjak hiába.
Ne legyek oly árva.
 

2021. október 28.

A BIZALOMRÓL




Joachim Pletsch
A BIZALOMRÓL

Az emberek eredményes együttélésének egyik nélkülözhetetlen előfeltétele a kölcsönös bizalom. A bizalom az alapja annak, hogy egyáltalán élhessünk. Az újszülöttek és a kisgyermekek esetében döntő szerepe van az anya-gyermek kapcsolatnak. A bizalomra való képesség úgyszólván ott van a gyermek bölcsőjében. A bizalom teszi képessé az embert arra, hogy jól működő kapcsolatokat teremtsen. Viszont a bizalmat tönkre is lehet tenni, és bizalmatlanság léphet a helyébe. Ha a bizalom egyszer már megromlott, igen nehéz újra felépíteni.

I. Hogyan teremthetjük meg a bizalmat?

Bizalmat teremteni csak az képes, akire önmagára nézve is jellemző a bizalom. A bizalom egyetlen biztos alapja Isten. A bizalomra való képtelenséget csak Isten tudja tartósan meggyógyítani. A bizalom annak a feltételezése, hogy a másik jót akar nekem. Ugyanakkor másokban mi is csak úgy tudunk bizalmat ébreszteni, ha látják, hogy jót akarunk tenni velük. A kölcsönös bizalom építőkövei a következők:
1. Nyíltság és közlés. Pál apostol bemutatja nekünk, hogyan építhetjük fel a bizalmat. A korintusiakkal való kapcsolatában olykor feszültségek keletkeztek, mert azok fenntartásokkal, sőt szemrehányásokkal fordultak felé. Megható látni azt az igyekezetet, amellyel Pál azon fáradozik, hogy a gyülekezettel való bizalmi kapcsolatát helyreállítsa: „Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korintusiak: nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. Viszonzásul pedig, mint gyermekeimhez szólok: tárjátok ki ti is szíveteket” (2Kor 6,11-13).
2. A gyakorlatban megmutatott szeretet. „Én pedig nagyon szívesen hozok áldozatot, sőt magamat is feláldozom a ti lelketekért. Ha én titeket ennyire szeretlek, ti kevésbé szerettek engem?” (2Kor 12,15)
3. A próbatétel kiállása. Aki bizalmat akar ébreszteni, készüljön fel arra, hogy törekvése próbára lesz téve. Aki szavaival és gesztusaival kifejezi: Bízhatsz bennem! – de mindez már az első alkalommal hazugságnak bizonyul, ne csodálkozzék, ha egyáltalán nem ébreszt bizalmat maga iránt.
4. Válságban, próbákban való összefogás. Az együttes cselekvés erősíti a bizalmat, mert bizonyítást nyer, hogy ráhagyatkozhatunk a másikra.
5. Egymással való igazságos bánásmód. Az igazságtalanság aláássa a bizalmat. Már az első találkozásnál elkezdődhet a bizalom gyökeres megromlása, ha a másiknak olyan képet festünk magunkról, amely
nem fedi a valóságot.
6. Bűnvallás és bűnbocsánat. Senki sem tudja mindig betartani, amit megígért. Még ha szóval nem is ígér valamit, a másikban olyan várakozást ébreszthet, amelyet nem tud kielégíteni. Mivel az emberek, s így a keresztyének sem hibátlanok, a bizalom helyreállításához szükséges a kölcsönös bűnvallás és bűnbocsánat.

II. Mi teszi tönkre a bizalmat?

A bizalom elveszítésének legkiáltóbb példája a Bibliában Saul, Izráel első királya. Történetéből világosan kitűnik valami, ami a bizalom minden megromlásánál észrevehető. Aki maga visszaél a bizalommal, az nemcsak mások bizalmát teszi tönkre, hanem a saját magához való bizalmat is. Sokszor ez jelenti a legnagyobb problémát az együttélésben. Az ember természetébe mélyen belegyökerezett a bosszúállástól és a megtorlástól való félelem. Ha valaki csalódást vagy kárt okoz a másiknak, kénytelen félni annak a bosszújától.
Ez bizalmatlanságot ébreszt, és így olyan ördögi kör támad, amelyből csak megbocsátás által lehet kiszabadulni. Saul saját bizalma elveszítésének az áldozata lett. Ez üldözési mániába torkollott, amely őt egyre agresszívebbé tette a környezetével szemben. Nemcsak Dávidot tekintette vélt ellenségének, aki az életére tör, hanem végül mindazokat, akik Dávid oldalán álltak, még a saját fiát is (vö. 1Sám 20,30-33; 22,6-8; 22,13- 16). Vakon ment el a mellett a tény mellett, hogy Dávid nemhogy nem gyűlölte őt, hanem „Isten felkentjének” tisztelte, és semmi kincsért nem tört volna az életére.

III. Bízzunk-e (bízhatunk-e) mindenkiben?

Az emberek közti bizalmat mindig kockázat terheli. Emberileg szólva, kockázatos valakinek bizalmat előlegezni. Isten szeretete azonban képessé tesz erre, hiszen kész adni még akkor is, ha gyűlölet rá a válasz. Az Úr Jézus szeretetét azzal viszonozták, hogy megölték. Legdühödtebb ellenségei kezére adta magát, mert tudta, hogy végső soron Isten kezében van az élete. Számunkra is érvényes alapelv: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Luk 6,27).
Akiknek szívében Isten szeretete van, azoknak bizalma nem ismer határokat. „A szeretet mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr” (1Kor 13,7).
De az ellenségei elől az Úr Jézus is kitért. Nem szolgáltatta ki magát könnyelműen az embereknek.
Amikor mégis kiszolgáltatta magát ellenségeinek, azt az Atya akaratával megegyezően tette.
Nekünk sem kell könnyelműen kiszolgáltatnunk magunkat az embereknek. Az viszont velünk is megeshet, hogy Isten olyan áldozatot kér tőlünk, amely talán még az életünkbe is kerül. Sok mártír adta életét bizonyságtétele miatt, és nem törődött a halálos veszedelemmel.

IV. Néhány gyakorlati tanács

1. Közeledj bizalommal embertársadhoz akkor is, ha semmi nyilvánvaló okot nem ad arra, hogy bízhatsz benne!

2. Soha ne szűnj meg szeretni, még a rosszakaratú embert sem!

3. De vonulj vissza, ha észreveszed, hogy a másik nem őszinte és nyílt veled szemben! Olykor megoldja a feszültséget a visszavonulás és a bölcs tartózkodás. De légy mindig kész arra, hogy szeretettel fordulj újra felé, ha lehetőséget ad rá!

4. Erősítsd a benned levő bizalmat az Istennel való élő kapcsolattal! Isten a forrása mindenféle bizalomnak. Benne határtalanul bízhatsz! Aki Isten védelmében tudja magát, annak semmi oka arra, hogy féljen az emberektől (Zsid 13,6).

5. Kérj Istentől bölcsességet arra, hogy miként alakítsad az emberekkel való kapcsolatodat! Éppen a próbatételek idejére ígérte meg, hogy készségesen segít (vö. Jak 1,2 - 5).

6. Légy hajlandó megbocsátani akkor is, ha mások visszaéltek a bizalmaddal!

Forrás:
 Vetés és Aratás Újságból

2021. október 17.

Megérteni Isten akaratát



1. Mózes 24,7
Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
földjéről, aki beszélt velem és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom
ezt a földet! — Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget.

"... Ugyanis, aki Isten szerint gondolkozik, az nem azt szabja fő feltételül, hogy szeressék egymást, hanem azt, hogy szeressék az Urat. Nem azt, hogy megértsék egymást, hanem azt, hogy megértsék az Isten akaratát, mert ez a házasságnak az alapja és fő feltétele. Ha megértik Isten akaratát, akkor
nyilván megértik egymást is, mert mindketten Isten akaratához fognak ragaszkodni.
Ha az Urat szeretik, akkor szeretni fogják egymást is, mert úgy fognak gondolkozni, hogy a férjem vagy feleségem azt a Jézus Krisztust szereti,  akit én is mindennél jobban szeretek. — Ez a hívő szív a gondolkozása. Mind a ketten azt a Jézust szeretjük, aki előbb szeretett minket és önmagát adta értünk,
kihozott bennünket is a kárhozatból, és világosságban akar járatni...."

( Horváth Géza - Református lelkipásztor )

Forrás

2021. szeptember 2.

Boldogság...


"MARADJATOK ÉNBENNEM ÉS ÉN TIBENNETEK."
 (JÁNOS 15:4)

BOLDOGSÁG (és házasság): 
"Amint a vonat két sínen, tehát sínpáron gördül, úgy kellene nektek is két sínen, tehát sínpáron haladnotok, hogy boldogságotok ne csak ábránd legyen, hanem átélt valóság. A sínpár egyike az, hogy Isten önmagára teremtette, értelemmel bíró teremtményeit. A másik, a párja ennek a sínnek, pedig az, hogy az Isten szükségszerűen közösség (SZENTHÁROMSÁG), mivel SZERETET! Számotokra tehát ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden találkozásnak az az Isten által elgondolt és megkívánt feladata, hogy közösen egyre istenibbé váljatok. Tehát arra kellene törekednetek, hogy segítsétek egymást Hozzám - Az ÚR-ban, mivel senki sem jut az Atyához, csak Énáltalam! (Ján. 14;6).

