2024. szeptember 29.

Lájk helyett ölelés



Lájk helyett ölelés 

 Felháborodom, tehát vagyok! Már a XX. század végén jelezték bölcs emberek, hogy ez lesz a mi korunk egyik meghatározó társadalomszervező ereje. Nyilván, háborogni mindig volt okunk, és ma még inkább van – Bogárdi Szabó István püspök írása. 

Haszonszerű és célirányos, közvetlenül megragadható termék lett az egész világfalu. Jól példázza ezt a közösségi média óriás üzemeinek egyre kínosabb botránysorozata: a gyors és közvetlen kapcsolatteremtést, a gyűlölet- és erőszakmentes kommunikációt, az önmegjelenítés csodás mámorát ígérő – ráadásul, úgymond ingyen működtethető – felületekről napszám derül ki, hogy a gyorsaság erőszakoskodó piacot, a közvetlenség a személyi adataink lenyúlását, a politikailag korrekt beszéd manipulációt, az önmegjelenítés ijesztő kiszolgáltatottságot jelent. Áldást ígérgettek, s már-már átokra kell gyanakodnunk. Beléphettünk a nyilvánosság csarnokaiba, de mi magunk lettünk a portéka. Van hát min felháborodni.

De inkább gondolkodjunk – gondolkodjunk el! A régi bölcsesség azt mondja: gondold meg, hogy akit meghallgatsz, talán tudhat valamit, amit te nem tudsz. Ám ez csak a személyesség dimenziójában érvényes, a bölcsességet bensőséges tapasztalat irányítja. Az úgynevezett közösségi média a gyorsaság és egyszerűség ürügyén elfordított minket egymástól és tapasztalatainktól egyaránt. Látszatos világért veszi cserébe mindazt, ami bensőséges és bizalmas. Ideje újra beszélgetnünk, „csetelés” helyett. Ideje újra bevonni hitvesünket, gyermekeinket, barátainkat a teljes közlés dimenziójába. Ideje lájkolás helyett átölelni a másikat. Ideje, hogy az ismerőseink valóban ismerőseink legyenek. Ideje újra az együttlét közvetlen örömében megsejteni, hogy a másik nem holmi digitalizált üzenet, hanem életemhez csatlakozó sors, és páratlan, egyedi élet. Nem eladható, hanem szerethető. Jézus azt mondja: jaj annak, aki megbotránkoztat, és jaj annak is, aki megbotránkozik. Korunk nagy érzülete, a felháborodás csak önigazolásra jó. A barátság és a bizalmasság nem halászgat az adataink után, mert nem eladni akar, hanem adni. Nem terméke van, hanem ajándéka.

Bogádi Szabó István írása a Kossuth Rádió április 8-i adásában hangzott el.

Forrás

2024. szeptember 12.

"Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat...."



Erősítőül Mindenkinek!

"Ne veszítsétek tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedvén, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk , hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk."

( Zsidókhoz írt levél 10: 35- 39 )

2024. szeptember 5.

Luther Márton: A házasság



Luther Márton
A házasság 

A nimbscheni zárdából 1523-ban eltávozott apácák közül kilencet wittenbergi polgári családok fogadtak magukhoz. Ezzel a csoporttal hagyta el a szerzetesi cellát egy elszegényedett nemesi család gyermeke, Bóra Katalin. Luther mindenkor örömmel üdvözölte papi barátainak házasságkötését, de azok kifejezett óhaját, hogy ő is házasodjék meg, még 1524-ben is visszautasította. Annál inkább, meglepte a világot az a hír, hogy dr. Luther Márton 1525. június 13-án házasságot kötött Bóra Katalinnal Miért? Erre felel ő a következőkben.

