Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól?

Cseri Kálmán: A HÁRMAS FONÁL

 Préd 4,7-12

"Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?

Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar."

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól? 

A felkészüléshez tartozik az is, hogy ismernünk kell önmagunkat, és ismernünk kell a másikat is, akivel összekötjük az életünket. És ismernünk kell azt, aki a házasság intézményét kitalálta és elrendelte, az élő Istent. E nélkül az ismeret nélkül nem lehet felelősen kijelenteni azt: holtomig és holtáig szeretni fogom, és hűséges leszek hozzá. Mert enélkül hamar eljuthatnak oda, hogy ugyanolyan hányaveti módon, mint az elején említettem, kijelentik: már nem szeretjük egymást. Ilyenkor kedvem lenne azt mondani, csak a fájó szívet még kevésbé szeretném megbántani, hogy eddig se szerettétek. Az igazi szeretetről meg van írva: soha el nem fogy. Nem is tudjuk, mit jelentene igazán egymást szeretni úgy, ahogy azt Isten igéje elénk adja. - Majd erre még visszatérünk.

Isten kegyelmének a nagyságát mutatja azonban az, hogy menet közben, több évi házasság után is meg lehet tanulni egymást szeretni. El lehet kérni Istentől azt a szeretetet, ami válságba jutott házasságokat is képes meggyógyítani. Áldom az Istent azért, hogy többször hallottam már öt, tíz, tizenöt, húsz éve házasoktól azt, amikor erre az ismeretre eljutottak, hogy megismerték Istent, megismerték igazán önmagukat, és elkezdték "megtanulni" a társukat, hogy ki is ő valójában, azt mondták: tulajdonképpen most kezdődött el a házasságunk. Húsz évi házasság után most kezdjük sejteni, mit is jelent egymást úgy szeretni, ahogyan arról a Szentírás beszél. Meg lehet tanulni, kétségtelenül a tandíjat meg kell fizetni, de érdemes megfizetni még így elkésve is. Ilyen nagy az Isten kegyelme.

Ennyit erről, hogy fel kell készülni, ennél sokkal többet is lehetne még mondani.

A másik, amit nem szabad elfelejtenünk: nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes házasfelek. A házasságokat ilyen magunkfajta tökéletlen emberek kötik, és csak hibalehetőséggel teli módon lehet egy ilyen "közös vállalkozásnak" nekikezdeni. De ha ezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy folyamatosan ápoljuk, szakadatlanul karbantartsuk azt, amit úgy neveznek házasság, akkor mégiscsak el lehet oda jutni, hogy mindennek ellenére két ember egy életen át boldoggá tudja tenni egymást.

Ehhez azonban tudni kell azt, hogy ez feladat, mégpedig állandó feladat, mindkettőnk feladata, és aki vállalja ennek a feladatnak a folyamatos megoldását, az tapasztalni fogja Istennek a csodáit. Aki azonban valami olyanra vágyik, ami nincs, a tökéletes házasságra, az folyamatosan csalódni fog, és mindig meglesz az oka az elkeseredésre és az elégedetlenségre.

A harmadik, amit nem szabad elfelejteni: tartsuk szem előtt az emberi lélek összetevői közti hierarchiát, az alá-fölé rendeltséget. Bonyolult jószág a mi lelkünk. Sok minden van benne. Ennek a sok mindennek valahogy rendeződnie kell, mint ahogy a mágnes rendezi a vasreszeléket, ezeknek is a helyükre kell kerülniük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, a maga ideje, a maga fontossági helye, de ez változhat, és rendnek kell lennie. Olyan ez, mint egy piramis: mi van alul, aztán felül, aztán van csúcsa is.

Az emberi lélekben általában alul helyezkednek el az érzelmek. Az a legnagyobb kiterjedésű felület. De egy tudatosan élő ember életében az érzelmek felett uralkodnia kell az értelemnek. Nem engedem szabadjára az indulataimat, az érzéseimet. Bizonyos racionalitásnak érvényesülnie kell. És ha hívő emberről van szó, akkor az értelmünk felett is uralkodik az élő Isten, a vele való kapcsolatunk, a benne való hit. Tehát ha ezt a hármat ragadjuk ki, akkor az egészséges alá-fölé rendeltség ez: érzelem, felette az értelmem, felette az Istenbe vetett hitem, amelyik mindig figyel Istenre, és az utolsó szót az Isten igéjéhez igazodó hit mondja ki. Akármit szeretnék egyébként az ösztöneimmel, meg akármit súg az úgynevezett józan eszem, akkor is Isten igéje mondja ki az utolsó szót.

Amikor két ember megszereti egymást, hosszú ideig az érzelmek uralkodnak, és ez rendjén is van. Lobognak az érzelmek, ilyenkor szoktunk mondani ilyeneket: rózsaszínű ködben látja a világot, főleg a másikat - de fontos, hogy a józan értelmem (ha hívő vagyok, az Isten Lelkétől megvilágosított értelmem) kontrollálja az érzelmeknek ezt a zubogását. Vagyis az egész felett a hitem, vagyis Jézus Krisztus uralkodjék. Legyenek, akiket megkérdezek, és akiknek könnyebb ilyenkor józanul hozzászólni, és hallgassak rájuk. De nagy ajándék egy-egy életszakaszban, ha vannak az embernek ilyen ismerősei!