  Boldog házasságról csak ott lehet beszélni, ahol egy házasságban mindkét fél boldog. Mivel boldoggá ember embert nem tehet, mivel boldoggá embert csak Isten Lelke tehet, ezért házasságban és azon kívül is, az az ember boldog, aki vágyakozik arra, hogy betöltődjék Isten Lelkével, s e vágyának beteljesülését hálával és dicsőítéssel tudja kifejezni, függetlenül attól, hogy házastársa hol tart e tekintetben. Egy házasságban az a fájdalom, amely átjárja valamelyik szívét azért, mert házastársa lelkileg nem adta át magát Nekem, ez nem akadálya a szenvedő fél boldogságának, mert tudhatja, hogy az ő szívének fájdalma az Én fájdalmam benne, s így még szorosabb kapcsolatban lehet Velem.

Vigyázzatok! Nagyon veszélyes a DUÁLPÁR-bélyeg gyors használata, mivel e mögött szinte mindig az áll, hogy nem Én, hanem a megtalált vagy nem megtalált duálpár az okozója mindennek. Tévedésben vagytok! Nem fog boldogítani téged sem az, akiről most úgy gondolod, hogy boldogítani fog. Éppen így, te sem fogod tudni boldogítani őt. Vagy Bennem találja meg valaki boldogságát, vagy nem találja meg. Az ÉLET Én vagyok. És csak a boldog élet nevezhető ÉLETNEK. A Nélkülem élt élet vagy haldoklás, vagy menekülés a haldoklásba. De semmiképpen sem ÉLET!

  Drága Gyermekem! Nagyon szeretlek! Ha Értem élsz, akkor kapcsolatod boldogítani fog azzal, akit most életed áldásának tartasz. De csak akkor! Ha ő Értem él, akkor áldás lehetsz számára. De csak akkor! Ha komolyan átgondolod az előbbi sorokat, akkor megérted, hogy mit jelent az, amikor azt mondom, hogy minden rossz egy elrontott jó. Legtöbb párkapcsolatot az önzés rontja el. Ennek megnyilvánulása az az uralomvágy, amely birtokolni akarja a másikat, és nem arra használni, hogy Hozzám közelebb kerüljenek mindketten. Sajnos, legtöbbször ez a vége a legszebben induló szerelmi kapcsolatnak is.

  Meg kell tanulnod, hogy sem párod, sem mások nem mutathatják neked a megoldás útját. Erre egyedül Én vagyok képes. Ha vállalod, hogy rendszert vigyél az imádba, ha Velem beszéled meg döntéseidet, s ha Tőlem kéred döntéseid vállalásához és befejezéséhez az erőt (A félbemaradt munkák mindig félbemaradt jellemformálásról árulkodnak!), akkor békémnek leszel hordozója, közvetítője egyaránt.

 Ne légy aggályos! Soha ne bánd meg az olyan tetteidet, amelyeket nem azért tettél, hogy tudatosan Lelkem ellen tégy.
  Azt szeretném, hogy neked (nektek) Én legyek a FORRÁS, a FOLYAM, és a TENGER." (J.C.)

(forrás:Hang-kötetek)

2021. augusztus 3.

ISTEN SZERET



ISTEN SZERET

Amikor Isten azt mondja:
"Szeretlek benneteket"
(Malakiás 1:2)

Ezt érti alatta:
- Elfogadlak
- Szépnek látlak,
- Gyönyörködöm benned,
- Megerősítelek,
- Vigyázok rád,
- Megbocsátok,
- és vágyom a veled való kapcsolatra!

Forrás
Facebook

2021. július 25.

Szerelem és tisztaság



Elisabeth Elliot: 
Szerelem és tisztaság

"Fiatalkoromban, ha egy fiú és egy lány szerelmes volt egymásba, azt mondtuk, hogy a fiú udvarol a lánynak. Ma járnak egymással. A szerelem kifejezésre határozottan rossz idők járnak. Sok kortársunknak ez a fogalom már csak annyit jelent, hogy ágyba bújik valakivel, sőt az sem számít többé, melyik nemhez tartozik a másik. Az autókon díszelgő matricákon a szerelem szót piros szív helyettesíti. Használják bármire, bárkire és szinte minden elképzelhető helyen. Akkor tehát nincs is más út? Tetszik, nem tetszik, ilyen undorítóan felszínes módon kell megélnünk az élet legmagasztosabb pillanatait? A modern élet- filozófia, akár akarjuk, akár nem, ilyen gusztustalanra maszatolja a férfi-nő kapcsolatot? Elisabeth Elliot magyar nyelven immár 3. kiadást megért műve - a korszellemmel szemben - olyan alternatívát állít elénk, amelyet, ha valaki őszintén magáévá tesz, megmenekülhet a kínzó emlékek és a megterhelt lelkiismeret gyötrelmeitől."

2021. július 13.

Megbékélés


 

Megbékélés Önmagammal


Egyedülállóként hogyan élhetünk teljes életet, s hogyan lehetünk elégedettek - annak ellenére, hogy nem mi választottuk ezt az életformát?
Csak kevesen vannak közöttünk olyanok, akik meggyőződésből élnek így; sokkal inkább a lehetőségek (alkalom) hiánya miatt, s az is biztos, hogy nem mindannyian maradunk egyedülállók - jelenleg azonban valamennyien "egy hajóban evezünk".
Néhányan közülünk "még" egyedülállók, mások elváltak, így "újra" egyedül élnek. Vannak, akiknek tartós kapcsolata volt, majd megtértek, s a kapcsolatuk tönkre ment. Sokan már régen Istennel járják az útjukat, míg mások még csak rövid ideje; megint mások pedig éppen azzal foglalkoznak, hogy Istennel vagy Isten nélkül éljenek-e. Nagyon eltérő életállapotok, nagyon különböző életutak - mégis összeköt minket jelenleg az, hogy egyedülállók vagyunk és sok óhajunk és vágyunk is azonos.

Megbékélés önmagammal - mit értek ezalatt?


Egyedülállóként rendszerint egyedül élünk a saját lakásunkban (vagy a szüleinkkel), tehát önmagunkkal. De - valóban együtt élünk saját magunkkal? Elégedettek vagyunk a helyzetünkkel, elfogadtuk ezt az állapotot?
Ha igazán őszinte vagy magadhoz, hogyan válaszolnál: Megbékéltél a jelenlegi helyzeteddel? Elégedett vagy a mostani "egyedülálló" életeddel vagy tulajdonképpen elutasítod ezt a helyzetet (ha valóban őszinte akarsz lenni magadhoz) és védekezel az ellen, hogy egyedül kelljen élned?
Most nem arról beszélek, hogy néha vannak napok, amikor nehezünkre esik elfogadni a jelenlegi szituációt; amikor a nyomás vagy a vágy nagyobb -, amikor kétségeink vannak. Ezt a helyzetet biztosan mindannyian ismerjük, hiszen ez a "páratlan állapothoz" tartozik, teljesen normális dolog.
Arra gondolok, hogy teljes szívvel "igen"- t tudsz-e mondani a jelenlegi helyzetedre. - Megbékéltél-e a helyzeteddel vagy tulajdonképpen harcban állsz önmagaddal? "Csökkent értékűnek" tartod-e magadat azért, mert nincs társad? Mit gondolsz valójában önmagadról, s arról a szituációról, amelyben jelenleg vagy? Hogyan élsz egyedülállóként - a gyülekezetedben, a baráti körödben? Hogy néz ki a lakásod? Csak ott "dekkolsz" és túléled azt az időszakod, amíg rá nem találsz álmaid férfijára / asszonyára, vagy valóban kicsinosítottad, otthonossá tetted, s jól érzed magad ott? Valóban együtt élsz önmagaddal - egy értékes emberrel? Végül a - számomra - legfontosabb kérdés: Megbékéltél önmagaddal, a múltaddal, a jeleneddel és a jövőddel is? Békét kötöttél a saját "történelmeddel"?
Úgy gondolom, hogy döntő fontosságú az életünkben, miként válaszolunk ezekre a kérdésekre.
Ha elégedetlen vagyok az élethelyzetemmel, ha nem tudok erre "igen"- t mondani, s állandóan nyavalygok, ez szükségszerűen kihat az Isten-kapcsolatomra és a más emberekhez való viszonyomra is.
Ha "harcban állok" önmagammal, akkor az Istenhez fűződő kapcsolatomban, a Vele folytatott beszélgetésekben mindig csak egy téma kerül szóba: én és a jelenlegi helyzetem. Egyáltalán nem vagyok nyitott arra, amit Isten nekem mondani szeretne. Az Istenkapcsolatom merő kesergés amiatt, amit nem ad meg nekem, pedig szeretném; amiatt, hogy Isten nem szeret, nem ért meg. Egyre keserűbb leszek, és a "követeléseim" (a helyzet megváltoztatására) Istennel szemben egyre nagyobbak lesznek.
Talán ismerősek is e gondolatok: Majd ha Isten megváltoztatja a jelenlegi helyzetemet, akkor lehet a kapcsolatom vele jobb és gyümölcsözőbb. Bár nem mondjuk ki hangosan, de ha igazán őszintén magunkba nézünk, érezzük, hogy ezek a gondolatok sokszor bennünk vannak.
Másokkal sem tudok mit kezdeni, velük kapcsolatot kialakítani, hiszen úgysem értenek meg engem. Ha mégis "összekapom" magam, akkor is a "homlokomra van írva": Egyedülálló vagyok - és ez engem nagyon zavar.
Persze ez a hozzáállás nem csak az egyedülállókra igaz. Egy csomó olyan - már házasságban élő - embert ismerek, aki nincs kibékülve a helyzetével, s elégedetlenségében önmagába fordult - ha ez nem is látszik, de belsőleg megviseli. Másképp képzelték el az életüket, s sok minden nem úgy alakult, ahogyan gondolták. Isten a hibás - magukba fordulnak, visszahúzódnak! Ismerős ez az állapot? 

