Cseri Kálmán hasznos gondolata

Cseri Kálmán hasznos gondolata

"A jó házasság az alapja az egészséges nemzedék felnövekedésének, végső soron egy egész nemzet jövőjének. A házasságok állapotától függ sok tekintetben az emberek munkabírása,tűrőképessége, életszemlélete, hangulata, sőt ezek folyományaképpen egy országnak a gazdasági helyzete is. Csak az ilyesmire nem szoktak gondolni ebben a beszűkült, lapossá, primitívvé vált materiális gondolkozásban, ahol csak a pénzre gondol mindenki, mégpedig a pénz azonnali fialtatására, - de hogy mitől haladna előre egy nemzet igazán, arra már nagyon kevesen gondolnak."

"Egyetlen házasság sem marad jó magától. Ápolni kell. Meg kell tanulni a másikat őszintén tisztelni, őszintén érdeklődni iránta, megjegyezni, amit már elmondott, komolyan venni őt. Mintegy egymásban élni. Add meg a párodnak, amire szüksége van, és amit csak tőled kaphat meg. Akkor nem lesz a szívében keserűség, és nem másutt fogja keresni. A bajok esetén még inkább ki kell nyúlni egymás keze felé, és fogni kell egymás kezét, és együtt fogni a minket vezető Jézus Krisztus kezét. És akkor nincs az a krízis, amin Ő győzelmesen át ne tudna vinni. Ez a boldog házasság titka. Nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes emberek. Még hívő emberek sem képesek tökéletes egységre jutni egymással, zavartalan harmóniában élni.

Egyetlen tökéletes kapcsolat létezik csak, a Jézus Krisztussal való hitbeli kapcsolat, de ez is csak az Ő oldaláról, mert Ő tökéletesen ismer minket. Ebből a vele való kapcsolatból erősödhet a hívő ember, és ez pótolhatja a házasságnak a hiányait."

"Ápold a házasságodat, és ugyanakkor védd a másikét - legfőképpen önmagadtól."

Az igazi segítőtárs

Az igazi segítőtárs

1. Mózes 2,18

„És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

Bevezetés

A fenti Igének a prófétai vonatkozásáról most nem lesz szó, hanem a személyes üzenetéről, amely mindnyájunknak szól. A Mózes első könyvének második részében le van írva, hogyan teremtette Isten Évát, és hogyan szerezte a házasságot. Ilyenkor legelőször arra szoktunk gondolni: igen, hiszen nem jó az embernek egyedül. Jobb megnősülni, férjhez menni, jobb házasságban élni. Ennél azonban sokkal többről van szó ebben az Igében.

1.) Nem jó az embernek egyedül

Amikor Isten hat nap alatt helyre állította a földet - megfigyelhettük -, minden egyes napon azt mondta: jó, igen-igen jó. Amikor befejezte Isten az egészet a hatodik nap végén, úgy olvassuk: „És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap” (1 Mózes 1,31). Eddig még csak ez a szó hangzott el Isten szájából: jó.

Most első ízben mondta Isten, hogy nem jó. Valami nem jó. Nem jó az embernek egyedül lenni. Amikor Isten kimondta, hogy nem jó, akkor rögtön gondoskodott is arról, hogy az ember ne legyen egyedül: „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ez az első, amit meg kell jegyeznünk mindnyájunknak, akit nyomaszt a magány. Amikor érzi az ember, nem jó egyedül, ne kezdjünk el intézkedni. Isten mondhatja ki csak azt, hogy nem jó. Ha Ő ezt kimondja, akkor majd Ő intézkedik is. Ő szerez majd segítőtársat, hozzánk illőt. Eddig még mindenki ráfizetett arra, ha változtatni akart a magányán. Tenni akart valamit, és nem bízta Istenre, Aki látja, hogy mi a jó, és mi nem. Isten, ha akar, majd változtat!

2.) Egyedüllét, magány

Az egyedüllét nem csak annyi, hogy felnő a gyermek, ifjú lesz belőle, és azt mondja: nem jó egyedül. Keresek magamnak társat, és házasságban fogok élni.

(1) A házasság önmagában nem oldja meg lelkünk magányosságát

Hiába él az ember házasságban, egyszer valamilyen módon a házasságnak is vége szakad. Ott marad özvegyen valamelyik fél, és akkor újból egyedül van. Sőt élhet még a társa is, és házasságban lehetnek, mégis egyedül érzi magát. Gondolják át ezt a testvérek! A házasságban is lehet egyedül lenni! Talán éppen akkor, amikor nagy szükségben van, és kérdései vannak az embernek.

Legtöbbször nem is azért van egyedül az ember, mert a másik nem akar segíteni, nem akar megérteni, ellenséges a másikkal szemben. Természetesen ilyen is van, hogy valakit nem érdekel a társa, mert éli a maga önző életét. Nem is méltó az ilyen ember arra, hogy házastársnak, segítőtársnak nevezzék. Viszont lehet az, hogy valaki nagyon is akar, szeretne segíteni, de nem tud. Az ember így egyedül marad. Hiába élnek százak és ezrek körülöttünk, az ember nagyon is érzi, hogy egyedül van. Ez nem jó!

(2) Az egyedüllét érzése általános

Az egyedüllét olyan általános dolog, amit nemcsak a hívő ember, hanem minden ember ismer. Most, a huszadik század végén, nagyon elidegenedtek egymástól az emberek. Hiába élünk több milliárdan a földön, az ember mégis azzal küszködik, hogy egyedül van.

„Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – 

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén” - írta az egyik költőnk, Tóth Árpád.

Miért van ez? Isten azt mondta, hogy „nem jó az embernek egyedül”, mégis annyi ember van egyedül. Egy dolgot figyelembe kell venni. Bejött a bűn, és attól kezdve nagyon sok minden megváltozott, ahogy az egyedüllét kérdése is.

3.) Az egyedüllét áldásai

Bizonyos esetekben szükséges és jó az embernek egyedül, mert áldására lehet.

(1) Elősegítheti az igazi Segítőtárssal való találkozást

Jeremiás siralmai 3. részének 24-33. versében ez áll: „Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” „Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat.” Jó egyedül ülni és hallgatni? Ez új dolog. A bűneset miatt nagy változás történt. A bűneset előtt azt mondta Isten, hogy „nem jó az embernek egyedül”, és ez nem változott. Az Ige megáll. Most sem jó az embernek egyedül. Az embernek segítőtársra van szüksége. Azért, hogy erre az igazi Segítőtársra rátaláljon - mivel a bűn bejött -, először jó egyedül, porba tenni a száját, megalázkodni. Így találja meg azt, Akivel járva már nem lesz egyedül.

Az Ige mit mond az egyedüllétről? A Hóseás könyve 2. részének 13. verse Izráelnek szól, de nyilván mi is tanulhatunk belőle. „Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.” Talán itt kezdődik az egyedüllét. Az ember mélyen átérzi, hogy maga van, egyedül maradt. Ember nem tud rajta segíteni. Hiába is akarnak, nem tudnak. Pusztában találja magát, és ezt Isten készíti így.

Van, amikor a nem hívő embereket is kiviszi Isten a pusztába. Másért, mint a hívőt, de a célja mindkét esetben ez: „szívére beszélek”. Csak mást kell mondania a hitetlennek, és mást az övéinek. Azért van a nem hívő ember életében annyi nyomorúság, hogy megértse: egyedül maradt. Pusztába jutott, és jó lenne egy kicsit elcsendesednie. Meghallania, vajon hogyan és miként menjen tovább.

Annyiféle zaj veszi körül az embert. Az ember nem szeret pusztába kerülni, kell neki a zaj, a tömeg, a társaság. Hadd szóljon az a zene, olyan erősen, hogy szinte majdnem belesüketül, mert érzi, hogy az egyedüllétben, valaki szólna hozzá. Nem akar egyedül maradni. Egyszer aztán odáig jut, hogy azt mondja, most kikapcsolok. Nemcsak a rádiót, és a külső hangforrásokat, hanem valamit magamban is. Hadd legyek végre csendben! Akkor kezd Isten az ember szívéhez szólni!

Jó egyedül. Jó egyedül hallgatni. Akkor kezdi az ember megérteni, hogy nem jó egyedül. Nem elégítenek ki a barátok. Nem elégít ki a másik nem. Nem elégít ki a házasság, a házastárs. Nem elégít ki a pénz. Nem elégít ki a hírnév. Nem elégít ki semmi ezen a világon, egyedül vagyok, és nem jó egyedül. Akkor, ebben a pusztaságban, az egyedüllétben kezd Isten az ember szívére beszélni.

(2) Találkozás Istennel az egyedüllétben

Van egy történet az Ószövetségben. Mózes első könyve 32. részének 23. és 24. verseiben: Jákóbról van szó, amikor a családjával hazafelé vonul: „Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala. Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.” Amikor mindenét átvitte a vízen, úgy tűnt, teljesen egyedül maradt, majd észre vette, hogy még sincs egyedül. Van valaki, aki neki is a szívére akar beszélni, mégpedig egészen komolyan, hiszen tusakodott vele egy férfiú: „Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő mondá: Jákób. Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott” (32,25-29).

