Kóréné Anita és Kóré Peti:
A párkapcsolat örömei, buktatói
Úgy érzem egy sokak számára kedvelt, és sokat emlegetett témát sikerült választanunk a mai napra.
Sokan, sokféleképpen közelítették már ezt meg, lehet, hogy kicsit elnyűtt is lett ezáltal. Nem szeretnénk benneteket sokszor megrágott dolgokkal untatni, azt pedig végképp nem szeretnénk, ha elaludnátok rajta, de így is egészen biztos, hogy találkozni fogtok sok olyan dologgal, amit már többször hallottatok. A mai világban úgy gondolom, nem lehet elégszer kiemelni, hogy mekkora értéke van egy keresztény házasságnak, sőt, ha tovább megyek, egyáltalán a házasságnak, hiszen a fiatalok sokszor inkább a kötelezettségek nélküli együttélés mellett döntenek. Sőt, egyesek ma már azt is megkérdőjelezik, hogy a házasság egy férfi, és egy nő között létrejött kötelék!
Mikor a témát választottuk, azt hittük könnyű dolgunk lesz, hiszen mi magunk is egy jó ideje párkapcsolatban (házasságban) élünk, erről már csak van némi fogalmunk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan könnyű szavakba önteni mindazt, amit az emberek párkapcsolat alatt értenek, hogy ki hogyan éli meg ezt, és ki milyen célokat, feladatokat lát benne.
Először is: „Nem jó az embernek egyedül lennie!” – olvashatjuk a Szentírásban. Tehát Isten eleve úgy alkotott bennünket, hogy legyen egy Társunk az életben, aki hozzánk illik, aki mellettünk áll „jóban, és rosszban egyaránt”, aki átsegít a nehéz helyzeteken, akire támaszkodhatunk.
Isten terve az, hogy boldogok legyünk, és én hiszem, hogy Ő ezt már itt a Földön is lehetővé teszi a számunkra, nekünk csak észre kell vennünk. Isten mindnyájunk mellé rendelt egy társat (persze vannak, akiket maga mellé is meghív, felajánlja a választást.). Azonban azt nekünk kell észrevennünk, hogy ki az, akit Ő nekünk formált, teremtett, ki lesz az, aki minket életünk folyamán elkísér.
Ez nem egyszerű kihívás! Emberek vagyunk, tévedhetünk, még a párválasztásban is. Az a bizonyos rózsaszín köd hamar elillan, aztán jönnek a szürkének mondott hétköznapok. Egyre több negatívumot veszek észre a páromban, most döbbenek rá, hogy eláll a füle, hogy görbék a fogai, és egyébként is amikor elkezd nevetni… Kiállhatatlan! Én ezt nem bírom! Aztán ott az anyja, na csak vele ne kelljen találkozni, mert az katasztrófa! Sajnálom, de nekem ez nem megy! És akkor még csak egy rokonáról beszéltem…
Szóval az igazi Társ megtalálása nem könnyű. Át kell esnünk sok-sok csalódáson az igazi boldogság megtalálásáig. A Jóisten jót akar nekünk, nem rosszat! Ha egy nehézséget, akadályt állít elénk, azt csak azért teszi, hogy megedződjünk, hogy gyarapodjunk lélekben, hogy képesek legyünk elfogadni az Ő akaratát, és higgyünk Benne, hogy az élet még sok örömöt tartogat a számunkra!
Nem volt ez másképp velem sem! Mint anno sok korombeli gimnazista, én is mindig szerelmes voltam (persze mindig másba…). Nem értettem, hogy mi az oka annak, hogy én nem kellek senkinek. Szomorú voltam, hiszen majdnem minden osztálytársamnak volt már Párja. Tiszta ciki volt! Ekkor fordultam igazán Istenhez segítségért. Minden alkalommal kértem a válaszát arra a kérdésre, hogy „Uram, ő az?” Az érdekes az volt, hogy valahogy mindig tudtam, éreztem, hogy „Nem!” Ebben azonban megtanultam nem csalódni, bízni az Ő döntéseiben, akaratában. Sokat imádkoztam a leendő páromért már akkor is, amikor még nem is ismertem.
Aztán történt valami! Megismerkedtem egy fantasztikus emberrel – mért is ne – Antióchián. Természetesen szokásomhoz híven, beleszerettem… félve mentem a templomba feltenni a szokásos kérdést, amikor érdekes dolog történt. Nem éreztem semmit. Sem azt, hogy igen, ő az, de azt sem, hogy nem! Erre csak azt lehet mondani, hogy a válasz egy határozott „talán” volt! Aztán egyre jobban erősödött bennem, hogy igen, megtaláltam a Párom!
Sokat foglalkoztatott az, hogy milyennek látják mások a párkapcsolatot, mit tartanak fontosnak benne, milyen elvárásaik vannak, minek örülnek, és miket tartanak hátránynak, illetve nem részesítenek előnyben. Ezért is történt, hogy még a kezdéskor kértünk benneteket, hogy az általunk felsoroltak közül válasszátok ki azt az 5-öt, ami számotokra a legfontosabb egy kapcsolatban.
