Eszterré válni
Írta Charo és Paul Washer
(Fordította Barbély Csilla)
"Egy-egy leányra akkor került sor, hogy bemenjen Ahasvérós (Xerxes) királyhoz, ha letelt a nők számára előírt tizenkét hónap, mert ennyi ideig tartott a szépítésük. Hat hónapig mirhaolajjal szépítették őket, hat hónapig pedig balzsamokkal és más női szépítőszerekkel. Így ment be a leány a királyhoz.."
(Eszter
2:12-13)
Mindig is lenyűgözött az a
felkészülési mód, amin a jövendőbeli Eszter királynő keresztül kellett menjen,
mielőtt Xerxes király elé jöhetett. Végigmenne-e bármelyikünk tizenkét hónapig
tartó szépítő kezelésen? Valószínűleg
nem, de végiggondolva, képzeld el a
lehetőségeket. Egy év félretéve egy egyedüli cél érdekében - azzá válni, ami csak lehetsz, azért, akit a
legjobban szeretsz. Értékes idő ápolni a szépséget, befektetni a tanításba és
az etikettbe, fejleszteni az erényeket, és jellemet építeni.
Eszter
felkészülése arra az értékes időre emlékeztet, ami aközött van, hogy a
fiatal nő szíve
vágya felébred, és aközött, hogy életét megossza egy társsal, és a
pillanat, amikor az oltárhoz lép. Sokak erre a felkészülési időre csak
úgy
tekintenek, mint várakozási időre. Az egyedülálló nők gyakran úgy látják
magukat, mint akik a polcon ülnek, amíg az élet eltelik felettük, vagy
mint a
kispadon ülve, amíg a többiek játsszák a játékot. Nem veszik észre, hogy
elvesztegetik életük legfontosabb idejét, kirabolják magukat: nagy
örömet és jutalmat, kirabolják a
jövendőbeli férjeiket egy sokkal erényesebb (erkölcsösebb) nőtől és
kirabolják
Istent egy szolgálótól, aki által Ő csodálatos dolgokat kíván
véghezvinni.
Ahogy
Eszter fel kellett készüljön mielőtt királynője tudott volna lenni egy egész
birodalomnak, úgy a nő is muszáj felkészüljön, mielőtt nekikezd az élet egyik
legfontosabb és legnehezebb elhívásának – a házasságnak és az anyaságnak.
Eszter meg kellett tanulja annak a királyság szokásait (utait), ahova
tartozott, meg kellett tanulja, hogyan viselkedjen a királyi palotában és az
értelmi, érzelmi és lelki kihívásait a magas pozíciónak. Egyszóval, Eszter át
kellett változzon egy fiatal hölgyből egy királynővé mielőtt viselhette volna a
címet és betölthette volna a szerepet. Hasonló módon, a keresztyén nő meg kell
tanulja a Mennyország utait (szokásait) mielőtt eggyé válik azzal a valakivel,
akit Isten készített neki. Fel kell készüljön értelmileg, érzelmileg és
lelkileg, nem királyi palota szolgái által valami pogány templomból, hanem maga
Isten által, az Ő Igéje, és más istenfélő nők által, akik felkészültek már
előtte. Az egyedülállóság nem időveszteség vagy az oldalvonalakon való ülés, hanem egy idő, amit Isten tett
különösen félre a nőnek, hogy azzá tegye a nőt, amivé Ő szeretné tenni, és hogy
használja őt olyan módon, ami lehetetlen lenne házasság után. Az egyedülállóság
egy időszak, ami alatt a nő fejlesztheti az értékeit (erényeit), ami
hozzátartozik egy Isten szerinti nőhöz, hogy valami többet tudjon nyújtani jövendőbeli
férjének és a világnak, mint csak egy bájos arcot.
Emlékezz
egyedülállóságod idején, hogy nem te vagy az egyedüli, aki egyedülálló, hanem a
jövendőbeli férjed is ugyanazokon a szakaszokon megy keresztül, mint te. Nem
lenne-e szörnyű dolog, hogy végre találkozol a férfival, aki a férjed lesz és
megtudod, hogy ő arra használta az egyedülállóságát, hogy szolgálja Istent és
felkészítse magát, hogy jobb férj legyen számodra. És mégis te nem használtad
ki az egyedülállóságod szabadságát, hogy szolgáld az Urat, sem nem szereztél
előnyt a nevelésből, amit Isten neked ajánlott? Nem lenne-e az is szörnyű
dolog, hogy ráébredsz, hogy a férjed úgy töltötte a napjait egyedülálló
férfiként, hogy naponta imádkozott a szükségeidért
és Isten munkájáért az életedben, míg te nemcsak hogy nem imádkoztál érte, de
nem is válaszoltál az Isten kegyelmére, ami neked adatott az ő imádságinak
eredményeként.
