Az igazi segítőtárs

Az igazi segítőtárs

1. Mózes 2,18

„És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

Bevezetés

A fenti Igének a prófétai vonatkozásáról most nem lesz szó, hanem a személyes üzenetéről, amely mindnyájunknak szól. A Mózes első könyvének második részében le van írva, hogyan teremtette Isten Évát, és hogyan szerezte a házasságot. Ilyenkor legelőször arra szoktunk gondolni: igen, hiszen nem jó az embernek egyedül. Jobb megnősülni, férjhez menni, jobb házasságban élni. Ennél azonban sokkal többről van szó ebben az Igében.

1.) Nem jó az embernek egyedül

Amikor Isten hat nap alatt helyre állította a földet - megfigyelhettük -, minden egyes napon azt mondta: jó, igen-igen jó. Amikor befejezte Isten az egészet a hatodik nap végén, úgy olvassuk: „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” (1 Mózes 1,31). Eddig még csak ez a szó hangzott el Isten szájából: jó.

Most első ízben mondta Isten, hogy nem jó. Valami nem jó. Nem jó az embernek egyedül lenni. Amikor Isten kimondta, hogy nem jó, akkor rögtön gondoskodott is arról, hogy az ember ne legyen egyedül: „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ez az első, amit meg kell jegyeznünk mindnyájunknak, akit nyomaszt a magány. Amikor érzi az ember, nem jó egyedül, ne kezdjünk el intézkedni. Isten mondhatja ki csak azt, hogy nem jó. Ha Ő ezt kimondja, akkor majd Ő intézkedik is. Ő szerez majd segítőtársat, hozzánk illőt. Eddig még mindenki ráfizetett arra, ha változtatni akart a magányán. Tenni akart valamit, és nem bízta Istenre, Aki látja, hogy mi a jó, és mi nem. Isten, ha akar, majd változtat!

2.) Egyedüllét, magány

Az egyedüllét nem csak annyi, hogy felnő a gyermek, ifjú lesz belőle, és azt mondja: nem jó egyedül. Keresek magamnak társat, és házasságban fogok élni.

(1) A házasság önmagában nem oldja meg lelkünk magányosságát

Hiába él az ember házasságban, egyszer valamilyen módon a házasságnak is vége szakad. Ott marad özvegyen valamelyik fél, és akkor újból egyedül van. Sőt élhet még a társa is, és házasságban lehetnek, mégis egyedül érzi magát. Gondolják át ezt a testvérek! A házasságban is lehet egyedül lenni! Talán éppen akkor, amikor nagy szükségben van, és kérdései vannak az embernek.

Legtöbbször nem is azért van egyedül az ember, mert a másik nem akar segíteni, nem akar megérteni, ellenséges a másikkal szemben. Természetesen ilyen is van, hogy valakit nem érdekel a társa, mert éli a maga önző életét. Nem is méltó az ilyen ember arra, hogy házastársnak, segítőtársnak nevezzék. Viszont lehet az, hogy valaki nagyon is akar, szeretne segíteni, de nem tud. Az ember így egyedül marad. Hiába élnek százak és ezrek körülöttünk, az ember nagyon is érzi, hogy egyedül van. Ez nem jó!

(2) Az egyedüllét érzése általános

Az egyedüllét olyan általános dolog, amit nemcsak a hívő ember, hanem minden ember ismer. Most, a huszadik század végén, nagyon elidegenedtek egymástól az emberek. Hiába élünk több milliárdan a földön, az ember mégis azzal küszködik, hogy egyedül van.

„Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – 

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén” - írta az egyik költőnk, Tóth Árpád.

Miért van ez? Isten azt mondta, hogy „nem jó az embernek egyedül”, mégis annyi ember van egyedül. Egy dolgot figyelembe kell venni. Bejött a bűn, és attól kezdve nagyon sok minden megváltozott, ahogy az egyedüllét kérdése is.

3.) Az egyedüllét áldásai

Bizonyos esetekben szükséges és jó az embernek egyedül, mert áldására lehet.

(1) Elősegítheti az igazi Segítőtárssal való találkozást

Jeremiás siralmai 3. részének 24-33. versében ez áll: „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat.” Jó egyedül ülni és hallgatni? Ez új dolog. A bűneset miatt nagy változás történt. A bűneset előtt azt mondta Isten, hogy „nem jó az embernek egyedül”, és ez nem változott. Az Ige megáll. Most sem jó az embernek egyedül. Az embernek segítőtársra van szüksége. Azért, hogy erre az igazi Segítőtársra rátaláljon - mivel a bűn bejött -, először jó egyedül, porba tenni a száját, megalázkodni. Így találja meg azt, Akivel járva már nem lesz egyedül.

Az Ige mit mond az egyedüllétről? A Hóseás könyve 2. részének 13. verse Izráelnek szól, de nyilván mi is tanulhatunk belőle. „Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.” Talán itt kezdődik az egyedüllét. Az ember mélyen átérzi, hogy maga van, egyedül maradt. Ember nem tud rajta segíteni. Hiába is akarnak, nem tudnak. Pusztában találja magát, és ezt Isten készíti így.

Van, amikor a nem hívő embereket is kiviszi Isten a pusztába. Másért, mint a hívőt, de a célja mindkét esetben ez: „szívére beszélek”. Csak mást kell mondania a hitetlennek, és mást az övéinek. Azért van a nem hívő ember életében annyi nyomorúság, hogy megértse: egyedül maradt. Pusztába jutott, és jó lenne egy kicsit elcsendesednie. Meghallania, vajon hogyan és miként menjen tovább.

Annyiféle zaj veszi körül az embert. Az ember nem szeret pusztába kerülni, kell neki a zaj, a tömeg, a társaság. Hadd szóljon az a zene, olyan erősen, hogy szinte majdnem belesüketül, mert érzi, hogy az egyedüllétben, valaki szólna hozzá. Nem akar egyedül maradni. Egyszer aztán odáig jut, hogy azt mondja, most kikapcsolok. Nemcsak a rádiót, és a külső hangforrásokat, hanem valamit magamban is. Hadd legyek végre csendben! Akkor kezd Isten az ember szívéhez szólni!

