2024. szeptember 29.

Lájk helyett ölelés



Lájk helyett ölelés 

 Felháborodom, tehát vagyok! Már a XX. század végén jelezték bölcs emberek, hogy ez lesz a mi korunk egyik meghatározó társadalomszervező ereje. Nyilván, háborogni mindig volt okunk, és ma még inkább van – Bogárdi Szabó István püspök írása. 

Haszonszerű és célirányos, közvetlenül megragadható termék lett az egész világfalu. Jól példázza ezt a közösségi média óriás üzemeinek egyre kínosabb botránysorozata: a gyors és közvetlen kapcsolatteremtést, a gyűlölet- és erőszakmentes kommunikációt, az önmegjelenítés csodás mámorát ígérő – ráadásul, úgymond ingyen működtethető – felületekről napszám derül ki, hogy a gyorsaság erőszakoskodó piacot, a közvetlenség a személyi adataink lenyúlását, a politikailag korrekt beszéd manipulációt, az önmegjelenítés ijesztő kiszolgáltatottságot jelent. Áldást ígérgettek, s már-már átokra kell gyanakodnunk. Beléphettünk a nyilvánosság csarnokaiba, de mi magunk lettünk a portéka. Van hát min felháborodni.

De inkább gondolkodjunk – gondolkodjunk el! A régi bölcsesség azt mondja: gondold meg, hogy akit meghallgatsz, talán tudhat valamit, amit te nem tudsz. Ám ez csak a személyesség dimenziójában érvényes, a bölcsességet bensőséges tapasztalat irányítja. Az úgynevezett közösségi média a gyorsaság és egyszerűség ürügyén elfordított minket egymástól és tapasztalatainktól egyaránt. Látszatos világért veszi cserébe mindazt, ami bensőséges és bizalmas. Ideje újra beszélgetnünk, „csetelés” helyett. Ideje újra bevonni hitvesünket, gyermekeinket, barátainkat a teljes közlés dimenziójába. Ideje lájkolás helyett átölelni a másikat. Ideje, hogy az ismerőseink valóban ismerőseink legyenek. Ideje újra az együttlét közvetlen örömében megsejteni, hogy a másik nem holmi digitalizált üzenet, hanem életemhez csatlakozó sors, és páratlan, egyedi élet. Nem eladható, hanem szerethető. Jézus azt mondja: jaj annak, aki megbotránkoztat, és jaj annak is, aki megbotránkozik. Korunk nagy érzülete, a felháborodás csak önigazolásra jó. A barátság és a bizalmasság nem halászgat az adataink után, mert nem eladni akar, hanem adni. Nem terméke van, hanem ajándéka.

Bogádi Szabó István írása a Kossuth Rádió április 8-i adásában hangzott el.

Forrás

2024. szeptember 12.

"Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat...."



Erősítőül Mindenkinek!

"Ne veszítsétek tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedvén, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk , hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk."

( Zsidókhoz írt levél 10: 35- 39 )

2024. szeptember 5.

Luther Márton: A házasság



Luther Márton
A házasság 

A nimbscheni zárdából 1523-ban eltávozott apácák közül kilencet wittenbergi polgári családok fogadtak magukhoz. Ezzel a csoporttal hagyta el a szerzetesi cellát egy elszegényedett nemesi család gyermeke, Bóra Katalin. Luther mindenkor örömmel üdvözölte papi barátainak házasságkötését, de azok kifejezett óhaját, hogy ő is házasodjék meg, még 1524-ben is visszautasította. Annál inkább, meglepte a világot az a hír, hogy dr. Luther Márton 1525. június 13-án házasságot kötött Bóra Katalinnal Miért? Erre felel ő a következőkben.