Csodálatos
dolog, amikor Isten megáld egy nőt egy férjjel. Azt a különleges valakit, aki
egyszerűen tökéletes neki, óvatosan és meggondoltan tervezte Isten hogy eggyé
váljon vele. Olyan öröm a nőnek, hogy visszanézzen és emlékezzen arra, Isten
hogyan tette képessé várakozni Rá, és hogy Ő hű volt, hogy megáldja. Még nagyobb öröm számára tudnia,
hogy egyedülállóságának ideje annak az ideje volt, amikor kereste Istent és hű
volt Hozzá és az Ő céljához (tervéhez). Ő egy pillanatig sem akart elmenekülni
a helyzettől, hanem egyedül Istenben kívánt bízni és rendelkezésére állni az Ő
irgalmas szuveranitásának.
Természetesen
nem azt jelenti, hogy tragédia keresztyén nőként egyedülállónak lenni, de a
világ szempontja ismét beszivárgott a keresztyénségbe: a hamis elképzelés, hogy
ez mégis így van. Az egyik legnagyobb hazugság, hogy ha nincs valakid vagy nem
keresel épp valakit, akkor valami baj van veled. Egy másik hazugság, hogy az
egyedülálló nőnek sorban randiznia kellene mintha férjet keresne magának és ez
ugyanolyan lenne, mint a vásárlás a bevásárlóközpontban. Egy másik még erősebb
hazugság az, hogy az egyedülálló nő el kellene osztogassa a szeretetét
(vonzalmát, gyengédségét) válogatás nélkül, azért, hogy tapasztaltabb legyen és
hogy tudja, hogy mit kell majd tegyen, mikor végül megtalálja a választása
szerinti férfit. Kedves Keresztyén, ez egy hazugság és megsérted Istent, ha azt
mondod, hogy a tapasztalat a legjobb tanár, amikor valójában Isten az, aki a
legjobb tanár, és bár a világ mottója, hogy „élj és tanulj”, a Biblia tanácsa,
hogy „tanulj és élj”. Nem kell tapasztalt legyél, egyedül tudnod kell, amit
Isten mondott és engedelmeskedned kell annak. Nem kellene keresned a
választásod szerinti férfit, hanem várakoznod kellene a férfira, akit Isten
választ. És mikor ő eljön, nem a múltbeli tapasztalatok fogják a házasságodat
működtetni, hanem a múltbeli szüzesség, tisztaság és kegyesség
(Isten-szerintiség). El kellene rejtsük arcainkat ennek a bűnös világnak az
utaitól és tapasztalataitól és felnézzünk azokra a dolgokra, amiket Isten
helyezett az ösvényre, amit Ő készített nekünk.
Isten
pontosan tudja, mire van szükséged, és Ő még ismeri a szíved vágyait is, jobban
mint te magad. Isten szereti a meglepetéseket. Ő nem akarja, hogy keresd
magadnak a férjed, Ő azt akarja, hogy odahozza őt hozzád, és valószínűleg
olyankor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Ha nem engedelmeskedsz ennek a
tanácsnak, ahogyan annyi más nő tette előtted, és magadra vállalod a keresését
egy társnak, találhatsz valakit, de a lehetőség az, hogy találsz valakit, de
nem lesz az igazi.