Jó egyedül. Jó egyedül hallgatni. Akkor kezdi az ember megérteni, hogy nem jó egyedül. Nem elégítenek ki a barátok. Nem elégít ki a másik nem. Nem elégít ki a házasság, a házastárs. Nem elégít ki a pénz. Nem elégít ki a hírnév. Nem elégít ki semmi ezen a világon, egyedül vagyok, és nem jó egyedül. Akkor, ebben a pusztaságban, az egyedüllétben kezd Isten az ember szívére beszélni.

(2) Találkozás Istennel az egyedüllétben

Van egy történet az Ószövetségben. Mózes első könyve 32. részének 23. és 24. verseiben: Jákóbról van szó, amikor a családjával hazafelé vonul: „Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala. Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.” Amikor mindenét átvitte a vízen, úgy tűnt, teljesen egyedül maradt, majd észre vette, hogy még sincs egyedül. Van valaki, aki neki is a szívére akar beszélni, mégpedig egészen komolyan, hiszen tusakodott vele egy férfiú: „Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő mondá: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott” (32,25-29).

Az egyedüllétben, a pusztában, a magányában az ember Istennel találkozik. A szívére beszél. Van, amikor sokba kerül a „szívünkre beszélés” - mint Jákób esetében is -, amikor Isten tusakodik velünk, és mi Istennel. Mi is szoktunk tusakodni. Védjük a magunkét, a felfogásunkat, a terveinket. Mondjuk az érveinket Istennek. Ömlik belőlünk a hitetlenségből eredő ellenállás.

„Megilletté csípőjének forgócsontját”, és akkor Jákób nem tudott tovább harcolni. Sánta maradt egész életére. Így van, amikor az ember tusakodik a magányában Istennel. Az Úr tesz valamit, ami olyan nyomot hagy az emberen, hogy egész életében meglátszik rajta.

Azt olvastuk a végén, hogy új nevet adott Jákóbnak: „Isten harcosa”. Ez lett a neve. Ezen kívül, mikor kérdezősködött a vele küzdő neve után, nem mondta meg, de ott megáldotta Jákóbot. Jó egyedül! Amikor úgy néz ki, hogy egyedül maradt az ember, és már nincs körülötte más, se ember, se jószágok, semmi; hogy letett már mindent; hogy nem kell már kincs, anyagiak, egyebek, akkor ott van az Úr, és rájön, hogy nincs egyedül. S ha ott van az Úr, abból áldás fakad: „megáldotta őt az Úr ott.”

(3) Jézus Krisztus egyedülléte

Jézus Krisztus is nagyon gyakran volt egyedül. Bár azt olvassuk az Igében, az Úr Jézus többször is mondta: „…de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van (Ján 16,32). Mégis sokszor kivonult a pusztába, hogy egyedül lehessen az Atyával. Mindjárt, amikor bemerítkezett, viteték a Szellemtől a pusztába. Márk evangéliuma 1. részének 13. versében ez áll: „És ott volt a pusztában negyven napig kísértetvén a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.” Amikor az ember egyedül volt, Isten elvezette előtte az összes állatot, de hozzá illő segítőtársat nem talált. Krisztus is egyedül volt. Hiába voltak ott az állatok. Hiába szolgáltak az angyalok, és hiába volt ott az ördög. Egyedül harcolta meg a harcot. Meg kellett harcolnia, hogy nyilvánvaló legyen, nincs más, akiben igazán bízik, akire számíthat, egyedül csak az Atya.

Nem jó az embernek egyedül, de amikor külsőleg egyedül marad, akkor tűnik fel igazán az embernek, hogy van Segítőtársa. Az, aki segít, aki igazán társ minden nyomorúságban és bajban, aki mindig tud segíteni: Isten. Azért visz Isten bennünket a pusztába, a csalódásba, és azért hagyja, hogy meggyengüljünk, mert így tanuljuk meg, hogy nincs más, aki igazán segítőnk lenne, csak Ő. Más nincs, egyedül csak Isten.

A Jeremiás prófétánál olvassuk: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik…” (Jer 17,5), ha valaki bízik a másikban, és gondolja: ha vele leszek, nem leszek egyedül, ha annyira bízik ebben, hogy Isten helyére teszi az életében, és Isten már háttérbe szorul, akkor átkozott lesz. Az ember egyedül Istenben bízhat, másban mindig csalódni fog. Meg kell tapasztalnia, hiába van mellette a másik, mégis egyedül van.

(4) Pál apostol magányossága

Pál apostol életében is azt látjuk, hogy élete végén egyedül maradt. Ezt azért mondom el, mert a hívő embernek is meg kell ezt tanulnia. Pál apostolnak utolsó levele a Timótheushoz írott második levél. Az utolsó rész 16. és 17. versében írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.”

4.) Az igazi segítőtárs Jézus Krisztus!

Már tudjuk azt, hogy miért mondta Isten, „nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat hozzá illőt.” Feladatot is bízott az emberre, hogy művelje és őrizze a kertet. Azt mondta Isten, hogy nem jó egyedül. Egyedül ezt nem tudja megtenni az ember. Ezt a munkát egyedül nem végezheti el, segítőtárs kell neki. Nem azért adta Évát mellé, hogy érzelmi alapon ne legyen egyedül, ne nyomassza az egyedüllét. Segítőtársra volt szüksége.

Pál itt arról beszél, hogy Isten rábízott egy munkát: hogy teljesen elvégezze az igehirdetést a pogányoknak. Amikor ezt a munkát végezte, voltak segítőtársai az emberek közül. Nagyon sokszor felvidították Pál szívét. Végül mégis egyedül kellett maradnia, hogy megtapasztalja, és bizonyságul legyen nekünk is: mindenki elhagyta, de az Úr mellette állt, és megerősítette, hogy bevégezze a rábízott munkát.

