Másokért ...

Másokért 

Amikor nagyot dobban a szíved,
Amikor szülő és jó barát is kivet,
Amikor remegsz csendben, félőn,
Amikor várod a segítséget, és nem jön,
Amikor nem arathatod le a babért,
- Akkor életeddel szolgálj - másokért.

Amikor szavad felemeled , ha kell,
Amikor önérzeted dobod magadtól el,
Amikor szíved éppen szeretni tanul,
Amikor ígéreted állod változatlanul,
Amikor azt az utat járod, mit más kimért,
- Akkor életeddel szolgálj - másokért.

Amikor vihar támad a nyílt tengeren,
Amikor harag testvérszívben is megterem,
Amikor az öröm már egyre fogy,
Amikor nincs miben megkapaszkodj,
Amikor ellenfeled éhes, tőled enni kért,
- Akkor életeddel szolgálj - másokért.

Amikor a drága életednek sincs ára már,
Amikor nem érlelhet gyümölcsöt a nyár,
Amikor ember embertől is félni kezd,
Amikor égető szükség mindent elepeszt,
Amikor elfogy, mit ISTEN keze kimért,
- Akkor életeddel szolgálj - másokért.

Nem jó az embernek egyedül

Nem jó az embernek egyedül

Egy érző szívű és szükségben szenvedő ember élete annyira le tud szűkülni, hogy néha már csak egy-egy másik emberből áll. Különösen mi, nők vagyunk erre hajlamosak, ha nem vigyázunk. Nagyon kicsi lesz a világunk. Legalább nézzünk körül a zsákutcában, és állapítsuk meg, mibe vagyunk bezárva.

Mi szorít korlátok közé? Lehet, hogy az a homályos érzés, az a tévhit, hogy egy “tökéletes másik ember” esetleg még kielégíthetné az éhségemet, a szomjúságomat. Benne megtalálhatnám azt, amire szükségem van. Mert hiszem, tudni vélem, hogy benne megvan mindaz, ami kell nekem. De ez nem igaz. Talán mindaz, amiről álmodom, de nem mindaz, amire szükségem van.

Dávidot is szomjassá tette a hiányérzet. A szomjúság életjel. Az ilyen embernek nem kérges, nem tompa, nem igénytelen a lelke. Azért fáj, azért szomjazik, azért érzékeny, mert nagyonis él. A megoldást azonban eltévesztette Dávid. Úgy gyógyítgatta magát, hogy megszerzett egy olyan nőt, aki másvalakihez tartozott. És még ebben is sikeres volt. Jól van, Dávid, megint bizonyítottál. Vonzó vagy, ügyes vagy, ellenállhatatlan vagy.

Pedig Isten önmagát adta neki. Dávid ismerte Istent. Szerette Őt. Isten tulajdonképpen azt kérdezte tőle: “Dávid, nem elég neked az én szeretetem? Nem vagyok elég neked?”

Dávid nem képmutatóskodott. Tisztelte Istent annyira, hogy legalább nem bohóckodott előtte. Őszinte volt. A tetteivel így válaszolt Neki: “Nem. Sajnos nem vagy elég nekem. Többre vágyom.”

Isten ismer engem, hiszen Ő teremtett. Látja, hogy földi, emberi, hozzám illő embertársra is szükségem volna. Ádám az édenkertben a legvalóságosabb kapcsolatban volt Istennel, mégis kellett neki egy “csontomból való csont”. Istennek nem volt ezzel semmi baja. Nem sértődött meg azon, hogy “nem jó az embernek egyedül”.

Mivel ember vagyok, kell nekem a másik ember. Aki olyan tökéletlen, mint én vagyok. Szükségem van rá, hogy szüksége legyen rám, hogy engem akarjon. Az igény jogos. Ezzel nincs semmi baj. Előrelépés, ha ezt beismerem, és legalább nem csapom be magamat. Isten érti ezt. Neki nem furcsa. Sőt, előre látta, hogy így lesz.

Még mindig az önbecsapás mocsarában vergődöm azonban, ha az ember utáni sóvárgást összetévesztem a boldogság keresésével. Édes-mézes, de hamis gondolat, hogy akkor, és csakis akkor lehetnék elégedett ebben az életben, ha meglenne az igazi másik felem. Menyire boldoggá tehetnénk egymást! Pedig legföljebb több örömünk lenne.

Az örömömet meg is rabolhatja egy másik ember. Pillanatnyilag, vagy hosszú időre. Megrabolhatja például azzal, hogy nem becsül meg, hogy akadályoz, fájdalmat okoz, pusztít és rombol.