Megbékélés a múltammal


Szeretnék néhány személyes dolgot elmesélni magamról, az életemről, mert mindig azt tapasztaltam, hogy sok minden ezáltal kézzelfoghatóbbá és érthetőbbé válik.
Én is másként képzeltem el az életemet. Fiatal felnőttként azt terveztem, hogy megházasodom, lesz néhány gyermekem, egy kertes házam - életem álma. Jelenleg - már 10 éve - akaratomon kívül - ismét egyedül vagyok, és 8 éve elváltam - 4 évi házasság után. A férjem, akivel gyülekezetalapításba kezdtünk, 4 év házasság után elhagyott, és eldöntötte, hogy nem akar többé velem élni. Korábban két évig volt egy nevelt gyermekünk, így aztán egy éjszaka alatt az egész családomat elvesztettem, és hirtelen ismét egyedülállóvá váltam. Azaz egyedülálló tulajdonképpen nem voltam. A különélés után egyfajta "köztes állapotban" éltem és nem tudtam, hová is soroljam magam. Papíron még házas voltam, de már nem éltem házasságban (házas életet); ez így volt még akkor is, ha még sokáig házasnak éreztem magamat. Igazi egyedülálló sem voltam, még akkor sem, ha tulajdonképpen - "érzékelhetően" - nem volt társam. Azt hiszem, hogy a dilemmámat, amelybe kerültem, meg tudjátok érteni - s talán egyikőtök - másiktok éppen ilyen szituációban van maga is?!
Amikor az első szomorúságon túl voltam, s lassan elkezdtem újra ápolni az emberi kapcsolataimat (születésnapi meghívások, esküvők stb.), természetesen mindenütt egyedül tűntem fel, amivel néhány embernek biztosan fejtörést okoztam. Mindannyian 2 emberhez (egy párhoz) voltak hozzászokva, akik összetartoztak, és hirtelen csak az egyik jelent meg - egyedül. Még jól emlékszem arra, hogy úgy éreztem magam - különösen olyankor, amikor valóban jó barátoknál vagy a gyülekezetben voltam - mintha kettévágtak és középen elfűrészeltek volna. Sok régi emlék merült föl bennem azokról az időkről, amikor még "együtt voltunk" ezen a születésnapon, s ilyenkor nagyon gyakran kisebbrendűnek éreztem magamat, "úgy, mint az egyik fele valaminek, ami tulajdonképpen egy egészet alkot".
Idővel egyre inkább azt éreztem, hogy újra magamra kell találnom, és újra kell fogalmaznom, ki is vagyok én. Ki is voltam valójában? Mitől is vagyok én értékes most, amikor már nem kell ellátnom a családomat? Istenem, én nem így képzeltem az életemet! - ismeritek ezt az érzést? Mit képzeltél másként az életedben? Ami nem úgy alakult, ahogyan eltervezted?
A házasságom tehát zátonyra futott - ennek már 8 éve -, s voltak évek, amikor azért küzdöttem, hogy meg tudjak békélni a múltammal. Sok sérülést kellett feldolgoznom, s sok olyan szakasza is volt ennek az időszaknak, ami tele volt könnyel és dühkitörésekkel; olyan időszak volt ez, amikor nagyon depressziós voltam - mindez azonban fontos volt a gyógyulás felé vezetőúton, hogy megbékélhessek a múltammal. Már nem létezett többé "B- terv", amire átválthattam volna, ha ez nem sikerül, és tudtam, hogy fel kell a múltamat dolgoznom, hogy élni tudjak a jelenben, s képes legyek a jövőmet is alakítani.
Természetemnél fogva "küzdő" alkat vagyok, s ebben az egész folyamatban számomra az elengedés volt a legnehezebb. A tehetetlenség, amikor éreztem, hogy a válást nem tudom megakadályozni, majdnem megőrjített. Mindent megtettem volna azért, hogy a férjemet visszakapjam és sokáig nem akartam elfogadni, hogy ő már végleges döntést hozott, amelyen én a legkevésbé sem tudok változtatni.
Életem álma - a házasság - egyszerre szertefoszlott, s sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valaha még újra boldog lehetek és élvezhetem az életet. Szörnyen éreztem magamat egyedülállóként, és ezzel az állapottal egyáltalán nem tudtam mit kezdeni.
Amitől akkoriban legjobban tartottam az az volt, hogy megkeseredem; ezt pedig egyáltalán nem akartam. Hinni akartam abban, hogy valóban igaz, amit Isten mond, hogy egy teljes élettel akar megajándékozni engem; még akkor is, ha teljesen máshogy nézne ki az így kapott élet, mint amiről álmodtam.
Tudtam, hogy fel kell dolgoznom a fájdalmat, így orvosi (terápiás) segítséghez folyamodtam, sok könyvet elolvastam, beszélgettem másokkal és sok időt töltöttem Istennel, mivel éreztem, mennyire fontos, hogy feldogozzam a múltat, s aztán tényleg "elengedjem". Nem akartam, hogy még 20 év elteltével is ugyanott tartsak, ugyanazzal a fájdalommal telve, amitől keserű lettem.
Ha nem dolgozzuk fel a múltunkat, az mindig kihat majd a jelenükre és meghatározza a jövőnket. Mint egy súlyos, nehéz kabátot úgy kell cipelnünk; megkötöz minket, s lehetetlenné teszi, hogy valóban éljük és élvezzük az életünket.
A korábbi kapcsolatokat, egy válást - vagy mikor mit. Fel kell dolgoznunk a múltat, különben állandóan magunkkal hurcoljuk, s minden további kapcsolatunkat befolyásolni fogja, s "kolonc" lesz a leendő partnerünknek is.
A válásom hozzá tartozik az életemhez, minden kudarc, saját kicsinységem és tökéletlenségem felismerése - mindezt nem "kapcsolhatom ki", s nem tehetek úgy, mintha meg sem történt volna. A múlttal való megbékélés az egyetlen útja annak, hogy élni tudjunk a jelenben, s a jövőben.
Nagyszerű dolog, hogy nekünk, kereszt(y)ényeknek megvan a lehetőségünk arra, hogy megbékéljünk a múltunkkal, s lezárjuk azt, s új életet kezdjünk.
Jó példa a múlttal való megbékélésre egy ószövetségi történet, József története. Megéri egyszer úgy elolvasni, mint a múlttal való megbékélés példázatát. Újra meg újra el vagyok ragadtatva attól, amit Isten József életéből létrehozott csupán azért, mert ő képes volt arra, hogy megbékéljen a múltjával.
A múlttal való megbékélés nem azt jelenti, hogy húzunk egy vonalat, s másik társat választunk, hanem azt jelenti, hogy megvizsgáljuk a dolgokat, feldolgozzuk azokat és aztán, valamikor húzunk egy vonalat, elengedjük a régit, s elkezdünk valami újat. 