Az egyedüllétben, a pusztában, a magányában az ember Istennel találkozik. A szívére beszél. Van, amikor sokba kerül a „szívünkre beszélés” - mint Jákób esetében is -, amikor Isten tusakodik velünk, és mi Istennel. Mi is szoktunk tusakodni. Védjük a magunkét, a felfogásunkat, a terveinket. Mondjuk az érveinket Istennek. Ömlik belőlünk a hitetlenségből eredő ellenállás.

„Megilletté csípőjének forgócsontját”, és akkor Jákób nem tudott tovább harcolni. Sánta maradt egész életére. Így van, amikor az ember tusakodik a magányában Istennel. Az Úr tesz valamit, ami olyan nyomot hagy az emberen, hogy egész életében meglátszik rajta.

Azt olvastuk a végén, hogy új nevet adott Jákóbnak: „Isten harcosa”. Ez lett a neve. Ezen kívül, mikor kérdezősködött a vele küzdő neve után, nem mondta meg, de ott megáldotta Jákóbot. Jó egyedül! Amikor úgy néz ki, hogy egyedül maradt az ember, és már nincs körülötte más, se ember, se jószágok, semmi; hogy letett már mindent; hogy nem kell már kincs, anyagiak, egyebek, akkor ott van az Úr, és rájön, hogy nincs egyedül. S ha ott van az Úr, abból áldás fakad: „megáldotta őt az Úr ott.”

(3) Jézus Krisztus egyedülléte

Jézus Krisztus is nagyon gyakran volt egyedül. Bár azt olvassuk az Igében, az Úr Jézus többször is mondta: „…de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van (Ján 16,32). Mégis sokszor kivonult a pusztába, hogy egyedül lehessen az Atyával. Mindjárt, amikor bemerítkezett, viteték a Szellemtől a pusztába. Márk evangéliuma 1. részének 13. versében ez áll: „És ott volt a pusztában negyven napig kísértetvén a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.” Amikor az ember egyedül volt, Isten elvezette előtte az összes állatot, de hozzá illő segítőtársat nem talált. Krisztus is egyedül volt. Hiába voltak ott az állatok. Hiába szolgáltak az angyalok, és hiába volt ott az ördög. Egyedül harcolta meg a harcot. Meg kellett harcolnia, hogy nyilvánvaló legyen, nincs más, akiben igazán bízik, akire számíthat, egyedül csak az Atya.

Nem jó az embernek egyedül, de amikor külsőleg egyedül marad, akkor tűnik fel igazán az embernek, hogy van Segítőtársa. Az, aki segít, aki igazán társ minden nyomorúságban és bajban, aki mindig tud segíteni: Isten. Azért visz Isten bennünket a pusztába, a csalódásba, és azért hagyja, hogy meggyengüljünk, mert így tanuljuk meg, hogy nincs más, aki igazán segítőnk lenne, csak Ő. Más nincs, egyedül csak Isten.

A Jeremiás prófétánál olvassuk: „Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik…” (Jer 17,5), ha valaki bízik a másikban, és gondolja: ha vele leszek, nem leszek egyedül, ha annyira bízik ebben, hogy Isten helyére teszi az életében, és Isten már háttérbe szorul, akkor átkozott lesz. Az ember egyedül Istenben bízhat, másban mindig csalódni fog. Meg kell tapasztalnia, hiába van mellette a másik, mégis egyedül van.

(4) Pál apostol magányossága

Pál apostol életében is azt látjuk, hogy élete végén egyedül maradt. Ezt azért mondom el, mert a hívő embernek is meg kell ezt tanulnia. Pál apostolnak utolsó levele a Timótheushoz írott második levél. Az utolsó rész 16. és 17. versében írja: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.”

4.) Az igazi segítőtárs Jézus Krisztus!

Már tudjuk azt, hogy miért mondta Isten, „nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat hozzá illőt.” Feladatot is bízott az emberre, hogy művelje és őrizze a kertet. Azt mondta Isten, hogy nem jó egyedül. Egyedül ezt nem tudja megtenni az ember. Ezt a munkát egyedül nem végezheti el, segítőtárs kell neki. Nem azért adta Évát mellé, hogy érzelmi alapon ne legyen egyedül, ne nyomassza az egyedüllét. Segítőtársra volt szüksége.

Pál itt arról beszél, hogy Isten rábízott egy munkát: hogy teljesen elvégezze az igehirdetést a pogányoknak. Amikor ezt a munkát végezte, voltak segítőtársai az emberek közül. Nagyon sokszor felvidították Pál szívét. Végül mégis egyedül kellett maradnia, hogy megtapasztalja, és bizonyságul legyen nekünk is: mindenki elhagyta, de az Úr mellette állt, és megerősítette, hogy bevégezze a rábízott munkát.

A nem hívő - de a hívő is! -, tanulja meg, hogy az igazi segítőtárs Jézus Krisztus! Nemember: nem a másik, nem apám, nem a szülő, nem a gyermekem, akire számítok, hogy öreg napjaimban segít; nem a férjem vagy a feleségem, akire számítok. Nem az emberek.Az igazi segítő Jézus Krisztus!

Sokszor Isten ezért vesz el minden támaszt, ezért visz ki a pusztába, hogy tanuljuk meg: Ő az igazi segítőnk! „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”

(1) A Zsoltárok könyvének bizonyságtételei

Nézzük meg milyen segítőtárs Jézus Krisztus! 

108. zsoltár 13. verse: „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!” Nem mindenkit az egyedüllét nyom. Van, akinek más harcai vannak. Van, aki épp az ellenkezője, amolyan „zajos” fajta ember, mindenben benne van, de sokszor a vesztére: „adj szabadulást nékünk!” Van, aki a bűnnel harcol: nem azt teszi, ami jó, amit szeretne, hanem azt teszi, amit gyűlöl. Nem tudja, hogyan lehetne szabadulni, győzni ebben a harcban. Hiábavaló az emberi segítség. Kért már annyi tanácsot. Tanács van, de nem tudnak segíteni: „adj szabadulást nékünk az ellenségtől!”

116. zsoltár 1. és 2. verse: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.” Testvérek, ki tudja azt elmondani közülünk: van tapasztalatom, meghallgatja az Úr esedezéseim szavát, és nemcsak a Bibliában olvastam. Nemcsak mások mondták. Van tapasztalatom arról, hogy esedeztem és meghallgatott az Úr. Szeretem az Urat, és meghallgatott, mert fülét felém fordította, és ezért ezután is segítségül hívom Őt! A 3. és 4. vers: „Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és inségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!”, és megszabadította az Úr.

A 16. és a 17. versekben így olvassuk: „Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.” A Római levél 10. részének13. versében ez áll: „…a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” Ugyanaz a szó van itt, amit üdvösséggel is szoktak fordítani. Aki segítségül hívja az Urat, üdvözül, azaz megtartatik.

118. zsoltár 5-9. versek: „Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.”

50. zsoltár 15. verse: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.”

91. zsoltár 14. verse: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Itt a Segítőtárs, Akit mindig segítségül lehet hívni! Tudom, hogy vannak emberek is, akik segítenek. Embereket is adhat egy időre segítségül nekünk az Úr. Mégis, az emberek sokszor nem tudnak segíteni. Gyakran nincsenek ott, amikor segíteni kellene. Hiába hívjuk, nem hallják. Az Úr mindig ott van! Mindig tud segíteni!

Nagyon érdekes, mennyi ígérete van az Úrnak, és ezeket mind megcselekszi, mert megígérte. Ebből a mi részünk csak annyi, ahogyan a 91. zsoltár 14. versében olvassuk: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám…” Ragaszkodunk Istenhez, és ezért. Ilyen ígéreteink vannak: „Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.”

Vegyük figyelembe, ezek nem olyan oroszlánok és sárkányok, amelyeket ketrecben tartanak, vagy amelyek a pusztában ordítanak. Ezek nem állatok. Ezek a kígyók és sárkányok a szellemi hatalmakat jelképezik. Ilyen esetekben, amikor ott jár az ember a sötétség hatalmai között, a démonok között, a Sátán ereje alatt, azt mondja az Úr, hogy kézen hordozlak, nem ér veszedelem egy dolog miatt: mert ragaszkodunk hozzá, és segítségül hívjuk Őt. Ilyen segítőtárs az Úr, „hozzánk illő”!

63. zsoltár 1-9. versek: „Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Érdekes, hogy ezt a zsoltárt Dávid a pusztában írta. Őt is kivitte oda az Úr: „Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat, és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. […] Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” Ilyen az a Segítőtárs, akit Isten nekünk adott. „…szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” Ilyen az Úr segítsége!

