Alapige:
„Akkor elővevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?... Most azért menj le én előttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égőáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és akkor tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.”
(I. Sám. 10:1,8)
„Összegyűlének a Filiszteusok is, hogy harcoljanak Izráel ellen; harmincezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig oly sok volt, mint a tenger partján lévő föveny; és feljövének és tábort ütének Mikmásnál, Béth-Aventől keletre. Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak - mert a nép szorongattatott -: elrejtőzék a nép a barlangokba, a bokrok és kősziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe. És a zsidók közül némelyek általmenének a Jordánon, Gád és Gileád földére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép, mely mellette vala, rettegett. És várakozék hét napig, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszélede mellőle. Akkor monda Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a hálaáldozatokat. És égőáldozatot tőn. És mikor elvégezte az égőáldozatot; ímé megérkezék Sámuel, és Saul eleibe ment, hogy köszöntse őt. És monda Sámuel: Mit cselekedtél?! Saul pedig felele: Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, a Filiszteusok pedig összegyűlének már Mikmásban, Azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe előtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égőáldozatot. Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, a kit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt néked.” (I. Sám 13:5-14)
Legjobban talán ahhoz tudnám hasonlítani a hosszan tartó várakozás érzését, mint amikor egy hatalmas sziklatömb gördül elém az Úrtól rendelt utamon. Én megpróbálhatom félretolni, ütni, vágni, odébb taszítani, de úgysem fog sikerülni. Kikerülni sem tudom, mert jobbról balról hatalmas falak határolják az utamat. Vissza is fordulhatok, ha akarok, és egy korábbi elágazásnál tudatosan egy másik útra is térhetek, de az egy magam választotta út lenne és én ezt nagyon jól tudom. Az én utam arra vezet, ahol most épp ez a sziklatömb áll, és én tudom, hogy ezt az akadályt egyedül Isten tudja elgördíteni az útból. Neki azonban ez semmiből sem áll. Ő bármikor megteheti ezt, most azonban valami miatt ezt nem teszi. Mint minden hasonlat, így ez is sántít, de remélem, azért sikerült egy kicsit érzékeltetnem vele a várakozás próbatételének súlyát.
Mi nem a fő témája ennek az alkalomnak?
· Hogyan vezet Isten, hogyan érthetem meg az Ő akaratát?
· Nem a főtémája a párválasztás, társkérdés, bár talán a legszemléletesebb példák erről a területről hozhatók.
Mire várhat vagy kell várnia egy hívő embernek? (Ki az, aki éppen nem vár semmire, senkire?)
Példák: Gyógyíthatatlan betegség ellenszerére, gyógyulásra, egy szenvedéssel és gyötrelmekkel teli időszak végére, munkalehetőségre, társra, házasságra, egy gyerek születésére, az Úrnak feltett kérdésre adott válaszra, egy fontos levélre, telefonra, egy látogatásra, egy különleges alkalomra, lakásra, fizetésemelésre, valamilyen eredményünkre, a ház felépülésére, a lakás renoválásának befejeződésére, ismerősünk megtérésére(!), stb. Vagyis akkor kényszerülünk várakozásra, amikor valamilyen felmerülő szükségünk nincs kielégítve!
Kisebb vagy nagyobb mértékben pedig, remélhetőleg mindannyian várunk Jézusra! Ha egyáltalán nem vársz Rá, nincs rendben a kapcsolatod Vele. Azt hiszem, mindannyian érintettek vagyunk a várakozás kérdésében.
Talán az első és legfontosabb kérdés az, hogy mivel töltöd a várakozásra adott időt?(Mert mindennek rendelt ideje van , így a várakozásnak is és a várakozás végének is!).
Hogyan lehetne vagy lehet az Úr szerint való módon tölteni ezt az időt? (Hiszen Ő nyilván valamilyen céllal adta a várakozás idejét, próbáját!)
Mit tegyek és mit ne tegyek a várakozási idő alatt?
Természetesen nem adhatok semmiféle receptet erre vonatkozólag, csupán egy-két nagyon fontos alapelvet szeretnék lefektetni.
Van ún. aktív és passzív várakozás. Mindegyik lehet helyes és helytelen is. Mit jelentenek ezek? Hadd olvassak fel egy jól ismert Igét a Mt 6:33-ból: “Keressétek először az Istennek országát és az Ő igazságát és ezek is mind ráadásul megadatnak néktek.”
Vagyis röviden: legyél aktív Isten akaratának, igazságának keresésében és várj a minden egyébre! Végezd teljes odaadással a szolgálatodat, ha van, ha nincs törekedj arra, hogy minél előbb megértsd, hol a helyed és mi a te feladatod Isten országában. Végezd becsületesen a most rád bízott aktuális feladataidat és várd ki míg az Úr megadja neked mindazt, amire tényleg szükséged van. Vigyázat! : Ne abban legyek aktív, amire várok, aminek még nincs itt a rendelt ideje! ( Annak előkészítését és megadását bízzam teljesen az Úrra).