A nem hívő - de a hívő is! -, tanulja meg, hogy az igazi segítőtárs Jézus Krisztus! Nemember: nem a másik, nem apám, nem a szülő, nem a gyermekem, akire számítok, hogy öreg napjaimban segít; nem a férjem vagy a feleségem, akire számítok. Nem az emberek.Az igazi segítő Jézus Krisztus!

Sokszor Isten ezért vesz el minden támaszt, ezért visz ki a pusztába, hogy tanuljuk meg: Ő az igazi segítőnk! „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

(1) A Zsoltárok könyvének bizonyságtételei

Nézzük meg milyen segítőtárs Jézus Krisztus! 

108. zsoltár 13. verse: „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!” Nem mindenkit az egyedüllét nyom. Van, akinek más harcai vannak. Van, aki épp az ellenkezője, amolyan „zajos” fajta ember, mindenben benne van, de sokszor a vesztére: „adj szabadulást nékünk!” Van, aki a bűnnel harcol: nem azt teszi, ami jó, amit szeretne, hanem azt teszi, amit gyűlöl. Nem tudja, hogyan lehetne szabadulni, győzni ebben a harcban. Hiábavaló az emberi segítség. Kért már annyi tanácsot. Tanács van, de nem tudnak segíteni: „adj szabadulást nékünk az ellenségtől!”

116. zsoltár 1. és 2. verse: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.” Testvérek, ki tudja azt elmondani közülünk: van tapasztalatom, meghallgatja az Úr esedezéseim szavát, és nemcsak a Bibliában olvastam. Nemcsak mások mondták. Van tapasztalatom arról, hogy esedeztem és meghallgatott az Úr. Szeretem az Urat, és meghallgatott, mert fülét felém fordította, és ezért ezután is segítségül hívom Őt! A 3. és 4. vers: „Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és inségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!”, és megszabadította az Úr.

A 16. és a 17. versekben így olvassuk: „Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.” A Római levél 10. részének13. versében ez áll: „…a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” Ugyanaz a szó van itt, amit üdvösséggel is szoktak fordítani. Aki segítségül hívja az Urat, üdvözül, azaz megtartatik.

118. zsoltár 5-9. versek: „Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.”

50. zsoltár 15. verse: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.”

91. zsoltár 14. verse: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Itt a Segítőtárs, Akit mindig segítségül lehet hívni! Tudom, hogy vannak emberek is, akik segítenek. Embereket is adhat egy időre segítségül nekünk az Úr. Mégis, az emberek sokszor nem tudnak segíteni. Gyakran nincsenek ott, amikor segíteni kellene. Hiába hívjuk, nem hallják. Az Úr mindig ott van! Mindig tud segíteni!

Nagyon érdekes, mennyi ígérete van az Úrnak, és ezeket mind megcselekszi, mert megígérte. Ebből a mi részünk csak annyi, ahogyan a 91. zsoltár 14. versében olvassuk: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám…” Ragaszkodunk Istenhez, és ezért. Ilyen ígéreteink vannak: „Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.”

Vegyük figyelembe, ezek nem olyan oroszlánok és sárkányok, amelyeket ketrecben tartanak, vagy amelyek a pusztában ordítanak. Ezek nem állatok. Ezek a kígyók és sárkányok a szellemi hatalmakat jelképezik. Ilyen esetekben, amikor ott jár az ember a sötétség hatalmai között, a démonok között, a Sátán ereje alatt, azt mondja az Úr, hogy kézen hordozlak, nem ér veszedelem egy dolog miatt: mert ragaszkodunk hozzá, és segítségül hívjuk Őt. Ilyen segítőtárs az Úr, „hozzánk illő”!

63. zsoltár 1-9. versek: „Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Érdekes, hogy ezt a zsoltárt Dávid a pusztában írta. Őt is kivitte oda az Úr: „Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat, és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. […] Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Ilyen az a Segítőtárs, akit Isten nekünk adott. „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ilyen az Úr segítsége!

(2) A Szent Lélek is segítségünkre van

A Rómaiakhoz írott levél 8. részének 26. versében is segítségről van szó. Ezt a hívő emberek értik meg: „Hasonlatosképen pedig a Lélek [Szellem] is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Eddig sok Igét olvastunk arról, hogy amikor szükségben vagyunk, segítségül hívhatjuk az Urat. Itt azt mondja az Ige, hogy mikor nem tudjuk, mit kérjünk, mit mondjunk, a Szent Szellem akkor is segítségünkre van. Amikor segítségül hívjuk az Urat, akkor segítségére van a mi erőtlenségünknek: „… maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Láttuk az Igében, hogy Istennek a szava az volt: „…Nem jó az embernek egyedül lenni”. Azután bejött a bűn, és elszigetelődtek egymástól az emberek. Egyedül maradtak, mert a bűn falat rak nemcsak Isten és az ember közé, hanem ember és ember közé is. Eltávolítja őket egymástól. Isten ezt a rosszat jóra fordította. Ő maga vezeti úgy az ember életét, hogy kicsalogatja a pusztába, mert a szívére akar beszélni. Meg akarja értetni vele, hogy más Segítőtársat akar adni. Krisztust akarja adni, akit mindig segítségül lehet hívni!

(3) Krisztusban leszünk egymásnak is segítőtársai

Amikor az ember megtalálja Krisztusban a segítséget, a Segítőtársat, nem lesz tovább egyedül. Nemcsak azért, mert megtalálta Krisztust. Krisztusban ledőlt az a fal is, ami a bűn miatt emelkedett ember és ember között. Ha mindkettőnek Krisztus a segítőtársa, akkor a két ember is közel kerül egymáshoz.

