BÁTORTALAN LÉPÉSEINK
Azt tartja a közmondás, hogy az okos más hibáiból tanul, a buta pedig a sajátjából. Életem eseményei – sajnos – azt mutatják, hogy általában az olyan leckét tanultam meg, amit saját bõrömön tapasztaltam. Azért ragadtam mégis tollat, hogy hátha lesz – akár csak egy – valaki is, aki tanulni tud mindabból, amit az alábbiakban megfogalmazok.
* * *
Ha az ismerkedésen és barátságon gondolkodom – különös tekintettel a különbözõ nemûek barátságára –, akkor óhatatlanul visszacseng fülemben az a figyelmeztetés, hogy fiú és lány között nem létezik klasszikus barátság. Ugyanis két eset lehetséges: legtöbbször „vibrál“ közöttük valami vonzalom, ami késõbb felszínre is kerül. Ha pedig hiányzik ez a vibrálás, akkor elõbb-utóbb érdektelenné, lapossá válik a kapcsolat, majd kipukkad. Ezt a gondolatot 95%-os biztonsággal magam is osztom. (Azért kis esélyt mégis adok arra, hogy létezhet igaz – minden egyéb szándéktól mentes – barátság fiú és lány között.)
Természetesen, semmi probléma sincs azzal, ha két fiatal azért ismerkedik meg, mert szimpatikusak, esetleg vonzóak egymásnak. Mondhatnánk: ez az élet rendje. Mindent összevetve azonban megállapítható, hogy a különbözõ nemûek barátságát, ismerkedését egyfajta misztika lengi körül. Nem könnyû róla nyilatkozni, sem jó tanácsot adni. Fájdalmas elviselni az ilyen típusú kapcsolatok hiányát, de néha a meglétét is.
Miért is olyan nehéz ismerkedni, barátkozni?
Sokféle oka lehet ennek:
– Van, akit az érzelmei irányítanak, hogy kihez, milyen viszony fûzze; ami becsületes, bár sokszor az érzelmi hullámzásnak kiszolgáltatott megoldás. Másvalaki számításból méregeti, hogy kivel is érdemes barátkoznia.
– Megnehezíti a döntési helyzetet az is, ha valaki minden ismerõsében a nagy õt próbálja beazonosítani. Néha pedig egyáltalán nem tulajdonít jelentõséget egy-egy kapcsolatnak, amirõl késõbb derül ki, hogy valószínûleg jól mûködött volna.
– Az sem könnyíti az ismerkedést, hogy a fiúk olyan nehezen (vagy egyáltalán nem) szánják rá magukat, hogy közelítsenek a másik nem képviselõihez. Ha mégis, akkor pedig általában úgy vezetik fel az õket szorongató kérdést, hogy arra nehéz nem elutasítóan válaszolni.
– De említhetjük még a korábbi csalódások, tévedések és az ezekbõl származó sérülések színes palettáját, amikor a múltbeli rossz tapasztalatok megnehezítik az új barátság indulását. Szinte mindenki „megégette“ már magát valamivel.
Akár azzal, hogy érzéketlen módon visszautasították; vagy nagyon nehezen zárt le egy számára nem kívánatos kapcsolatot; netalán a bizalmával éltek vissza; esetleg érzelmileg zsarolták. A csalódásokon nehéz túllépni, majd bizalommal indulni egy új kapcsolatba.
A problémák hosszas sorolásánál tanulságosabb, ha azt vesszük inkább számba, hogy mit lehet másként tenni.
1. Ha a fiú vonzónak tartja a lányt, akkor ne várjon a hölgy kezdeményezésére; hanem szólítsa meg bátran! Már néhány váltott mondatból – józan mérlegeléssel – sok tanulság leszûrhetõ.
– Mutatott-e érdeklõdést a megszólított lány? Erre a válasz nem csupán a kimondott szavakból, de a metakommunikatív jelekbõl – testtartás, hanglejtés, mosoly vagy fintor stb. – is kikövetkeztethetõ.