Megbékélés a jelenemmel


Amikor elkezdtem ezzel e témával foglalkozni, eszembe jutott a bethesdai tónál (medencénél) lévő beteg meggyógyítása. Röviden szeretném elmesélni a történetet, mert nem mindenki ismeri: Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Itt sok olyan ember feküdt, aki nagyon beteg volt. Az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Ezért aztán sok ember várt ott évekig arra a lehetőségre, hogy meggyógyuljon - elsőként lépve a vízbe. Sokan az ittlévők közül sánták, bénák voltak, azaz rászorultak mások segítségére. Minden alkalommal, mire a vízhez értek, már valaki más megelőzte őket és nekik újra várniuk kellett, s megint csak várni és várni.
Egy nap Jézus is a medencénél volt, s odament az egyik ilyen beteghez. A Biblia azt írja, hogy ez az ember 38 éve várt már gyógyulásra ennél a medencénél. 38 év remény és újra meg újra a csalódás, amikor más gyorsabb volt. Jézus megkérdezi ezt a beteget: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe..." (Jn. 5,7)
"Nincs emberem." Sok embernek, aki ennél a medencénél feküdt, volt hozzátartozója, aki bevitte a vízbe és ezzel valódi esélye arra, hogy első legyen, de ennek az embernek milyen reménysége lehetett? Egyedül volt, láthatóan senkije sem volt; sem rokona, sem barátai.
Vannak barátaid, akikkel együtt lehetsz; jó kapcsolataid, amelyekben mindig ott vagytok a másiknak, ha arra van szüksége? Van egy jó barátod / barátnőd; valaki, aki "beemel a vízbe, ha megérinti az Úr angyala", hogy "meggyógyulj" és egészségesen élhess? Vagy arra a "neked valóra" vársz, ami végre meghozza a beteljesülést és egyáltalán nem látsz lehetőséget más kapcsolatra? Valóban "szabad (kész)" vagy arra, hogy megismerd a lehetséges társadat? Önmagadban találod meg a megnyugvást, vagy valaki mást keresel, akiben meglelheted azt?
Megbékélni a jelennel azt jelenti, hogy alakítom az életemet itt és most. A legjobbat hozom ki abból, amim éppen van, és nem várok valamire vagy valakire, aki megszabadít majd az egyedülálló lét nyomorúságából és értelmet ad az életemnek, s teljessé teszi azt.
Ismered az Istennel való "birkózást" egy kapcsolat érdekében: "Uram, te megajándékozhatnál valakivel, hát miért nem teszed? Ha valóban szeretnél, tudnád, hogy nem tudok egyedül élni!"
Megbékélni a jelennel azt jelenti, hogy magam formálom az életemet és nem "kitöltöm az időmet, amíg..." Számomra a kérdés így hangzott: "Uram, mit tervezel az életemmel? Hol tudsz használni engem? Mi a küldetésem?" - De azt is jelentette: Mi az, ami szórakoztat? Mi az, amit "mindig is meg akartam tenni, ha majd lesz egy kis időm"?
Sokan közületek ismernek és tudják, milyen munkát végzek a gyülekezetben az "egyedülállókkal". Számomra a "klasszikus egyedülálló csoport" kávézgatással stb. mindig maga volt a horror, de egy egyedülállóknak szóló összejövetelt megszervezni - na, ez már sokkal jobban vonzott, és ki is próbáltam. Évek óta szerettem volna egy tánciskolát létrehozni, de nem tudtam rávenni az akkori férjemet. Aztán 10 évvel később, egyedülállóként megtettem, s szerencsére van egy olyan barátom, aki már majdnem 2 éve szorgalmasan velem jön táncolni. Így jött létre a táncos kávézó, amitől mások is el vannak ragadtatva, s ahol jól érzik magukat.
Alakíthatom az életemet - most egyedülálló vagyok, csűrhetem, csavarhatom a dolgot, ahogy akarom -, de mit kezdek ezzel az állapottal?
Egy megjegyzés: Megbékélni a jelenemmel, a mostani páratlanságomban nem azt jelenti, hogy a társas kapcsolat nem téma számomra. Még jól emlékszem arra, hogy kezdetben azt gondoltam: ha elfogadom a "páratlan" létemet, azzal azt "üzenem" Istennek, hogy nincs szükségem társra - s akkor nem is kapok többé. Ha Isten azt látja, hogy egyedül is jól vagyok, akkor többé nem foglalkozik azzal, amit szeretnék, ismeritek az ilyen gondolatokat és félelmeket?
Ez hasonló ahhoz, amikor az emberek azt hiszik, ha Istennel élik az életüket, akkor az értelmet "be kell akasztani a szekrénybe", s egyszerűen mindent "le kell nyelni". Nem így van! Megtarthatom a vágyaimat és az álmaimat, megbeszélhetem azokat Istennel, de az életemet itt és most én alakítom, és nem várok valamire vagy valakire.
Egyfajta egészséges lazaságot kívánok nektek életetekhez és annak alakításához, s mégis - amennyiben holnap vagy holnapután - esetleg már ma - belép életetekbe álmaitok férfija / asszonya (ha van ilyen egyáltalán) - kívánok nyitottságot ahhoz, hogy felszabadultan be tudjatok lépni ebbe a kapcsolatba.
Egyedülállóan ma boldogan élni nem jelenti azt, hogy fel kell adnom a vágyaimat, s azt sem, hogy ez az állapot nem változhat meg holnap, de ma egyedülállóként élek - s elhatározom, hogy a jelenemet én alakítom!

Megbékélés a jövőmmel


A végére kissé provokatív leszek:
 Ha Isten ma megkérdezne: "Megbízol bennem, hogy gazdaggá és teljessé teszem az életedet, és mindez nem egy társtól függ?" - mit válaszolnál Neki?
Ha megkérdezne: "Elhiszed nekem, hogy számomra Te fontos és értékes vagy - s semmi esetre sem vagy alacsonyabb rendű azért, mert nincs társad? Hogy egyedinek teremtettelek, olyan adottságokkal és képességekkel, amelyekkel senki más nem rendelkezik?"
"Bízol bennem, hogy mindazt megadom neked, amire szükséged van?"
"Bízol bennem, hogy akkor is találkozni tudok veled, ha valaki "gyorsabban eléri a vizet", és hogy ekkor nekem mindig más tervem van, amellyel eljuttatlak a célhoz?"
"El tudod engedni a saját, teljes életről alkotott elképzeléseidet és ide tudod adni nekem?"
"Életed legnagyobb katasztrófája lenne, ha nem adnék társat neked?" Most vitatkozhatnánk arról, hogy Isten mindenkinek egy bizonyos társat szán-e.
Azt hiszem, hogy magunkat és másokat is becsapjuk akkor, ha azt állítjuk, hogy minden fazéknak egy fedője van, stb... Az igazság az, hogy esetleg egyedül maradok, ha bizonyos elvárásokat támasztok a társas kapcsolattal szemben - pl. egy hívő társat szeretnék stb. - és esetleg istenes (vallásos) életemnek az lesz az "ára", hogy egyedülálló maradok.
A tények azt mutatják, hogy a hívők világában több nő van, mint férfi - ez a realitás. Az is tény, hogy sok nő egyedül fog maradni - talán én is!
Megbékélni a jövőmmel azt jelenti, hogy arra a kérdésre: vajon életem legnagyobb csapása lenne-e, ha egyedül maradnék, "nem"-mel tudok válaszolni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem találok társat, de azt igen, hogy "nem kötöm fel magam", ha mégis így alakulna.
Megbékélni a jövővel azt jelenti, hogy bízom Istenben, hogy Ő teljes életet ajándékoz nekem - függetlenül a társas kapcsolattól!
Megbékélni a jövőmmel azt jelenti, hogy tudatában vagyok annak, hogy értékes vagyok, 100%-ig alkalmas arra, hogy Istennek szolgáljak, s arra az életre, amit Vele élek.
Még egyszer összefoglalom: Isten csak akkor tud velem a jelenemről és a jövőmről beszélni, ha megbékéltem a múltammal, a jelenemmel és a jövőmmel. Különben nincs fülem arra, amit Ő magamról és erről a világról nekem mondani szeretne. Mélyebb lesz az Istennel való kapcsolatom, ha megbékélek a helyzetemmel.
Meg vagyok győződve arról, hogy nem alakulhat ki igazi közösségünk Istennel, ha nem békélünk meg önmagunkkal.
Egyeseknek talán nagyon keményen hangzik mindaz, amit most mondtam. Nem akarjuk ugyanis végiggondolni, hogy esetleg életünk végéig egyedül maradunk; én, személy szerint azonban azt gondolom, hogy ártunk magunknak és másoknak is, ha a lelkigondozás során ilyeneket mondunk: "Isten a megfelelő időben megajándékoz majd a neked való társsal", "Isten minden fazékhoz teremtett fedőt" - ez ugyanis egyszerűen nem igaz!
Ha megbékéltem - a jövőmmel is -, érezni fogom, mennyire megváltozik a kapcsolatom Istennel; ugyanis ekkor nem kell állandóan arról beszélnem Vele, hogy egyedülálló vagyok, hanem valóban meghallom, amit Isten mondani akar nekem, amit gondol rólam, amit velem tervez. Arról beszélgethetek Vele, ami Őt foglalkoztatja. (Nem kell félni! A vágyaink ennek ellenére elég gyakran szóba kerülnek.)
Nagyon jól tudom, mennyire nehéz megbékélni valamivel, amit valójában egyáltalán nem akar az ember. Viszonylag egyszerű akkor, ha olyan valakivel van vitánk, akit szeretünk. Ebben az esetben szívesen megbocsátunk, s kibékülünk.
Ha azonban olyan valakivel kell kibékülni, akit nem nagyon kedvelünk, s ráadásul még azt is hisszük, hogy igazunk van, akkor a megbocsátás duplán nehéz. A vélt "nekem van igazam" nagy erőt jelenthet az életünkben, és az ember szívesebben ragaszkodik az igazához, a jogaihoz, mint elismerje kicsinységét és tévedését.
Ha Ábrahám és Izsák történetére gondolunk, akkor talán még érthetőbb lesz, miről is van szó: Amikor Isten felszólította Ábrahámot, hogy áldozza fel fiát, Izsákot, akkor mondhatta volna Ábrahám: "Nem, Istenem! Te adtad nekem a fiamat, jogom van hozzá -, nem adom Neked! Olyan sokáig vártam rá, most már az enyém!"
Ismered az ilyen gondolatokat, mint:
  • Jogom van egy kapcsolathoz
  • Jogom van ahhoz, hogy boldog legyek
  • Jogom van ahhoz, hogy gyerekeim legyenek
  • Jogom van ahhoz, hogy kiéljem a szexuális vágyaimat.
Megbékélni Istennel azt jelenti számomra, hogy nem Őt hibáztatom azért, mert még egyedül vagyok, s nem rovom fel Neki, hogy nem szeret, mivel még nem találtam meg a társamat. 