Mivel azonban a boldogságom nem egy másik ember kezében van, nincs az az ember, aki elvehetné tőlem. Senki nem állhat a boldogságom útjába.

Soha nem leszek nyugodt és elégedett, ha a boldogságot más emberekben keresem. Ha így gondolkodom, saját jogos szükségleteim áldozata leszek, és beszűkülni hagyom a világomat. Kicsi edényben úszom, kicsi aranyhal maradok. Összezsugorodik a világegyetem a tapasztalataim méretére. Nem élek igazán. Nem vagyok szabad arra, hogy felrepüljek a csillagokon is túl, és élvezzem Isten nagyságát.

Forrás: Krisztamami blogjából

A szeretet helyes sorrendje

Lynn Cowell

A szeretet helyes sorrendje

„Jézus ezt felelte: ’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.’” 

(Máté 22,37-39)

„Bárcsak lenne egy fiú, aki szeret!” – sóhajtott.
Ismerem ezt a vágyakozást. Ültem az asztalnál kiscsoportom tagjaival, gimnazista korú lányokkal, és megint rájöttem, hogy van, ami sosem változik.
Mind vágyunk arra, hogy valaki vágyjon ránk. Fiatal lányként talán azt reméljük, hogy osztálytársunk elhív randira, később egy barátunkról vagy munkatársunkról ábrándozunk. Ugyanaz hajt: szeretnénk, ha szeretnének. Hogy számítsunk valakinek. Hogy minket válasszon valaki.
Jó az, ha vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk. Ez nem eltúlzott igény. Normálisak vagyunk. Ami azt illeti, Isten teremtett minket ezzel a vággyal. Kettős célja volt vele:
1/ Hogy vágyjunk a Vele való kapcsolatra.
Isten a szeretetkapcsolatért teremtett minket. Annyi szeretet van Benne, amit meg akar osztani! Kapcsolatban akar lenni velünk. Kiválasztott minket. Most mi választjuk Őt.
2/ Hogy vágyjunk a másokkal való kapcsolatra.
Isten belénk teremtette a vágyat, hogy megosszuk életünket másokkal, hogy családunk és barátaink legyenek.
Könnyen zavarossá, nehézzé tesszük az életünket, ha megcseréljük e vágyak sorrendjét – ez pedig gyakran előfordul.
Megtelik gonddal az életünk, ha előbb akarjuk, hogy a barátunk, egy barátnő vagy akár a férjünk szeressen minket, ha arra vágyunk, hogy a nagy ő töltse be minden szükségünket, mielőtt az Egyetlenbe beleszeretnénk.
Mai alapigénk Mátétól igazolja ennek a sorrendnek a fontosságát. Egy törvénytudó kérdezi meg Jézust, mit tart a legfontosabb parancsnak. Jézus így válaszol: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39).
A sorrend egyértelmű. Az első parancs, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel az Urat szeressük. Azután szeressük a többieket.
Isten nem azt akarja, hogy emberek töltsék be szívünket szeretettel. Még ha megpróbálnák, sem volnának képesek rá! Nem kaptunk elég felszerelést ekkora munkához, mert Isten sosem akarja, hogy más foglalja el az Őt megillető helyet.
Ha először egész lényünkkel Isten szeretjük, szeretetünk kitágul, megsokszorozódik, és jutni fog belőle másoknak is. És az egészséges szeretet lesz, mert lelkünk szükségleteit Isten kielégítette.
Ha viszont megfordítjuk az Isten szándéka szerint való sorrendet, és Ő elé helyezünk másokat, szeretetünk forrása és tisztasága csökkenni fog. A szeretet énközpontúvá válhat, egészségtelenné akár, mert az Isten által teremtett vágyaink nem elégültek ki. Isten olyan szeretet-teret alkotott belénk, amit csak Ő tud kitölteni. Ha másokat saját emberi szeretetünkkel akarunk szeretni, könnyen kiürül szeretetraktárunk. Egy idő múlva már csak elvárásaink lesznek másoktól, ahelyett hogy mi tudnánk adni nekik önmagunkból.
Isten sorrendje a legjobb. Először töltekezz fel Belőle. Azután ezt továbbadhatod másoknak.

Uram, könnyebbnek tűnik, ha a körülöttem lévőktől várok szeretetet, azoktól, akiket látok, akiket meg tudok érinteni. Segíts, hogy meg tudjam tartani a sorrendet, először Téged szeresselek egész lényemmel, és aztán hagyjam, hogy ez a szeretet túlcsorduljon mások felé. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: The Right Order of Love
Encouragement for today, 2014.03.11.
www.proverbs31.org

Forrás

Lélekerősitő levelek 156.