– Nincs-e áthidalhatatlannak tûnõ különbség kettõjük között? Hasonló-e a mûveltségük, családi hátterük, lelki és egyéb érdeklõdési körük stb.? Ezek felett – a talán már kialakulóban lévõ vonzalom „lila ködében“ – könnyen átsiklik az ember, pedig a közös jövõ szempontjából igen nagy jelentõséggel bírnak. (Tekintsük figyelmeztetõ jelnek azt, ha valaki már néhány perc után fárasztó, unalmas vagy idegesítõ, mert hosszabb együttlét alatt csak még inkább az lesz!)
Ha ez az elsõ „szûrõ“ pozitív eredményt mutat, akkor az azt jelzi, hogy érdemes ezen az úton tovább haladni. Ha nem ilyen „szívderítõ“ a kép, akkor – bár nem könnyû a döntés, de – mégis bölcsebb ilyenkor abbahagyni, mint késõbb fájdalmas sérüléseket szerezni.
2. Ha az elsõ beszélgetést követi még néhány hasonlóan jó, akkor elõbb-utóbb elhangzik majd a kérdés: „Járhatnánke együtt?“ Ennek megtételéhez – úgy érzem – a fiúk rászorulnak néhány jó tanácsra. Legtöbbször ugyanis izgulnak, illetve félnek a visszautasítástól, ezért örülnek, ha ezt az egy mondatot ki tudják préselni magukból. Pedig, ha már rászánják magukat a nagy lépésre, akkor érdemes jól meg is oldaniuk a feladatot. Mert talán azzal az egyetlen, rosszul idõzített mondattal mindent lerombolnak, ami addig felépült.
Sokkal tanácsosabb ugyanis az eldöntendõ kérdés gyors elsütése helyett (vagy legalább elõtte) néhány mondatban összefoglalni a lány számára, hogy mit gondol a kettõjük kapcsolatáról; majd ugyanezt kérdezze meg a lánytól is! Ezzel elkerülheti, hogy a lány elsõ meglepetésében az eszébe jutó
„nem“-et bökje ki. Ehelyett, kénytelen átgondolni, majd megfogalmazni, hogy mit is jelent számára a kettõjük barátsága.
Ha pedig nem tud azonnali választ adni, akkor némi gondolkodási idõt is kérhet.
A becsületes lányoktól elvárható, hogy a gondolkodási idõt ne nyújtsák vég nélkülire, bizonytalanságban tartva ezzel barátjukat, hanem igyekezzenek minél hamarabb választ adni erre a fontos kérdésre.
Ez a „tisztázó“ beszélgetés jó alkalom arra is, hogy mindkettõjükben megerõsítést nyerjen, hogy közös vágányon, azonos cél felé haladnak-e.
Természetesen, a hívõ keresztyén fiataloknál nem elhanyagolható szempont az sem, hogy lelki társra is találnak-e választottuk személyében? Ez csak „fûszerezi“ a fent vázolt, nem éppen könnyû választást.
Számos, jól induló kapcsolat futott már zátonyra azon, hogy a kérdésükkel az Úr elé álló fiatalok nem kaptak döntésükhöz „igei megerõsítést“. De ennek az ellenkezõje is gyakran megtörtént: a Bibliából kiragadott félmondatok „biztosították“ a közös jövõ alapját, amibõl késõbb sok csalódás és fájdalom származott.
Az „együtt járás“, ismerkedés idõszaka hivatott arra, hogy a fiatalok sokféle szituációban (családi, baráti körben, gyülekezetben, szolgálatban, közös programokon) megfigyelhessék a másik viselkedését. Ekkor kell józanul, nyitott szemmel járniuk, különbözõ élethelyzetekben megismerniük társuk gondolkodását, viszonyulását és szokását. Mindeközben bizalommal fordulva tanácsért az Úrhoz. Mert Ő az, aki mindenkinél jobban ismeri az embereket, megadva a társkapcsolatokban is a tisztánlátást és józanságot, hogy az egymást keresők meg ne tévesszék magukat.
Horváth Mária