(2) A Szent Lélek is segítségünkre van

A Rómaiakhoz írott levél 8. részének 26. versében is segítségről van szó. Ezt a hívő emberek értik meg: „Hasonlatosképen pedig a Lélek [Szellem] is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Eddig sok Igét olvastunk arról, hogy amikor szükségben vagyunk, segítségül hívhatjuk az Urat. Itt azt mondja az Ige, hogy mikor nem tudjuk, mit kérjünk, mit mondjunk, a Szent Szellem akkor is segítségünkre van. Amikor segítségül hívjuk az Urat, akkor segítségére van a mi erőtlenségünknek: „… maga a Lélek [Szellem] esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Láttuk az Igében, hogy Istennek a szava az volt: „…Nem jó az embernek egyedül lenni”. Azután bejött a bűn, és elszigetelődtek egymástól az emberek. Egyedül maradtak, mert a bűn falat rak nemcsak Isten és az ember közé, hanem ember és ember közé is. Eltávolítja őket egymástól. Isten ezt a rosszat jóra fordította. Ő maga vezeti úgy az ember életét, hogy kicsalogatja a pusztába, mert a szívére akar beszélni. Meg akarja értetni vele, hogy más Segítőtársat akar adni. Krisztust akarja adni, akit mindig segítségül lehet hívni!

(3) Krisztusban leszünk egymásnak is segítőtársai

Amikor az ember megtalálja Krisztusban a segítséget, a Segítőtársat, nem lesz tovább egyedül. Nemcsak azért, mert megtalálta Krisztust. Krisztusban ledőlt az a fal is, ami a bűn miatt emelkedett ember és ember között. Ha mindkettőnek Krisztus a segítőtársa, akkor a két ember is közel kerül egymáshoz.

Nem volt nagyobb ellentét emberek között, mint zsidók és a pogányok között. Azt olvassuk az Úr Jézusról: „… eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat” (Ef 2,14). Ad olyan segítséget emberekben is, ami nem emberi segítség, hanem emberek által adott isteni segítség. A testvéri segítség nem emberi segítség. Mindig, amikor összetévesztjük, és nem az Urat látjuk azokban a testvérekben, akik által megsegít, azonnal kijózanít! Azonnal megmutatja: te most emberben bíztál, és ez így nem jó!

Akkor visszavezet, kicsalogat a pusztába, és a szívünkre beszél. Újból elmondja nekünk: csak Rám van szükséged. A másik emberben is csak Rá van szükségünk, vagyis az Úr a segítőtárs. Éppen ezért, ezt szeretném ide helyezni a szívünkre: Amikor ezt az Igét olvassuk, lehet, hogy valakinek úgy készíti el az életét az Úr, hogy ad neki házastársat is segítőtársul. Amiről történetileg szól ez az Ige: lesz felesége, lesz férje. Nem ez a lényeg, és nem ez a legfontosabb. Ehhez külön kegyelmi ajándék kell, kinek így adta az Úr, kinek úgy (1Kor 7,7). Akár házasságban él az ember, akár házasság nélkül, akár házasság előtt, akár özvegységben, akárhogyan is él: az ember az igazi segítőtársa csak Krisztus. Vele nem vagyunk egyedül!

Befejezés

„És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk. Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz [vallástételünkhöz]. Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindúlni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,13-16).

Ámen.

Debrecen, 1994. március 2.

Dr. Joó Sándor: A Házasság titka

Dr. Joó Sándor: A Házasság titka

".... Mindez a nyomorúság pedig abból ered, hogy a házasság létrejövetelében hiányzik a hit: hit abban, amit Isten mond erre vonatkozóan, hitben való megragadása annak, hogy ma is érvényes és egyetlen biztos alap: a hit. És monda Isten: "Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt." (1. Mózes 2: 18. vers). 

Higgyük el, amit Isten itt mond, tehát hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Mégpedig nemcsak azért nem jó, mert egyedül unalmasabb, fárasztóbb, nehezebb az élet, hanem azért, mert az egyedül élőember nagyon magának élővé, önzővé, befelé fordulóvá, önmagába poshadttá válik, minden vágya, törekvése, célja, tette visszakanyarodik önmagába. Ez a nem jó! Az ember számára az az Isten szerint való jó, ha megtanul nem önmagáért élni, hanem a másik emberért. A házasság az az alapvető emberi létforma, ami kivezet az önzésből, az elszigeteltségből - a közösségbe. A házasság célja nem a gyermek, az már gyümölcse, ajándéka, - hanem a házasság célja két embernek egymással való életközössége, ennek a közösségnek mind mélyebb átélése. Csak a teljes és valóságos életközösség igazolja a testi közösséget is. Csak az olyan életközösség, amelyik a másikat teljesen akceptálja, és nemcsak boldogító eszközként tekinti, tehet tartósan boldoggá.

Azután azt is higgyük el, amit így mond Isten: Szerzek neki segítőtársat. Tehát miként Ádám Isten kezéből kapta Évát, úgy a mindenkori Ádám is Isten kezéből kapja hozzáillő segítőtársként, élettársként a mindenkori Évát. Higgyük el, hogy nem véletlenül az a házastársunk, aki, hanem Isten szerzette a számunkra, éppen őt! Az a hit, hogy Isten akaratából vagyunk egymáséi, ez a hit a legbiztosabb alapja a házasságnak. Minden házasság akkor van igazán megkötve, ha a házasfelek hitben felismerik: Isten rendelt egymásnak bennünket, és ezt elvállaljuk. Ezért folytatódik így az Ige: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." #1Móz2.24.. Vagyis Ádám ráébred arra, hogy Isten adott neki valakit, és ennek okáért ragaszkodik hozzá. És ez ma is így van: senki sem tud igazán ragaszkodni az élettársához hűségesen egy életen át, csak az, aki hitben fölismerte és elvállalta, hogy Istentől kapták egymást. Van sok más ok is, amiért férj és feleség ragaszkodnak egymáshoz, de az egy se tartós. Láttam már olyat, hogy a fényes katonatiszti ruha okáért ragaszkodott az asszony a férjéhez, de amint a megváltozott viszonyok letétették a férfival azt a szép ruhát, az asszony ragaszkodása is megszűnt azonnal. És ugyanígy van ez, akkor is, ha a pénznek okáért, vagy a jó, előkelő állásnak okáért, vagy a szép szemek okáért, vagy a szerelem okáért ragaszkodik egyik a másikhoz, ó nagyon bizonytalan okok ezek! Mert mi lesz abból a ragaszkodásból, ha a szép szemek fényét megtöri a kor, a hozományt elviszi a gazdasági csőd, a jó állásból kiborít egy racionalizálás, a gyermekeket elveszi az Isten, - s ott marad a házastárs szegényen, megöregedve, vagy betegen, - csak ő maga, egyedül, ékességeitől megfosztva?...."

Nem elég az esküvőt megtartani ...

Rossz házasság?

Talán a második legfontosabb döntés egy ember életében, amikor elköteleződik választottja mellett és házasságot köt vele. A válási statisztikákból kiindulva azonban sokan vélhetően nem számolnak vele, hogy nem elég az esküvőt megtartani, a kapcsolatot ápolni és őrizni kell. „Nem az a rossz házasság, ahol nincs konfliktus, hanem az, ahol nem küzdenek a kapcsolatokért és egymásért" - áll az újonnan megjelent Küzdeni a kapcsolatokért című interjúkötet egyik fejezetében. A megállapítás Pálhegyi Ferenc pszichológus-családterapeutától származik, aki a könyvbemutatón arról beszélt, ahogy egyre komolyabbá vált elköteleződése Jézus Krisztus mellett, úgy vált egyre elkötelezettebbé felesége iránt is. Feri bácsi erről korábban is mesélt. A könyv szerzője, Sz. Kiss Mária egy a Family magazinba szánt interjú miatt járt nála és feleségénél, Lívia néninél. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy a szerkesztő úgy látta, kár lenne abbahagyni. Így született meg az az interjúkötet, amely Feri bácsi életéről szól, és amelyben beszél többek között házasságáról és a családgondozásban szerzett tapasztalatairól is.

Vállald magad!

Pálhegyi Ferenc azt mondta, a könyv őszintesége magától értetődő számára.

- Talán a legfontosabb üzenete ennek a könyvnek az, hogy „vállald magad". Tehát, ne álarccal jelenj meg az emberek előtt, hanem legyél az, aki valójában vagy! Csak ennek van értelme - fogalmazott, majd felidézte, hogy a házaspárokkal folytatott beszélgetésekben először mindig ő és hitvese, Lívia néni mutatkoznak be. Ilyenkor mindig elmondják, hogy az ő házasságuk is volt válságban, és ma is küzdenek. A párok ekkor nyílnak meg, és mondják el saját gondjaikat.

Egymásért, nem egymás ellen

Bár az életük került terítékre a beszélgetésekben, Lívia néni ezt mindig helyeselte, szerinte ugyanis nem érdemes palástolni a tényeket.