Tipikus hibák, amiket el szoktunk követni a várakozással kapcsolatban:
1. Pl.: várok, hogy majd nekem is lesz párom és ez tölt be engem egészen. Ez tölti ki gondolataimat, az ezen való állandó morfondírozás veszi el minden energiámat.Betölt a majd és már nincs erőm, kedvem, időm a most elvégzendő feladatokra. Várok egy az Úrnak feltett kérdésemre adott válaszra. A csendességeimben úgy kutatom az Igét, hogy mindenből ezt a választ akarom kiolvasni, pedig az Úr most valami másról szeretne velem beszélni. Pl.: Megkérdeztek egyszer, hogy elvállalnék-e egy komoly igei szolgálatot. Kaptam egy hetet a válaszadásig. Ezalatt az egy hét alatt minden csendességemben az Úr elé vittem ezt a kérdést és a válasz után kutatva „bújtam” a Bibliát, de semmi erre utaló Ige nem érkezett. Az áldozati kultuszról volt szó egész héten. Nem értettem, hogy „mi közöm” van nekem ehhez, mikor nem sokára választ kell adnom, hogy elvállalom-e a szolgálatot. Csupán a határidő lejárta előtti esti csendességemben lett hirtelen világos az, hogy Isten valami egészen másról szeretett volna velem beszélni egész héten, de én nem hagytam. Én azt akartam megtudni az Úrtól, hogy elvállalhatom-e a szolgálatot vagy sem, Ő pedig azt az ennél sokkal alapvetőbb kérdést akarta velem tisztázni, hogy kész vagyok-e áldozattá válni Érte, kész vagyok-e teljesen elégni a Neki való szolgálatban! Megdöbbentő volt ez a felismerés!
2. Baj lehet az is, hogy mielőtt az Úrtól kínált lehetőség, megoldás, ajándékmegérkezne, én úgy várok, hogy közben magam is kipróbálok egy-két lehetőséget, (anélkül, hogy az Úr erre indított volna), mondván, hogy azért „nekünk is meg kell tennünk a magunkét a saját érdekünkben”! (Azt persze ilyenkor elfelejtem, hogy pontosan ezt tettem, mielőtt Jézussal találkoztam és mi lett belőle! Hova vezetett ez a hamis szemlélet? Vajon hol tartanék most, ha még mindig a magamét tenném?!) Pl.: várom a párom, de közben flörtölök, megpróbálok többekkel is komolyabb kapcsolatot kialakítani és egyre több sebet szerzek magamnak, meg másoknak is (Igaz, hogy közben tapasztalatokat is szerzek, de ezeket az Úr ki tudná pótolni. Ezért imádkozik Jób is egy helyen: „Amit nem látok át Uram, arra Te taníts meg engem, ha gonoszságot cselekedtem, többé nem teszem!” (Jób 34:32)). Isten országában azonban más törvényszerűségek uralkodnak és ezt nagyon nehéz megszoknunk. Jézus a világban és a vallásos emberek között uralkodó fent említett szemléletmód helyett egy egészen újat mutat nekünk és erre szeretne minket megtanítani. Ami valahogy így hangzik: Tedd meg a magadét Isten országa érdekében, és hagyd, hogy Isten is megtegye a magáét a te érdekedben! (Vagy másképpen: tegyél meg minden tőled telhetőt Isten országáért, erre fordítsd minden energiádat, és hagyd, hogy az Úr intézze a te ügyeidet.) Te akarod megszerezni magadnak a minden egyebet, vagy komolyan veszed, hogy adatik?
Ha pedig már megértettem, hogy mire vagy kire kell várnom, akkor is hagyjam az Úrra a kivitelezést! Akkor se vegyem kézbe a dolgok irányítását! Pl.: megértettem, hogy lesz párom, vagy hogy lesz munkám, lakásom, családom stb. Hagyjam, hogy az Úr készítsen alkalmakat, lehetőségeket.
3. Nagyon komoly bajt okozhat az is, ha mindkét területen passzívvá válok. Nem teszek már semmit, összeroskadok. Megbénultam lelkileg, belefásultam már a sok várakozásba. Sem az „Isten országa”, sem a „minden egyéb” nem érdekel már. Így még elviselhetetlenebbé fog válni a várakozás.
Ha tehát nem Isten országának keresése tölt be egészen, ha nem ez a legfontosabb az életedben, akkor célt tévesztesz és garantáltan el fogsz bukni a lelki küzdelmeidben. Ha viszont igen, akkor garantáltan boldog leszel és meg leszel elégedve az Úrtól kapott ajándékokkal.
Van egy keresztyén barátom, akinek sokáig nem volt munkája. Miután felmondtak neki a munkahelyén, ő természetesen azonnal nekilátott új munkahelyet keresni. Egyre görcsösebben próbált valamiféle munkát találni, kérve az Úr segítségét, de nem jött össze semmi. Teltek múltak a hónapok és semmi. Egyre mélyebbre süllyedt, szinte teljesen kiégett lelkileg. Nem értette, hogy miért nem ad neki az Úr munkát, hiszen ő minden lehetőséget megragadott, mindent megpróbált, szüntelenül könyörgött ezért. Miért nem hallgatja meg az Úr? Míg végül úgy döntött, hogy teljesen elengedi ezt a kérdést. Nem is foglalkozott vele tovább mondván, ha az Úr akar, akkor ad, ha meg nem akar, akkor nem fog adni neki munkát. Ezzel egy időben pedig elkezdett figyelni arra, hogy vajon mit akarhat Isten. (Közben folyamatosan jöttek a bíztatások, hogy lesz munkája.) Ő munkát akart Istentől, de kiderült, hogy Isten meg valami mást akart tőle. Azt akarta az Úr, hogy kezdjen el tanulni. Mikor ezt végre megértette, elkezdett készülni a felvételire (munka még mindig sehol) és láss csodát, rögtön azután, hogy felvették, megcsörrent a telefon és azóta újra van munkája...! Elkezdte végre keresni Isten országát, és az Úr megadta neki azt, amire Ő is nagyon jól tudta, hogy szüksége van. Jól tudja a mi mennyei atyánk, hogy mire van szükségünk (Mt 6:32). Sokszor annak megerősítéseként adja meg nekünk az Úr azt, amire várunk, hogy végre ráálltunk a sínre, végre elkezdtük a Tőle rendelt feladatunkat végezni.
