2020. március 2.

„Nem jó az embernek egyedül lenni.”



Vizaknai Tamásné
„Nem jó az embernek egyedül lenni.”
/I. Mózes 2, 18./

Ezt nem én mondom. Isten mondta, amikor látta Ádámot, - akit Ő teremtett - , az Éden kertjében.
Hiába vette körül egy csodálatos világ: virágok, gyümölcsfák, szelíd állatok. Hiányzott valaki, aki hozzá hasonló. Aki vele érez, gondolkodik. Akivel el lehet beszélgetni, együtt örülni, tervezni, alkotni.
És Isten döntött. Adott neki társat, Évát, aki olyan mint ő, mégis egészen más. Akivel együvé tartoznak, kiegészítik egymást, és: „… lesznek ketten egy testté.”
Évának meg van a helye Ádám életében, Ádám mellett. Mint a teremtett világban mindenkinek és mindennek helye, rendeltetése, feladata van: embernek, állatnak, növénynek, levegőnek, víznek, kősziklának…
Mindezek fölött, közötte és benne ott van Isten.

„Ő alkotott minket…”(Zsolt. 110, 3.)

„Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Ap. Csel. 17, 28.)

Őt nem pótolhatja senki és semmi. Isten helyét az életünkben nem töltheti be se Ádám, se Éva. Ha Isten ott van az életedben, akkor bizalommal tekinthetsz a jövőbe. Ő irányít, segít, hogy megtaláld a hozzád illő társat, mert: „Nem jó az embernek egyedül lenni.”
Ezt érzi ma is minden ember, minden fiatal lány és fiú. Hiába van tele a pénztárcája, palotához illő háza. Sikeresen haladhat előre munkahelyén. Nem elég, ha nincs társa. Ugyanezt éli át az is, aki koldusszegény, munkanélküli, hajléktalan.
Járhat valaki diszkóba. Fiatalok társasága veheti körül, ő azt az egyet keresi, azt az egyetlen egyet, aki csak hozzá tartozik. Hogyan találhatom meg?
Előbb Istent kell megtalálnod, hogy egy lányra, egy fiúra úgy tekinthess, mint Isten ajándékára.
Isten igéjének fényében megismered magad. Hogy milyen vagy ott belül. Vágyaid mozgató erőit. Az élet buktatóit, mely a környezetedből, a másik emberből, sőt belőled, belőlem indulnak ki. Alkalmas vagy-e a házasságra? Tudsz-e megértő, megbocsátó lenni? Engedni, hogy ne csak a te akaratod legyen meg? Hű maradni? Gyermekeidet szeretetben nevelni?
Légy józan. Te se vagy tökéletes, a társad se lesz az. A szeretet mégis megmarad, ha Isten szeretetéből táplálkozik.
A szerelem Isten gondolata. A vonzódás, az egymás utáni vágyakozás természetes. A ti korotok a keresés időszaka. Ezért ismerd meg azokat, akik körülötted vannak. Azt, akihez vonzódsz. Például, hogyan gondolkodik az élet különböző dolgairól: Isten, család, gyermekáldás, hűség, munkamegosztás… Jó és rossz tulajdonságai.
Beszélgessetek sokat. Ezt csak kellő távolságtartással lehet. Így még időben tudsz, tudtok elválni nagyobb megrázkódtatás nélkül. Ne gondold, hogy az első szerelem biztos az igazi. Még ha te ragaszkodsz is hozzá, ki tudja, ő fog-e hozzád? Amikor vásárolni mégy cipőt, vagy ruhát, nem elégednél meg vele, ha csak egy pár cipőt, egy darab ruhát tennének eléd, hogy azt vedd meg. Te több közül akarsz választani. Ha az élet egyszerű dolgaiban ilyen igényes vagy, mennyivel inkább kell, hogy egy életre szóló társ választásában megtaláld azt, aki „hozzád illő”.
Mikor gyermek voltam, falun laktunk. Szüleim minden évben hizlaltak disznót. Amikor levágásra került a sor, valaki egy tálban rázta előtte a kukoricát és úgy csalogatta ki az ólból. A disznó vágyakozva indult el a kukorica után, és ez a halálát okozta.