Nem volt nagyobb ellentét emberek között, mint zsidók és a pogányok között. Azt olvassuk az Úr Jézusról: „… eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef 2,14). Ad olyan segítséget emberekben is, ami nem emberi segítség, hanem emberek által adott isteni segítség. A testvéri segítség nem emberi segítség. Mindig, amikor összetévesztjük, és nem az Urat látjuk azokban a testvérekben, akik által megsegít, azonnal kijózanít! Azonnal megmutatja: te most emberben bíztál, és ez így nem jó!

Akkor visszavezet, kicsalogat a pusztába, és a szívünkre beszél. Újból elmondja nekünk: csak Rám van szükséged. A másik emberben is csak Rá van szükségünk, vagyis az Úr a segítőtárs. Éppen ezért, ezt szeretném ide helyezni a szívünkre: Amikor ezt az Igét olvassuk, lehet, hogy valakinek úgy készíti el az életét az Úr, hogy ad neki házastársat is segítőtársul. Amiről történetileg szól ez az Ige: lesz felesége, lesz férje. Nem ez a lényeg, és nem ez a legfontosabb. Ehhez külön kegyelmi ajándék kell, kinek így adta az Úr, kinek úgy (1Kor 7,7). Akár házasságban él az ember, akár házasság nélkül, akár házasság előtt, akár özvegységben, akárhogyan is él: az ember az igazi segítőtársa csak Krisztus. Vele nem vagyunk egyedül!

Befejezés

„És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk. Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz [vallástételünkhöz]. Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindúlni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,13-16).

Ámen.

Debrecen, 1994. március 2.

SENKI SEM MAGÁNYOS SZIGET

 

Gudrun Kugler

SENKI SEM MAGÁNYOS SZIGET

 

Ki az igazi?

Hét hasznos kritérium

Nem az igazit kell megtalálni, hanem a helyes döntést kell meghozni valakivel kapcsolatban. Nem az a kérdés, hogy Roland vagy Róbert az igazi, hanem hogy melyikükkel szeretném leélni az életemet. 

1. Képes vagyok-e csodálattal adózni a nagyszerűségének?

 

A hagyományos párkapcsolati tanácsadók is felteszik a kérdést: fel tudunk-e nézni egymásra? Tudjuk egymást hosszú távon is tisztelni? Az az érzés azonban, hogy csodálattal adózom a másik nagyszerűségének, sokkal mélyebb a szimpla elismerésnél és tiszteletnél. Elismerem az olimpikonok teljesítményét és tisztelem a munkatársaimat. Ám amikor a másik nagyszerűsége a lelked legmélyéig megérint és lángra gyújtja a szívedet, abból szerelem fakad. Ez a fajta látásmód az alapja a hosszú távú, boldog párkapcsolatnak, mert ez a mélyről fakadó rácsodálkozás a másikra soha nem tud ellaposodni. Ha valaki így érinti meg a szívedet, akkor önmagadban is képes leszel felfedezni az értéket. A házastársi kapcsolatban válsz igazán egyedivé és pótolhatatlanná. És az sem titok, hogy az ilyen feltétlen elfogadás nagyon szexi: az az érzés, hogy képesek vagyunk újból és újból rácsodálkozni a másik nagyszerűségére, elengedhetetlen ahoz, hogy a szexuális vonzerő ne csappanjon meg az idő múlásával. 

2. Tudunk-e beszélgetni?

 

A valóság mindig más színben tűnik fel. Befolyásolják benyomásaink, értékrendünk, döntéseink, ízlésünk, helyzetünk. Potenciális házastársunkkal kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést magunknak: vajon ugyanazt a valóságot éljük? Ha mondunk valamit a másiknak, rögtön érti, miről beszélünk? Amikor komoly dolgokról van szó, „évekig” tart, amíg tisztázzuk, miről is beszélünk, minden egyes mondatunkat külön-külön értelmezve? Hatékonyan meg tudjuk beszélni a dolgokat, vagy állandóan magyarázkodnunk kell a félreértett mondatok miatt? Ugyanazokon a dolgokon tudunk nevetni?

Van egy barátom, aki mindig mindent ellentétesen lát, mint én. Ha azt gondolom valakiről, hogy jókedvű, ő megkérdezi, hogy vajon miért olyan szomorú az illető. Ha egy filmet pocséknak találok, ő biztosan meg akarja nézni még egyszer. Ennek ellenére jó barátok vagyunk, mivel hosszú ideje ismerjük egymást, és mind a ketten szeretettel tekintünk egymásra mint csodabogarakra. Házasságot kötni azonban nem lenne tanácsos ilyen emberrel. 

3. Irgalmas szeretettel reagál-e a gyengéimre, így egyengetve fejlődésem útját?

 

Tillmann Beller szavait idézzük: Hogyan reagál a partnerem a gyengéimre? Itt nem a bevallott hibáimról van szó, hanem amelyek miatt szégyenkezem, azokról a gyengéimről, amik tényleg zavarják őt. Jóindulattal és higgadtan reagál, vagy érzékenyen, sértődötten? Nagyvonalúan vagy arrogánsan viselkedik a hibáimmal szemben? Ha inkább ez utóbbi módon, akkor nem ajánlatos házasságra lépni vele. Nagyon szép, amikor a társak között kölcsönösen jó viszony alakul ki egymás gyengéivel kapcsolatban. Az egymáshoz fordulás alaphangja ez esetben nem az lesz, hogy „meg kell változnod”, hanem inkább az, hogy ”elfogadlak, ahogy vagy”.

Saját gyengém például, hogy túl sokat beszélek és hajlamos vagyok túlzásokba esni. Ha nagyon belemelegszem, a férjem figyelmeztet, de csak szeretettel, kedvesen. Igen, igen, már megint kezded ... Csak ekkor veszem észre magam, leállok, és tudok nevetni saját magamon – és fejlődni. Ez nekem nagy segítség. Előtte nem szégyellem a hibáimat. A társam szeretete által egyszerű, kezelhető problémákká szelídülnek. Kézenfogva segítjük a másikat tovább.