Ezt erősíti meg az is, ami velem történt. Felkértek, hogy legyek ifivezető, de én, most lényegtelen, hogy milyen okból, nem akartam elvállalni. Eközben megrendeltem egy nagyon értékes bibliai kommentárt, amit már régóta nagyon szerettem volna megkapni. Már rég meg kellett volna érkeznie, de csak nem jött. Teltek múltak a hetek és bennem az Úr kimunkálta, hogy mégis csak el kell vállalnom az ifivezetői szolgálatot, én azonban nagyon nehezen „adtam be a derekamat”. Amikor azonban végre igent tudtam mondani Isten elhívására, rögtön aznap este, teljesen váratlanul megérkezett a várva várt kommentár is, aminek az alkalmakra való felkészülésnél is jó hasznát vehetem. Ez is egy komoly megerősítés volt a számomra afelől, hogy valóban azt a szolgálatot kezdtem el végezni, amit az Úr akart.
Egy másik keresztyén ismerősöm mondta el azt, hogy hívőként sok keresztyén lánnyal próbált együtt járni, ismerkedni, de valahogy minden kapcsolata kudarcba fulladt. Szeretett volna a maga módján társat szerezni magának, mint hívő, de a sokadik próbálkozás után be kellett látnia, hogy ez így nem fog sikerülni, hiába nyüzsög, hiába szervezkedik, hiába próbálkozik. Egyszer egy ifjúsági héten teljesen letette az Úr kezébe a társkérdést, teljesen elengedte azt (teljesen átengedte az Úrnak). Mikor ez megtörtént, rá két hónapra az Úr felkeltette az érdeklődését egy már általa régóta ismert lány iránt, aki eddig valami miatt elkerülte a figyelmét. Ő azonban már nem akart engedni ennek az érzésnek, szimpátiának és elkezdett könyörögni az Úrhoz, hogy vegye ki a szívéből ezt az érzést (ő valóban eltökélte magában, hogy csak azt akarja tenni, amit Isten mond és nem szeretne újabb engedetlenségbe esni), végül azonban az Úr félreérthetetlenül megmutatta neki, hogy ő a neki rendelt segítőtárs.
Amíg nem tudod teljesen elengedni azt, amire vársz, addig nem fogod megkapni azt, amit az Úr akar adni neked!
Mi nehéz a várakozásban? Mi teszi nehézzé a várakozást?
· Olyan világban élünk, ahol ha valaki valamit nagyon akar, azt minél előbb meg is szerzi magának. (Az más kérdés, hogy aztán kiderül a megszerzett dologról, hogy nem is olyan, mint amilyet szeretett volna.) Ebben a világban nem divat a várakozás.
· Amikor valaki megtér, egy dologgal nem számol. A megtéréskor alárendeljük ugyan az életünket Isten uralmának, de nem vesszük komolyan azt, hogy ezáltal tulajdonképpen alárendeltük magunkat egy mennyei menetrendnek, egy mennyei időbeosztásnak és ez nem egyezik meg a miénkkel! Nagyon nehéz erre átállni!Furcsa, hogy ez nehezen megy, hiszen ha vonattal, repülővel stb. szeretnénk elutazni valahová, teljesen természetes, hogy megvárjuk a menetrend szerinti indulást, még akkor is, ha késik a vonat, és nem indulunk el gyalog. Pláne, ha már megváltottuk a jegyünket. Ha azonban az életünk menetrendjéről van szó, akkor ez mindjárt nem olyan természetes, sokszor még a hívő embernek sem.
· Ha a körülöttünk lévő testvéreinknek, ismerőseinknek már megvan, vagy viszonylag rövid időn belül, a szemünk láttára adja meg az Úr azt, amire mi már talán évek óta várunk.
· Nehéz lehet a várakozás akkor, ha nem tudom, hogy mikor lesz vége. (Pl.: József igazságtalanul került börtönbe és több, mint két évet kellett várnia az Úrtól jött szabadulásra. Nagyon nehéz lehetett ez úgy, hogy nem tudta előre, hogy mennyit kell még várnia, és hogy egyáltalán kiszabadul-e valaha. I Móz. 40)
· Lehet, hogy valakinek meg éppen akkor nehéz a várakozás, ha előre tudja, hogy mennyit kell még várnia. Pláne, ha egy hosszú időszakról van szó. (Lehet, hogy József sokkal nehezebben viselte volna, ha előre tudja, hogy mennyi időt fog összesen a börtönben ártatlanul eltölteni).