Sok gyermek, fiatal és felnőtt ezt teszi, amikor a vágyai, az ösztönei irányítják.
És mi a vége?
Baj az, hogy vannak vágyaink? Baj, hogy a disznó szereti a kukoricát? Nem. Ilyennek alkotott minket Isten. De azért születtünk embernek, hogy ne az ösztöneink irányítsák az életünket. Meg kell tanulni határt szabni. Nemet mondani magunknak és másoknak is addig, míg nem késő. Legyen a válaszod: most még nem. Majd a házasságban. Mert mindennek rendelt ideje van. Akkor nem lesz megbánni valód.
Sajnos a tv-ben nem ezt látod. Sem az utcán. Barátaid, barátnőid nem ezt mondják. Nincs jó példa? Lehet. De van Ige. Legyen Isten szava a mérce. Ő a jövőt építette a férfi és a nő kapcsolatában. Ketten alkotják az Embert. Együtt építik a családot.
Minden ember boldog akar lenni, és ezt a szerelemben, a házasságban reméli, hogy megkapja. Mégis hány boldogtalan, elrontott családi élet van. Pedig Isten ajándéka a másik ember, a család, a gyermek. Isten azt akarja, hogy legyen otthonotok, ahol szeretet és békesség van.
Igaz, a mi emberi természetünk, sőt még a jóakaratunk is kevés ehhez. Ezért van szükségünk Jézusra. Ha Őt befogadjuk egyéni és családi életünkbe, és figyelünk is rá, Ő átsegít, ha jönnek a gondok, bajok. Mert jönnek. Nem lesz problémamentes az élet. Akarva, akaratlanul is megbánthatjuk egymást. De lehet bocsánatot kérni és megbocsátani.
Isten igéje így szól: „… a nap ne menjen le a ti haragotokkal.”Efézus 4, 26.
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.”I. Kor. 16, 14.
Az Isten és az egymás iránti szeretet átsegít a nehéz napokon is.
Nagyon sok ember elrontja az életét, mert olyan kapcsolatba bonyolódik, melynek vége csalódás és bánat. Aki a pillanatoknak akar élni, elveszíti a maradandót.
Az ember nem egy ruha, amit lecserélhetek. Nem egy árúcikk, amit már meguntam, és eldobhatok. De sok kapcsolatnak ez a vége.
Isten nem ilyen sorsot szánt neked. Ő tudja, mire és kire van szükséged. Bízzál benne! Kérd az Ő segítségét.
És ha mégsem találod meg a hozzád illő társat? Bizony, van ilyen. Nem könnyű komoly lányoknak és fiúknak egymásra találni. Olyanoknak, akik egy életre szóló társat keresnek. Ne gondold, hogy akkor a te életed nem lehet teljes, egész. Mert Isten kárpótolja az űrt, ha úgy adódik, és elfogadod.
Pál apostol is egyedül járta a számára kijelölt utat és élete sok próbája között is tudott örülni.
Hány házasságban érzi magát egyedül a nő, vagy a férfi, mert valahol elrontották, vagy hiányzik az összekötő kapocs.
Én negyvenkét éves koromig éltem egyedül, mégsem voltam megkeseredett, boldogtalan ember. Volt értelme, célja az életemnek.
Azt hittem, soha se megyek férjhez. Elfogadtam. És ezt nem éltem át tragikusan. De Isten úgy döntött, ad egy életre szóló társat. Megajándékozott minket egymásnak. Egy volt az utunk, egy volt a célunk. Így lett az életem egyedül és a házasságban is az Ő ajándékával teljes.
Kívánom neked is az ilyen boldog jövőt.

Komló, 2007.

Szeretettel
Kató néni

2020. március 1.

Kapcsolatra sóvárgunk




„Összejöveteleinkről ne maradjunk el mint némelyek szoktak, hanem buzdítsuk egymást annál inkább, minél közelebb érzitek a napot.” 
(Zsid. 10,25)

Rajtakaptad már magad, hogy naponta többször megnézed az emaileidet, a facebook oldaladat?