Ugyanezt megtettem én a csoporttársaim körében is (ahol is világi emberekről van szó), és elég érdekes tapasztalatokat szereztem.
A legfontosabbnak a humort, és a nevetést tartották, aztán a párbeszédet, a meghittséget, a közös programokat, a megbocsátani tudást, és a közös nézőpontokat. A végére került a közös érdeklődés, a romantika, és meglepetésemre a játék). Az ajándék, a pénz egyetlen szavazatot sem kapott, és gondolom sejtitek, és magam sem lepődtem meg, a közös ima is ezek közé tartozik.
Nagyon szomorúnak találom, hogy Isten oly sok családból hiányzik!
Ezek az arányok itt közöttetek a következőképpen alakultak:
Összesítés alapján!!!!!
Nos! Így látják mások a párkapcsolatot, most jöjjön néhány gondolat arról, ahogyan azt mi látjuk, és megéljük.
Ha nekünk is ki kellene választanunk a fent említettek közül azt az 5-öt, amit fontosnak tartunk, akkor mi ezeket választanánk:
Párbeszéd:
A párbeszéd elengedhetetlen egy kapcsolatban, hiszen ha nem érdekel, hogy mi történik a Párommal, akkor elég egyoldalú lesz ez a kapcsolat. Önzéssé alakul, ha csak az számít, hogy én elmondhassam az örömeimet, bánataimat. Ha nem lenne párbeszéd, valahogy így nézne ki az együtt töltött idő:
Mi volt ma?
Semmi! (és tovább tesz – vesz, esetleg újságot néz)
Képzeld, ma megdicsért a főnököm!
Ahaaaa…. (és még mindig olvasgat)
Fontos, hogy érdekeljen, mi van a Kedvesemmel, hogy képes legyek kicsit elhallgatni, figyelni rá!
Humor, nevetés:
Számtalanszor fordul elő, hogy egy jó nevetés többet ér minden orvosságnál. Ezt azt hiszem itt a közösségben is gyakran tapasztalhatjuk, főleg, amikor a számunkra nagyra becsült, és nagyon szeretett Memink elkezdi, és nem tudja abbahagyni! Hány másikunk arcára csal ezzel mosolyt?
Nincs ez másképp a párkapcsolatban sem! Ha nem tudunk magunkon, egymáson alkalom adtán jót nevetni (együtt), akkor előfordulhat, hogy túl komolyan veszünk olyan dolgokat, amit a Párunk csak viccnek szánt.
Megbocsátás:
Tökéletes kapcsolat nincs! – szól a sokat hangoztatott kijelentés! Én azonban azt mondom, hogy: De igenis van!
Egy kapcsolat nem attól tökéletes, hogy minden zsírul működik, mindenki mindenbe beleegyezik, soha nincs összezördülés, veszekedés, mindig mindenben egyet értenek a felek, mindenre van pénz, idő, hangulat. Ha valaki így képzeli el, akkor valóban nincs tökéletes kapcsolat! Szerintem a tökéletes kapcsolat abban áll, hogy a felmerülő problémákat képesek vagyunk leülni, és megbeszélni!
Ugyanez a helyzet a tökéletes emberrel! Nincs, ha azt gondoljuk, hogy találunk egy csinos, vékony, szép, okos, szorgalmas, tehetséges, gondoskodó, focirajongó, jól főző, stb. nőt, aki ráadásul gazdag, és minden vágya, hogy hozzám jöhessen feleségül! Ilyet ne várjon senki, mert ilyen valóban nincs!
Hibái mindenkinek vannak, és úgy gondolom, hogy ha elfogadunk valakit, akkor őt a hibáival együtt fogadjuk el!
Mindnyájan tudunk butaságokat csinálni, hisz emberek vagyunk! De ha Isten képes megbocsátani nekünk a „megbocsáthatatlant”, akkor mennyire meg kellene bocsátanunk nekünk egymásnak!
Játék:
A gyermeki énünket úgy érzem nem szabad elveszítenünk! Azt az őszinteséget, önfeledt, szabadságot, amit ők produkálnak, nem ciki megőrizni! A játék magában foglalja a közös programot, a nevetést, a humort, összekovácsolja a társakat, családot, barátokat!
Közös ima:
Nem azért hagytuk ezt utoljára, mert a rangsor végére akarjuk tenni! Ne értsétek félre! Igenis ezt tartjuk a legfontosabbnak!
Akinek köszönhetem a Párom, Ő a Jóisten! Neki adok hálát érte, az örömökért, amiket együtt éltünk át, és a nehézségeket is, amelyekkel megpróbálta a kapcsolatunkat, hiszen ezek által növekszünk, és válik szorosabbá a kapcsolatunk!
Isten az, akit nem zárhatunk ki ebből a szeretet-kapcsolatból! Ő színesíti, táplálja, áldja meg a két ember közti igaz szerelmet!
Nagykanizsa 2007.12.01.
Várakozás csendben, szelíden egy Társra, akit nekem teremtett az Úr!
Jó másokért imádkozzunk, akár a leendő Társunkért!
Ima! - Szünetelen imádkozzatok, meg ne restülni!!!