· Ha nem tudom biztosan, hogy helyes-e az, amire várok. Biztos, hogy az Úr meg akarja azt nekem adni...?
· Nagyon megnehezíthetik a várakozást a várt dologgal kapcsolatos előrevetített hamis, alaptalan elképzeléseim, igényeim, elvárásaim, terveim! (Pl. előre elképzelem, hogy milyen lesz a párom, hogy nekem milyen pár kell, hogy mire kell nekem a társ...)
· A sürgető körülmények: egyre idősebb vagyok és még mindig egyedül élek. Nem fogok elkésni, lemaradni valamiről? Már mióta nincs munkám, miből fogok megélni. Ezt a hónapot még túlélem valahogy, de aztán minden pénzemből kifogyok. Mi lesz akkor? Az alapigében Sámuel próféta világosan megmondja Saulnak, hogy várjon 7 napig, hogy eljöjjön Sámuel és áldozatot mutasson be az Úrnak, és hogy megtudja az Úr további szándékát Saulra vonatkozólag. „Most azért menj le én előttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égőáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és akkor tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.” (I. Sám. 10:8) Saul azonban a szorongató körülményekre hivatkozva úgy dönt, hogy nem várja meg Sámuelt és megáldozza helyette az áldozatot. „És monda Sámuel: Mit cselekedtél?! Saul pedig felele: Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, aFiliszteusok pedig összegyűlének már Mikmásban, azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe előtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égőáldozatot.” Saul számára annyira elviselhetetlennek tűntek már a sürgető körülmények, hogy nem bírt vagy nem akart tovább várni és ezáltal engedetlenséget követett el Isten ellen. Türelmetlenségének nagyon komoly következménye lett, amire később még visszatérek.
· A sürgető „jóakarók”. „Ennyi idős korban egy ilyen lánynak, már férje sőt gyerekei vannak. Na persze nem azért mondom, hogy sürgesselek, tudom, hogy te az Úrtól várod a párodat.” Vagy: „Hogy-hogy nincs még senki a láthatáron, nem félsz, hogy elkésel? Nem gondolod, hogy azért neked is kellene tenned egyet s mást az ügy érdekében?” “Nem lehet, hogy elfelejtkezett rólad a te Istened, akiben te annyira bízol?” stb. Sokszor a hozzánk legközelebb álló embereken keresztül támad a kísértő.
· Aztán van, hogy úgy tűnik, mintha késne az Úr. Nagyon nehéz lehetett Saulnak az hogy nem elég, hogy a körülmények egyre kilátástalanabbak voltak, még Sámuel sem jött el a megbeszélt időre. Úgy nézett ki mintha késne a próféta. Pedig nem késett el, időben érkezett. Nem késett le semmiről! Hiszen Saulnak nem kellett még a 8. napot is kivárnia, Sámuel azonnal megérkezett, mihelyst Saul bemutatta az áldozatot. Csak még egy ici-picit kellett volna várnia. Egy hajszálon múlott volna az egész. De Saul nem bírta tovább. Sokszor érezzük mi is hasonlóan magunkat, amikor már nagyon régóta várunk és egyre kevésbé hisszük már el, hogy egyáltalán törődik velünk az Úr. Már biztos elfelejtkezett rólam. Miért késlekedsz, Uram? Miért nem teszel már valamit? És akkor a kezünkbe vesszük a dolgokainkat. Elkezdünk (újra) magunk intézkedni. Pedig lehet, hogy már a “küszöbön állt” az ajándékunk.
· Nehézzé teheti a várakozást az eltelt idő hossza. Vigyázz, ne vonj le automatikusan semmiféle következtetést az eddig várakozással töltött idő hosszából az ezután esetlegesen rád következő várakozási idő hosszával kapcsolatban! Ha már egy hete esik az eső, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy még egy hétig esni fog. Vagyis az, hogy eddig éveket vártál már pl. a párodra, de nem kaptál még az Úrtól, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy még éveket kell várnod, míg ez bekövetkezik!
Az Úr nem késik el, látja a körülményeinket! „ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!” (Hab. 2:3). Ő tehát nem hagy magunkra, eddig sem hagyott cserben! „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk. 1:37). Ő bármikor megadhatja nekem azt, amire várok, bármikor véget vethet a várakozási időnek, bármikor elgördítheti ezt a sziklát az utamból! (Józsefet Isten egyetlen nap leforgása alatt hozta ki a börtönből és tette az akkori világbirodalom második főemberévé. Az, hogy már régóta várod a párodat, nem jelenti azt, hogy nem ismerkedhetsz meg vele már akár ma délután. Az, hogy már jó ideje nincs munkád, nem jelenti azt, hogy nem csörrenhet meg a telefon akár még ma stb.)
Mi könnyítheti a várakozást?
Ha elkezdem végre azt csinálni, ami az Úr akaratával egyezik, akkor Ő betölt engem az ehhez tartozó örömmel, „eltereli a figyelmemet”, értékes értelmes tevékenységgel foglal le engem, és így sokkal elviselhetőbbé fog válni ez az időszak. Ne engedd, hogy hiábavalóságok töltsék ki a napjaidat! Foglald el magad, ne tétlenkedj!