Ezzel kapcsolatban készítettek egy felmérést: minél inkább segíti egymást két ember, hogy jobb emberré legyenek, annál boldogabb párrá válnak. Minden emberben megvan a vágy, hogy fejlődni tudjon, és egyre jobban képes legyen megismerni önmagát. Amennyiben ebben a növekedésben a partnerünk tud támogatni, fontos szerepet kap az életünkben, és őt is boldoggá teszi, ha látja, hogy képes nekünk segíteni.

Van még egy kérdés, ami egy lépéssel továbbvisz minket: vajon megvéd-e engem mások előtt? Miden esetben mellém áll-e, még akkor is ha mások más véleményen vannak, és ő is másképp látja a dolgokat? Egyik barátom férje nagyon szeret tréfálkozni, és nem mindig veszi észre, ha egy beszélgetés komolyabbra fordul. A felesége azért mindig vele nevet, de hazafele a kocsiban szeretettel kielemzi a helyzetet, és segít neki fejleszteni a kommunikációs képességeit. 

4. Megegyezik az életstílusunk? Közös az értékrendünk és az életcélunk?

Hogy egy pár jó döntést tudjon hozni arról, érdemes-e összekötni az életüket, fontos, hogy tisztázzák: ugyanaz a jövőkép lebeg-e mindkettőjük szeme előtt? Régebben erre sokkal egyszerűbb volt a válasz: az emberek a saját társadalmi közegükből házasodtak. Ugyanazok voltak a szokások, viselkedési minták az egyik házban, mint a másikban. Hasonló elképzeléseik voltak az élet különféle dolgairól, kényelemről, nehézségekről, feladatokról és kötelezettségekről. Manapság sokkal kevesebb a közös tényező. Egy pár dönthet úgy, hogy szociálisan érzékenyen próbál élni. Jövedelmének egy részét adakozásra szánja, magányos embereket hív meg karácsonykor, vagy annyi rokont visz el nyaralni, amennyit csak tud. Egy másik pár lehet politikailag aktív, leveleket írogathatnak szerkesztőknek, különféle társaságokban vállalhatnak szerepeket. Vannak olyan párok is, akiknek a szűk család a legfontosabb, és nem akarják, hogy mások megzavarják őket. Néhány pár közösen csinál mindent, például összejöveteleket szerveznek. Mások jobban szeretnek otthon ülni a televízió előtt.

Másképpen is feltehetjük a kérdést: hasonló-e az értékrendünk? Ugyanarra gondolunk, amikor az élet értelméről beszélünk? Mindkettőnk számára ugyanolyan fontos a kapcsolatunk és a család, vagy van valami, ami fontosabb? Nagyon jó, ha azok a dolgok, melyekért „odaadnánk fele királyságunkat”, közösek lehetnek. Nincs mese, az esküvő után a két „fele királyságból” már egy közös királyság lesz. A közös célból aztán közös küldetés lehet – és épp ez az, amire vágyunk. 

5. Van-e elég közös terület az érdeklődési körünkben?

Tillmann Beller atya írja a következőket: „Van-e elég közös témánk, illetve mennyire találkoznak az érdeklődési köreink? Az ilyen közös érdeklődési területeknek már a házasság előtt meg kell lenniük. Azt hajtogatni, hogy persze, fontos ez, de majd később úgyis kialakul, hibás hozzáállás. Induljunk ki abból: ami nincs, abból nem is lesz semmi. Aki él-hal a sportért annak borzalmasan nehéz lesz egy olyan társsal együtt élni, akit ez hidegen hagy. És ez utóbbi ne csodálkozzon, ha a sportrajongó előbb-utóbb talál egy hozzá hasonlóan sportkedvelő társat, és abban a kapcsolatban egész boldogságát megleli.” (Tillmann Beller: Úton Feléd 32-33.o. Kulcs a muzsikához Kiadó, Pécs 2011)

Tényleg ennyire fontosak lennének a közös hobbik? Igen! Gondolkozzunk gyakorlatiasan! Szombatonként, egy nehéz, munkás hét után szeretsz tovább aludni. Még pizsamában elolvasod az újságot vagy egy jó könyvet, kávézgatsz kedvedre, rádiót vagy zenét hallgatsz. Így szép az élet! Ehelyett: reggel hatkor megszólal a társad vekkere, és felver gyönyörű álmodból. Ő azonnal kiugrik az ágyból, és máris menetre készen áll melletted hegymászóbakancsban, és noszogat, hogy indulás! Reggeli a hegytetőn az uzsonnás kosárból. Hajrá!

A házasság első rózsaszín-ködös évében még hajt a lendület. Utána úgy döntesz, hogy inkább otthon maradsz. Végül is csak a szombatokról van szó – a hét többi napján úgyis látjátok egymást eleget. Aztán egyszer a hegytetőn, reggeli közben találkozik valakivel... A legtöbb válás banális okokra vezethető vissza. A kis dolgok okozzák általában a legtöbb visszatérő problémát a házasságban. 

6. Jó természete van-e?

Nagyon fontos, hogy annak az embernek, akivel szeretnél együtt megöregedni, jó természete legyen. Ezt első ránézésre nem lehet megállapítani. Egy szociológus azt mondaná, hogy minimum egy hosszú távú követéses kutatás és mindenre kiterjedő megfigyelés lenne szükséges ahhoz, hogy valakiről véleményt alakíthassunk ki. Ez valószínűleg igaz, mégsem kellenek évek a megfigyeléshez. Fel kell tennünk néhány alapvető kérdést magunknak, melyek helyes irányba terelhetik a figyelmünket: 

- A saját lábára állt már? Képes felelősséget vállalni, vagy puhány és kényelmes? Például: elvágta már a mamahotelhez kötődő köldökzsinórt? Helyén vannak a dolgok az életében? 

- Hogyan kezel másokat? Őszinte a tekintete és bizalmat ébreszt a megjelenése? Hogyan reagál, ha megszólítják az utcán, felvilágosítást, vagy pénzt kérnek tőle? Hogyan beszél másokról? 

- Hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket, kríziseket, kudarcokat? Megfutamodik a nehézségek elől, elbagatellizálja azokat, esetleg önmagába fordul? Vagy megpróbál beszélni róla, tisztázni, rendbe hozni, van hozzá bátorsága, hogy szembenézzen a helyzettel? 

- Szereti a munkáját? Az érett személyiség mindig tud mit kezdeni magával, mert még a sivatagot is képes virágba borítani. Egy jó természetű ember mindenben képes meglátni a jót. Rendben vannak a dolgok körülötte. Nem csak a legjobbat nyújtja, hanem minőségi munkát végez minden szinten. Még ha csak a kuka kiürítéséről van is szó. Nő esetében kiegészíthetjük azzal, hogy szereti-e a ruháit és a háztartását. Képes-e virágzóvá varázsolni a környezetét? 

- Hogyan reagál a gyerekekre? Élvezi a társaságukat, képes kezelni a kiszámíthatatlanságukat? Kedves és szeretetteljes velük, vagy csak megpróbálja elviselni őket? És mindenekelőtt: szeretne saját gyerekeket, vagy túl nagy „áldozatnak” gondolja? Figyelem: nagyon fontos!

Természetesen ezeket a kérdéseket önmagunknak is nyugodtan feltehetjük! 

7. Mindketten készen állunk-e a kapcsolatra?

 

Csak akkor állsz készen, ha képes vagy szeretni önmagadat, ugyanakkor már nem akarod, hogy körülötted forogjon az egész világ. Ennek feltétele az érett személyiség. 

Férfi esetében a kérdés: valóban férfi vagy még kisfiú?

 

A fiúk játszanak, a férfi ellenben felelősséget vállal tetteiért. A férfinél elsődleges, hogy biztos támasza legyen a nőnek. Ki tudja mondani azt: képes vagyok rá, hogy megtegyem ezt érted. Egy kedves barátom, a szép és sikeres Natalie férjhez ment egy fiatal politikushoz, Fredericóhoz. Egyszer Rómában valami nehézségünk támadt, és kértem Natalie-t, hogy segítsen. „Csak kérd Fredericót”, felelte. A válasz egyszerűsége lenyűgözött: feltétlen bizalom a férjében. Hát nem pont ez az, amire a leginkább vágyunk, hogy valami ilyesmit mondhassunk mi is? Egy olyan férfiról, aki biztonságot nyújt ereje, eltökéltsége, kitartása által.

Valahogy biztosan megoldja, nekem nem kell aggódnom - még akkor sem, ha mi, mai nők sokkal függetlenebbek vagyunk, eltartjuk magunkat, és tudjuk, hogy mit akarunk. Mindezek ellenére ösztönösen biztonságot és oltalmat keresünk. Nem véletlenül: amikor a gyerekeinkről kell majd gondoskodnunk, ez a biztonság létfontosságúvá válik, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk önállóak és sikeresek.

A fiú még keresi önmagát, a férfi már kialakult egyéniség. Tisztában van a kötelességeivel, és tudja kontrollálni önmagát, így még felelősségteljesebb döntéseket tud hozni. Higgadtan él és higgadtan hozza meg döntéseit. 

Mi a helyzet a nőkkel? Hogyan lehet meghatározni, hogy valaki még kislány vagy már kész nő?

 

A kislány mindig megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Boldog az irigy tekintetektől, és értékesebbnek akarja érezni magát mindenkinél. A nő viszont kapcsolatokban él, és nem vágyik már a felsőbbrendűség érzésére. Megtalálta létezése célját. Létéből jelenlét fakad, és jelenlétével otthont biztosít a körülötte élőknek. A nőkben végtelen szeretetigény él, és legtöbbször szükségük van az érzelmekre. Ez nem baj! Nem az erő és a függetlenség teszi a kislányt nővé, hanem az, hogy nem függ többé az emberek csodálatától. 

Forrás: 

Gudrun Kugler: Senki sem sziget

 

A segítőtárs áldása

A segítőtárs áldása

"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. 

A hármas fonál nem szakad el egyhamar. " 

( Prédikátor 4,9-12) 

Már a Biblia első lapjain Isten az ember házastársi kapcsolatát a segítségnyújtásban határozza meg. Ez azonban nem gazdasági együttműködést vagy gyereknevelési támogatást jelent. Ez félreértelmezése és leszűkítése lenne annak, amit Isten eredetileg szánt a házastársi kapcsolatoknak. Salamon néven nevezi, miben és hogyan tud férj és feleség egymásnak segíteni.

 1. Kettő jobban boldogul, jobban halad előre  mint egy. Sajnos ellenpéldát is látunk, amikor házastársak egymást akadályozzák a munkában, terveik elérésében. Kívánatos azonban mégiscsak az, amikor egymás segítésére vannak, s az elért közös eredmény örömmel, boldogsággal tölti el mindkettőjüket.

 2. Egyik a másikat emelni, felemelni tudja, ha elesik. Kérdés az, mennyire valósul meg ez a mi házasságunkban. Mennyit emelünk házastársunkon, illetve mennyit romboltunk le abból, ami jó volt?

 3. Egymás számára testi, érzelmi pluszt adnak. Nem elhanyagolható terület ez.

 4. A rossz, a gonosz megfékezése. A jó dolgok tönkremehetnek, a szép érzések, a romantika is kihalhat, ha helyet adunk a negatív, rossz dolgoknak. A bizalmatlanság, a másik lenézése, bírálgatása stb. mind-mind aláássák a bensőséges kapcsolatot. 

/Vasadi Teodor/

A párkapcsolat örömei, buktatói

Kóréné Anita és Kóré Peti:
A párkapcsolat örömei, buktatói

Úgy érzem egy sokak számára kedvelt, és sokat emlegetett témát sikerült választanunk a mai napra.