© Inge Frantzen / 2004: "Versöhnt mit mir leben"
Fordította: Németh Mónika
Szerkesztve: Páratlanklub

Forrás
 http://paratlanklub.lutheran.hu/42bizony

2021. június 6.

Magát adja...

 

Venyercsán László
MAGÁT ADJA

A szeretet nem öltözik ékes bíborba, palástba, fején sem hordoz koronát.
A szeretet mezítelen, földrehajló, föld feletti, szívben keresi otthonát.
Magához von fénye, karja, áldozatként magát adja.
 

2021. május 24.

SZERETET



SZERETET

"Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt."
(I. Jn. 3,1.)

János ezt mondja: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” Nincs szó, mely teljesen kifejezné ezt a szeretetet, csak bizonyos fokig tudjuk szavakba önteni ezt a minden ismeretet felülhaladó szeretetet. A Végtelen nyelvezetére lenne szükségünk ahhoz, hogy kifejezzük azt az isteni jóságot, mely lehetővé tette, hogy Isten fiainak neveztessünk. Azzal, hogy kereszténnyé válik, egy ember sem lesz kisebb. Semmi szégyenletes nincs abban, hogy kapcsolatban vagyunk az élő Istennel.
Jézus viselte el azt a megaláztatást, szégyent és szemrehányást, melyet a bűnös érdemelt. Ő volt a mennyei Felség, a dicsőség Királya, egyenlő volt az Atyával; mégis letette istenségét és emberré lett, mert emberit csak emberi, istenit pedig csak isteni ragadhat meg. Ha angyalként jött volna el, nem részesülhetett volna szenvedéseinkből, nem kísértethetett volna meg mindenekben hozzánk hasonlóan, nem érezhetett volna együtt velünk bánatunkban; de Ő az emberi test öltözékében jött el, hogy mint helyettesünk és kezesünk helyettünk győzze le a sötétség urát, és érdemei által mi lehessünk győztesek.
Ahogy a Golgota keresztjének árnyékában állunk, szeretetének melege tölti be szívünket. Amint rátekintek, akit bűneim sebeztek meg, fentről jövő ihletés száll le rám, s ez az ihlet mindannyiótokra reászállhat a Szentlélek által. Ha nem kaptátok meg a Szentlelket, akkor Isten szeretete nem költözhet lelketekbe; de ha élő kapcsolatban vagytok Krisztussal, akkor ő szeretettel, buzgalommal és komolysággal tölt el bennünket.
Nem márványtömbök vagyunk, melyek bár visszaverik a nap sugarait, de nem lehet életre kelteni őket. Mi alkalmasak vagyunk arra, hogy reagáljunk az igazság Napjának fénysugaraira; mert amikor Krisztus fénnyel árasztja el lelkünket, akkor fényt és életet kapunk tőle. Úgy iszunk Krisztus szeretetéből, ahogy a fa ága táplálkozik a törzsből. Ha beoltattunk Krisztusba, és minden sejtünk egyesült az élő tővel, akkor erről a tényről úgy bizonyosodunk meg, hogy sok gyümölcsöt termünk.
(Review and Herald, 1892. szeptember 27.)

Forrás: 

2021. május 5.

A segítőtárs áldása



A segítőtárs áldása


"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. 
A hármas fonál nem szakad el egyhamar. " 
( Prédikátor 4,9-12) 

Már a Biblia első lapjain Isten az ember házastársi kapcsolatát a segítségnyújtásban határozza meg. Ez azonban nem gazdasági együttműködést vagy gyereknevelési támogatást jelent. Ez félreértelmezése és leszűkítése lenne annak, amit Isten eredetileg szánt a házastársi kapcsolatoknak. Salamon néven nevezi, miben és hogyan tud férj és feleség egymásnak segíteni.

 1. Kettő jobban boldogul, jobban halad előre  mint egy. Sajnos ellenpéldát is látunk, amikor házastársak egymást akadályozzák a munkában, terveik elérésében. Kívánatos azonban mégiscsak az, amikor egymás segítésére vannak, s az elért közös eredmény örömmel, boldogsággal tölti el mindkettőjüket.

 2. Egyik a másikat emelni, felemelni tudja, ha elesik. Kérdés az, mennyire valósul meg ez a mi házasságunkban. Mennyit emelünk házastársunkon, illetve mennyit romboltunk le abból, ami jó volt?

 3. Egymás számára testi, érzelmi pluszt adnak. Nem elhanyagolható terület ez.

 4. A rossz, a gonosz megfékezése. A jó dolgok tönkremehetnek, a szép érzések, a romantika is kihalhat, ha helyet adunk a negatív, rossz dolgoknak. A bizalmatlanság, a másik lenézése, bírálgatása stb. mind-mind aláássák a bensőséges kapcsolatot. 


/Vasadi Teodor/

2021. május 1.

“A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat ..."



“A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás. "
(Bernie Siegel)

2021. április 8.

Én vagyok....

 

 

Birtalan Balázs - Én vagyok....

 Én vagyok érted (mert másképp értelmetlen)

te vagy értem (mert másképp értelmetlen)
ő van aki van (számunkra érthetetlen)
mi vagyunk érte (minden más lehetetlen)
én a szemedbe nézek (másfele miért néznék)
te a szemembe nézel (másfele miért néznél)
ő a szívünkig ér el (és érintése megvált)
mi a szemébe nézünk (csak így láthatjuk egymást)
én ölellek téged (szótlanul a halálig)
te ölelsz engem (szótlanul a halálig)
őt megölték értünk (szótlanul tűrt a hegyen)
mi öleljük egymást (hogy a harmadnap: LEGYEN)
 

2021. április 7.

Felbecsülhetetlenül értékes vagy



Andre Rabe
Felbecsülhetetlenül értékes vagy

Fordította: F. N. V.

Értékes és szeretett vagy, és valaki jobban ismer téged, mint te önmagadat. A létezésedre valaki a képét és hasonmását bélyegezte, és épp ettől vagy igazán értékes… hogy mennyire? A legszebb álmaidban sem gondolnád…

Régen a pénzérmékre mindig annak az arcképe került, aki garantálta az adott pénzdarab valódi értékét. Ma is mindig van valaki, ember vagy egy intézmény a pénz mögött, aki szavatolja a pénz értékét. És attól, hogy egy pénzdarab elvész, az értékét még nem veszíti el.

Aki megálmodott és eltervezett téged, terád az Ő saját képét és hasonmását pecsételte.
Jobban ismer téged, mint te magadat. Lehet, hogy te nem ismered Őt, de Ő mindig ismert téged, már azelőtt is, hogy megszülettél volna. Talán még tudatában sem vagy az Ő létezésének… Ő viszont mindig rád gondol.
Most azt kérdezed: de miért?… Miért lenne valaki ennyire oda értem? Hát azért, mert ennek az egész univerzumnak a megteremtője egy olyan értéket és szépséget lát benned, ami meghalad mindent, amit a mi látható világunkban ismerünk. Még azt is tudja, hogy egyszer talán egymásba szerettek! 

Mikor, Hol és Miért kezdődött az életed?

Mindegy, most hány éves vagy, a létezésed kezdete idővel nem fejezhető ki.
A származásod, az egyszerűen elképesztő! Kezdetben, még a teremtés előtt, még mielőtt az idő meglett, mielőtt a gonosz létezett, volt: a Szeretet. Egy egészen bensőséges kapcsolat, kölcsönös, és tökéletesen beteljesedett. Ebben a Szeretetben nem voltak korlátok, csak a teljes egymásba-feledkezés és az önátadás öröme… (valami, pontosabban Valaki, akit ma Istennek hívunk). Ebben a lángoló szerelemben, a szenvedélyes szeretetben megszületett egy álom… te!

Isten, aki a Szeretet, szerette volna mindezt a csodálatos tartalmat, ami a közösségében kifejeződött, megosztani. Ezért alkotta meg teremtményeit, akiket Önmaga képére és hasonmására teremtett. Isten, aki mindentudó, és képes minden célját tökéletességre vinni, egy olyan szerelmi kapcsolatot tervezett el, ami év-trilliókon átível, és ahol végül a Szeretet győzedelmeskedik: nincs többé ellenségeskedés, nincs többé gonosz.

Ez az igen jó hír nem egy új gondolat, hanem Isten ősi, eredeti elgondolása.
Képzeljük el most ezt a kezdetet. Engedjük Isten szellemét, hogy elvigyen, odavonzzon erre a bizonyos pontra, ahol minden dolog eredete van. Ámbár a tudomány megmagyarázni nem tudja, és a legnagyobb elmék próbálták meghatározni mindhiába, Isten mégis bizonyos benne, hogy te képes vagy felfogni a kikutathatatlant; hogy fel tudod becsülni a motiváció értékét, amely életre szült téged; hogy visszaemlékezz, hogy honnan indultál. Itt nincs tér, de nincsenek határok sem; nincs teremtés, és még sincs üresség – csak Isten van az Ő teljességében. Nem magányos, és nem szenved hiányt semmiben. Épp ellenkezőleg, a Benne túláradó teljességben, a Belőle túlcsorduló szeretetben fogantál te.