A Férfi... A Nő....

Kun Magdolna versei

A Férfi....

Mikor arcára kiül a fájdalom éle,
csak lehajtja fejét csendesen,
és belesírja néhány perc erejébe,
azt, ami múlt, ami lesz, ami végtelen.
Mert a férfinak is vannak lélekérzései,
a férfi is tudja, mi az, ami fáj,
neki is vannak feldúlt napjai,
mikbe belehal a szív és meggörnyed a váll.
Néha szemében dac tüze éled,
haragszik, támad, gyűlöl és elfordul,
de csak néhány perc az, miben mássá válik,
s utána nem veszi a bűnt jogos alapul,
mert a férfi is csoda, női álmok éke,
mely nélkül a világ fabatkát sem érne,
hisz a férfi is ugyanolyan fontos a nő életébe',
mint magának a férfinak
a női szívek léte.

A Nő ...

A nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, s ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy az legyen benne, mi a férfiakban nincsen.
A nők valódi igazgyöngyszemek,
melyek minden ékkőnél szebben fénylenek.
Csak akkor váltanak szürkés matt színekre,
ha arcukon szánt időt a könnyek érző-cseppje.
Mert, minden nő lelke egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely, csak akkor ontja igazán édes illatát,
ha férfitenyér érinti meg kitárult
szirmát.

A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel?

Keresd az Urat, hívd Őt segítségül!

 A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel? ...

"... Testvéreim! A te életed hogy néz ki? Te is keresel éppen? Mit keresel? Munkát, társat, lelki békét, célokat, önmagadat, helyedet a világban, vigaszt, erőt, bátorítást, útmutatást, vagy bármi mást?
Az Ige keresésre bíztat, akkor nem valami általános dolog keresésére kér bennünket, hanem az mondja: Keressétek az Urat…! Isten ismeri a kereső lelkünket, ismeri, látja érzéseinket, gondolatainkat, kétségeinket, kérdéseinket, mindazt, ami bennünket nyugtalanít, mindazt, ami foglalkoztat, ami érdekel és megérint. Isten ismer bennünket és kész segíteni – ha kérjük, ha elfogadjuk segítségnyújtását.

Ennek az Igének a párhuzamos igehelyei így szólnak: Ezt mondja az ÚR Izráel házának: Engem keressetek, és éltek! (Ám 5:4) Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. (Jer 29:13) Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. (Ézs 65:1)

Vagyis Isten nem egy szimpla keresésre biztatja övéit, hanem arra, hogy Őt keressük. Hogyan lehet Istent keresni? Imádságban. Ez a legegyszerűbb módja. Ezt bárhol, bármikor megteheti az ember.

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! – kér az Ige bennünket. Egészen azt sejteti ez, mintha Istennel előfordulhatna az, hogy egyszer közel, másszor távol van tőlünk. Ez lehetséges? Nem. Isten mindig közel van hozzánk. Ő mondja magáról: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. (Ézs 57:15) Tehát az Úr mindig velünk, mellettünk van, de ennek az ember nincs mindig tudatában. Ez okozza a távolságot. Nem az Isten van távol tőlünk, hanem mi vagyunk távol Tőle. Lélekben. Van erre egy bibliai történet, mely remekül szemlélteti ezt: az emmausi tanítványok története. Jézus két tanítványáról van szó, akik Jézus halála kapcsán keseregnek, de a feltámadásról szóló friss hírek összezavarják őket. Ekkor szegődik melléjük a feltámadott Jézus. Beszélget velük, vigasztalja, erősíti őket, de a tanítványok nem ismerik fel csak akkor, amikor eltávozik tőlük. Ugyanez velünk is előfordulhat: Isten mellénk szegődik és segít. Neki erre számtalan módja van. Akár úgy, hogy olvasod, vagy hallgatod a Biblia üzenetét és megérint. Lehet, hogy küld valakit, akinek kiöntöd a szíved, beszélgettek egy jót és mond valami olyat, ami közelebb visz az Úrhoz. Az sem biztos, hogy azonnal megtörténik ez. Lehet, hogy napok, hetek múlva. Hidd el: Isten nem ismer lehetetlen akkor sem, amikor a neked való segítségnyújtás a tét. ...