Nők
lévén, a mi természetes vágyunk egy férfi társasága és baráti kapcsolata. Ez
Istentől van, ezért így jó. De ugyanakkor tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy
halál lesz az eredménye, ha ez az igény nem teljesül. Egy másik ember szüksége
társként nem olyan, mint a szüksége a következő lélegzetvételednek. Azaz,
túlélheted társaság nélkül, legalább amíg Isten elvégzi az Ő tökéletes munkáját
benned. Emlékezz az Igére, „Isten
pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni.”(I Korinthus 10:13)
Két
fő okot találtam, hogy miért van valakinek „reménytelenül” szüksége valaki
másra. Először is azért, mert nem ismerik úgy Istent, ahogy kellene. Isten nem
a minden vigasztalás Istene? Krisztus nem a magasztalt Úr, aki mindent betölt
mindenhol? Akkor miért panaszkodunk, hogy mennyire üresen és egyedül érezzük
magunkat? Lehetséges, hogy Isten meghosszabbítja az egyedülállóságunk idejét,
hogy megtaláljuk a mi életünket Benne és hogy megtanuljunk teljesnek lenni
Benne? Ha arra törekszünk, hogy férjhez menjünk, mert úgy érezzük, hogy a
férjünk be fogja tölteni az életünket vagy valamilyen módon teljessé tesz
minket, akkor súlyosan csalódni fogunk a házasságunkban. Egyetlen férfi sem,
nem számít milyen Krisztus szerinti, nem veheti el soha a helyét Istennek az
életünkben, ilyet gondolni merő bálványimádás. Ha nem vagyunk betelve Istennel
már most és nem vagyunk teljesek Krisztusban a jelenben, akkor még egy mennyben
köttetett házasság sem lesz képes megváltoztatni az ürességünket.
A
második ok, amiért valakinek reménytelenül szüksége van valakire az életében az
az egyszerű önzés. Ha szükségünk van valakire, hogy szeretve érezzük magunkat,
vagy ha szükségünk van valakire, hogy az magányosság érzéseit elűzhessük, akkor
a házasságot minden hibás indítékból akarjuk. A házasságra nem úgy kellene
tekinteni, mint egy lehetőségre, hogy a szükségeink találkozzanak, hanem mint
egy lehetőségre, hogy egymás szükségeivel találkozzunk. Ha nem tanultuk meg
Istenhez vinni a szükségeinket, akkor valószínűleg elárasztjuk a férjeinket a
saját szükségeinkkel és nem tudunk az övéiről. Ismertem keresztyén nőket, akik
azzal töltötték a napjaikat, hogy a saját szükségeiket fogyasztották és
állandóan siránkoztak, hogy miért nem hozott valakit Isten az életükbe. De
miért kellene Isten rábízzon egy istenfélő férfit egy nőre, aki magába van
merülve és a saját szükségeibe, és nem használja ki egyedülállósága
szabadságát, hogy Istent szolgálja és felkészítse magát az Ő terveire? Egy
ilyen nőnek kevese lenne, hogy felajánljon egy istenfélő férjnek!
Kedves barátom, úgy az
egyedülállóságra, mint házasságra úgy kellene tekinteni, mint egy nagyon
különleges és élvezetes időre Isten gondviselésében. Nem tekinthető egy nagy
körülménynek vagy egy átoknak, ami elől kétségbeesetten menekülni kellene
próbálni. Az egyedülállóság egy időszak azért, hogy tanuljunk Istenről és
magunkról, egy időszak, hogy felfedezzük, kik vagyunk Krisztusban, és hogy
növekedjünk a Krisztus szerintiségben. Annak az ideje, hogy lelkes legyél a jó
munkáért, hogy részt vegyél a mások felé való szolgálatban (misszióban). Az
egyedülállóságnak megvan a maga varázsa, amit élvezni kellene a maga idejében,
mert ha egyszer elmúlik, nem térhet vissza. Semmi sem olyan szomorú, mint egy
már házas nő, aki bánja, hogy mit tehetett volna meg az életével, míg
egyedülálló volt. Minden elveszett a megházasodásért való sietés kedvéért Isten
tervének vagy munkájának megfontolása nélkül.
Az
életben minden időszaknak megvan a maga szépsége és csodája. Azért imádkozom
minden egyedülálló keresztyén nőért, hogy élvezhessék az idejüket a világ
hazugságai ellenére. Hogy igénylők lehessenek és ne elégedjenek meg kevesebbel,
mint Isten tökéletes akaratával. Hogy várhassanak türelmesen Istenre, aki
adakozója minden jónak és tökéletes ajándéknak. Hogy lehessenek olyanok, mit
Eszter, felhasználva annyi időt, amennyit Isten szükségesnek tart, hogy
gyönyörűvé tegye őket belülről és kívülről.
Forrás: The Godly Woman - Becoming
Esther
A cikk először a HeartCry folyóiratban kiadva, 3 kötet,
1998 január