*   *   *
1525-ben, tehát közel nyolc évvel a reformáció megindítása után házasodtam meg. Gúnyolóim száját betömtem Bóra Katalinnal. Házasságommal annyira lenézetté és megvetendővé tettem magam, hogy azt remélem, az angyalok nevetni, az összes ördögök pedig sírni fognak. E cselekedetemmel meg akartam erősíteni, amit tanítottam... Isten így akarta és így tett. Mert én sem szerelmes, sem heves nem vagyok, hanem szeretem a feleségemet. Ha nekem valaki a wormsi birodalmi gyűlésen azt mondta volna, hogy hét év múlva házasember leszek, feleségem és gyermekeim lesznek, kinevettem volna. Ugyanis nem gondoltam arra, hogy ilyen messzire fogok nyúlni. Eredetileg csak a búcsúk ellen akartam küzdeni.
Ha 1524-ben házasodtam volna meg, von Schönfeld Évát vettem volna feleségül, aki most dr. Basilius porosz orvosnak a felesége. Katámat akkor nem szerettem. Gyanakodtam rá, hogy büszke és gőgös. De Isten azt akarta, hogy megkönyörüljek az elhagyatott sorsán. Hála Istennek, jól sikerült a házasságom, mert istenfélő, hűséges feleségem van, akire az ember nyugodtan bízhatja a szívét, (Példab. 31, 11.) amint Salamon mondja. Ő nem tesz nekem rosszat.
A házasság nem csupán természetes dolog, hanem Isten legédesebb és legkedvesebb adománya. Ez minden papnőtlenség felett áll s a legtisztább élet, - ha jól sikerül. Ha viszont rosszul válik be, valóságos pokol. Mert a nők általában mind értik azt a művészetet, hogy sírással, hazudozással és félrevezetéssel megfogják a férfit; szépen el tudják a fejét csavarni és a legszebb szavakat mondják. Mindazonáltal, ha a házasságban megvan ez a három dolog: a hűség, a gyermekáldás, ha az ember a házasságot szent dolognak és Istentől rendelt életformának tartja, akkor a legboldogabb élet.
Óh, mennyire vágyott szívem az enyéim után, mikor Schmalkaldénben súlyos betegen feküdtem! Azt hittem, hogy nem fogom itt a földön többé látni a feleségemet és kis gyermekeimet. Mennyire fájt ez az elválás! Azt hiszem, hogy ez a természetes vonzódás és szeretet, amelyet a férj felesége iránt s a szülők gyermekeik iránt éreznek, a haldokló emberben a legerősebb. Mivel azonban Isten kegyelméből újra egészséges lettem, feleségemet és kisgyermekeimet annál jobban szeretem. Senki sem lelki ember annyira, hogy az ilyen veleszületett vonzódást és szeretetet ne érezné. Mert hatalmas dolog a házassági szövetség s a férfi és nő életközössége. Mielőtt megnősültem, teljes határozottsággal feltettem magamban, hogy a házaséletet tiszteletben tartom. Ha váratlanul meg kellett volna halnom, vagy ha most a halálos ágyon feküdnék, akkor is házasságot kötnék egy vallásos leánnyal.
Micsoda dolog az, hogy megtiltják és kárhoztatják a házasságot, holott ez természetes jogon alapul? Olyan, mintha az evést, ivást, alvást stb. megtiltanák. Ezt ne tegyük. Mert amit Isten teremtett és elrendelt, az nincs a mi önkényünkre bízva, hogy elfogadjuk-e vagy megtiltsuk. Mi emberek Istent nem leckéztethetjük, hanem szégyent vallunk, amint eddig is tapasztaltuk.