*   *   *
1525-ben, tehát közel nyolc évvel a reformáció megindítása után házasodtam meg. Gúnyolóim száját betömtem Bóra Katalinnal. Házasságommal annyira lenézetté és megvetendővé tettem magam, hogy azt remélem, az angyalok nevetni, az összes ördögök pedig sírni fognak. E cselekedetemmel meg akartam erősíteni, amit tanítottam... Isten így akarta és így tett. Mert én sem szerelmes, sem heves nem vagyok, hanem szeretem a feleségemet. Ha nekem valaki a wormsi birodalmi gyűlésen azt mondta volna, hogy hét év múlva házasember leszek, feleségem és gyermekeim lesznek, kinevettem volna. Ugyanis nem gondoltam arra, hogy ilyen messzire fogok nyúlni. Eredetileg csak a búcsúk ellen akartam küzdeni.
Ha 1524-ben házasodtam volna meg, von Schönfeld Évát vettem volna feleségül, aki most dr. Basilius porosz orvosnak a felesége. Katámat akkor nem szerettem. Gyanakodtam rá, hogy büszke és gőgös. De Isten azt akarta, hogy megkönyörüljek az elhagyatott sorsán. Hála Istennek, jól sikerült a házasságom, mert istenfélő, hűséges feleségem van, akire az ember nyugodtan bízhatja a szívét, (Példab. 31, 11.) amint Salamon mondja. Ő nem tesz nekem rosszat.
A házasság nem csupán természetes dolog, hanem Isten legédesebb és legkedvesebb adománya. Ez minden papnőtlenség felett áll s a legtisztább élet, - ha jól sikerül. Ha viszont rosszul válik be, valóságos pokol. Mert a nők általában mind értik azt a művészetet, hogy sírással, hazudozással és félrevezetéssel megfogják a férfit; szépen el tudják a fejét csavarni és a legszebb szavakat mondják. Mindazonáltal, ha a házasságban megvan ez a három dolog: a hűség, a gyermekáldás, ha az ember a házasságot szent dolognak és Istentől rendelt életformának tartja, akkor a legboldogabb élet.
Óh, mennyire vágyott szívem az enyéim után, mikor Schmalkaldénben súlyos betegen feküdtem! Azt hittem, hogy nem fogom itt a földön többé látni a feleségemet és kis gyermekeimet. Mennyire fájt ez az elválás! Azt hiszem, hogy ez a természetes vonzódás és szeretet, amelyet a férj felesége iránt s a szülők gyermekeik iránt éreznek, a haldokló emberben a legerősebb. Mivel azonban Isten kegyelméből újra egészséges lettem, feleségemet és kisgyermekeimet annál jobban szeretem. Senki sem lelki ember annyira, hogy az ilyen veleszületett vonzódást és szeretetet ne érezné. Mert hatalmas dolog a házassági szövetség s a férfi és nő életközössége. Mielőtt megnősültem, teljes határozottsággal feltettem magamban, hogy a házaséletet tiszteletben tartom. Ha váratlanul meg kellett volna halnom, vagy ha most a halálos ágyon feküdnék, akkor is házasságot kötnék egy vallásos leánnyal.
Micsoda dolog az, hogy megtiltják és kárhoztatják a házasságot, holott ez természetes jogon alapul? Olyan, mintha az evést, ivást, alvást stb. megtiltanák. Ezt ne tegyük. Mert amit Isten teremtett és elrendelt, az nincs a mi önkényünkre bízva, hogy elfogadjuk-e vagy megtiltsuk. Mi emberek Istent nem leckéztethetjük, hanem szégyent vallunk, amint eddig is tapasztaltuk.
De nősülésemnek volt más oka is, az, hogy az ördöggel dacolhassak a pápaságban lévő feslettség megszégyenítésére. Ha nőtlen volnék is, megnősülnék még az én koromban is, még ha azt tudnám is, hogy nem lesznek gyermekeim - kizárólag azért, hogy a házaséletet megtiszteljem és hogy megvessem és megszégyenítsem a pápaságban lévő erkölcstelenséget.
Eljegyzés után az esküvőt sokáig húzni-halasztani igen veszedelmes, mert a sátán szeret akadályt gördíteni és zűrzavart támasztani a gonosz nyelvek, a rágalmazók és a mindkét részről való barátok által. Amint ez előttem is megtörtént Melanchthon Fülöp esküvőjekor. Azért nem szabad a dolgot halogatni, hanem segítsük őket mielőbb össze. En is, ha nem tartottam volna meg esküvőmet rövid időn belül, csendben és kevés ember előzetes tudtával, mindenki akadályozott volna. Hiszen minden jó barátom ezt kiáltotta: "Ne ezt, hanem egy másikat!"
Nagyon elfoglalt ember vagyok. Sokféle kötelességem van, melyek mindegyike egész embert kíván. Hetenként négyszer kell nyilvánosan prédikálnom, kétszer előadást tartanom az egyetemen, ügyeket kell meghallgatnom[13] és leveleket, nemkülönben könyveket írnom.
Aki nem tud írni, azt hiszi, hogy az nem munka. Három ujj ír s mégis az egész test dolgozik.
Katámat szeretem és tudom, hogy én őt jobban szerétem, mint magamat. Ugyanis inkább én halnék meg, minthogy ő a kisgyermekekkel meghaljon.
Isten jól gondoskodott rólam, hogy ilyen asszonyt adott, aki a gazdaságának gondját viseli, úgyhogy nem kell még ennek terhét is magamra vennem.
Istennek igen nagy kegyelme, ha a házasságban állandóan virul a szeretet. Az első szerelem ittas, mámoros, amellyel mintegy elvakultan indulunk s ha a mámort kialudtuk, az istenfélő emberben megvan az igazi házastársi szeretet. Az istentelenek viszont megbánják tettüket.
Katámat nem adnám oda sem Franciaországért, sem Velencéért. Először azért, mert Isten adta őt nekem, engem pedig neki, másodszor azért, mert gyakran tapasztalom, hogy más asszonyoknak több a fogyatékosságuk, mint az én Katámnak. Jóllehet neki is van néhány hibája, azonban még több nagy erénye van. Harmadszor pedig - s ez elég nagy ok lenne arra, hogy őt szeressem és becsüljem - azért, mert vallásos és becsületes, amint az egy istenfélő, erkölcsös asszonyhoz illik.
Házasságom előtt egy egész éven át nem vetettem meg ágyamat. Fáradt voltam, mert egész napon át agyondolgoztam magam. Este úgy zuhantam bele az ágyba, szinte öntudatlanul. Mikor aztán Katámat feleségül akartam venni, teljes komolysággal könyörögtem Istenhez. Később ez volt imádságom: "Édes mennyei Atyám, mivel Te nekem neved szolgálatának a tisztségét adtad és azt akarod, hogy engem atyának nevezzenek és tiszteljenek, adj nekem kegyelmet, áldj meg engem, hogy az én kedves feleségemet, gyermekeimet, házam népét istenesen és keresztényiesen kormányozzam, tápláljam. Adj nekem bölcsességet és erőt, hogy őket jól irányítsam és neveljem. Adj nekik is jó szívet és akaratot, hogy tanításodat kövessék és engedelmesek legyenek. Ámen".
Istennek igen nagy kegyelme, ha vallásos, barátságos, istenfélő és házias élettársad van, kivel békességben élsz, akire rábízhatod minden vagyonodat és mindenedet, amid csak van, mind testedet, mind életedet. Katám, neked istenfélő férjed van, aki szeret téged. Adj hálát Istennek.