... De lehet ezt sokkal tudatosabban is, ezt hívják Isten előtti elcsendesedésnek, imádságnak. Akár először imádkozik valaki, akár sokadszor, azt ne felejtsük el, hogy Isten maga kéri, hogy hívjuk Őt segítségül. Az imádság az Isten előtti őszinteségről szól nem a nyelvtani precizitás vagy a hosszúság a lényeg. A hosszúság jön a gyakorlással, az Úrral való kapcsolat megerősödésével, elmélyülésével. A nyelvtani pontosság? Isten nem dolgozatként tekint az imáinkra, hanem eszközt lát benne, mely összeköti a Teremtőt a teremtménnyel. „Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket.” – fogalmazta meg valaki s valóban így van...."

(Katona Béla református lelkész - Keresd az Urat, hívd Őt segítségül! - Ézsaiás 55:6-11) 

SENKI SEM MAGÁNYOS SZIGET

 

Gudrun Kugler

SENKI SEM MAGÁNYOS SZIGET

 

Ki az igazi?

Hét hasznos kritérium

Nem az igazit kell megtalálni, hanem a helyes döntést kell meghozni valakivel kapcsolatban. Nem az a kérdés, hogy Roland vagy Róbert az igazi, hanem hogy melyikükkel szeretném leélni az életemet. 

1. Képes vagyok-e csodálattal adózni a nagyszerűségének?

 

A hagyományos párkapcsolati tanácsadók is felteszik a kérdést: fel tudunk-e nézni egymásra? Tudjuk egymást hosszú távon is tisztelni? Az az érzés azonban, hogy csodálattal adózom a másik nagyszerűségének, sokkal mélyebb a szimpla elismerésnél és tiszteletnél. Elismerem az olimpikonok teljesítményét és tisztelem a munkatársaimat. Ám amikor a másik nagyszerűsége a lelked legmélyéig megérint és lángra gyújtja a szívedet, abból szerelem fakad. Ez a fajta látásmód az alapja a hosszú távú, boldog párkapcsolatnak, mert ez a mélyről fakadó rácsodálkozás a másikra soha nem tud ellaposodni. Ha valaki így érinti meg a szívedet, akkor önmagadban is képes leszel felfedezni az értéket. A házastársi kapcsolatban válsz igazán egyedivé és pótolhatatlanná. És az sem titok, hogy az ilyen feltétlen elfogadás nagyon szexi: az az érzés, hogy képesek vagyunk újból és újból rácsodálkozni a másik nagyszerűségére, elengedhetetlen ahoz, hogy a szexuális vonzerő ne csappanjon meg az idő múlásával. 

2. Tudunk-e beszélgetni?

 

A valóság mindig más színben tűnik fel. Befolyásolják benyomásaink, értékrendünk, döntéseink, ízlésünk, helyzetünk. Potenciális házastársunkkal kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést magunknak: vajon ugyanazt a valóságot éljük? Ha mondunk valamit a másiknak, rögtön érti, miről beszélünk? Amikor komoly dolgokról van szó, „évekig” tart, amíg tisztázzuk, miről is beszélünk, minden egyes mondatunkat külön-külön értelmezve? Hatékonyan meg tudjuk beszélni a dolgokat, vagy állandóan magyarázkodnunk kell a félreértett mondatok miatt? Ugyanazokon a dolgokon tudunk nevetni?

Van egy barátom, aki mindig mindent ellentétesen lát, mint én. Ha azt gondolom valakiről, hogy jókedvű, ő megkérdezi, hogy vajon miért olyan szomorú az illető. Ha egy filmet pocséknak találok, ő biztosan meg akarja nézni még egyszer. Ennek ellenére jó barátok vagyunk, mivel hosszú ideje ismerjük egymást, és mind a ketten szeretettel tekintünk egymásra mint csodabogarakra. Házasságot kötni azonban nem lenne tanácsos ilyen emberrel. 

3. Irgalmas szeretettel reagál-e a gyengéimre, így egyengetve fejlődésem útját?

 

Tillmann Beller szavait idézzük: Hogyan reagál a partnerem a gyengéimre? Itt nem a bevallott hibáimról van szó, hanem amelyek miatt szégyenkezem, azokról a gyengéimről, amik tényleg zavarják őt. Jóindulattal és higgadtan reagál, vagy érzékenyen, sértődötten? Nagyvonalúan vagy arrogánsan viselkedik a hibáimmal szemben? Ha inkább ez utóbbi módon, akkor nem ajánlatos házasságra lépni vele. Nagyon szép, amikor a társak között kölcsönösen jó viszony alakul ki egymás gyengéivel kapcsolatban. Az egymáshoz fordulás alaphangja ez esetben nem az lesz, hogy „meg kell változnod”, hanem inkább az, hogy ”elfogadlak, ahogy vagy”.