Sokan, sokféleképpen közelítették már ezt meg, lehet, hogy kicsit elnyűtt is lett ezáltal. Nem szeretnénk benneteket sokszor megrágott dolgokkal untatni, azt pedig végképp nem szeretnénk, ha elaludnátok rajta, de így is egészen biztos, hogy találkozni fogtok sok olyan dologgal, amit már többször hallottatok. A mai világban úgy gondolom, nem lehet elégszer kiemelni, hogy mekkora értéke van egy keresztény házasságnak, sőt, ha tovább megyek, egyáltalán a házasságnak, hiszen a fiatalok sokszor inkább a kötelezettségek nélküli együttélés mellett döntenek. Sőt, egyesek ma már azt is megkérdőjelezik, hogy a házasság egy férfi, és egy nő között létrejött kötelék!

Mikor a témát választottuk, azt hittük könnyű dolgunk lesz, hiszen mi magunk is egy jó ideje párkapcsolatban (házasságban) élünk, erről már csak van némi fogalmunk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan könnyű szavakba önteni mindazt, amit az emberek párkapcsolat alatt értenek, hogy ki hogyan éli meg ezt, és ki milyen célokat, feladatokat lát benne.

Először is: „Nem jó az embernek egyedül lennie!” – olvashatjuk a Szentírásban. Tehát Isten eleve úgy alkotott bennünket, hogy legyen egy Társunk az életben, aki hozzánk illik, aki mellettünk áll „jóban, és rosszban egyaránt”, aki átsegít a nehéz helyzeteken, akire támaszkodhatunk.

Isten terve az, hogy boldogok legyünk, és én hiszem, hogy Ő ezt már itt a Földön is lehetővé teszi a számunkra, nekünk csak észre kell vennünk. Isten mindnyájunk mellé rendelt egy társat (persze vannak, akiket maga mellé is meghív, felajánlja a választást.). Azonban azt nekünk kell észrevennünk, hogy ki az, akit Ő nekünk formált, teremtett, ki lesz az, aki minket életünk folyamán elkísér.

Ez nem egyszerű kihívás! Emberek vagyunk, tévedhetünk, még a párválasztásban is. Az a bizonyos rózsaszín köd hamar elillan, aztán jönnek a szürkének mondott hétköznapok. Egyre több negatívumot veszek észre a páromban, most döbbenek rá, hogy eláll a füle, hogy görbék a fogai, és egyébként is amikor elkezd nevetni… Kiállhatatlan! Én ezt nem bírom! Aztán ott az anyja, na csak vele ne kelljen találkozni, mert az katasztrófa! Sajnálom, de nekem ez nem megy! És akkor még csak egy rokonáról beszéltem…

Szóval az igazi Társ megtalálása nem könnyű. Át kell esnünk sok-sok csalódáson az igazi boldogság megtalálásáig. A Jóisten jót akar nekünk, nem rosszat! Ha egy nehézséget, akadályt állít elénk, azt csak azért teszi, hogy megedződjünk, hogy gyarapodjunk lélekben, hogy képesek legyünk elfogadni az Ő akaratát, és higgyünk Benne, hogy az élet még sok örömöt tartogat a számunkra!

Nem volt ez másképp velem sem! Mint anno sok korombeli gimnazista, én is mindig szerelmes voltam (persze mindig másba…). Nem értettem, hogy mi az oka annak, hogy én nem kellek senkinek. Szomorú voltam, hiszen majdnem minden osztálytársamnak volt már Párja. Tiszta ciki volt! Ekkor fordultam igazán Istenhez segítségért. Minden alkalommal kértem a válaszát arra a kérdésre, hogy „Uram, ő az?” Az érdekes az volt, hogy valahogy mindig tudtam, éreztem, hogy „Nem!” Ebben azonban megtanultam nem csalódni, bízni az Ő döntéseiben, akaratában. Sokat imádkoztam a leendő páromért már akkor is, amikor még nem is ismertem.

Aztán történt valami! Megismerkedtem egy fantasztikus emberrel – mért is ne – Antióchián. Természetesen szokásomhoz híven, beleszerettem… félve mentem a templomba feltenni a szokásos kérdést, amikor érdekes dolog történt. Nem éreztem semmit. Sem azt, hogy igen, ő az, de azt sem, hogy nem! Erre csak azt lehet mondani, hogy a válasz egy határozott „talán” volt! Aztán egyre jobban erősödött bennem, hogy igen, megtaláltam a Párom!

Sokat foglalkoztatott az, hogy milyennek látják mások a párkapcsolatot, mit tartanak fontosnak benne, milyen elvárásaik vannak, minek örülnek, és miket tartanak hátránynak, illetve nem részesítenek előnyben. Ezért is történt, hogy még a kezdéskor kértünk benneteket, hogy az általunk felsoroltak közül válasszátok ki azt az 5-öt, ami számotokra a legfontosabb egy kapcsolatban.

Ugyanezt megtettem én a csoporttársaim körében is (ahol is világi emberekről van szó), és elég érdekes tapasztalatokat szereztem.

A legfontosabbnak a humort, és a nevetést tartották, aztán a párbeszédet, a meghittséget, a közös programokat, a megbocsátani tudást, és a közös nézőpontokat. A végére került a közös érdeklődés, a romantika, és meglepetésemre a játék). Az ajándék, a pénz egyetlen szavazatot sem kapott, és gondolom sejtitek, és magam sem lepődtem meg, a közös ima is ezek közé tartozik.

Nagyon szomorúnak találom, hogy Isten oly sok családból hiányzik!

Ezek az arányok itt közöttetek a következőképpen alakultak:

Összesítés alapján!!!!!

Nos! Így látják mások a párkapcsolatot, most jöjjön néhány gondolat arról, ahogyan azt mi látjuk, és megéljük.