Egyik reggel, ahogy felkeltem ellenőriztem az emaileimet. Aztán elkészítettem a reggelit, majd újra megnéztem a postaládámat. Reggeli áhítat után ismét. Elmentem ügyeket intézni, és mikor haza értem, megint. Bevallom, szeretem a bejövő leveleimet rendszerben tartani, de azért ez ennél többről szólt.

Próbáltam magyarázatot keresni. Éreztem, hogy a Szentlélek gyengéden arra késztet, álljak meg egy percre, és kérdezzem meg magamtól: „Miért nézegeted annyit az emaileidet?”

Hagytam, hogy a szívem őszintén feleljen. Nem tudom, Isten válasza volt-e vagy az enyém, de a Lélekkel összefonódott gondolataimban így fogalmazódott meg a válasz: Azért térsz mindegyre vissza, mert szeretnél kapcsolatban lenni egy jó baráttal.

Ám az is igaz, hogy hiába néztem meg akárhányszor az emaileket, sosem éreztem, hogy ez kielégíti sóvárgásomat.

Valamikor életem hajszájában lecsökkentettem a barátaimmal való kapcsolatot rövid levélváltásokra. Az elmúlt évben annyira megtelt a napi életem a gyerekekkel, iskolai programokkal, családi szükségletekkel, a házas életem szinten tartásával és új munkahelyi feladatokkal, hogy mindezekért valamit fel kellett áldoznom.

Nem akartam, hogy a családom vallja kárát a sűrű programnak, ezért kértem Istent, mutassa meg, hogy tudnék mindent egyensúlyban tartani.

Úgy éreztem, arra indít, hogy csökkentsem a telefonálgatásokkal, a szomszédokkal való csevegéssel, a barátokkal töltött időt. Nem szakítottam meg a kapcsolataimat, de a személyes találkozásokat a minimális szintre korlátoztam.

Aznap reggel a gépem előtt ülve rájöttem, hogy nem találtam meg az egyensúlyt. Átestem a ló túlsó oldalára. Mindegyre megnézem az emailes postaládámat, mert a bennem lévő, Isten által alkotott vágyat a kapcsolatra a fehér képernyővel, billentyűkkel írt fekete betűkkel akarom kielégíteni.

A szívem többért sóvárgott. Isten rámutatott email-vadászatom okára és céljára, arra, hogy lelkem magányos szegletét csakis barátokkal való személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel tölthetem ki.

Később felhívtam egyik legjobb barátnőmet. Ráért, ezért kikapcsoltam a gépet, félretettem a munkát, és egy kávézóban találkoztam vele.

Igen, erre vágytam: szem- és szívkapcsolatra, személyes beszélgetésre.

Tudom, nem könnyű barátságot építeni. Időt igényel. És időnk korlátozott mai rohanó életünkben. De a fejlett technológia korában észre kell vennünk, hogy az email, a tévé, az sms, a túl sok program hamis kapcsolatérzést kelt.

Bár mindezek a dolgok szükségesek, csak módjával használjuk őket, mert nem helyettesítik a személyes kapcsolattartást.

Akkor a távoli ismerősökkel, az internetes barátokkal való kapcsolattartás nem is lényeges? Dehogynem. De Isten olyan kapcsolati formákra teremtett minket, amikor egymás szemébe tudunk nézni, megölelhetjük egymást, és szemtől szemben beszélgetünk.

El kell szakadnunk a géptől, a tévétől, és tudatosan szakítsunk időt közelben lakó barátainkra. Keressünk alkalmat, hogy leüljünk beszélgetni, és szemtől szemben ülve megoszthassuk mindazt, ami velünk történik.

Mai igénk arra hív, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket, ahol közösen imádkozhatunk, és erősíthetjük egymást. Itt és másutt is a Bibliában azt látjuk, hogy az „összejöveteleket” fontosnak tartja Isten.