Ő megígérte, hogy nem próbál minket erőnkön felül. Jobban ismeri a mi tűrőképességünk határát, mint mi magunk. Amikor már úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, kész, vége, föladom, amikor már úgy érezzük összeroppanunk a várakozás terhe alatt, akkor jön a segítség, akkor jön egy bíztató, bátorító Ige, hirtelen kedvezően alakuló körülmények stb.
Az eddigi Istennel megélt élményeim, tapasztalataim. Eddig is csodálatosan vezetett engem az Úr, akkor most sem hagy el, nem felejtkezik el rólam. Ebben biztos lehetek. Nézzük csak meg újra, hogyan is hozott ki Ő a múltkor egy hasonló állapotból...
Sokat segít az is, ha Istenen kívül mással is megoszthatom a terheimet, ha beszélhetek róla a barátaimnak, testvéreimnek. Nagyon fontos, hogy legyen egy állandó testvéri közösségem, ahol egymás terhét hordozhatjuk, rendszeresen együtt imádkozhatunk.
Van-e a várakozásnak öröme? (Bevallom, ez számomra is egy nehéz kérdés, de azért megpróbáltam néhány dolgot összegyűjteni.)
· Olyan dolgokat tanulhatok meg közben Istentől, amiket később, ha már megkapom, amire várok, már nem lesz lehetőségem. A tanulás is jelenthet örömet.
· Hogy tudhatom azt, hogy ha majd vége lesz a várakozásnak és megkapom, amire várok, az sokkal felül fogja múlni az elképzeléseimet. Izgalommal teli örömmel tölt el, hogy valami nagyszerű dolog van készülőben számomra. Ha valamit Isten ad ajándékba, az mindig több, bőségesebb, jobb, értékesebb stb., mint amilyet mi elképzeltünk! Annak igazán, teljes szívből tudunk örülni. Aki kapott már ajándékot Istentől, az tudja miről beszélek. Jézus azt mondja: „én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek” (Ján. 10:10). „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a tiörömetek teljes legyen.” (Jn. 16:24). Az mindig gyanús, ha meg kell barátkoznom valaminek a gondolatával, ha napról napra hozzá kell szoknom ahhoz a dologhoz, amit kaptam, ha úgy „éppen hogy” tetszik, ha olyan határeset. Ha folyton az az érzésed van vele kapcsolatban, hogy valahogy nem az igazi. Vigyázz, nem biztos, hogy az Úrtól van, amit szereztél.
· Hogy győztesen jöttem ki belőle, nem buktam el, és megérte várakozni.
· A várakozás próbatételei között mélyül(het) a kapcsolatom Istennel, közelebb kerülhetek Hozzá. Ez már önmagában is nagy öröm.
A 90. Zsolt. 12-ben ez áll: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” -
Mit jelent ez az Ige, mit kér Istentől a zsoltár írója?
Az szokta számlálni a napjait, aki vár valamit. Vagyis Mózes (ő írta ezt a zsoltárt) azért imádkozik, hogy tanítsa őt várni Isten. Bizony, várni is tanulnunk kell! Ez sem megy magától, ez is a Lélek gyümölcse (türelem, béketűrés Gal. 5,22. Igaz, az itt szereplő görög szó inkább a mások általi provokációnak kitett ember állóképességét jelenti). Ez az ige számomra valami olyasmit jelent, hogy előbb meg kell tanulnom az Úr szerint való módon várni, hogy majd tudjak az Úr szerint való módon indulni, cselekedni, dönteni, lépni, ha lejár a várakozási idő, hogy addigra már megfelelőképpen tudjam értékelni azt, amivel Ő megajándékoz, helyesen tudjak bánni vele (vagy hogy addigra már megértsem, mi volt a célja a várakozásnak). Lehet és kell is kérni az Urat, hogy tanítson várni, várakozni. Ez persze nem olyan, mint a biciklizés vagy az autóvezetés, hogy ha már egyszer megtanultam, attól fogva mindig menni fog. Ezt újra és újra meg kell tanulnom. Miközben erre az alkalomra készültem, rá kellett döbbennem nekem is arra, hogy ugyan már évek óta az Úré vagyok, de még közel nem tanultam meg azt, hogy mit is jelent az Úrra és az Ő ajándékaira várni.
Mi a legnagyobb bűn abban, hogy ha nem várok addig amíg az Úr akarja?
Az, hogy magamat keresztyén (azaz Krisztushoz tartozó, Krisztus-követő) embernek tartva, megelőzöm Jézust, újra a kezembe veszem a sorsom irányítását, én akarok előre menni, én akarok elébe menni a dolgoknak. Vagyis veszem magamnak a bátorságot ésfelülbírálom az Úr rám vonatkozó örök, bölcs, tökéletes tervét! Ezáltal azt juttatom kifejezésre Istennel szemben, hogy nem értek egyet Vele, nem hiszem el, hogy az Ő terve tényleg tökéletes, és az tényleg az én javamat szolgálja. Nekem van egy jobb ötletem, egy jobb tervem, és én inkább azt szeretném megvalósítani...! Az I Sám. 13:12-ben azt mondja Saul: „bátorságot vettem azért magamnak és...” tett valamit, ami nem az ő feladata volt, amit az Úr nem parancsolt, amit Ő nem akart. Sokszor vesszük mi is a bátorságot, és önkéntesen véget vetünk a várakozásnak. Azonban ne felejtsük el, hogy ugyanolyan bűn az, ha valamit nem mond az Úr és megtesszük, mint az, ha valamit kér és nem tesszük meg. És mint minden engedetlenségünknek, úgy ennek is következményei lesznek.