Ha nekünk is ki kellene választanunk a fent említettek közül azt az 5-öt, amit fontosnak tartunk, akkor mi ezeket választanánk:

Párbeszéd:

A párbeszéd elengedhetetlen egy kapcsolatban, hiszen ha nem érdekel, hogy mi történik a Párommal, akkor elég egyoldalú lesz ez a kapcsolat. Önzéssé alakul, ha csak az számít, hogy én elmondhassam az örömeimet, bánataimat. Ha nem lenne párbeszéd, valahogy így nézne ki az együtt töltött idő:

Mi volt ma?

Semmi! (és tovább tesz – vesz, esetleg újságot néz)

Képzeld, ma megdicsért a főnököm!

Ahaaaa…. (és még mindig olvasgat)

Fontos, hogy érdekeljen, mi van a Kedvesemmel, hogy képes legyek kicsit elhallgatni, figyelni rá!

Humor, nevetés:

Számtalanszor fordul elő, hogy egy jó nevetés többet ér minden orvosságnál. Ezt azt hiszem itt a közösségben is gyakran tapasztalhatjuk, főleg, amikor a számunkra nagyra becsült, és nagyon szeretett Memink elkezdi, és nem tudja abbahagyni! Hány másikunk arcára csal ezzel mosolyt?

Nincs ez másképp a párkapcsolatban sem! Ha nem tudunk magunkon, egymáson alkalom adtán jót nevetni (együtt), akkor előfordulhat, hogy túl komolyan veszünk olyan dolgokat, amit a Párunk csak viccnek szánt.

Megbocsátás:

Tökéletes kapcsolat nincs! – szól a sokat hangoztatott kijelentés! Én azonban azt mondom, hogy: De igenis van!

Egy kapcsolat nem attól tökéletes, hogy minden zsírul működik, mindenki mindenbe beleegyezik, soha nincs összezördülés, veszekedés, mindig mindenben egyet értenek a felek, mindenre van pénz, idő, hangulat. Ha valaki így képzeli el, akkor valóban nincs tökéletes kapcsolat! Szerintem a tökéletes kapcsolat abban áll, hogy a felmerülő problémákat képesek vagyunk leülni, és megbeszélni!

Ugyanez a helyzet a tökéletes emberrel! Nincs, ha azt gondoljuk, hogy találunk egy csinos, vékony, szép, okos, szorgalmas, tehetséges, gondoskodó, focirajongó, jól főző, stb. nőt, aki ráadásul gazdag, és minden vágya, hogy hozzám jöhessen feleségül! Ilyet ne várjon senki, mert ilyen valóban nincs!

Hibái mindenkinek vannak, és úgy gondolom, hogy ha elfogadunk valakit, akkor őt a hibáival együtt fogadjuk el!

Mindnyájan tudunk butaságokat csinálni, hisz emberek vagyunk! De ha Isten képes megbocsátani nekünk a „megbocsáthatatlant”, akkor mennyire meg kellene bocsátanunk nekünk egymásnak!

Játék:

A gyermeki énünket úgy érzem nem szabad elveszítenünk! Azt az őszinteséget, önfeledt, szabadságot, amit ők produkálnak, nem ciki megőrizni! A játék magában foglalja a közös programot, a nevetést, a humort, összekovácsolja a társakat, családot, barátokat!

Közös ima:

Nem azért hagytuk ezt utoljára, mert a rangsor végére akarjuk tenni! Ne értsétek félre! Igenis ezt tartjuk a legfontosabbnak!

Akinek köszönhetem a Párom, Ő a Jóisten! Neki adok hálát érte, az örömökért, amiket együtt éltünk át, és a nehézségeket is, amelyekkel megpróbálta a kapcsolatunkat, hiszen ezek által növekszünk, és válik szorosabbá a kapcsolatunk!

Isten az, akit nem zárhatunk ki ebből a szeretet-kapcsolatból! Ő színesíti, táplálja, áldja meg a két ember közti igaz szerelmet!

Várakozni....

Nagykanizsa 2007.12.01.

Várakozás csendben, szelíden egy Társra, akit nekem teremtett az Úr!

Jó másokért imádkozzunk, akár a leendő Társunkért!

Ima! - Szünetelen imádkozzatok, meg ne restülni!!!

Az, aki teremtette az embert ...

"Az, aki teremtette az embert, magára vállalja azt, hogy szerez neki segítőtársat. Ezzel kezdődik minden jó házasság, hogy valaki ezt elhiszi. Még sehol sincs a másik, még fogalma sincs, hogy mi lesz, hogy lesz, mikor lesz, de az Istent ismerő, benne bízó ember szívében ott van ezt a bizonyosság, hogy rábízom az életemnek ezt a nagyon nagy, talán legnagyobb — mondjuk így: egyik legnagyobb — döntését, lépését is, és kivárom azt, amíg Ő szerez nekem hozzám illő társat. Közben pedig figyelek.
Ennek a bizalomnak az alapja az, hogy bizonyos vagyok abban, hogy a legjobban Isten ismer engem, mert Ő alkotott. Ő ismeri azt is, aki majd hozzám illő segítőtárs lesz. Egyedül Ő tud megajándékozni minket egymással, mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá. És úgy fog vezetni minket, hogy egyszer majd rácsodálkozunk egymásra."

 (Cseri Kálmán)

(tovább itt: http://reformacio.ma/v/458/ )

A kép és a szöveg forrás

Facebook -  Keresztény idézetek ツ

Segítőtársat, hozzáillőt

Segítőtársat, hozzáillőt

A keresztény kapcsolat alapja az Isten iránti szeretetünk kell legyen, ha nem erre alapozunk csak káosz jön létre. Ez az az alap, amelynek mindenképp meg kell lennie, a többi csak ez után jön.

"Mennyei Atyám, Te tudod, mennyire vágyom én is a hozzám illő társ után. Mennyire vágyom arra, hogy valakivel a Te jelenlétedben állhassak együtt, s hogy tudjam azt, hogy Tőled kaptam Őt. Téged kérlek, hozd el az életembe azt a férfit, aki tényleg Te tőled való. Ámen"

Forrás
http://boro.blog.hu