- Egy idő után kezdtünk kilábalni az egymás ellen küzdésből. Utána is küzdöttünk, csak már egymásért. Azt tapasztaltuk, hogy amikor elmondjuk őszintén, hogy minket miből szabadított meg az Úr, mások ráismernek a saját problémájukra, és már tudják, hol a megoldás. Ez nagyon jó érzés, sokkal jobb, mintha azt akarnám bizonygatni, hogy nálunk ugyan semmi probléma nem volt, mert az úgy nem lenne igaz.

Forrás

Parókia Portál

Luther Márton: A házasság

Luther Márton
A házasság 

A nimbscheni zárdából 1523-ban eltávozott apácák közül kilencet wittenbergi polgári családok fogadtak magukhoz. Ezzel a csoporttal hagyta el a szerzetesi cellát egy elszegényedett nemesi család gyermeke, Bóra Katalin. Luther mindenkor örömmel üdvözölte papi barátainak házasságkötését, de azok kifejezett óhaját, hogy ő is házasodjék meg, még 1524-ben is visszautasította. Annál inkább, meglepte a világot az a hír, hogy dr. Luther Márton 1525. június 13-án házasságot kötött Bóra Katalinnal Miért? Erre felel ő a következőkben.

*   *   *

1525-ben, tehát közel nyolc évvel a reformáció megindítása után házasodtam meg. Gúnyolóim száját betömtem Bóra Katalinnal. Házasságommal annyira lenézetté és megvetendővé tettem magam, hogy azt remélem, az angyalok nevetni, az összes ördögök pedig sírni fognak. E cselekedetemmel meg akartam erősíteni, amit tanítottam... Isten így akarta és így tett. Mert én sem szerelmes, sem heves nem vagyok, hanem szeretem a feleségemet. Ha nekem valaki a wormsi birodalmi gyűlésen azt mondta volna, hogy hét év múlva házasember leszek, feleségem és gyermekeim lesznek, kinevettem volna. Ugyanis nem gondoltam arra, hogy ilyen messzire fogok nyúlni. Eredetileg csak a búcsúk ellen akartam küzdeni.

Ha 1524-ben házasodtam volna meg, von Schönfeld Évát vettem volna feleségül, aki most dr. Basilius porosz orvosnak a felesége. Katámat akkor nem szerettem. Gyanakodtam rá, hogy büszke és gőgös. De Isten azt akarta, hogy megkönyörüljek az elhagyatott sorsán. Hála Istennek, jól sikerült a házasságom, mert istenfélő, hűséges feleségem van, akire az ember nyugodtan bízhatja a szívét, (Példab. 31, 11.) amint Salamon mondja. Ő nem tesz nekem rosszat.

A házasság nem csupán természetes dolog, hanem Isten legédesebb és legkedvesebb adománya. Ez minden papnőtlenség felett áll s a legtisztább élet, - ha jól sikerül. Ha viszont rosszul válik be, valóságos pokol. Mert a nők általában mind értik azt a művészetet, hogy sírással, hazudozással és félrevezetéssel megfogják a férfit; szépen el tudják a fejét csavarni és a legszebb szavakat mondják. Mindazonáltal, ha a házasságban megvan ez a három dolog: a hűség, a gyermekáldás, ha az ember a házasságot szent dolognak és Istentől rendelt életformának tartja, akkor a legboldogabb élet.

Óh, mennyire vágyott szívem az enyéim után, mikor Schmalkaldénben súlyos betegen feküdtem! Azt hittem, hogy nem fogom itt a földön többé látni a feleségemet és kis gyermekeimet. Mennyire fájt ez az elválás! Azt hiszem, hogy ez a természetes vonzódás és szeretet, amelyet a férj felesége iránt s a szülők gyermekeik iránt éreznek, a haldokló emberben a legerősebb. Mivel azonban Isten kegyelméből újra egészséges lettem, feleségemet és kisgyermekeimet annál jobban szeretem. Senki sem lelki ember annyira, hogy az ilyen veleszületett vonzódást és szeretetet ne érezné. Mert hatalmas dolog a házassági szövetség s a férfi és nő életközössége. Mielőtt megnősültem, teljes határozottsággal feltettem magamban, hogy a házaséletet tiszteletben tartom. Ha váratlanul meg kellett volna halnom, vagy ha most a halálos ágyon feküdnék, akkor is házasságot kötnék egy vallásos leánnyal.

Micsoda dolog az, hogy megtiltják és kárhoztatják a házasságot, holott ez természetes jogon alapul? Olyan, mintha az evést, ivást, alvást stb. megtiltanák. Ezt ne tegyük. Mert amit Isten teremtett és elrendelt, az nincs a mi önkényünkre bízva, hogy elfogadjuk-e vagy megtiltsuk. Mi emberek Istent nem leckéztethetjük, hanem szégyent vallunk, amint eddig is tapasztaltuk.

De nősülésemnek volt más oka is, az, hogy az ördöggel dacolhassak a pápaságban lévő feslettség megszégyenítésére. Ha nőtlen volnék is, megnősülnék még az én koromban is, még ha azt tudnám is, hogy nem lesznek gyermekeim - kizárólag azért, hogy a házaséletet megtiszteljem és hogy megvessem és megszégyenítsem a pápaságban lévő erkölcstelenséget.

Eljegyzés után az esküvőt sokáig húzni-halasztani igen veszedelmes, mert a sátán szeret akadályt gördíteni és zűrzavart támasztani a gonosz nyelvek, a rágalmazók és a mindkét részről való barátok által. Amint ez előttem is megtörtént Melanchthon Fülöp esküvőjekor. Azért nem szabad a dolgot halogatni, hanem segítsük őket mielőbb össze. En is, ha nem tartottam volna meg esküvőmet rövid időn belül, csendben és kevés ember előzetes tudtával, mindenki akadályozott volna. Hiszen minden jó barátom ezt kiáltotta: "Ne ezt, hanem egy másikat!"

Nagyon elfoglalt ember vagyok. Sokféle kötelességem van, melyek mindegyike egész embert kíván. Hetenként négyszer kell nyilvánosan prédikálnom, kétszer előadást tartanom az egyetemen, ügyeket kell meghallgatnom^[13] és leveleket, nemkülönben könyveket írnom.

Aki nem tud írni, azt hiszi, hogy az nem munka. Három ujj ír s mégis az egész test dolgozik.

Katámat szeretem és tudom, hogy én őt jobban szerétem, mint magamat. Ugyanis inkább én halnék meg, minthogy ő a kisgyermekekkel meghaljon.

Isten jól gondoskodott rólam, hogy ilyen asszonyt adott, aki a gazdaságának gondját viseli, úgyhogy nem kell még ennek terhét is magamra vennem.

Istennek igen nagy kegyelme, ha a házasságban állandóan virul a szeretet. Az első szerelem ittas, mámoros, amellyel mintegy elvakultan indulunk s ha a mámort kialudtuk, az istenfélő emberben megvan az igazi házastársi szeretet. Az istentelenek viszont megbánják tettüket.

Katámat nem adnám oda sem Franciaországért, sem Velencéért. Először azért, mert Isten adta őt nekem, engem pedig neki, másodszor azért, mert gyakran tapasztalom, hogy más asszonyoknak több a fogyatékosságuk, mint az én Katámnak. Jóllehet neki is van néhány hibája, azonban még több nagy erénye van. Harmadszor pedig - s ez elég nagy ok lenne arra, hogy őt szeressem és becsüljem - azért, mert vallásos és becsületes, amint az egy istenfélő, erkölcsös asszonyhoz illik.

Házasságom előtt egy egész éven át nem vetettem meg ágyamat. Fáradt voltam, mert egész napon át agyondolgoztam magam. Este úgy zuhantam bele az ágyba, szinte öntudatlanul. Mikor aztán Katámat feleségül akartam venni, teljes komolysággal könyörögtem Istenhez. Később ez volt imádságom: "Édes mennyei Atyám, mivel Te nekem neved szolgálatának a tisztségét adtad és azt akarod, hogy engem atyának nevezzenek és tiszteljenek, adj nekem kegyelmet, áldj meg engem, hogy az én kedves feleségemet, gyermekeimet, házam népét istenesen és keresztényiesen kormányozzam, tápláljam. Adj nekem bölcsességet és erőt, hogy őket jól irányítsam és neveljem. Adj nekik is jó szívet és akaratot, hogy tanításodat kövessék és engedelmesek legyenek. Ámen".

Istennek igen nagy kegyelme, ha vallásos, barátságos, istenfélő és házias élettársad van, kivel békességben élsz, akire rábízhatod minden vagyonodat és mindenedet, amid csak van, mind testedet, mind életedet. Katám, neked istenfélő férjed van, aki szeret téged. Adj hálát Istennek. 