Jézusnak is szüksége volt a személyes kapcsolatokra. Barátokkal vette körül magát, bár állandó kapcsolatban volt az Atyával. Mindig mellette volt János, Péter és Jakab, s leggyakrabban a többi kilenc tanítvány is. De más barátai is voltak, mint Mária, Márta és Lázár. Együtt étkeztek, beszélgettek többek között a lelki élet igazságairól, s azok alkalmazásáról a mindennapi életükben. Jézus példájából is látjuk, mennyire fontos kielégítenünk a személyes kapcsolatok utáni sóvárgásunkat.

Uram, belém ültetted a barátok iránti vágyat. S én mégis alig szakítok időt a napi rohanásban a személyes kapcsolattartásra. Segíts, hogy mindenekelőtt Téged, a legtökéletesebb Barátot, keresselek, s aztán nyissak a többiek felé, hogy igazi jó barátjuk lehessek. Jézus nevében, Ámen.

Forrás 

2020. február 26.

A nő jár a férfi után




A címben jelzett mondat a Bibliából, Jeremiás Könyvéből való. Értelmezni nagyon nehéz ezt a szakaszt a szövegösszefüggés figyelembevételével, mivel a próféta Efraim megújulásáról beszél. A „szófogadatlan leány”, „Izrael szűze” tehát a választott nép egyik törzsét jelenti. Az Úr újat teremt: mostantól fogva Izrael keresi majd az Istent.
A meglepő mondatnak tehát pozitív üzenete van az adott szövegkörnyezetben. Azonban, ha a gondolatot kiragadjuk az adott helyről és önmagában tekintjük, akkor egy nem kívánatos mai jelenséget ismerhetünk fel.
Isten teremtésének rendjében meghatározta a férfi és női szerepeket. Egyenlőnek, de mégis különböző feladattal rendelkeznek. Az Úr a férfinak vezető szerepet szánt, az asszonytól pedig engedelmességet vár (1Móz 3,16-17; Ef 5,22-23). A férfitől a vezető szerep felelősséget követel: rátermettséget, erőt, bátorságot, kezdeményezőképességet. Az asszony pedig mint „gyengébbik nem” a férfi után vágyakozik, hiszen tőle függ boldogulása. A férfi és nő különbözik fizikailag, de lelkileg is. Szerepük ezért is különböző a világban.
Egy ismert magyar népdal szövege így szól: “Felmegy a legény a fára, a meggyfa tetejére. Lerázza a meggyet, te meg babám szedjed a rózsás kötényedbe”. A dal jól kifejezi az egyes nemi szerepeket: a férfi “férfias” módon valamilyen ügyességet és erőt demonstráló tevékenységet folytat, miközben a magasba törekszik, ennek eredménye a földre hullik. A nők földhöz ragadt módon lent maradnak és összegyűjtik a férfi aktivitásának eredményét.
Az utóbbi évszázadok társadalmi, kulturális, gazdasági változásai azonban megkérdőjelezték ezeket a szerepeket. A feminista mozgalom harcolva a nők egyenjogúságáért természetellenes módon férfias nőket eredményezett. Néhány szélsőséges feminista gondolkodóban felmerült a kérdés, egyáltalán szükség van-e férfiakra, a gyermeknemzésen és a szexuális örömszerzés lehetőségén túl is? A nők ma ugyanúgy karriert futhatnak be, szinte minden szférában el tudnak helyezkedni. Ugyanakkor a férfiak a felelősség terhétől menekülve elnőiesedtek. A folyamatot erősíti a média, a különböző talkshow-k, pletykalapok. Ezenkívül a férfiak a férfias szerepet nem tanulják meg sem a családban, sem az iskolában… és az eredmény?
A reklámok, a filmek kőkemény, magabiztos nőket mutatnak be és határozatlan, borotvált-mellkasú férfiakat.
Ma teljesen normális, hogy lányok kezdeményeznek a párkapcsolatokban, ugyanis a „mulya” fiúk erre szinte képtelenek. De mi lesz az ilyen alapon létrejövő házasságokkal? Egy férfias nő és egy nőies férfi házassága hosszú távon boldogtalan és működésképtelen – ez a tapasztalatom, mint lelkigondozónak. Több családi konfliktussal szembesültem, aminek oka az volt, hogy a férj aluliskolázott, határozatlan ember volt, felesége pedig sikeres, vezetői karakter. Sem a  férj nem érezte magát jól a kapcsolatban, sem a feleség, sem a gyermekek (Ef 5,21 – 6,4): mivel nem tudják betölteni az Úrtól kapott küldetésüket. Az anyák döntenek gyakran a gyermekek, vagy a család kérdéseiben, pedig ez a férj dolga volna. A kapcsolat csak rövid távon működősképes általában. Egy ilyen családban beszélgettem a feleséggel, aki így panaszkodott: „Nem tudok felnézni a férjemre. Nehéz elnézni, hogy egész nap nem csinál semmit. Egy kudarc az élete.” Több ilyen családban a férj kudarca miatt depresszióssá válik, a feleség pedig stresszessé. Az ok: nincs egyik fél sem az Istentől rendelt helyén.
Mi lehet a megoldás? Egy ilyen családban már nagyon nehéz mit tenni, jó döntéseket hozni. Beálltak a szerepek, a hosszú időn át tartó rossz gyakorlat szinte képtelen megváltozni.
A határozatlan férj nehezen válik határozottá, különösen akkor, ha kudarcai miatt önértékelésében összetört. Egy agilis feleség nehezen válik alázatossá, különösen ha megtanulta, hogy mindent neki kell megcsinálnia, megszerveznie, elvégeznie.
A megoldást a prevencióban, a fiatalok nevelésében látom. Még ifjú korban meg kell tanítani a fiúkat a férfias szerepükre, felelősségükre, a nőknek pedig a nőies szerepeket.  Ebben nagy feladatot kap a család, a gyülekezet, és a baráti társaság. Ezen a területen is érvényes: „Ne szabjátok magatokat a világhoz.” Isten bölcsen tervezett mindent. A férfi és női szerepeket is. Akkor lesz boldog mind a két fél, ha betölti az Úrtól rendelt szerepét.
Kedves fiúk, legyetek hát férfiak, erősek (1 Kor 16,13), határozottak! Tanuljatok vezetést, felelősséget, kezdeményezést, bátorságot! Lányok nektek pedig azt kívánom, hogy legyetek alázatosak, segítsétek a környezetetekben lévő fiúkat, hogy férfivá váljanak! Ezt a szerepet Teremtőnk formálja ki bennünk, keressük Őt mindenekelőtt, így képesek leszünk férfiként és nőként is megállni a helyünket az életben.