Mi lehet a következménye annak, ha nem várok az Úrra a Tőle rendelt ideig? (a Tőle kapható ajándékokra)
· Aki nem tud várni, az elkezd kapkodni! Ennek következménye: sorozatos rossz döntések, bukások és kudarcok. Jézus megállt, mi meg megyünk tovább. De már Jézus nincs ott a döntéseinkben. Jézus tud várni!
· Mint minden bűnünkre, úgy erre is van bocsánat, ha őszintén megbánom azt Isten előtt. Jézus kereszthalála a bűnünk örök, túlvilági következményét törölte el, az örök kárhozatot de azt sehol nem ígéri Isten, hogy az evilági következményeket is automatikusan eltörli, ha mi megvalljuk az engedetlenségünket. (Megmarad a zabi gyerek, az Isten akarata ellenére kötött házasság, az egykori léha, felelőtlen életmódunknak köszönhetően szerzett gyógyíthatatlan betegség stb.) Egyetlen dolog van, amit biztos, hogy nem játszhatok el, ha egyszer már az Úr megajándékozott vele: az üdvösségem! Nézzük meg, mi volt az Úr válasza Saul türelmetlenségére: „nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, a kit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt néked.” (I Sám. 13:13,14). Azzal, hogy nem várok az Úrra,eljátszhatom a nekem szánt ajándékokat, eljátszhatom a jövőmet! Vagy nézzük meg, mit mondott Isten Dávid engedetlenségére Betsabéval: „Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked. Miért vetetted meg az Úrnak beszédét...?” (2 Sám. 12:7-9.) Pál apostol is azt mondja, hogy van olyan, hogy valaki Isten ajándékai helyett, szénából, pozdorjából, hiábavalóságokból építi fel a drága vérrel megváltott életét, amik el fognak égni, semmivé lesznek az utolsó ítéletkor. (1 Kor. 3:12) A tudatos, kitartó, sorozatosengedetlenségeim által tehát én magam vonhatom meg magamtól Isten ajándékait, amiket Ő nekem szánt!
· Lehetséges az is, hogy Isten ígéretei, ajándékai időben eltolódnak. Nem vonja meg vagy vissza azokat, de később adja meg. (Pl.: Amikor József börtönbe került, ahelyett, hogy teljesen Istentől várta volna a szabadítást, emberi segítséggel akart kiszabadulni, mégpedig minél előbb. Isten válasza az volt, hogy Józsefnek még két évet kellett fogságban töltenie (I Móz. 41:1.). Egy kedves idős asszony testvérem, aki mikor fiatal hívő volt, kb. 10 éven át tudatos engedetlenségben élt egy hitetlen férfivel. Miután végre az Úr elszakította őket egymástól, és ez az asszony újra átadta az életét Jézusnak, 4 évre rá megkapta az Úrtól rendelt társát. Ekkor már ő 37 éves volt. Ő mondta el egyszer nekem egészen őszintén, hogy ő úgy gondolja, ha nem követte volna el ezt a hosszantartó, tudatos engedetlenséget Isten iránt, akkor már előbb házasságot köthetett volna a férjével...)
Mi lehet a célja Istennek a várakozással?
· Még inkább átérezd az Úrra való ráutaltságodat, hogy mindened Tőle van, mindent egyedül Tőle kaphatsz. Hogy komolyan vedd végre, amit Jakab ír: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá”! (Jakab 1,17).
· Még inkább megtanulj bízni Benne, hogy Ő bármit képes megadni neked, bármit amit kérsz és amire valóban szükséged van.
· Megtanuld értékelni Isten ajándékait. Hogy mit jelent az, hogy Istentől van a párom, munkahelyem, gyerekem, egészségem, lakásom stb.
· Lehet, hogy éppen azért várakoztat az Úr mert még nem vagy teljesen kész arra, hogy méltóképpen bánj az Ő neked szánt ajándékával. Még nem tudnád megfelelően értékelni azt. Talán még nem vagy befogadóképes. Talán még nem becsülnéd meg azt úgy, ahogy megérdemelné. Talán még nem vagy kész a házasságra, az apa/anya szerepre, gyerekvállalásra, magasabb, nagyobb felelősséggel járó munkahelyi beosztásra stb.
· Lehet, hogy arra vár az Úr, hogy elkezd végre azt csinálni, amit Ő neked feladatul, szolgálatul szánt, hogy végre rálépj a kijelölt utadra, végre beállj a szolgálati helyedre. Úgy tudnám elképzelni ezt az egészet, mint amikor mész egy kacskaringós úton és az út mentén ott vannak elszórtan az áldás-csomagok, Isten ajándékai. Amint haladsz előre, szép sorban megtalálod ezeket a csomagokat. Ha megállsz és egy helyben toporogsz, nem lesznek a tieid ezek az ajándékok. De akkor sem, ha nem a kijelölt utadon jársz! Lépj rá erre az útra, indulj el, újra!
· Lehet, hogy azért várakoztat az Úr, mert előbb még valami mást, valami fontosabbat akar adni neked. Valami olyat, amire Szerinte most nagyobb szükséged van annál, mint amire te vársz. Talán azt várja, hogy megnyílj végre ezek felé.