Forrás 
http://mek.oszk.hu/02500/02567/html/#22

A házasélet három hazugsága

 

A házasélet három hazugsága 

„(A szeretet) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” 

( 1.Kor.13,7-8a )  

Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.

Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.

Kiabáltunk egymással. De volt szómegvonás is. Ajtócsapkodás. Keserűség. Töprengés a feladásról. Az a nyomasztó érzés, hogy soha, de soha nem lesz változás jó irányba. Na, ekkor kezdtem meghallani a hazugságokat:

· Tévedés volt hozzámennem.

· Éreztetnie kéne velem, hogy szeret.

· Van valaki, aki jobban megfelel.

Elhittem a hazugságokat. Lassan körülszőtték a szívemet, és teljesen összezavartak. Csak azt láttam már, ami rossz a férjemben. Nem láttam benne a jót. És nem láttam magamban a rosszat.

És nem röstelltem megosztani mindezt a barátnőimmel.

Többen egyetértően bólogattak, s ezzel igazolva éreztem magam. De egy valaki nem bólogatott. Ő ezt mondta: „Értem, hogy gondolkodsz. De mit szól a Biblia?”

Huhhh. A Biblia? Nem gondoltam, hogy jámbor javaslata segíthetne. Ám a következő napokban újra meg újra hallottam magamban az indítványát, hogy üssem fel a Bibliát.

Vonakodva és szkeptikusan megtettem egyik délután. A barátnőm több helyet is javasolt, köztük az 1Kor 13-at. Ahogy elolvastam a listát arról, milyen kéne, hogy legyen a szeretet, nagyon elcsüggedtem. Az én szeretetem nem volt jóságos, nem volt türelmes, nem volt állhatatos. A szeretet, amit a férjem iránt éreztem, súlyosan sérült volt.

Becsuktam a Bibliát. Mást nem tett, csak még rosszabbul éreztem magam. Ennyit erről.

Aztán pár nappal később hallottam egy interjút egy keresztény rádióadón. Egy pár beszélt ugyanezekről az igeversekről. Gyorsan tovább akartam kapcsolni egy szájbiggyesztéssel – ugyan mit tudják ők, milyen nehéz tud lenni -, amikor egyikük mondott valamit, ami megállított: „A szeretet nem érzés, hanem elhatározás.”

Hoppá.

Amint odajutottam, felnyitottam újra az 1 Korintus 13-at. Most nem úgy olvastam a listát, hogy mi az, amit éreznem kellene, hanem úgy, hogy mit kell elhatároznom, milyenné kell tennem a szeretetemet. A szeretetem legyen jóságos. A szeretetem legyen türelmes. A szeretetem legyen állhatatos. Nem azért, mert úgy érzem, hanem azért, mert úgy akarom.

Közben Isten a férjem lelkén is munkálkodott. Együtt határoztuk el, hogy igazodunk az 1 Korintus13-hoz, szeretetdöntéseket hozunk ebbe az irányba. Lassacskán a közénk épült kőfal kezdett lebomlani.

Nem volt könnyű. Nem történt meg egyik napról a másikra. De lassan az egymáshoz való hozzáállásunk, az egymás felé irányuló cselekedeteink átalakultak. Már nem hittem a házasélet hazugságainak, 3 igazsággal cseréltem fel őket:

· A jó házasság nem arról szól, hogy jó társad van, hanem inkább arról, hogy jó társ vagy.

· A szeretet elhatározás.

· A szomszéd füve nem zöldebb. A fű ott zöldebb, ahol öntözik és gondozzák.

Bizonyára te is hallottad már a házasélet hazugságait. Fáj a szívem érted, ha nehéz házasságban élsz. Hidd el, tudom, hogy a rosszul működő kapcsolatok sokkal bonyolultabbak annál, semhogy egy ilyen elmélkedés megoldhatná őket. De talán volt valami, ami egyetlen kis csomót fel tud oldani, vagy egy villanásnyi reményt sugároz a mai napodba.

Uram, köszönöm az igazságokat, amikre tanítasz, akkor is, ha nehéz szívvel olvasom őket. Köszönöm Neked Szentlelkedet, Aki segít elfordulnom a hazugságoktól, hogy a Te Igazságodban járjak. Jézus nevében, Ámen.

Forrás

Csendes percek Istennel

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól?

Cseri Kálmán: A HÁRMAS FONÁL

 Préd 4,7-12

"Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?

Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar."

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól? 

A felkészüléshez tartozik az is, hogy ismernünk kell önmagunkat, és ismernünk kell a másikat is, akivel összekötjük az életünket. És ismernünk kell azt, aki a házasság intézményét kitalálta és elrendelte, az élő Istent. E nélkül az ismeret nélkül nem lehet felelősen kijelenteni azt: holtomig és holtáig szeretni fogom, és hűséges leszek hozzá. Mert enélkül hamar eljuthatnak oda, hogy ugyanolyan hányaveti módon, mint az elején említettem, kijelentik: már nem szeretjük egymást. Ilyenkor kedvem lenne azt mondani, csak a fájó szívet még kevésbé szeretném megbántani, hogy eddig se szerettétek. Az igazi szeretetről meg van írva: soha el nem fogy. Nem is tudjuk, mit jelentene igazán egymást szeretni úgy, ahogy azt Isten igéje elénk adja. - Majd erre még visszatérünk.

Isten kegyelmének a nagyságát mutatja azonban az, hogy menet közben, több évi házasság után is meg lehet tanulni egymást szeretni. El lehet kérni Istentől azt a szeretetet, ami válságba jutott házasságokat is képes meggyógyítani. Áldom az Istent azért, hogy többször hallottam már öt, tíz, tizenöt, húsz éve házasoktól azt, amikor erre az ismeretre eljutottak, hogy megismerték Istent, megismerték igazán önmagukat, és elkezdték "megtanulni" a társukat, hogy ki is ő valójában, azt mondták: tulajdonképpen most kezdődött el a házasságunk. Húsz évi házasság után most kezdjük sejteni, mit is jelent egymást úgy szeretni, ahogyan arról a Szentírás beszél. Meg lehet tanulni, kétségtelenül a tandíjat meg kell fizetni, de érdemes megfizetni még így elkésve is. Ilyen nagy az Isten kegyelme.

Ennyit erről, hogy fel kell készülni, ennél sokkal többet is lehetne még mondani.

A másik, amit nem szabad elfelejtenünk: nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes házasfelek. A házasságokat ilyen magunkfajta tökéletlen emberek kötik, és csak hibalehetőséggel teli módon lehet egy ilyen "közös vállalkozásnak" nekikezdeni. De ha ezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy folyamatosan ápoljuk, szakadatlanul karbantartsuk azt, amit úgy neveznek házasság, akkor mégiscsak el lehet oda jutni, hogy mindennek ellenére két ember egy életen át boldoggá tudja tenni egymást.

Ehhez azonban tudni kell azt, hogy ez feladat, mégpedig állandó feladat, mindkettőnk feladata, és aki vállalja ennek a feladatnak a folyamatos megoldását, az tapasztalni fogja Istennek a csodáit. Aki azonban valami olyanra vágyik, ami nincs, a tökéletes házasságra, az folyamatosan csalódni fog, és mindig meglesz az oka az elkeseredésre és az elégedetlenségre.

A harmadik, amit nem szabad elfelejteni: tartsuk szem előtt az emberi lélek összetevői közti hierarchiát, az alá-fölé rendeltséget. Bonyolult jószág a mi lelkünk. Sok minden van benne. Ennek a sok mindennek valahogy rendeződnie kell, mint ahogy a mágnes rendezi a vasreszeléket, ezeknek is a helyükre kell kerülniük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, a maga ideje, a maga fontossági helye, de ez változhat, és rendnek kell lennie. Olyan ez, mint egy piramis: mi van alul, aztán felül, aztán van csúcsa is.

Az emberi lélekben általában alul helyezkednek el az érzelmek. Az a legnagyobb kiterjedésű felület. De egy tudatosan élő ember életében az érzelmek felett uralkodnia kell az értelemnek. Nem engedem szabadjára az indulataimat, az érzéseimet. Bizonyos racionalitásnak érvényesülnie kell. És ha hívő emberről van szó, akkor az értelmünk felett is uralkodik az élő Isten, a vele való kapcsolatunk, a benne való hit. Tehát ha ezt a hármat ragadjuk ki, akkor az egészséges alá-fölé rendeltség ez: érzelem, felette az értelmem, felette az Istenbe vetett hitem, amelyik mindig figyel Istenre, és az utolsó szót az Isten igéjéhez igazodó hit mondja ki. Akármit szeretnék egyébként az ösztöneimmel, meg akármit súg az úgynevezett józan eszem, akkor is Isten igéje mondja ki az utolsó szót.