Saját gyengém például, hogy túl sokat beszélek és hajlamos vagyok túlzásokba esni. Ha nagyon belemelegszem, a férjem figyelmeztet, de csak szeretettel, kedvesen. Igen, igen, már megint kezded ... Csak ekkor veszem észre magam, leállok, és tudok nevetni saját magamon – és fejlődni. Ez nekem nagy segítség. Előtte nem szégyellem a hibáimat. A társam szeretete által egyszerű, kezelhető problémákká szelídülnek. Kézenfogva segítjük a másikat tovább.

Ezzel kapcsolatban készítettek egy felmérést: minél inkább segíti egymást két ember, hogy jobb emberré legyenek, annál boldogabb párrá válnak. Minden emberben megvan a vágy, hogy fejlődni tudjon, és egyre jobban képes legyen megismerni önmagát. Amennyiben ebben a növekedésben a partnerünk tud támogatni, fontos szerepet kap az életünkben, és őt is boldoggá teszi, ha látja, hogy képes nekünk segíteni.

Van még egy kérdés, ami egy lépéssel továbbvisz minket: vajon megvéd-e engem mások előtt? Miden esetben mellém áll-e, még akkor is ha mások más véleményen vannak, és ő is másképp látja a dolgokat? Egyik barátom férje nagyon szeret tréfálkozni, és nem mindig veszi észre, ha egy beszélgetés komolyabbra fordul. A felesége azért mindig vele nevet, de hazafele a kocsiban szeretettel kielemzi a helyzetet, és segít neki fejleszteni a kommunikációs képességeit. 

4. Megegyezik az életstílusunk? Közös az értékrendünk és az életcélunk?

Hogy egy pár jó döntést tudjon hozni arról, érdemes-e összekötni az életüket, fontos, hogy tisztázzák: ugyanaz a jövőkép lebeg-e mindkettőjük szeme előtt? Régebben erre sokkal egyszerűbb volt a válasz: az emberek a saját társadalmi közegükből házasodtak. Ugyanazok voltak a szokások, viselkedési minták az egyik házban, mint a másikban. Hasonló elképzeléseik voltak az élet különféle dolgairól, kényelemről, nehézségekről, feladatokról és kötelezettségekről. Manapság sokkal kevesebb a közös tényező. Egy pár dönthet úgy, hogy szociálisan érzékenyen próbál élni. Jövedelmének egy részét adakozásra szánja, magányos embereket hív meg karácsonykor, vagy annyi rokont visz el nyaralni, amennyit csak tud. Egy másik pár lehet politikailag aktív, leveleket írogathatnak szerkesztőknek, különféle társaságokban vállalhatnak szerepeket. Vannak olyan párok is, akiknek a szűk család a legfontosabb, és nem akarják, hogy mások megzavarják őket. Néhány pár közösen csinál mindent, például összejöveteleket szerveznek. Mások jobban szeretnek otthon ülni a televízió előtt.

Másképpen is feltehetjük a kérdést: hasonló-e az értékrendünk? Ugyanarra gondolunk, amikor az élet értelméről beszélünk? Mindkettőnk számára ugyanolyan fontos a kapcsolatunk és a család, vagy van valami, ami fontosabb? Nagyon jó, ha azok a dolgok, melyekért „odaadnánk fele királyságunkat”, közösek lehetnek. Nincs mese, az esküvő után a két „fele királyságból” már egy közös királyság lesz. A közös célból aztán közös küldetés lehet – és épp ez az, amire vágyunk. 

5. Van-e elég közös terület az érdeklődési körünkben?

Tillmann Beller atya írja a következőket: „Van-e elég közös témánk, illetve mennyire találkoznak az érdeklődési köreink? Az ilyen közös érdeklődési területeknek már a házasság előtt meg kell lenniük. Azt hajtogatni, hogy persze, fontos ez, de majd később úgyis kialakul, hibás hozzáállás. Induljunk ki abból: ami nincs, abból nem is lesz semmi. Aki él-hal a sportért annak borzalmasan nehéz lesz egy olyan társsal együtt élni, akit ez hidegen hagy. És ez utóbbi ne csodálkozzon, ha a sportrajongó előbb-utóbb talál egy hozzá hasonlóan sportkedvelő társat, és abban a kapcsolatban egész boldogságát megleli.” (Tillmann Beller: Úton Feléd 32-33.o. Kulcs a muzsikához Kiadó, Pécs 2011)