Aztán később a házasság során megváltoznak a hangsúlyok. Mindig megmarad, meg kell, hogy maradjon a szerelem. Idős emberek is tudnak szerelmesek lenni - szeretném elárulni. Hetven-nyolcvan éves idős házaspárokat ismerek, akik ugyanolyan gyengéd kedvességgel nyújtják ki a kezüket egymásnak, mikor csoszognak az utcán.

Nem úgy szerelmesek egymásba, mint huszonöt évesen, de megmarad, csak átalakul, mélyül, még tartalmasabb lesz a szerelem. De a házasság során egyre nagyobb hangsúlyt kap a józan belátás, a tárgyilagos mérlegelés. Ez nem azt jelenti, hogy kioltja vagy csökkenti a szeretetet és a szerelmet, hanem jobban a helyére kerül. Az arányok megváltoznak. Jó esetben az ember és a házasság előnyére. És ha hívő emberről van szó, nem győzöm eleget ismételni, mindezek felett ott van az Isten előtti alázat, az Isten igéjéhez igazodó, benne vetett bizalom és hit. És így szépen együtt működik az egész.

De nem szabad elfelejteni, hogy van ilyen hierarchia, és fontos, hogy mindegyik a helyén legyen. Miért? Mert a házasság kríziseiben, amit egyikünk sem kerül el, akkor lesz fontos az, hogy mind a három működik-e, és mind a három a maga helyén és a maga súlyának megfelelően határozza-e meg a cselekedeteinket, meg a lelkületünket is. Még a hangulatunkat is. ...

Forrás

Facebook

Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai

Kapcsolatklinika

Dr. Les & Leslie Parrott:

Kapcsolatklinika

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani másokkal, hogy tudnánk, kik is vagyunk, minden kapcsolatunkban saját magunk kiteljesedését fogjuk keresni.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy sokan éreztük már úgy életünk folyamán, mintha hiányt szenvednénk valamiben. A magány érzése bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen. Mindannyian átéltük, milyen érzés kívülállónak, kirekesztettnek és el nem fogadottnak lenni egy csoportban, ahová oly nagyon szeretnénk tartozni. Amikor pedig ilyen ürességet tapasztalunk, jellemzően valami rajtunk kívül álló dologgal próbáljuk az űrt betölteni. Vásárolunk, iszunk, eszünk, mindent megteszünk, csak hogy eltereljük figyelmünket a fájó magányról. Sokan így vigasztalják magukat: Ha majd megtalálom a megfelelő személyt, teljes lesz az életem. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha így volna, sohasem kellene csalatkoznunk barátainkban és nem romlanának el a házasságok sem. Ürességérzetünk hátterében valójában nem az áll, hogy valaki hiányzik az életünkből, hanem az, hogy a lelkünk nem egész, nem teljes.

Az egészséges kapcsolatok kialakításának elengedhetetlen feltétele, hogy jó úton haladjunk a kiteljesedés felé, valamint egészséges énképpel és helyes önértékeléssel rendelkezzünk.

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egy másik emberrel, hogy előtte mindenki mástól függetlenül "magunkra találnánk", semmi mást nem várunk majd a kapcsolattól, mint hogy valamiképpen kiteljesítse életünket.

Ha úgy kezdünk bele egy kapcsolatba, hogy nem érezzük magunkat              értékesnek, semmi egyebet nem adhatunk a másiknak, csak a rászorultságunkat. S még ha meg is nyerjük az illető szívét, egy bizonyos idő elteltével akkor is szembesülni fogunk ürességünkkel. Ezért veszélyes ez a hazugság. Irreális és egyben jogtalan elvárás bárkivel szemben - legyen az barát, barátnő, férj, feleség - hogy teljessé tegye az életünket. Nem a környezetünkben élők dolga megteremteni identitástudatunkat és teljességérzetünket.

A teljessé válás egy folyamat, amelynek során megtanulunk meggyógyulni a sebeinkből, álarcok nélkül élni, kézbe venni a sorsunkat, valamint bízni Istenben.

Egyetlen kapcsolat sem befolyásolja erősebben, mivé is leszünk, mint családi kapcsolataink. Gondolataink, érzéseink, szavaink és tetteink nagyrészt abból a közegből fakadnak, amelyben felnőttünk. A tudat szintjén elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk az otthon tanult leckéket, ám tudat alatt szivacsként fogadjuk be és tesszük magunkévá legszűkebb környezetünk érzésvilágát, gondolkodás- és viselkedésmódját. Nem vonhatjuk ki magunkat a szülői ház hatása alól.

Családunkban tanuljuk meg, hogy bízhatunk-e az emberekben vagy sem, hogy szívesen adunk vagy jobban szeretünk kapni és azt is, hogy társas kapcsolatainkban bátrak és oldottak, vagy éppen ellenkezőleg, csendesek és visszahúzódóak legyünk. A család tanítja meg, hogy mely érzések helyesek és elfogadottak, és mit engedhetünk meg magunknak.

Családunk a számunkra előírt szabályokon, a ránk osztott szerepeken és az elénk adott kapcsolatmintákon keresztül, erőteljesen befolyásolja kapcsolatteremtési készségünket.

Nincs az a kapcsolat, amelyikért semmit sem kell tennünk.