Amikor két ember megszereti egymást, hosszú ideig az érzelmek uralkodnak, és ez rendjén is van. Lobognak az érzelmek, ilyenkor szoktunk mondani ilyeneket: rózsaszínű ködben látja a világot, főleg a másikat - de fontos, hogy a józan értelmem (ha hívő vagyok, az Isten Lelkétől megvilágosított értelmem) kontrollálja az érzelmeknek ezt a zubogását. Vagyis az egész felett a hitem, vagyis Jézus Krisztus uralkodjék. Legyenek, akiket megkérdezek, és akiknek könnyebb ilyenkor józanul hozzászólni, és hallgassak rájuk. De nagy ajándék egy-egy életszakaszban, ha vannak az embernek ilyen ismerősei!

Aztán később a házasság során megváltoznak a hangsúlyok. Mindig megmarad, meg kell, hogy maradjon a szerelem. Idős emberek is tudnak szerelmesek lenni - szeretném elárulni. Hetven-nyolcvan éves idős házaspárokat ismerek, akik ugyanolyan gyengéd kedvességgel nyújtják ki a kezüket egymásnak, mikor csoszognak az utcán.

Nem úgy szerelmesek egymásba, mint huszonöt évesen, de megmarad, csak átalakul, mélyül, még tartalmasabb lesz a szerelem. De a házasság során egyre nagyobb hangsúlyt kap a józan belátás, a tárgyilagos mérlegelés. Ez nem azt jelenti, hogy kioltja vagy csökkenti a szeretetet és a szerelmet, hanem jobban a helyére kerül. Az arányok megváltoznak. Jó esetben az ember és a házasság előnyére. És ha hívő emberről van szó, nem győzöm eleget ismételni, mindezek felett ott van az Isten előtti alázat, az Isten igéjéhez igazodó, benne vetett bizalom és hit. És így szépen együtt működik az egész.

De nem szabad elfelejteni, hogy van ilyen hierarchia, és fontos, hogy mindegyik a helyén legyen. Miért? Mert a házasság kríziseiben, amit egyikünk sem kerül el, akkor lesz fontos az, hogy mind a három működik-e, és mind a három a maga helyén és a maga súlyának megfelelően határozza-e meg a cselekedeteinket, meg a lelkületünket is. Még a hangulatunkat is. ...

Forrás

Facebook

Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai

A jó házasság feladatai

A jó házasság feladatai

A pszichológiai kutatások azt mutatják, hogy a jó házasságban a pár tagjai képesek bizonyos életfeladatok elvégzésére. Először is önálló felnőttként tudnak működni és leválni arról a családról, amelyben nevelkedtek. Ez nem azt jelenti, hogy megszakítanak velük minden kapcsolatot - ez a felnőtt önállóság kezdete. Önálló döntéseket hoznak, nem (vagy minimálisan) terhelik rá a házasságra gyermekkori problémáikat, és nem hozzák házastársukat sem nehéz helyzetbe ennek kapcsán.

Ezzel összefüggésben képesek kötődni egymáshoz hosszú távon, párként közös identitást alakítanak ki, egymással osztják meg legbensőségesebb gondolataikat és leginkább egymáshoz tartoznak. Ezt a "burkot" egészséges mértékben megvédik a külvilággal és más személyekkel szemben is. Mindkettőjük számára kielégítő szexuális életet élnek, megismerik egymás igényeit és hosszú távon gondolkodva, elégedettek egymással. Ezt természetesen rövidebb időszakok (például gyermek születése) felboríthatják, azonban a pár mindkét tagjának fontos az egyensúly visszaállítása. Kapcsolatuk fontosabb számukra, mint a külső, átmeneti csábítások, melyeknek ellenállnak.

A gyermekes családokban képesek a szülők a gyermekkel járó lemondások és változások felvállalására és kezelésére. A sok szempontból nehezített élethelyzetben nagyobb örömöt jelent számukra az a szeretet és sokféle szülői öröm, amelyet a gyermektől kapnak, mint a problémák. Megtanulják, hogyan alakítsanak ki egy új életformát, amelyben továbbra is párként működhetnek együtt. A házasságot alapvetően biztos kikötőnek élik meg, amely a legnagyobb kihívások esetén is menedéket nyújt. Bíznak párjukban, neki mondják el problémáikat és párjuktól valós megértést és segítséget kapnak.

A kapcsolat hozzájárul a felek személyiségfejlődéséhez, és nem gátolja őket. Képesek úgy változni a kapcsolaton belül, hogy közben megőrzik mindazt, amit a másik szeret bennük. Alapvetően segítik és támogatják egymás terveit és fejlődési lehetőségeit, megértik egymás ilyen irányú igényeit és szükségleteit.

Végül képesek arra, hogy megőrizzék az egymás iránti szerelem érzését valamilyen formában akkor is, ha kapcsolatuk már hosszabb múltra tekint vissza. Szép emlékeket őriznek a megismerkedésről, és képesek párjukat olyannak látni, mint az első időkben.

Forrás

www.life.hu

...MERJ SZERETNI!...

MERJ SZERETNI.....

13.nap

A SZERETET BECSÜLETESEN KÜZD

"És ha egy ház önmagával meghasonlik, meg nem maradhat az a ház."
(Márk 3:35)

• A házasságban a nézeteltérések elkerülhetetlenek, ez tény. Attól kezdve, hogy együttélitek az életet, ráébredtek, mennyire önzőek is tudtok lenni mindketten. Társad pedig kezd lecsúszni arról a magas polcról, ahova helyezted őt.

• Az élet viharai megmutatják, milyen anyagból készültetek. Após-anyós viták, anyagi nehézségek, munkahelyi kihívások. Ezek a helyzetek előkészítik a terepet a konfliktushelyzetekhez. Vitatkoztok, megbántódtok. Minden házaspár keresztül megy ezen. De nem mindegyik éli túl.

• Házasságod számára a legmélyebb károkat a csatározások hevében fogod okozni. Ilyenkor a legnagyobb a büszkeséged, ilyenkor vagy a legönzőbb és a legítélkezőbb. Meg kell tanulnod kezelni ezeket a helyzeteket, mert ha sikerül; erősebben jöttök ki belőle mindketten, mint valaha.

• A szeretet közbelép, és megakadályozza a dolgokat. A szeretet eszedbe juttatja, hogy a házasság sokkal értékesebb annál, mint ami felől épp vitatkoztok. Na de hogyan?

• Meg kell tanulnod tisztán és becsületesen "harcolni". Kell, hogy legyenek egységes szabályok, melyeket bármilyen vita hevében sem léptek át. Vannak közös szabályok, és egyéni irányelvek.

KÖZÖS SZABÁLYOK:

• A válást még csak nem is említjük.
• Nem hozunk fel régi, a témához nem tartozó ügyeket.
• Nyilvánosan és a gyerek(ek) előtt nem veszekedünk.
• Élünk az "időkérés" lehetőségével, hogy ne fajuljon el a konfliktus.
• Sohasem emelünk kezet a másikra.
• Nem fekszünk le haraggal.
• A kudarc nem alternatíva, megoldjuk a problémát.

EGYÉNI SZABÁLYOK:

• Először meghallgatom a másikat, azután beszélek.
• Először a saját problémáimat rendezem le.
• Kedvesen és csendesen beszélek.

"Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését, a bántó beszéd pedig haragot támaszt."
(Példabeszédek 15:1)

• Becsületesen küzdeni tehát azt jelenti, hogy méltósággal juttatod véleményedet kifejezésre. A szeretet nem küzdelem, de mindig érdemes megküzdeni érte.

BESZÉLJETEK TÁRSADDAL A NÉZETELTÉRÉSI SZABÁLYOKRÓL!
HATÁROZD EL, HOGY RAGASZKODNI FOGSZ A MEGBESZÉLTEKHEZ!

"Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek." (Róma 12:16)

14.nap

A SZERETET GYÖNYÖRKÖDIK A TÁRSÁBAN

"Élvezd életedet a te feleségeddel, akit szeretsz, a te gyorsan elmúló életed minden napján."
(Prédikátor 9:11, angol fordítás)

• Ezen az úton a legfontosabb megtanulnod, hogy a szívedet nem követned kell, hanem vezetni. Ne az érzelmek vezessenek. Ültesd őket a hátsó ülésre, add tudtukra, hogy hova tartasz!

• A friss házas gyönyörködik és örömét leli a másik személyben. Van, ami ugyanolyan erős, mint a friss szerelem. Ez pedig a szeretet, mely eldönti, hogy szeretni fog mindig.

• Emlékezz arra, miért lettél szerelmes társadba! Keresd társaságát, örülj hitvesednek! Vagyis döntsd el, hogy szeretni fogod, és fogadd őt vissza a szívedbe!

• Ha hirtelen haragú, vagy önző vagy, az nem egy előre beprogramozott jellemvonás. Csupán arról van szó, hogy így döntöttél. De dönthetsz a jó mellett is. Te vezetted magad ide. Itt az ideje tehát kivezetned szíved innen, és élvezd újra társad társaságát!

"Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt.
Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.."
(Énekek Éneke 2:3)

• Túl érzelgős? Azoknak biztosan nem, akik arra vezetik szívüket, hogy gyönyörködjön kedvesükben.

• Emlékezz, miért szerettél bele a másikba! Itt az ideje újra nevetni, újra udvarolni, újra álmodozni. Mindezt gyönyörűséggel! Fedezd fel, mit szeretsz ebben az illetőben, akinek örökre odaígérted magad!

HAGYJ KI VALAMIT A NAPI RUTINBÓL, HOGY MINŐSÉGI IDŐT TÖLTS EL KEDVESEDDEL! OLYANHOZ FOGJATOK, AMIT MINDKETTEN SZÍVESEN CSINÁLTOK!

"Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid hadd gyönyörködjenek az én utaimban." (Példabeszédek 23:26, angol fordítás)

15.nap

A SZERETET TISZTELETET GYAKOROL

"A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében."
(1Péter 3:7)

• Valakit tisztelni azt jelenti, hogy megbecsülöd. Udvariasan és kultúráltan viszonyulsz hozzá, és szavai fontosak számodra. Méltányold a társad mondanivalóját!

• Egy még különlegesebb szó jobban leírja azt, amikor házastársunkat nagyra tartjuk: számunkra "szent" Ő. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes. Azt jelenti, hogy különleges helyet foglal el a szívedben.

• Amikor házasságot köt két ember, a "házasság szentsége" révén szentté kell, hogy váljon a másik számára. Ennek a kapcsolatnak nincs párja. Csak vele lépsz intim kapcsolatba, csak vele élsz egy otthonban, és csak vele vállalsz gyermeket..

• És a te házasságod hogyan áll ezzel a kérdéssel? Vajon társad azt mondaná, hogy tiszteled és megbecsülöd őt? Úgy tekintesz rá, mint aki felbecsülhetetlen értékű számodra?

• Lehet, hogy nem érzed így, és talán okod is van rá. Úgy érzed te csak tiszteletlenséget kapsz tőle. A szeretet azonban akkor is tisztelettel bánik a másikkal, amikor visszautasítják.

"A házasságot mindenkinek tisztelni, a hitvesi ágyat pedig tisztán megőrizni kell."
(Zsidókhoz írt levél 13:4, angol fordítás)

• Amikor a tisztelet kimutatására tett próbálkozásaid viszonzatlanok maradnak, te akkor is ugyanúgy tiszteletet kell, hogy gyakorolj! El kell döntened, hogy minden körülmény között szeretetet és tiszteletet mutatsz a másik iránt. És ez az, ahogyan a szívedet rávezeted az őszinte szeretet ösvényére.

KERESD MEG A MÓDJÁT, HOGY RUTINOK HELYETT VALÓBAN KIMUTASD TISZTELETEDET TÉRSAD FELÉ. ÉREZZE, HOGY NAGY ÉRTÉK SZÁMODRA!

"Tisztelni fogom őket, így nem lesznek jelentéktelenek." (Jeremiás 30:19, angol fordítás)

16.nap

A SZERETET KÖZBENJÁR

"Szeretett barátom, imádkozom, hogy mindenben jól legyen dolgod,
és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek."
(3János 2, angold fordítás)

• A legtöbb házaspár sajnos ideje nagy részét arra pazarolja el, hogy próbálja a másikat megváltoztatni. Ez azonban lehetetlen. Egy idő után pedig mindenki beismeri.

• Megváltoztatni társad szívét nem tudod, de jó gazdája lehetsz. A gazda nem képes rávenni a magot a termésre. Az egyetlen amit megtehet, hogy megfelelő földbe ülteti, locsolja, gondozza. Ezután átadja az egészet Istennek.

• A negyven napos leírásban nincs semmi olyan, ami garancia arra, hogy a társad meg fog változni. Ez az utazás téged bátorít, hogy merj szeretni! ha végigcsinálod az összes feladatot, az viszont a társadra is hatással lesz. Időbe fog telni, erőteljes segítségedre lehet azonban az imádság.

• Mert az ima tényleg működik. Ez egy olyan csodálatos szellemi dolog, amit egy végtelen és hatalmas Isten teremtett, és ami bámulatos eredményeket hoz. Azonban az ima csak akkor lesz hatékony, ha egy alázatos szívből származik.

"Imádkozzatok egymásért, mert az igaz ember hatékony imája sok minden megnyerésére képes."
(Jakab 5:16, angol fordítás)

• Értél el már célt civakodással és zsörtölődéssel? Hát persze, hogy nem! Mert nem ezek azok, amik képesek egy szívet megváltoztatni. Itt az ideje, hogy megpróbálj Istennel beszélgetni. Panaszaidat vidd a mesterhez, ő majd elvégzi a megfelelő munkát.

• Ha társadnak semmilyen kapcsolata sincs Istennel, akkor meg is van az első dolog, amiért imádkozz. Imádkozz férjed szívéért, vagy feleséged hozzáállásáért. Imádkozz valódi áttörésért a házasságodban.

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek."
(Máté 7:7)

KEZDJ EL TÁRSAD SZÍVÉÉRT IMÁDKOZNI MÉG MA!
KONKRÉT TERÜLETEKÉRT IMÁDKOZZ, AHOL VÁLTOZÁST SZERETNÉL!

"Ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg." (János 9:31)

Eszterré válni

Eszterré válni  

Írta Charo és Paul Washer
(Fordította Barbély Csilla)      

"Egy-egy leányra akkor került sor, hogy bemenjen Ahasvérós (Xerxes) királyhoz, ha letelt a nők számára előírt tizenkét hónap, mert ennyi ideig tartott a szépítésük. Hat hónapig mirhaolajjal szépítették őket, hat hónapig pedig balzsamokkal és más női szépítőszerekkel.  Így ment be a leány a királyhoz.."

(Eszter 2:12-13)

Mindig is lenyűgözött az a felkészülési mód, amin a jövendőbeli Eszter királynő keresztül kellett menjen, mielőtt Xerxes király elé jöhetett. Végigmenne-e bármelyikünk tizenkét hónapig tartó szépítő kezelésen?  Valószínűleg nem,  de végiggondolva, képzeld el a lehetőségeket. Egy év félretéve egy egyedüli cél érdekében -  azzá válni, ami csak lehetsz, azért, akit a legjobban szeretsz. Értékes idő ápolni a szépséget, befektetni a tanításba és az etikettbe, fejleszteni az erényeket, és jellemet építeni.

Eszter felkészülése arra az értékes időre emlékeztet, ami aközött van, hogy a fiatal nő szíve vágya felébred, és aközött, hogy életét megossza egy társsal, és a pillanat, amikor az oltárhoz lép. Sokak erre a felkészülési időre csak úgy tekintenek, mint várakozási időre. Az egyedülálló nők gyakran úgy látják magukat, mint akik a polcon ülnek, amíg az élet eltelik felettük, vagy mint a kispadon ülve, amíg a többiek játsszák a játékot. Nem veszik észre, hogy elvesztegetik életük legfontosabb idejét, kirabolják magukat:  nagy örömet és jutalmat, kirabolják a jövendőbeli férjeiket egy sokkal erényesebb (erkölcsösebb) nőtől és kirabolják Istent egy szolgálótól, aki által Ő csodálatos dolgokat kíván véghezvinni.

 Ahogy Eszter fel kellett készüljön mielőtt királynője tudott volna lenni egy egész birodalomnak, úgy a nő is muszáj felkészüljön, mielőtt nekikezd az élet egyik legfontosabb és legnehezebb elhívásának – a házasságnak és az anyaságnak. Eszter meg kellett tanulja annak a királyság szokásait (utait), ahova tartozott, meg kellett tanulja, hogyan viselkedjen a királyi palotában és az értelmi, érzelmi és lelki kihívásait a magas pozíciónak. Egyszóval, Eszter át kellett változzon egy fiatal hölgyből egy királynővé mielőtt viselhette volna a címet és betölthette volna a szerepet. Hasonló módon, a keresztyén nő meg kell tanulja a Mennyország utait (szokásait) mielőtt eggyé válik azzal a valakivel, akit Isten készített neki. Fel kell készüljön értelmileg, érzelmileg és lelkileg, nem királyi palota szolgái által valami pogány templomból, hanem maga Isten által, az Ő Igéje, és más istenfélő nők által, akik felkészültek már előtte. Az egyedülállóság nem időveszteség vagy az oldalvonalakon való ülés, hanem egy idő, amit Isten tett különösen félre a nőnek, hogy azzá tegye a nőt, amivé Ő szeretné tenni, és hogy használja őt olyan módon, ami lehetetlen lenne házasság után. Az egyedülállóság egy időszak, ami alatt a nő fejlesztheti az értékeit (erényeit), ami hozzátartozik egy Isten szerinti nőhöz, hogy valami többet tudjon nyújtani jövendőbeli férjének és a világnak, mint csak egy bájos arcot.