Isten nem egy kis házi kedvencet gondolt el magának, aki majd szórakoztatja! Egy olyan élőlényről szól Isten álma, aki képes felfogni, elfogadni, visszatükrözni és viszonozni azt a minőségű szeretetet, amely Istenben túlárad. Az Isteni szándék nem egy homályos és csupán elméleti filozófia, hanem egészen világos, és teljesen konkrét… Olyannyira tiszta terv ez, hogy egyenként és név szerint megnevezi mindazokat, akik részt vesznek majd benne, és a teremtés szereplőivé válnak. Így aztán, a világmindenség megteremtése előtt, Ő látott téged, mégpedig Krisztusban. Ott, azon a ponton, véglegesen határozott is felőled. Mindegy, hogy ezek után milyen tévutak és ellentmondások merülnek majd fel, Ő már ott, egyszer s mindenkorra eldöntötte, hogy kincse vagy: hibátlan és ártatlan Őelőtte, szeretetben.

Mikor kezdődött az életed? Még a teremtés előtt, még mielőtt az idő meglett.
Hol kezdődött az életed? A Szeretet kellős közepén, egy Szerelemben, amit ma Istennek hívunk.
Miért lettél egyáltalán? Hogy rajongással szeressenek… és hogy végül ugyanez a szeretet benned is felébredjen.

Az Ige testté lett. 

„Az eredeti és tökéletesen hiteles Ige már szemtől szembe oda volt fordulva Istenhez a kezdetektől fogva. Isten maga a tartalma ennek a kifejező együttlétnek és közlésnek, melyben megmutatja személyes jelenlétét és egyedi kiábrázolódását mindenben, ami csak létezik.
Tulajdonképpen Rajta kívül nincsen semmi, ami eredeti vagy teremteni képes! Ő az egyetlen Teremtő, minden ihlet és alkotóerő forrása. Minden, ami létezik, magán viseli az Isten kézjegyét, minden létezőt ő szignózott.
Az élet, ami benne volt, az öltött testet az emberben – a benne levő élet fénylik az emberben. (Egyértelműen az élet, ami Istenben van, gyújtotta életre az emberi létezést.) Ez az eredeti világosság ragyog még mindig, a sötétségben is, és nincs az a sötétség, ami elnyelné ezt a világosságot.”
 (János evangéliuma 1,1-5 „Az Élet lehelete” c. angol nyelvű Bibliafordítás alapján)

Nyilvánvalóan óriási az időszakadék napjaink és Isten teremtéskori gondolatai között. Vajon emiatt el is veszett az, az idők homályába? Nem így van. Az eredeti „álom” rólad az idők kezdete előtt született, és tökéletesen megőrződött, teljes biztonságban, egy személyben, akinek a neve: Jézus Krisztus. Őbenne Isten megtartotta gondolatmenetét, míg a megfelelő idő el nem érkezett, hogy testben is láthatóvá váljon. Jézus eljött, és emberi formában mutatta meg nekünk, hogy milyen életet tervezett Isten számunkra már a kezdet kezdetén… olyan életet, amiben Isten és ember olyan teljességgel eggyé vált, hogy egymástól már meg sem különböztethető a kettő.

Az ember Istenben kezdődött. Bármilyen messze is távolodott az elbukott ember az eredeti, ártatlan helyzetétől, Istennek soha, egy pillanatra sem volt kétsége az ember teremtéskori, és mindmáig egyetlen igazi valóját illetően.
Jézus Krisztus az a hely, az esemény, a személy, akiben Isten és ember újra találkozik. Jézus Krisztusban Isten azt kezdeményezi, hogy visszabékítse az embert Önmagához – hogy visszaállítsa az embert eredeti, ártatlan valójába.

Jézus Krisztus teljességgel Isten és teljességgel ember is, és ezért nem csak Isten kezdeményezését testesíti meg, hanem az ember tökéletes válaszát is hitben, Istennek erre a kezdeményezésére.
Jézus Krisztusban sokkal jobban megmutatkozik az Atya szíve, mint bármi történetben, amit valaha is elmeséltek, vagy bármely Bibliai idézetben, amit a Szentírásban találhatunk. Jézusban Isten világossá teszi, hogy Ő nem akar Isten lenni rajtunk kívül állva. Nem akar távoli és megismerhetetlen Isten lenni. Csak egyféleképpen akar Isten lenni: velünk, az emberrel, közöttünk, bennünk, és mint maga is egy ember.
Az is mindennél tisztábban mutatkozik meg Jézus Krisztusban – jobban, mint bármi történetben, vagy akár az emberiség történetében – hogy mi az igazság az ember felől. Őbenne meglátjuk, hogy az egyetlen útja, hogy teljes, igaz emberek legyünk, és tökéletesen szabadok, az az egységünk Istennel.

Istennek e szenvedélyes vágya, hogy az embert visszaállítsa egységbe Önmagával, arra hajtotta Őt, hogy semmi ár ne legyen drága értünk. Semmi mélység nem tarthatta Őt vissza, hogy elérje ezt. Így abban a tettében, hogy emberré vált, felvállalt egy nagyon komoly összeütközést. Minden, ami valaha is Isten és ember között állt, minden akadály, az elválasztottság minden formája (ezt hívja a Biblia bűnnek), összecsapott, és végérvényes kudarcot vallott ebben az Isten-emberben, Krisztus Jézusban.

Amikor az időtlen Teremtőd emberré vált, titokzatos módon eggyé vált veled, hogy mindennel leszámoljon, ami eddig közöttetek állt. Hogy megszabadulva, teljesen és valóban igazi önmagad lehess. Amikor eggyé lett veled, szembe is nézett mindennel, amivel te nézel szembe… és mindent legyőzött! Halálában te haltál meg! A régi létezéseddel – távolságtartásban Tőle, és életközösségben a bűnnel – végérvényesen leszámolt Jézusban. Tiszta lapot kaptál, minden vétkedet megbocsátotta.

Jézus feltámadásában, egy új életre támadtál fel – arra az eredeti életre, amelyet neked Isten szenvedélyesen megálmodott már a kezdet kezdetén. Mennybemenetelében te is felemeltettél, az elképzelhető legdicsőségesebb rangra – olyan helyre, ahol Isten gyönyörködik benned!

Az egyetlen dolog, ami valaha is visszatartott téged attól, hogy örömödet leld ebben az igazságban, az a vakság. Amikor nem azt látjuk, amit Isten lát, akkor nem élvezhetjük azt, amiben Ő gyönyörködik. De épp ezek a szavak, amiket most olvasol, emlékeztetnek téged arra, hogy Istennel egy vagy. Életed el van rejtve Krisztusban egységben az Istennel.
Ébredj rá igazi önmagadra: 
„Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember [mint egy tükörben], öröm tölt el, ha meglátlak [meglátom magam, a te hasonlatosságodat], amikor fölébredek.” (17. zsoltár 15) 

Mitévő legyek?

Most talán azt kérdezed: ha ez így van, mitévő legyek? Hogyan válaszolhatnék egy ilyen hírre? Tudod, az igazi örömhír része az is, hogy a munka oroszlánrészét Isten már elvégezte tehelyetted! Jézus már mindent legyőzött, ami köztetek állt! Hálás szív… felébredő szeretet… ez az egy van számodra hátra. Úgy is hívhatjuk, hit.

Íme, egy egyszerű javaslat, hogyan fejezd ki a hitedet. Fordítsd a figyelmedet befelé.  Lásd meg Őt, aki megteremtett téged saját hasonmására, és aki Önmagát veled eggyé tette… tebenned. Válaszolj minderre saját gondolataiddal és szavaiddal… vagy valahogy így: Uram, köszönöm azt, Aki vagy, és köszönöm, amit tettél értem. Ahogy Jézus Krisztusban Te odaadtad Magadat szeretetben nekem, én is odaadom magamat szeretetben Neked.
A saját képedre és hasonlatosságodra teremtettél engem, így belátom, hogy a te tulajdonod vagyok. Azért alkottál, hogy szeretve legyek… itt vagyok hát, drága Istenem, szeress!

Forrás:

2021. március 18.

Szeretnék szeretni

 


Reményik Sándor – Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
halálos, nagy ragaszkodással
senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
jobban, mint őket én,
s több könnyük volna engemet siratni,
mint nekem, ha őket elveszíteném.

Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak,
én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
és én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.

Vándorolok egy szívtől másikig,
s vissza megint,
s mondom magamban: szeretnék szeretni, –
de rév nem int.
Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
s az mint a köd elfoszlott százfele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
elporlott, s tele lett a föld vele.

Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
nekem hullt le, – de csillagtörmelék,
sok arcon meg-megcsillan egy jele,
de nem az egész, – s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
s az Egyből itt a földön lett a sok, –
sok-sok szívből tevődik össze Egy,
szívtől szívig azért barangolok.

2021. március 16.

Szeretve lenni ...