Tényleg ennyire fontosak lennének a közös hobbik? Igen! Gondolkozzunk gyakorlatiasan! Szombatonként, egy nehéz, munkás hét után szeretsz tovább aludni. Még pizsamában elolvasod az újságot vagy egy jó könyvet, kávézgatsz kedvedre, rádiót vagy zenét hallgatsz. Így szép az élet! Ehelyett: reggel hatkor megszólal a társad vekkere, és felver gyönyörű álmodból. Ő azonnal kiugrik az ágyból, és máris menetre készen áll melletted hegymászóbakancsban, és noszogat, hogy indulás! Reggeli a hegytetőn az uzsonnás kosárból. Hajrá!

A házasság első rózsaszín-ködös évében még hajt a lendület. Utána úgy döntesz, hogy inkább otthon maradsz. Végül is csak a szombatokról van szó – a hét többi napján úgyis látjátok egymást eleget. Aztán egyszer a hegytetőn, reggeli közben találkozik valakivel... A legtöbb válás banális okokra vezethető vissza. A kis dolgok okozzák általában a legtöbb visszatérő problémát a házasságban. 

6. Jó természete van-e?

Nagyon fontos, hogy annak az embernek, akivel szeretnél együtt megöregedni, jó természete legyen. Ezt első ránézésre nem lehet megállapítani. Egy szociológus azt mondaná, hogy minimum egy hosszú távú követéses kutatás és mindenre kiterjedő megfigyelés lenne szükséges ahhoz, hogy valakiről véleményt alakíthassunk ki. Ez valószínűleg igaz, mégsem kellenek évek a megfigyeléshez. Fel kell tennünk néhány alapvető kérdést magunknak, melyek helyes irányba terelhetik a figyelmünket: 

- A saját lábára állt már? Képes felelősséget vállalni, vagy puhány és kényelmes? Például: elvágta már a mamahotelhez kötődő köldökzsinórt? Helyén vannak a dolgok az életében? 

- Hogyan kezel másokat? Őszinte a tekintete és bizalmat ébreszt a megjelenése? Hogyan reagál, ha megszólítják az utcán, felvilágosítást, vagy pénzt kérnek tőle? Hogyan beszél másokról? 

- Hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket, kríziseket, kudarcokat? Megfutamodik a nehézségek elől, elbagatellizálja azokat, esetleg önmagába fordul? Vagy megpróbál beszélni róla, tisztázni, rendbe hozni, van hozzá bátorsága, hogy szembenézzen a helyzettel? 

- Szereti a munkáját? Az érett személyiség mindig tud mit kezdeni magával, mert még a sivatagot is képes virágba borítani. Egy jó természetű ember mindenben képes meglátni a jót. Rendben vannak a dolgok körülötte. Nem csak a legjobbat nyújtja, hanem minőségi munkát végez minden szinten. Még ha csak a kuka kiürítéséről van is szó. Nő esetében kiegészíthetjük azzal, hogy szereti-e a ruháit és a háztartását. Képes-e virágzóvá varázsolni a környezetét? 

- Hogyan reagál a gyerekekre? Élvezi a társaságukat, képes kezelni a kiszámíthatatlanságukat? Kedves és szeretetteljes velük, vagy csak megpróbálja elviselni őket? És mindenekelőtt: szeretne saját gyerekeket, vagy túl nagy „áldozatnak” gondolja? Figyelem: nagyon fontos!

Természetesen ezeket a kérdéseket önmagunknak is nyugodtan feltehetjük! 

7. Mindketten készen állunk-e a kapcsolatra?

 

Csak akkor állsz készen, ha képes vagy szeretni önmagadat, ugyanakkor már nem akarod, hogy körülötted forogjon az egész világ. Ennek feltétele az érett személyiség. 

Férfi esetében a kérdés: valóban férfi vagy még kisfiú?

 

A fiúk játszanak, a férfi ellenben felelősséget vállal tetteiért. A férfinél elsődleges, hogy biztos támasza legyen a nőnek. Ki tudja mondani azt: képes vagyok rá, hogy megtegyem ezt érted. Egy kedves barátom, a szép és sikeres Natalie férjhez ment egy fiatal politikushoz, Fredericóhoz. Egyszer Rómában valami nehézségünk támadt, és kértem Natalie-t, hogy segítsen. „Csak kérd Fredericót”, felelte. A válasz egyszerűsége lenyűgözött: feltétlen bizalom a férjében. Hát nem pont ez az, amire a leginkább vágyunk, hogy valami ilyesmit mondhassunk mi is? Egy olyan férfiról, aki biztonságot nyújt ereje, eltökéltsége, kitartása által.