2020. február 14.

EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK!



Balog Miklós
EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK!
Galata 6:2-5

Akkor igaz a szeretet szívedben,
ha megkönnyíti társad terheit;
akkor beszél a leghitelesebben,
ha mindenben önzetlenül segít.

A szerelem komoly felelőssége
ha benned házassággá érhetett,
a vágyott révbe íme már beérve,
adj fel ma minden önző érdeket!

Azért nehéz mindig az élet terhe,
mert rendszerint az egyik viszi csak.
A többletet tehát társadról vedd le,
s ne légy bajában se süket, se vak!

Bizony „nem jó egyedül az embernek“!
De van, mi ennél is rosszabb lehet:
kit vágya önző házastárssal vert meg,
annak frigye súlyos keresztje lett.

Nem átrakom, de átveszem a terhet!
Rögződjék benned ez a mozdulat.
A folytatás nehéz itt, nem a kezdet,
s e folytatáshoz ad erőt Urad.

De van teher, mivel magad is megbírsz.
Ezzel ne terheld soha társadat!
Lásd be, ő is egyéni terheket visz
terhes örökségként, mi rámaradt.

Hogy mi és mennyi az, mi át kell venned,
s nem áttenned a társad vállaira?
Majd megtanít rá hű, igaz szerelmed,
s az Úr ígéretét hívő ima.

Ha terhed még így is nehézzé válik,
vesd rá az Úrra minden terhedet!
Ő győztesen segíti mindhalálig
hordozni, mert ő nem szájjal szeret.

Ne az én szavam legyen most a végső,
s a házasságban ne legyen tiéd!
Az Úr törvényét töltsd be, míg nem késő,
s tapasztalod a menny előízét!