"Szeretve lenni és szeretni, ehhez bátorság kell, az a bátorság, hogy bizonyos értékeket mindennél előbbre valónak ítéljünk - és vállalva a kockázatot, mindent föltegyünk ezekre az értékekre."


2021. március 6.

Elisabeth Elliot: Társkereső




Egy másik számomra értékes könyvet olvastam el az utóbbi hónapokban Elisabeth Elliotól: Társkereső. 

A legtöbb tanulságos részletet igyekeztem kijegyezni, hadd szolgálja javunkat, építsen lelkileg... :)

„Ha új területre merészkedünk, ahol már nem elég a puszta megszokás, mások történetűnek biztató, vigasztaló, nevelő befolyására van szükségünk.”

„Az Úr mindig válaszol annak az embernek a kiáltására, aki minden vágya ellenére az Ő akaratát kívánja cselekedni.”

„Az Istenben élt élet az akarat, nem pedig az érzések síkján zajlik. A Szentírásban a szív nem más, mint az akarat; az ember minden cselekedetének mozgatórugója, a Teremtőtől kapott irányító hatalom, amely képes a döntésre és a cselekvésre.”

„A remények és az álmok a legalkalmasabbak arra, hogy Istennek áldozzuk.”

„A gondolatok foglyul ejtése az akarat dolga.”

„Sok csapdát elkerülhetnénk, ha becsületesen szembenéznénk valódi indítékainkkal.”

„Az alárendeltség azonban nem alacsonyabb rendűség.”

„Az alárendeltség lelkülete nélkül nincs igazi kegyesség, nincs férfias nemesség, sem női vonzerő.”

„A férfinak úgy kell viselkednie a lánnyal, hogy közben számításba kell vennie a közöttük meglévő különbségeket.”

„Isten Ádámot teremtette meg először. Majd, amikor meglátta azt az egyetlen dolgot, amire a teremtett világban azt mondta, hogy nem jó – hogy a férfi kénytelen egyedül lenni – olyan teremtményt alkotott, aki csodálatosan hasonlított a férfira és csodálatosan különbözött tőle.
A férfinak teremtette.
Szó szerint a férfiból teremtette (csontjából való csont).
Odavitte a férfihoz.
A férfi adott neki nevet.
Nem volt egyenlő a férfival? De igen – három dologban.
Mindkettőjüket Isten teremtette.
Mindkettőjüket a képmásának teremtette.
Mindkettőjüket erkölcsi felelősséggel ruházta fel.
Ők ketten ugyanakkor azonban láthatóan nem egyenlőek, és ahogy én látom, dicsőségesen különböznek egymástól. Nem versenytársak, hanem kiegészítik egymást.
(...) Isten arra teremtette a nőt, hogy legyen a férfi segítőtársa, vigasztalója, szeretője.
A férfinak adta e kezdeményezést, a nőnek az elfogadást.”

„A tiszta szív osztatlan szív. A tiszta szív Isten akaratát vágyik tenni, bármi áron. Annak van erős akarata, aki képes önmaga ellenében dönteni, mondván,’ne az én akaratom  legyen meg, hanem a tied.”

„A szeretet, amelyről én beszélek, nehezen veszíti el a türelmét, törekszik mindig építő lenni. Nem birtokló: nem az a legfontosabb számára, hogy jó benyomást keltsen, és nem is dédelget elrugaszkodott gondolatokat saját fontosságáról.
A szeretet jó modorú, nem törekszik önző haszonra. Nem sértődős. Nem tartja számon a rosszat, sem nem kárörvendezik mások gonoszságán. Ellenkezőleg: együtt örül a jó emberekkel, amikor felülkerekedik az igazság-
A szeretet nem ismer tűréshatárt, bizalmának soha nincs vége, reménysége soha nem lankad; a szeretet túlél mindent. Igazából a szeretet az egyetlen dolog, amely akkor is megáll, ha már minden más romba dőlt.”
(1 Kor 13, 4-8 Phillips Biblia)

„Gyengeségünk minden megnyilvánulása Isten hívása, hogy tőle tanuljunk kegyelmet találni szükség idején, és felfedezni újjáteremtő, megváltó, megbocsátó és gyógyító hatalmát.”

„Az elkötelezettség bizalommal való odaszánást jelent, valakinek a gondjaira bízzuk magunkat. Tudatos cselekedet, teljes átadás, fogadalom, hogy megteszek valamit.”

„...Egyedül Ő irányítja az életünket, és az Ő kezén megy át minden, ami minket ér. Semmi sem hatolhat át szeretetének erődítményén.
Istennek dicső célja van azzal, hogy megengedi a szívfájdalmat. Ezekről a célokról sokszor esik szó a Szentírásban, például, hogy:
Változzunk el Krisztus hasonlatosságára (Róm 8, 29)
Tanuljunk meg bízni (2 Kor 1, 1-9)
Teremjünk gyümölcsöt (Ján 15,2)
Érjük el a lelki felnőttkort (Jak 1, 4).
Szenvedéseinkben Isten irgalmasságát láthatjuk."

„A megtört szív kedves áldozat Istennek. Sohasem fogja megvetni. Nem tudjuk, hogy egyszerű áldozatunkból milyen elképzelhetetlen jót tud kihozni.”

„Apró bántalmainkat, amelyek végtelenül kisebbek az Övénél, bizalommal hagyhatjuk rá átformáló munkájára. A hit próbája értékesebb az aranynál."

„A megtört szív:
-egyetlen erőforrásunkra emlékeztet
-felfedi előttünk gyengeségeinket
-kedves áldozat.”

„Ha valaki elkötelezi magát a házasságra, bizalommal odaszánja magát, a másik rendelkezésére bocsátja az életét. Tulajdonképpen ilyenkor lemondunk jogainkról, és egy másik emberre bízzuk magunkat. Ugyanezt teszi az is, aki az Úrnak szánja oda életét. Senki sem tesz ilyet, aki nem bízik Őbenne.

„Az elkötelezettség felelősségvállalást hoz magával. Feladatot és bizalmat jelent. Ígérem, hogy teszek valamit, fogadom, hogy egy bizonyos utat járok. A szeretet elkötelezettséget jelent.”

„Ha érzelmeinket és problémáinkat egyszerűen a kereszt lábához helyezzük, és ott vizsgáljuk meg őket rendíthetetlen őszinteséggel, általában kiderül minden lényeges.”

„Féld Istent és ne félj semmi mástól!”

„És féljek
Hogy létezik bármi, amit az emberek drágának tartanak
És Te megfosztanál tőle
És semmit sem adnál helyette?
Nem így van ez
Mert láthatom arcodat
És hallhatom hangodat:
Gyermekem, meghaltam érted.
Ha  a szeretet és élet ajándékát
Elfogadtad tőlem,
Visszatarthatnék-e tőled bármi drágát,
Bármi szép s ragyogó
Tiszta s becses dolgot?
Gyermekem, ez nem lehet.”

„Állj meg és láss

Állok, Uram
Köd gátolja látásomat,
Meredek, viharvert sziklák, balra és jobbra
Lejjebb, homályosan, óriások az éjszakában.
Merre vezet az út?

Állok, Uram,
A fekete szikla hátulról bezár,
Fejem fölött nyög a szél,
Megfagyasztja és összeszorítja a szívemet.
Félek!

Állok, Uram,
A szikla szilárd a lábam alatt
Majdnem elcsúsztam, Uram, a palán.
Oly fáradt vagyok, Uram, hová ülhetnék le?

Még mindig állnom kell?
Válaszolt nekem, és arcán
a szépséges kegyelem
A tökéletes, megértő szeretetről beszél
Ami minden zúgolódásomat elvette.

Állok , Uram,
Mióta Te szóltál, Uram, látom
Mit tettél – ezek a sziklák a tieid!
És mióta szereteted zár körül
Állok és énekelek.”

„A kitartó szív nem esik áldozatul az állhatatlanságnak.”

„A félelem hitetlenség...A  tökéletes hit teljesen a félelem fölé emel.”
 (George MacDonald)

„Isten sohasem tartja vissza gyermekétől azt, amit szeretete és bölcsessége jónak ítél (...) Ha Isten valamit megtagad tőlünk, mindig könyörületesen teszi.”

„Minél jobban megtanuljuk félni Istent, annál  kevésbé félünk bármi mástól.  Az Úr félelme kigyógyít az unalomból. Isten jelenlétében kell élnünk, ami lámpás a sötétben, felemészti a rosszakaratot. És kiégeti a rossz gondolatokat.”

„’Teljesíti az Istenfélők kívánságát’ (Zsolt. 145,19) Amikor megtanuljuk Őt félni, dicsérni és tisztelni, vágyainak fokozatosan rendeződnek. Mindaz, amiért korábban vágy égetett, elveszti vonzerejét.”

„Az Úr arra tanít, hogy a házasságra való felkészülés elsősorban nem abból áll, hogy megtaláljam a megfelelő társat, mint inkább abból, hogy belőlem legyen megfelelő társ.”

„Ha ma csendesen és hűségesen vállaljuk a kötelességünket, és elérkezik az ideje, Isten mindig teljes mértékben adja bölcsességét és erejét. Ne kövessük el azt a hibát, hogy energiánkat arra fordítjuk, ami ma nem dolgunk! A jövőre mindig az a legjobb felkészülés, ha lelkiismeretesen elvégezzük a mai napra ránk rótt feladatot.”