· Lehet, hogy azért nem adja meg az Úr, amire vársz, mert egy elrendezetlen ügyed van Vele. Egy meg nem vallott bűn, egy titkos, mélyben meghúzódó engedetlenség. Egy példát hadd mondjak erre egy testvérem életéből, aki a szabadulásra várt. Korházba került – teljesen jogosan, az engedetlenségének köszönhetően - és nagyon megviselte a bent lét. Eléggé megkeményedett a szíve és lázadt Isten ellen. Nem akarta beismerni Isten előtt, hogy egy nyilvánvaló engedetlenségének a következményeként került be, így hát továbbra is bent tartották. Telt-múlt az idő, szinte mindenkit kiengedtek az orvosok mellőle – akik később kerültek be, és ez még inkább megnehezítette a várakozást. Majd miután beismerte, hogy vétkezett – rendezte az Úrral a kapcsolatát, rövid időn belül ki is került a kórházból, megadta neki az Úr a teljes szabadulást. Nem várhatod el Istentől, hogy megadja neked azt, amire vársz, ha te nem akarod megadni azt, amit Ő vár tőled, ha közben tudatos engedetlenségben, csendes elfojtott lázadásban élsz!
· Hogy újra helyre álljon az életedben a fontossági sorrend, hogy újra Jézus és az Ő akarata legyen az első helyen és minden egyéb csak Őutána következzék.
· Vagy egyszerűen csak türelemre, várni tudásra akar tanítani, hiszen ez a lelki érettség egyik legfontosabb jele. E nélkül nem tudunk megállni a hit próbáiban, harcaiban.
Záró gondolatok, bíztató, bátorító Igék
Az öreg Simeon is várt Valakire (Luk. 2,21-), a Messiásra. Ő egy komoly istenfélő ember volt, tehát figyelt az Úrra. Kapott egy ígéretet: meglátja az Urat még életében. Világos kijelentést kapott az Úrtól, neki a várakozás adott értelmet az életének. A Jézusra valóvárakozás. Sok gyermeket vittek fel a Jeruzsálemi templomba azon a napon és mégis a lélek vezetése alatt ő idejében megtudta, melyik gyerekhez kell odamennie, teljes bizonyossággal felismerte azt, akire várt. Őt Isten indította arra, hogy éppen akkor menjen fel a templomba, amikor Jézust is odavitték a szülei, a rendelt időben. Isten volt az események rendezője és mindkét fél a rendező utasításait követte. Simeon nem kerülte el Jézust, Jézus szülei nem egy nappal előbb vagy később vitték fel Őt a templomba, hanem pont akkor. Figyelj te is a Rendezőre és nem fogsz lemaradni semmiről. Minden a tied lesz, amivel az Úr téged meg akar ajándékozni.
Ha bármiben szükséget szenvedtek, merjétek csak bátran az Urat kérni. Merjétek elé tárni a kívánságotokat, gondolataitokat, problémáitokat. Legfeljebb azt a választ kapjátok, hogy: várj! Ne ragadjátok magatokhoz soha a kezdeményezést. Ha az Úr nem válaszol, akkor is a legjobb dolog várni. Nem köteles válaszolni az Úr a kérdéseinkre, Ő nem köteles megadni azt, amit kérünk Tőle. Nem kérhetünk számon Rajta semmit. De tudhatjuk azt, hisz Ő maga mondta nekünk, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk, tehát akkor Ő a mi Édes Atyánk, aki nagyon szeret minket és nem akar szórakozni velünk. A mögött is ott kell látnunk az Ő atyai meleg szeretetét, hogy most éppen valamilyen határozott céllal, a mi érdekünkben várakoztat bennünket. Egyszer egy kedves testvérem, mikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább az évek óta tartó várakozást egy adott dologgal kapcsolatban, és elkezdett türelmetlenkedni, méltatlankodni az Úrral szemben, a következő Igét kapta napi csendességében: „Az ügy az Úr előtt van és te Reá vársz” (Jób 35,14). Ha úgy néz ki, hogy semmi nem történik a mi ügyünkben sem, tudhatjuk mi is azt, hogy attól még az ügy az Úr előtt van. „Bízd azért csak magadat Őreá és légy békességben, ezekből (a mostani várakozásodból is) jó származik reád” (Jób 22:21)
A várakozási idő alatt is álljatok ellene a gonosznak! Ne engedjétek, hogy a körülmények, az idő múlása vagy bármi egyéb legyen úrrá rajtatok. Jézus Krisztus a mi Urunk és nem a körülményeink. Ne ezekre tekintsetek, hanem Jézusra. „Annak okáért mi is kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül (és ezek lehetnek a körülöttünk élő keresztyének élete vagy a mi eddigi tapasztalataink), félre téve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra! (Zsid. 12:1,2) „...mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél és mindent tud.” (I. Ján. 3:20) Tudja, mikor mire van szükségünk. „Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, és lábaitokkal egyenesen járjatok. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén megzavarjon és ezáltal sokan megfertőztessenek! (Zsid. 12,12-15). Ha mi belekeseredünk a várakozásba, ez másokat, a ránk bízottakat is megmételyezheti, rájuk ragadhat a megkeseredettségünk. „Ne irigykedjék a te szíved a bűnösökre (akik már megszerezték maguknak, amire te éppen vársz), hanem az Úr félelmében légy egész nap, mert ennek bizonyos vége van, a te várakozásod meg nem csalatkozik (nem fogsz csalódni, meglátod megéri). (Péld. 23:17,18) Reménységed nem semmisül meg, megtermi gyümölcsét!