Vedd fel tehát az én igámat még ma!
– így szól az Úr, s figyelmet érdemel
az ő szava mindenkor, nem csak néha,
így lesz gyönyör az élet, nem teher.

Az égi szeretet az ő igája,
ezt vállald újra hosszú távra el,
az akarást benned majd Ő munkálja,
s már itt a földön menny felé terel.

2020. február 2.

Müller György házassága



Müller György házassága

Müller György – az árvaházak alapítója – kegyelem által lett a hit hőse.
Minden munkájában egyedül Istentől kért és várt mindent. És kapott... De milyen volt a házassága? A házastársi kapcsolat sok mindent elárul. Legyenek hasznunkra naplójának erre vonatkozó sorai.
„Hogy boldogok voltunk-e? Bizony azok. És minden évben nőtt a boldogságunk. Ahányszor csak találkoztunk, váratlanul is, mindig örömet jelentett: akár valahol a városban, akár az árvaház öltözőjében, ebéd vagy tea előtt, mindig nagyon örültünk egymásnak. Ezerszer elmondtam neki:
»Drágám, azóta, hogy a feleségem lettél, soha nem találkoztunk még úgy, hogy az gyönyörűséget ne szerzett volna nekem.« Ez nemcsak házasságunk első éveiben volt így, hanem a tizedik, huszadik, harmincadik és a negyvenedik évben is.
Tudom, hogy házasságunk szellemi boldogságának alapját az jelentette, hogy drága feleségem szilárd hitű keresztyén volt, és Isten akarata szerint más szempontból is összeillettünk, Isten azért adta őt nekem. Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy ez önmagában nem lett volna elegendő a 39 éven és 4 hónapon át tartó igaz házastársi boldogsághoz, ha nem lettek volna meg az alábbi feltételek is.
– Isten kegyelméből mindkettőnknek egy volt a célunk: Krisztusért, és egyedül csak Őérte éljünk.
– Mindketten áldásnak tekintettük a sok munkát. Sokan, még komoly keresztyének is azt a hibát követik el, hogy olyan hivatást keresnek, amelyben kevés a munkájuk, és sok a szabad idejük. Nem tudják, hogy ezzel rosszat kívánnak maguknak, nem áldást. Elfelejtik, hogy a szabad idő, amelyben az embernek nincs rendszeres elfoglaltsága, melegágya a kísértéseknek.
– Akármennyi volt is az elfoglaltságunk, az soha nem ment saját lelkünk gondozásának a rovására. Munkakezdés előtt rendszeresen együtt imádkoztunk, és együtt olvastuk a Szentírást. Ha Isten gyermekei erre nem gondolnak, és akár munkájuk, akár Istennel való szolgálatuk elveszi az időt a benső életükkel való törődéstől, soha nem lehetnek Istenben boldogok, és házastársi boldogságuk is kárt szenved.
– Végül, mint legfontosabb: az utóbbi évtizedekben – hogy húsz vagy harminc éve-e, nem tudom – magányos és családi imádságaink mellett rendszeresen imádkoztunk kettesben. Sok-sok éven át a közös családi imádság után feleségemmel együtt, reggelenként egy rövid időt kettesben töltöttünk imádságban, ilyenkor legfontosabb kéréseinket és hálaadásainkat vittük Isten elé.
A családi imaközösség mellett ezeket a kettesben való imádkozásokat kiváltképpen ajánlom minden keresztyénnek. Úgy ítélem, hogy házaséletünk tartós boldogságának és egymás iránti szeretetünk szüntelen növekedésének ez volt a titka, és ennek köszönhető, hogy az utolsó években ez még frissebb és melegebb volt, mint kezdetben, noha az első naptól kezdve nagyon szerettük egymást.”

(Müller György életrajza megjelent az Evangéliumi Kiadónál)

Forrás

2020. január 17.