„Az ember egész életét eltöltheti azzal (amit sokan meg is tesznek), hogy jobbat keresnek a legutóbbinál. Itt kap szerepet a hit és a hűség. Bizalom Istenben. Megígérte, hogy vezet? Hűséges pásztor? Lehetetlenül nehézzé teszi szeretett juhainak, hogy megítéljék az akaratát, vagy megtartja az ígéretét, és irányítja az ösvényeket?”

„A felnőttkor a korlátok elfogadása. Az életben minden egyes választás ezer más lehetőséget zár ki. A szerelem végső soron választás.”

„Biztos elv a lelki életben, hogy kitartóan imádkozzunk dolgokért, elmélkedjünk rajtuk Isten előtt, majd tartsunk ki döntésünk mellett. Hallotta Isten az imádságunkat? Hisszük, hogy engedelmességet vár tőlünk? Akkor ’ne ássuk ki kétségek között, amit hitben ültettünk el.’”

„A keresztyén egész életét kísérje végig a hívő imádság.”
„A férfi elfogadásával együtt jár vezetésének elfogadása is, különösen ha áldozatot kell hozni.”
„Ha viszont elhatározzuk, hogy szerető mennyei Atyánk bölcs és szent akaratát igyekszünk követni, azt fogjuk tapasztalni, hogy a boldogság csendesen, váratlanul érkezik el, meglepően gyakran az áldozat melléktermékeként.”

„A szenvedés nem akadálya, hanem gyakran szükséges eszköze a boldogságnak.”

„A szeretet minden szenvedéssel jár. Aki szereti Istent, hajlandó várni.”
„Annak a szívnek, amelyik eltökélte magát, hogy az Atya akaratát teszi, nem kell vereségtől félnie.”
„Ha azonban valamit megkísérelünk, sohasem szabad arra gondolni, hogy lehetséges vagy lehetetlen.” (C.S.Lewis)

„Küzdelmeink közepette Isten hív: Jöjjetek énhozzám!”

„A kereszt megértéséhez talán a szív legtitkosabb vágyainak átadása visz a legközelebb. Hitünknek ez a próbája nagyon fontos. Saját keresztre feszítésünk tapasztalata, bár az nem mérhető a Megváltóéhoz, mindenképpen ahhoz segít hozzá, hogy megismerjük Őt szenvedésének közösségében. Mindenféle szenvedésben erre a közösségre hív.”

Janet Erksine Stuart:
„Jó alárendelni magunkat annak, amit nem értünk. Ez megtanít a hit és a reménység törvényeire.
Jó azt tenni, amit a legszívesebben nem tennénk, olyan körülmények között, amelyeket nem mi választottunk.
Jó, hogy mindig van valami, ami ösztökél, valami, ami arra emlékeztet, hogy ellenséges területen járunk, egy menetoszlop tagjaiként.
Jó minden vállalkozásunkban akadályokkal és kudarcokkal találkozni, hogy alázatosak maradjunk és ne feledkezzünk meg az imádkozásról.
Mindezek a dolgok hozzátartoznak a könnyhullatással való magvetéssel.”

„Isten be akarja tölteni a mi szívünket is, és rendkívüli türelemmel kíséri végig küzdelmeinket szívünk, akaratunk, értelmünk, eszünk, szenvedélyünk, érzelmeink és szeretetünk felajánlásáért. Bár fájdalommal jár, egyszerre csak egy napot kell megharcolnunk, és a mennyei Atya, aki jobban szeret minden földi apánál, segítséget ígért.”

„Hosszú időbe telt, míg megértettem, hogy Isten maga gondoskodik ezekről a küzdelmekről számunkra. Igen, azt mondom, hogy Ő rendeli ki őket. Nem véletlenül engedi meg. Pál apostol saját viszontagságairól (szorongatták, üldözték, letiporták) írva mondja ezt: ’Mert minden tiértetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére.’ (2Kor 4,15). A bajok javunkra szolgálnak, és azoknak is a javukra válik, akik figyelnek minket.”

„Ne lepjen meg, ha az Úr mindenestől jogot formál ránk. Az Ő teremtményei vagyunk, semmi sem létezhet, lélegezhet nélküle, ebből következik, hogy kis meghalásaink és óriási örömeink nála kell kezdődniük és benne kell véget érniük. Ez napi háborúságaink eredete.”

„Krisztus sohasem mondta, hogy saját akaratunk elérésére törekedjünk. Azt mondta, hogy csak Őt keressük! Rájöttem, hogy ez a harc gyaníthatóan halálom napjáig tart, de reménykedem abban, hogy közelebb visz hozzá és drágább lesz nekem az Úr.”

„Érzéseinket nem mindig irányíthatjuk, de azt mindig eldönthetjük, hogy nem megyünk bele a kísértésbe.”

„Ha nem használjuk ezt az erőt, elveszíthetjük, vagy ellenkezőleg, a használattal, a belső ember napi gyakorlatával növelhetjük a kicsinek tűnő dolgokban, és az Igazság lelke szavában való bizalommal...Ne részleteiben harcolj egy-egy kísértéssel, fordulj el tőle. Egyedül Uradra nézz! Énekelj! Olvass! Munkálkodj!” (Amy Carmichael)

„Törvények, elvek, parancsok nem a nyugodt, kísértésmentes időkre adattak, hanem a (...) viharok idejére, amikor test és lélek egyaránt fellázad könyörtelen szigorúságuk ellen. És ha mégoly irgalmatlan is a törvény, megszegni nem szabad.”

„Úgy találtam, hogy egy férfi általában annyira lesz úriember, amennyire egy hölgy elvárja tőle, és nem jobban.”

„Nekünk, embereknek, akik mindent ki akarunk számítani, semmi sem tűnik csodálatosabbnak és érthetetlenebbnek, mint a kegyelem. Ehhez semmi köze a logikának. A felfoghatatlanul magasságos és hatalmas Isten árasztja ki szeretetét gyámoltalan, bűnös teremtményeire. Teljes bocsánatot kínál áldozata által, ha kérjük.
És nemcsak megbocsát, hanem megszentel, teljesen új életet ad megtisztított lelkünknek, saját életét és szeretetét, érdemünktől függetlenül.”

„(Isten) különböző ösvényeken vezeti drága gyermekeit, de mindegyik az igazság ösvénye.”

„Ő megígérte: ’ismeretlen ösvényeken viszem őket’ (Ézs 42, 16). Az Úr nem ad térképet, sem előzetes tájékoztatást. Egyszerűen hív, hogy kövessük. Ő a pásztor. A bárány, aki a halál árnyékának völgyében találja magát, esetleg arra gondol, hogy rossz irányba vezették. Valójában szükség volt arra, hogy átkeljen a sötétségen, mert csak így szokik le a félelemről. A pásztor itt is vele van.”

„...mi, gyermekek, kérhetünk bármit és remélhetünk bármit, amire szívünk vágyik. De mindig úgy remélünk, hogy Atyánk tudja, mi a legjobb nekünk és messzebbre lát nálunk. Mi úgy reménykedünk, hogy közben elismerjük: időnként nem tudjuk, mit kérjünk, nem tudjuk, helyes-e, jó-e, amit remélünk. Végül Istenre hagyjuk a döntést, abban a tudatban, hogy azt teszi, ami valóban a legjobb nekünk.”
„az az ellenség hazugsága, ha elhisszük, hogy egy megtörtént esemény megakadályozza egy másik megtörténtét. Mintha egy általunk vagy valaki más által elkövetett hiba feltartóztathatná Isten akaratát az életünkben.”

„A házasság sok mindenre megtanít, de leginkább Isten kegyelmére...”

„Mindenekelőtt arra törekedjünk, hogy Isten szeressük!
Teljes szívünkből adjuk át életünket Istennek!
Higgyük el, hogy az Úr szavunkon fog!
Ne lepődjünk meg az ellenség ellenállásán!
Imádkozzunk, terjesszük Isten elé kéréseinket!
Figyeljük, tartsuk nyitva a szemünket!
Higgyünk abban, hogy Ő mindig a legjobbat adja!
Fogadjuk el a mai napra adott válaszait!
Bízzunk Isten időzítésében!
Engedelmeskedjünk Istennek és a legkisebb dologban is!
Tegyük az Ő kezébe bizonytalanságunkat és félelmeinket!
Cselekedjünk elvből, ne pillanatnyi indulatból; tudatosan, ne érzelmek alapján!
Fogadjuk el férfi vagy a női voltunk követelményeit!
Ne felejtsük el, hogy a kereszt felvétele szenvedést jelent!
Ne sétáljunk bele a kísértésbe! Meneküljünk előle!
Határozzuk el, hogy nem csupán óvatosak, hanem mindenképp tiszták maradunk!
Tartsuk távol kezünket és magunkon a ruhánkat!
Bízzunk meg egy idősebb keresztényben és kérjünk tőle segítséget!
Legyünk hálásak osztályrészünkért (Zsolt 16,5)!
Dicsérjük az Urat és énekeljünk neki!
Őrizzük meg szívünk békességét!
Végezzük el a soron következő feladatot!”