Valahogy biztosan megoldja, nekem nem kell aggódnom - még akkor sem, ha mi, mai nők sokkal függetlenebbek vagyunk, eltartjuk magunkat, és tudjuk, hogy mit akarunk. Mindezek ellenére ösztönösen biztonságot és oltalmat keresünk. Nem véletlenül: amikor a gyerekeinkről kell majd gondoskodnunk, ez a biztonság létfontosságúvá válik, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk önállóak és sikeresek.

A fiú még keresi önmagát, a férfi már kialakult egyéniség. Tisztában van a kötelességeivel, és tudja kontrollálni önmagát, így még felelősségteljesebb döntéseket tud hozni. Higgadtan él és higgadtan hozza meg döntéseit. 

Mi a helyzet a nőkkel? Hogyan lehet meghatározni, hogy valaki még kislány vagy már kész nő?

 

A kislány mindig megpróbálja felhívni magára a figyelmet. Boldog az irigy tekintetektől, és értékesebbnek akarja érezni magát mindenkinél. A nő viszont kapcsolatokban él, és nem vágyik már a felsőbbrendűség érzésére. Megtalálta létezése célját. Létéből jelenlét fakad, és jelenlétével otthont biztosít a körülötte élőknek. A nőkben végtelen szeretetigény él, és legtöbbször szükségük van az érzelmekre. Ez nem baj! Nem az erő és a függetlenség teszi a kislányt nővé, hanem az, hogy nem függ többé az emberek csodálatától. 

Forrás: 

Gudrun Kugler: Senki sem sziget

 