KIUTAK A MAGÁNYBÓL



KIUTAK A MAGÁNYBÓL

Nem jó az embernek egyedül lennie.
A mondat a Szentírás első lapjain olvasható, ahol költői ihletésű, visszafelé tekintő prófécia tudósít a világ és az emberiség hajnaláról. Isten megteremti az embert. Társa nincs még, Ádám egyedül él. Minden az övé, mégis boldogtalan. Ezt látva mondja Isten: „nem jó az embernek egyedül lennie” (1 Mózes 2,18).
Ez az állítás a magány életérzését fejezi ki. A magány az egyedül élő ember helyzete, állapota. Ennek fájdalmát Tóth Árpád így fogalmazta meg egyik versében: „Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. (…) Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.” A meddő órák gyötrelme ez.
Egy másik költő, Ladányi Mihály versének címe: Sehová. Ennek néhány sora így hangzik: „Ha társat keresni indulok a tömegbe, ezer magányt fogok. Vánszorgok sehova kétségbeesve.” A társat kereső ember vágya: rátalálni valakire, aki megért, aki szeret. A társat nem talált ember kétségbeesése: ezer magányt fogok… Élhetünk akár tömegben is. Sok ember között is lehet magányos az ember. David Riesman sok nyelvre lefordított szociológiai könyvének már a címe is erről vall: „A magányos tömeg”. Valóban, nem jó az embernek egyedül lennie.
Pedig az egyedüllétnek áldásai is vannak.
Az imádság csendje is ilyen. Jézus tanít arra, hogy ha imádkozni akarunk, legyünk egyedül (Máté 6,6). Vonuljunk vissza, amennyire csak lehet. Zárjuk ki a lármás világot, amilyen mértékben erre lehetőségünk van. Jézus belső szobának, titkos kamrának nevezi az imádság helyét, ahol a bezárt ajtó mögötti csendben van velem Isten.
Máskor az egyedüllétet egy elvégzendő feladat kívánja meg. A tanulás, az olvasás külső és belső csendet kíván, mint minden más koncentrált szellemi munka is. Vagy éppen fáradtak vagyunk. Ilyenkor csak egy-egy félórára is olyan jó egyedül.
Az egyedüllét áldásai természetesen nem azt jelentik, hogy most már mindig ez az állapot a vágyott és kívánatos.
Hiszen az emberekkel nem érintkező, társtalan, magányos ember többnyire boldogtalan. Ezért bíz egymásra minket Isten.
A teremtés történetében Isten nem csak az egyedül élő ember gyötrő állapotát látja: „nem jó az embernek egyedül lennie”, hanem magányosságára megoldást is ad: „alkotok hozzáillő segítőtársat” (1 Mózes 2,18). Társnak azt tekintjük, aki több-kevesebb kötődéssel hozzánk tartozik. Isten teremtési rendjében ez a segítőtárs a házastárs. Hozzánk tartozó társ a család többi tagja is: szülő, testvér vagy gyermek. Az életben társak a barátok és – nevükben is – a munkatársak. Az emberi kapcsolatok ezerszínű rendjében mindazok, akik körülvesznek, hordoznak figyelmükkel és szeretetükkel, s akiket ugyanígy hordozunk mi is. Isten közösségre teremtett minket, hogy ne legyünk magányosak, ne legyünk egyedül.
Mégis jól ismert életérzés a költő fájdalma: „Magam vagyok. Nagyon…” S ismerősek talán az egyedüllét miatt kicsorduló könnyek is. A magányosság oka bennünk is lehet.
Az emberi kapcsolatainkat is kikezdi a bűn, amelyik közénk áll, és nem engedi, hogy igazán társak legyünk. Mi gyakran nem értjük meg egymást. Sokszor önzők vagyunk: igényeljük a megértést, de nem tudunk megértők lenni. Csak elvárásaink vannak, de áldozatot hozni nem akarunk. Ady Endre vágya ott van bennünk: „Szeretném, ha szeretnének” – ugyanakkor viszont tüskések vagyunk, érdesek, szeretetlenek. Mindezzel magunk teremtjük az űrt magunk körül elmarva másokat magunk mellől. Még a házasságban is maradhat egyedül az ember. Paul Valery francia költő aforizmája szerint Isten azért teremtette meg Évát, mert Ádám nem volt elég magányos. A gunyoros mondat háttere az a tapasztalat, hogy házastársak is élhetnek egymás mellett is egyedül. Ne áltassuk magunkat, hogy mindig mindenben a másik a hibás! Magányunk okait sokszor önmagunkban kell megtalálnunk. S ha vétkeztünk egymás ellen, Urunk tanít rendezni a bűneink miatt elrontott emberi kapcsolatainkat megbocsátással, új kezdettel.