De nősülésemnek volt más oka is, az, hogy az ördöggel dacolhassak a pápaságban lévő feslettség megszégyenítésére. Ha nőtlen volnék is, megnősülnék még az én koromban is, még ha azt tudnám is, hogy nem lesznek gyermekeim - kizárólag azért, hogy a házaséletet megtiszteljem és hogy megvessem és megszégyenítsem a pápaságban lévő erkölcstelenséget.
Eljegyzés után az esküvőt sokáig húzni-halasztani igen veszedelmes, mert a sátán szeret akadályt gördíteni és zűrzavart támasztani a gonosz nyelvek, a rágalmazók és a mindkét részről való barátok által. Amint ez előttem is megtörtént Melanchthon Fülöp esküvőjekor. Azért nem szabad a dolgot halogatni, hanem segítsük őket mielőbb össze. En is, ha nem tartottam volna meg esküvőmet rövid időn belül, csendben és kevés ember előzetes tudtával, mindenki akadályozott volna. Hiszen minden jó barátom ezt kiáltotta: "Ne ezt, hanem egy másikat!"
Nagyon elfoglalt ember vagyok. Sokféle kötelességem van, melyek mindegyike egész embert kíván. Hetenként négyszer kell nyilvánosan prédikálnom, kétszer előadást tartanom az egyetemen, ügyeket kell meghallgatnom[13] és leveleket, nemkülönben könyveket írnom.
Aki nem tud írni, azt hiszi, hogy az nem munka. Három ujj ír s mégis az egész test dolgozik.
Katámat szeretem és tudom, hogy én őt jobban szerétem, mint magamat. Ugyanis inkább én halnék meg, minthogy ő a kisgyermekekkel meghaljon.
Isten jól gondoskodott rólam, hogy ilyen asszonyt adott, aki a gazdaságának gondját viseli, úgyhogy nem kell még ennek terhét is magamra vennem.
Istennek igen nagy kegyelme, ha a házasságban állandóan virul a szeretet. Az első szerelem ittas, mámoros, amellyel mintegy elvakultan indulunk s ha a mámort kialudtuk, az istenfélő emberben megvan az igazi házastársi szeretet. Az istentelenek viszont megbánják tettüket.
Katámat nem adnám oda sem Franciaországért, sem Velencéért. Először azért, mert Isten adta őt nekem, engem pedig neki, másodszor azért, mert gyakran tapasztalom, hogy más asszonyoknak több a fogyatékosságuk, mint az én Katámnak. Jóllehet neki is van néhány hibája, azonban még több nagy erénye van. Harmadszor pedig - s ez elég nagy ok lenne arra, hogy őt szeressem és becsüljem - azért, mert vallásos és becsületes, amint az egy istenfélő, erkölcsös asszonyhoz illik.
Házasságom előtt egy egész éven át nem vetettem meg ágyamat. Fáradt voltam, mert egész napon át agyondolgoztam magam. Este úgy zuhantam bele az ágyba, szinte öntudatlanul. Mikor aztán Katámat feleségül akartam venni, teljes komolysággal könyörögtem Istenhez. Később ez volt imádságom: "Édes mennyei Atyám, mivel Te nekem neved szolgálatának a tisztségét adtad és azt akarod, hogy engem atyának nevezzenek és tiszteljenek, adj nekem kegyelmet, áldj meg engem, hogy az én kedves feleségemet, gyermekeimet, házam népét istenesen és keresztényiesen kormányozzam, tápláljam. Adj nekem bölcsességet és erőt, hogy őket jól irányítsam és neveljem. Adj nekik is jó szívet és akaratot, hogy tanításodat kövessék és engedelmesek legyenek. Ámen".
Istennek igen nagy kegyelme, ha vallásos, barátságos, istenfélő és házias élettársad van, kivel békességben élsz, akire rábízhatod minden vagyonodat és mindenedet, amid csak van, mind testedet, mind életedet. Katám, neked istenfélő férjed van, aki szeret téged. Adj hálát Istennek. 