Nem jó egyedül

Nem jó egyedül

1.Mózes 2:18. Az életünk tavaszán, vagy később eljön annak az ideje, amikor ráébredünk, nem jó egyedül lenni, szükségünk van segítőtársra. Ez helyénvaló és természetes dolog. A nagy kérdés: hogyan találom meg segítőtársamat? Erre a kérdésre mindenki szeretne valamilyen működőképes, célravezető választ kapni. Tudom, a tanácsadónak óriási a felelőssége, mert itt emberi életek aránylag hosszú szakaszának boldogsága vagy boldogtalansága forog kockán. Éppen ezért ragaszkodom Isten Igéjéhez, mint az egyetlen hiteles tanácsadóhoz. Az első amit az Ige leszögez: Isten szerzi a segítőtársat! - Miért? - Először is mert gondja van az emberre. Mennyi fölösleges aggodalomtól mentesülhetne az ember, ha ezt igazán elhinné! Ha Istennek gondja van arra, hogy legyen mindennapi kenyerünk, ruházatunk vagy munkahelyünk, vajon nincs gondja arra, hogy hozzánk illő segítőtársat adjon? De igen! Másodsorban: mi nem ismerjük teljesen még önmagunkat sem. Ez az állítás akkor nyer alátámasztást, mikor valami nehéz próbán megyünk keresztül. Itt döbbenünk rá, nem gondoltuk hogy így reagálunk a kritikus helyzetekben. S ha magunkat sem ismerjük igazán, hogyan tudnánk mi dönteni olyan kardinális kérdésben, mint a párválasztás? Hogyan ismerhetnénk meg egy lányt vagy fiút olyan mélységben, hogy bizton kijelenthetnénk: ő hozzám illik!? Ez egy igen veszélyes csapda. Ennek egy kifejezője az, mikor olyan dolgokat is kipróbálna az ember, amit Isten a házasság keretébe illesztett be. Egy példával illusztrálom: egy ejtőernyős nyugodtan kiugrik a repülőgépből és szép lassan leszáll a földre, - ejtőernyővel. Most ha én úgy gondolkozom, milyen jó neki így fentről gyönyörködni a természetben, miért ne próbálnám ki én is? Csak hogy nekem még nincs ejtőernyőm (házasság), esetleg csak egy esernyőm (egyszerű kapcsolat). S ha kiugrom, én is úgy érek földet mint az ejtőernyős?.. Én is gyönyörködhetem a táj szépségében?... Aligha! A hitetlen világban természetessé vált hogy saját elgondolásuk szerint igyekeznek házastársat találni úgy, hogy megismerési tapasztalatukra hagyatkoznak. Mi hívok vagyunk, Istenre bíztuk életünket, mikor elindultunk Jézus követésére. Isten nem is vár tőlünk olyat, amit mi nem vagyunk képesek megtenni. Éppen ezért mondja: "szerzek néki"... Isten úgy szerzi a házasságot hogy teljességgel ismeri az embert. - Engem is. - Ebből következik, azt is tudja, - mert mindentudó - hogy ki illik hozzám. Hiszen társamat is Ő teremtette! Továbbá miért Isten szerzi a segítőtársat? - Van valaki ebben a világban, aki az ember ellensége: a Sátán. Ő azon igyekszik, hogy az ember ne hozzá illőt találjon, hanem olyat, akivel az egész élet gyötrelem lesz. Ezért is van annyi válás, könny és szenvedés. Csonka családok, boldogtalan gyermekek és szülők. Isten ettől is óvni akar! Fogadjuk el segítségét, javunkat akarja! Az eddigiekből kiderül, hogy Isten mindenben igyekszik nekünk segíteni és lehetőséget ad, hogy életünk kiteljesedjen. A nagy kérdés most is előttünk áll: ha Isten szerzi, hogyan találom meg? Mit tehetek hogy megtaláljam? Vagy csak tegyem karba a kezem és várjak? - Ha egy ismeretlen városba szeretnék eljutni, az első kérdés hogyan jutok oda? Két dologra lehet szükségem: vagy egy jó térképre, vagy egy megbízható idegenvezetőre. Mondjuk a térkép segít abban hogy odataláljak a városba. Legyen ez a térkép az Ige: Tájékoztat például arról, hogy a hívőnek nincs köze a hitetlenhez. 2Kor 6:14. Ez egy alapelv, melynek segítségével eljutunk a városhoz. Itt még mindig nem értem célba. Meg kell találnom az utcát és a házat. Most már tudom hogy nem a világban kell keresnem társamat, de még mindig nem tudom a sok hívő fiatal közül melyik az enyém...Valakit kell találnom aki ismer és segít. Ilyen csak egy van: Isten! Most válik láthatóvá: mennyire vagyok mélyen Krisztusban, milyen jó a kapcsolatom Istennel? Rendszeres beszélő viszonyban vagyok Vele? Rá merek és tudok támaszkodni, vagy csak beszélek a hitről? Meg hallom-e a szavát, vagy csak mindig én beszélek (leginkább kérek) és nem hallom ha Ő szól? Isten sokféleképpen szól! Igéjén keresztül, bensőnkben a Lélek által, eszközökön keresztül: álomlátás, prófécia által stb. Egy nagyon fontos kérdés kívánkozik ide: ebben a kritikus helyzetben tiszta a hallásom, nem döntöttem ill. választottam, mielőtt az Urat kérdeztem, vagy csak azt akarom hogy az Úr engem igazoljon, azaz helyeselje azt, akit én találtam saját eszményképem alapján?!... Kedves fiatal testvéreim! Szeretettel kérlek, ne a szemetek után menjetek (a külsőre nézve: Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség, amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! - Péld 31 :30.), hanem boruljatok őszinte szívvel az Úr elé és tőle kérjetek segítséget. Az Úr felhasználhat hívő testvéreket is akik segítenek imádkozni, de elsősorban nektek kell vezettetést kapni Istentől. Közeledjetek az Úrhoz, Ő is közeledni fog hozzátok: segíteni fog! Erre bizonyság a saját életem. Nem futottam lányok után, mégis az Úr összehozott egy olyan lánnyal, aki 220 km-re lakott tőlem. Ő szerezte az alkalmat amikor összetalálkoztunk. Ma, tizenkét év távlatából nyugodt szívvel mondhatom, hogy hűséges segítőtársam az élet minden területén, így az Úr szolgálatában is. Istenben nem lehet csalódni!... Mindketten az Úrtól kértünk házastársat és Isten megadta. Nektek is megadja, mert nem személyválogató! Még egy hasznos tanács: lehet hogy az egyik fél már meggyőződött Isten akaratáról, a másik nem. Erre arany szabály: Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig és Mindennek rendelt ideje van a nap alatt. Türelmesen, imádkozva várjunk és Isten nem késik el... Aki boldog házasságban szeretne élni, annak Krisztussal való élő közösségre van szüksége. Ezt a boldogságot kívánom minden Testvéremnek, szeretettel: Pék Balázs ,,A ház és vagyon apai örökség, de az Úrtól van az okos feleség" (Péld 19:14) Forrás  http://okany.apostoli.hu/oldal4.html