Vigyáznunk kell egymásra! Őrködni az emberi kapcsolatok felett féltő szeretettel, hogy ne veszítsük el őket!
A magányosság vigasztalása, hogy Jézus ebben is társunkká lett.
Jézus szenvedéséhez magánya is hozzátartozott. A Gecsemáné kertjében tanítványait arra kérte: „Maradjatok itt és virrasszatok velem” (Máté 26, 38). Amikor valaki élet és halál határára érkezik, csupán ennyi az, amit tehetünk. A magányát megosztani. Az egyedüllétben társnak maradni. Többnyire szótlan társnak. S ha mégis van szó, akkor az már csak az imádság szava lehet egyedül. A halál küszöbén ezen túl mást nem vár tőled, de azt igen, hogy ott legyél vele.
Kezét fogva, hogy érezze kezed melegét. Homlokát megtörölve, hogy érezze jelenlétedet. Időnként megsimogatva, hogy ne legyen magányos és elhagyott.
Jézus a halál előtti vágyott kapcsolat támaszát sem kapta meg. Bár tanítványai vele voltak, de mind aludtak. Így Jézus halálos gyötrődésében átélte a magányt is, amelyik emberlétünk legnagyobb mélységei közül való. De Jézus ebben is mellénk lépett, hogy tudjuk: életünknek ebben a helyzetében is ott van velünk. Ha más nem, Ő igen. Megértő társként osztja meg velünk magányunkat, hiszen földi élete során, szenvedései között is átélte azt. Vele a halál magánya sem kínzó talány. Amikor itt végül is el kell engednünk egymás kezét, Ő az örökkévalóságba vezető társunk marad.
A magányosság feladatot is hordoz.
A magány nem ad felmentést arra, hogy ne vegyem észre azt, aki rám szorul. Dag Hammarskjöld svéd politikus, az ENSZ egykori főtitkára így vallott erről  „A magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, akivel megoszthatnám a terheim, hanem az, hogy nincs, akinek a terhét elvállalhatnám”.
Egy közmondás tanácsát jó lenne a szívünkbe vésni, s még inkább megélni: „Ha egyedül élsz, keress fel valakit, aki nálad magányosabb”. Meg kell nyílnunk a nálunk nehezebb helyzetben élők felé. Jézus szavát Pál apostol őrizte meg számunkra: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Ap. Csel. 20,35). 
S adni a magányos ember is tud: érdeklődést, segítséget, gondoskodást, együttérzést, a másikat hordozó imádságot. Csak észre kell venni azokat, akik erre várnak, akik még nálunk is magányosabbak, s máris két szívben oldódik az egyedüllét.

( Zászkaliczky Péter )

Forrás
 Evangélikus Misszió Központ - 2006.




2020. január 3.

Áldott Ünnepeket és boldog újévet!



Áldott Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok 
Minden kedves Olvasóimnak!

Túrmezei Erzsébet - MINDEN NAP !

- 2020-re ! -

Jóságod és kegyelmed követnek engem
életem minden napján. Zsolt. 23,6

Minden reggel meg-megújul,
Nagy a Te hűséged ! Jer. Sir 3

Íme, én veletek vagyok minden nap
a világ végezetéig. Máté 28,20


365 !
Hívom is, várom is.
Mert minden új napon
világít útamon
ígéret három is.

-365!
Bármi vár, bármi ér,
jóság és kegyelem
jön velem, jár velem,
minden nap elkísér.

-365!
Új hűség, kegyelem
vár reám és fogad,
fényli be napomat
minden új reggelen.

-365!
Félre gond, félelem!
Mindig lesz támaszom.
Hisz minden új napon
Jézus jár énvelem.

365 !
Vallom is, áldom is.
Nevében kezdem el.
Ígéret énekel
szívemben három is.