2024. augusztus 3.

A házasélet három hazugsága


 


„(A szeretet) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” 
( 1.Kor.13,7-8a )  

Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.
Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.

Kiabáltunk egymással. De volt szómegvonás is. Ajtócsapkodás. Keserűség. Töprengés a feladásról. Az a nyomasztó érzés, hogy soha, de soha nem lesz változás jó irányba. Na, ekkor kezdtem meghallani a hazugságokat:

· Tévedés volt hozzámennem.
· Éreztetnie kéne velem, hogy szeret.
· Van valaki, aki jobban megfelel.

Elhittem a hazugságokat. Lassan körülszőtték a szívemet, és teljesen összezavartak. Csak azt láttam már, ami rossz a férjemben. Nem láttam benne a jót. És nem láttam magamban a rosszat.

És nem röstelltem megosztani mindezt a barátnőimmel.

Többen egyetértően bólogattak, s ezzel igazolva éreztem magam. De egy valaki nem bólogatott. Ő ezt mondta: „Értem, hogy gondolkodsz. De mit szól a Biblia?”

Huhhh. A Biblia? Nem gondoltam, hogy jámbor javaslata segíthetne. Ám a következő napokban újra meg újra hallottam magamban az indítványát, hogy üssem fel a Bibliát.
Vonakodva és szkeptikusan megtettem egyik délután. A barátnőm több helyet is javasolt, köztük az 1Kor 13-at. Ahogy elolvastam a listát arról, milyen kéne, hogy legyen a szeretet, nagyon elcsüggedtem. Az én szeretetem nem volt jóságos, nem volt türelmes, nem volt állhatatos. A szeretet, amit a férjem iránt éreztem, súlyosan sérült volt.
Becsuktam a Bibliát. Mást nem tett, csak még rosszabbul éreztem magam. Ennyit erről.

Aztán pár nappal később hallottam egy interjút egy keresztény rádióadón. Egy pár beszélt ugyanezekről az igeversekről. Gyorsan tovább akartam kapcsolni egy szájbiggyesztéssel – ugyan mit tudják ők, milyen nehéz tud lenni -, amikor egyikük mondott valamit, ami megállított: „A szeretet nem érzés, hanem elhatározás.”

Hoppá.

Amint odajutottam, felnyitottam újra az 1 Korintus 13-at. Most nem úgy olvastam a listát, hogy mi az, amit éreznem kellene, hanem úgy, hogy mit kell elhatároznom, milyenné kell tennem a szeretetemet. A szeretetem legyen jóságos. A szeretetem legyen türelmes. A szeretetem legyen állhatatos. Nem azért, mert úgy érzem, hanem azért, mert úgy akarom.

Közben Isten a férjem lelkén is munkálkodott. Együtt határoztuk el, hogy igazodunk az 1 Korintus13-hoz, szeretetdöntéseket hozunk ebbe az irányba. Lassacskán a közénk épült kőfal kezdett lebomlani.
Nem volt könnyű. Nem történt meg egyik napról a másikra. De lassan az egymáshoz való hozzáállásunk, az egymás felé irányuló cselekedeteink átalakultak. Már nem hittem a házasélet hazugságainak, 3 igazsággal cseréltem fel őket:

· A jó házasság nem arról szól, hogy jó társad van, hanem inkább arról, hogy jó társ vagy.
· A szeretet elhatározás.
· A szomszéd füve nem zöldebb. A fű ott zöldebb, ahol öntözik és gondozzák.

Bizonyára te is hallottad már a házasélet hazugságait. Fáj a szívem érted, ha nehéz házasságban élsz. Hidd el, tudom, hogy a rosszul működő kapcsolatok sokkal bonyolultabbak annál, semhogy egy ilyen elmélkedés megoldhatná őket. De talán volt valami, ami egyetlen kis csomót fel tud oldani, vagy egy villanásnyi reményt sugároz a mai napodba.

Uram, köszönöm az igazságokat, amikre tanítasz, akkor is, ha nehéz szívvel olvasom őket. Köszönöm Neked Szentlelkedet, Aki segít elfordulnom a hazugságoktól, hogy a Te Igazságodban járjak. Jézus nevében, Ámen.
Forrás
Csendes percek Istennel


2024. július 15.

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól?



Cseri Kálmán: A HÁRMAS FONÁL

 Préd 4,7-12
"Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának; nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: Ugyan kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.
Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?
Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar."

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól? 

A felkészüléshez tartozik az is, hogy ismernünk kell önmagunkat, és ismernünk kell a másikat is, akivel összekötjük az életünket. És ismernünk kell azt, aki a házasság intézményét kitalálta és elrendelte, az élő Istent. E nélkül az ismeret nélkül nem lehet felelősen kijelenteni azt: holtomig és holtáig szeretni fogom, és hűséges leszek hozzá. Mert enélkül hamar eljuthatnak oda, hogy ugyanolyan hányaveti módon, mint az elején említettem, kijelentik: már nem szeretjük egymást. Ilyenkor kedvem lenne azt mondani, csak a fájó szívet még kevésbé szeretném megbántani, hogy eddig se szerettétek. Az igazi szeretetről meg van írva: soha el nem fogy. Nem is tudjuk, mit jelentene igazán egymást szeretni úgy, ahogy azt Isten igéje elénk adja. - Majd erre még visszatérünk.