 Emlékezz egyedülállóságod idején, hogy nem te vagy az egyedüli, aki egyedülálló, hanem a jövendőbeli férjed is ugyanazokon a szakaszokon megy keresztül, mint te. Nem lenne-e szörnyű dolog, hogy végre találkozol a férfival, aki a férjed lesz és megtudod, hogy ő arra használta az egyedülállóságát, hogy szolgálja Istent és felkészítse magát, hogy jobb férj legyen számodra. És mégis te nem használtad ki az egyedülállóságod szabadságát, hogy szolgáld az Urat, sem nem szereztél előnyt a nevelésből, amit Isten neked ajánlott? Nem lenne-e az is szörnyű dolog, hogy ráébredsz, hogy a férjed úgy töltötte a napjait egyedülálló férfiként,  hogy naponta imádkozott a szükségeidért és Isten munkájáért az életedben, míg te nemcsak hogy nem imádkoztál érte, de nem is válaszoltál az Isten kegyelmére, ami neked adatott az ő imádságinak eredményeként.

   Csodálatos dolog, amikor Isten megáld egy nőt egy férjjel. Azt a különleges valakit, aki egyszerűen tökéletes neki, óvatosan és meggondoltan tervezte Isten hogy eggyé váljon vele. Olyan öröm a nőnek, hogy visszanézzen és emlékezzen arra, Isten hogyan tette képessé várakozni Rá, és hogy Ő hű volt, hogy  megáldja. Még nagyobb öröm számára tudnia, hogy egyedülállóságának ideje annak az ideje volt, amikor kereste Istent és hű volt Hozzá és az Ő céljához (tervéhez). Ő egy pillanatig sem akart elmenekülni a helyzettől, hanem egyedül Istenben kívánt bízni és rendelkezésére állni az Ő irgalmas szuveranitásának.

  Természetesen nem azt jelenti, hogy tragédia keresztyén nőként egyedülállónak lenni, de a világ szempontja ismét beszivárgott a keresztyénségbe: a hamis elképzelés, hogy ez mégis így van. Az egyik legnagyobb hazugság, hogy ha nincs valakid vagy nem keresel épp valakit, akkor valami baj van veled. Egy másik hazugság, hogy az egyedülálló nőnek sorban randiznia kellene mintha férjet keresne magának és ez ugyanolyan lenne, mint a vásárlás a bevásárlóközpontban. Egy másik még erősebb hazugság az, hogy az egyedülálló nő el kellene osztogassa a szeretetét (vonzalmát, gyengédségét) válogatás nélkül, azért, hogy tapasztaltabb legyen és hogy tudja, hogy mit kell majd tegyen, mikor végül megtalálja a választása szerinti férfit. Kedves Keresztyén, ez egy hazugság és megsérted Istent, ha azt mondod, hogy a tapasztalat a legjobb tanár, amikor valójában Isten az, aki a legjobb tanár, és bár a világ mottója, hogy „élj és tanulj”, a Biblia tanácsa, hogy „tanulj és élj”. Nem kell tapasztalt legyél, egyedül tudnod kell, amit Isten mondott és engedelmeskedned kell annak. Nem kellene keresned a választásod szerinti férfit, hanem várakoznod kellene a férfira, akit Isten választ. És mikor ő eljön, nem a múltbeli tapasztalatok fogják a házasságodat működtetni, hanem a múltbeli szüzesség, tisztaság és kegyesség (Isten-szerintiség). El kellene rejtsük arcainkat ennek a bűnös világnak az utaitól és tapasztalataitól és felnézzünk azokra a dolgokra, amiket Isten helyezett az ösvényre, amit Ő készített nekünk.

   Isten pontosan tudja, mire van szükséged, és Ő még ismeri a szíved vágyait is, jobban mint te magad. Isten szereti a meglepetéseket. Ő nem akarja, hogy keresd magadnak a férjed, Ő azt akarja, hogy odahozza őt hozzád, és valószínűleg olyankor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Ha nem engedelmeskedsz ennek a tanácsnak, ahogyan annyi más nő tette előtted, és magadra vállalod a keresését egy társnak, találhatsz valakit, de a lehetőség az, hogy találsz valakit, de nem lesz az igazi.

  Nők lévén, a mi természetes vágyunk egy férfi társasága és baráti kapcsolata. Ez Istentől van, ezért így jó. De ugyanakkor tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy halál lesz az eredménye, ha ez az igény nem teljesül. Egy másik ember szüksége társként nem olyan, mint a szüksége a következő lélegzetvételednek. Azaz, túlélheted társaság nélkül, legalább amíg Isten elvégzi az Ő tökéletes munkáját benned. Emlékezz az Igére, „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni.”(I Korinthus 10:13)

 Két fő okot találtam, hogy miért van valakinek „reménytelenül” szüksége valaki másra. Először is azért, mert nem ismerik úgy Istent, ahogy kellene. Isten nem a minden vigasztalás Istene? Krisztus nem a magasztalt Úr, aki mindent betölt mindenhol? Akkor miért panaszkodunk, hogy mennyire üresen és egyedül érezzük magunkat? Lehetséges, hogy Isten meghosszabbítja az egyedülállóságunk idejét, hogy megtaláljuk a mi életünket Benne és hogy megtanuljunk teljesnek lenni Benne? Ha arra törekszünk, hogy férjhez menjünk, mert úgy érezzük, hogy a férjünk be fogja tölteni az életünket vagy valamilyen módon teljessé tesz minket, akkor súlyosan csalódni fogunk a házasságunkban. Egyetlen férfi sem, nem számít milyen Krisztus szerinti, nem veheti el soha a helyét Istennek az életünkben, ilyet gondolni merő bálványimádás. Ha nem vagyunk betelve Istennel már most és nem vagyunk teljesek Krisztusban a jelenben, akkor még egy mennyben köttetett házasság sem lesz képes megváltoztatni az ürességünket.

   A második ok, amiért valakinek reménytelenül szüksége van valakire az életében az az egyszerű önzés. Ha szükségünk van valakire, hogy szeretve érezzük magunkat, vagy ha szükségünk van valakire, hogy az magányosság érzéseit elűzhessük, akkor a házasságot minden hibás indítékból akarjuk. A házasságra nem úgy kellene tekinteni, mint egy lehetőségre, hogy a szükségeink találkozzanak, hanem mint egy lehetőségre, hogy egymás szükségeivel találkozzunk. Ha nem tanultuk meg Istenhez vinni a szükségeinket, akkor valószínűleg elárasztjuk a férjeinket a saját szükségeinkkel és nem tudunk az övéiről. Ismertem keresztyén nőket, akik azzal töltötték a napjaikat, hogy a saját szükségeiket fogyasztották és állandóan siránkoztak, hogy miért nem hozott valakit Isten az életükbe. De miért kellene Isten rábízzon egy istenfélő férfit egy nőre, aki magába van merülve és a saját szükségeibe, és nem használja ki egyedülállósága szabadságát, hogy Istent szolgálja és felkészítse magát az Ő terveire? Egy ilyen nőnek kevese lenne, hogy felajánljon egy istenfélő férjnek!

  Kedves barátom, úgy az egyedülállóságra, mint házasságra úgy kellene tekinteni, mint egy nagyon különleges és élvezetes időre Isten gondviselésében. Nem tekinthető egy nagy körülménynek vagy egy átoknak, ami elől kétségbeesetten menekülni kellene próbálni. Az egyedülállóság egy időszak azért, hogy tanuljunk Istenről és magunkról, egy időszak, hogy felfedezzük, kik vagyunk Krisztusban, és hogy növekedjünk a Krisztus szerintiségben. Annak az ideje, hogy lelkes legyél a jó munkáért, hogy részt vegyél a mások felé való szolgálatban (misszióban). Az egyedülállóságnak megvan a maga varázsa, amit élvezni kellene a maga idejében, mert ha egyszer elmúlik, nem térhet vissza. Semmi sem olyan szomorú, mint egy már házas nő, aki bánja, hogy mit tehetett volna meg az életével, míg egyedülálló volt. Minden elveszett a megházasodásért való sietés kedvéért Isten tervének vagy munkájának megfontolása nélkül.

  Az életben minden időszaknak megvan a maga szépsége és csodája. Azért imádkozom minden egyedülálló keresztyén nőért, hogy élvezhessék az idejüket a világ hazugságai ellenére. Hogy igénylők lehessenek és ne elégedjenek meg kevesebbel, mint Isten tökéletes akaratával. Hogy várhassanak türelmesen Istenre, aki adakozója minden jónak és tökéletes ajándéknak. Hogy lehessenek olyanok, mit Eszter, felhasználva annyi időt, amennyit Isten szükségesnek tart, hogy gyönyörűvé tegye őket belülről és kívülről.

Forrás: The Godly Woman - Becoming Esther

A cikk először a HeartCry folyóiratban kiadva, 3 kötet, 1998 január