„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!” (37. Zsolt 3-8)
Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek mi legyen az Úrnak akaratja! (Ef 5:17)
„Jó az Úr azoknak, akik várják Őt, a léleknek, amely keresi Őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.” (Jer. Sir. 3:25,26)
A várakozó ember imája: Csak annyi erőt adj , Istenem, amennyi elég arra , hogy a mai napot végig csináljam? Kérlek intézd Te az én ügyeimet, én pedig hadd szolgáljak Neked teljes erőmből! Mit akarsz, hogy ma cselekedjek? Mert : „Minden napnak elég a maga baja.” (Mt 6:34) Ne akard egyszerre a nyakadba venni az egész várakozási időszak terhét, elégedj meg annyival, amennyit az Úr naponként rád terhel!
Tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata! (Kol. 4:12)
A következő igevers ugyan a rokonaink, ismerőseink megtérése felöli reménységre vonatkozik, de azt hiszem az Isten egyéb ígéreteinek beteljesülésére váró ember számára is bíztatást jelenthet: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek azt késedelemnek tartják, hosszan tűr érettünk nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2 Pét. 3:9).
Végül egy kis kiegészítés azok számára, akik a párjukat várják (főleg lányoknak)
Jó várni arra, hogy Isten mutassa meg, hogy ki lesz a párom és hogy Ő adja meg nekem. De előfordulhat az is, hogy valakinek az Úr nem ad házastársat. Vannak ilyen esetek is. Ezt a kérdést mindenkinek személyesen kell megharcolnia az Úr előtt. Akik most éppen várnak és nem tudják, hogy lesz-e párjuk vagy nem, azoknak különösképpen meg kell harcolniuk azt, hogy mi van akkor, hogyan viszonyulnak Istenhez, ha Ő nem szánt nekik társat, ha Ő az egyedüllét „ajándékát” adja nekik.
Mindannyian boldogságra vágyunk és ennek a szónak a hallatán szinte mindig a házasság, szerelem, párkapcsolat jut eszünkbe. De tudnunk kell, hogy Isten nem csak kizárólag ezek által tud engem igazán boldoggá tenni, betölteni az Ő örömével, hanem pl. a Neki való szolgálat által is.
A legfontosabb dolog, amit tisztázni kell magamban, hogy mitől vagyok most boldog? Mibe vagy inkább kibe gyökerezik a boldogságom? Boldog vagyok-e egyáltalán? (őszintén kell tudnunk válaszolni ezekre a kérdésekre!)
Sokféleképpen lehet reagálni az egyedüllétre, az egyedül maradás állapotára:
Vannak, akik ebbe belekeserednek, lelkileg teljesen megbénulnak, Isten országa számára használhatatlanokká válnak.
Vannak akik nem harcolják meg ezt az Úr előtt, és hozzámennek egy hitetlen vagy nem hozzájuk illő férfihez. Szereznek maguknak egy általuk kiválasztott társat. Ennek talán még elhordozhatatlanabb következményei lesznek, mint a (Jézus nélkül megélt) egyedüllétnek. Pál szavait idézem: „Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” (Gal. 3:3)
DE(!) vannak, akik az Úr elé letéve ezt a kérdést, teljesen el tudják engedni azt. Engedik, hogy az Úr töltse be őket egészen Önmagával és egy testre szabott szolgálattal, és így aztán csodálatos munkákat tud az Úr elvégezni általuk. Az Úr kipótolja, vagy megszűnteti ezt a hiányérzetet. Boldoggá teszi, teljesen betölti őket a szolgálat! Egy-két példát hadd említsek. Sokan ismerik Liza nénit. Egy csodálatos missziói munkát végzett el általa az Úr, aminek mindmáig országszerte élvezhetik a gyümölcseit a biatorbágyi Isten Háza Szolgáló Közösségbe ellátogatók. Egy másik példa Rejtő Mária, aki miután megtért, szakított az udvarlójával és teljesen az Úrnak szentelte az életét. Az evangelizációs szolgálatok töltötték be őt is egészen. Molnár Mária pedig az emberevő pápuák között hirdette az evangéliumot egyedül, Jézus Krisztussal. Mára már egy missziói alapítványt is elneveztek róla, és még sorolhatnám a további példákat, akiket személyesen is ismerek. Aki hallotta, vagy olvasta valamelyikük bizonyságtételét, az maga is elmondhatja, hogy mindannyian valóban boldogok voltak.
Zárszóként hadd mondjam el nektek a fent említett kedves, idős asszony testvérem egy megszívlelendő tanácsát, akitől én is nagyon sokat tanulhattam, és akinek sok mindenért kimondhatatlanul hálás vagyok. Szeretném ezt most, így az alkalom végén a szívetekre helyezni.
„Ne azt vedd feleségül, akibe szerelmes leszel, hanem várd meg, míg abba leszel szerelmes, akit neked az Úr feleségül szánt!”