Isten kegyelmének a nagyságát mutatja azonban az, hogy menet közben, több évi házasság után is meg lehet tanulni egymást szeretni. El lehet kérni Istentől azt a szeretetet, ami válságba jutott házasságokat is képes meggyógyítani. Áldom az Istent azért, hogy többször hallottam már öt, tíz, tizenöt, húsz éve házasoktól azt, amikor erre az ismeretre eljutottak, hogy megismerték Istent, megismerték igazán önmagukat, és elkezdték "megtanulni" a társukat, hogy ki is ő valójában, azt mondták: tulajdonképpen most kezdődött el a házasságunk. Húsz évi házasság után most kezdjük sejteni, mit is jelent egymást úgy szeretni, ahogyan arról a Szentírás beszél. Meg lehet tanulni, kétségtelenül a tandíjat meg kell fizetni, de érdemes megfizetni még így elkésve is. Ilyen nagy az Isten kegyelme.
Ennyit erről, hogy fel kell készülni, ennél sokkal többet is lehetne még mondani.

A másik, amit nem szabad elfelejtenünk: nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes házasfelek. A házasságokat ilyen magunkfajta tökéletlen emberek kötik, és csak hibalehetőséggel teli módon lehet egy ilyen "közös vállalkozásnak" nekikezdeni. De ha ezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy folyamatosan ápoljuk, szakadatlanul karbantartsuk azt, amit úgy neveznek házasság, akkor mégiscsak el lehet oda jutni, hogy mindennek ellenére két ember egy életen át boldoggá tudja tenni egymást.

Ehhez azonban tudni kell azt, hogy ez feladat, mégpedig állandó feladat, mindkettőnk feladata, és aki vállalja ennek a feladatnak a folyamatos megoldását, az tapasztalni fogja Istennek a csodáit. Aki azonban valami olyanra vágyik, ami nincs, a tökéletes házasságra, az folyamatosan csalódni fog, és mindig meglesz az oka az elkeseredésre és az elégedetlenségre.

A harmadik, amit nem szabad elfelejteni: tartsuk szem előtt az emberi lélek összetevői közti hierarchiát, az alá-fölé rendeltséget. Bonyolult jószág a mi lelkünk. Sok minden van benne. Ennek a sok mindennek valahogy rendeződnie kell, mint ahogy a mágnes rendezi a vasreszeléket, ezeknek is a helyükre kell kerülniük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, a maga ideje, a maga fontossági helye, de ez változhat, és rendnek kell lennie. Olyan ez, mint egy piramis: mi van alul, aztán felül, aztán van csúcsa is.

Az emberi lélekben általában alul helyezkednek el az érzelmek. Az a legnagyobb kiterjedésű felület. De egy tudatosan élő ember életében az érzelmek felett uralkodnia kell az értelemnek. Nem engedem szabadjára az indulataimat, az érzéseimet. Bizonyos racionalitásnak érvényesülnie kell. És ha hívő emberről van szó, akkor az értelmünk felett is uralkodik az élő Isten, a vele való kapcsolatunk, a benne való hit. Tehát ha ezt a hármat ragadjuk ki, akkor az egészséges alá-fölé rendeltség ez: érzelem, felette az értelmem, felette az Istenbe vetett hitem, amelyik mindig figyel Istenre, és az utolsó szót az Isten igéjéhez igazodó hit mondja ki. Akármit szeretnék egyébként az ösztöneimmel, meg akármit súg az úgynevezett józan eszem, akkor is Isten igéje mondja ki az utolsó szót.

Amikor két ember megszereti egymást, hosszú ideig az érzelmek uralkodnak, és ez rendjén is van. Lobognak az érzelmek, ilyenkor szoktunk mondani ilyeneket: rózsaszínű ködben látja a világot, főleg a másikat - de fontos, hogy a józan értelmem (ha hívő vagyok, az Isten Lelkétől megvilágosított értelmem) kontrollálja az érzelmeknek ezt a zubogását. Vagyis az egész felett a hitem, vagyis Jézus Krisztus uralkodjék. Legyenek, akiket megkérdezek, és akiknek könnyebb ilyenkor józanul hozzászólni, és hallgassak rájuk. De nagy ajándék egy-egy életszakaszban, ha vannak az embernek ilyen ismerősei!

Aztán később a házasság során megváltoznak a hangsúlyok. Mindig megmarad, meg kell, hogy maradjon a szerelem. Idős emberek is tudnak szerelmesek lenni - szeretném elárulni. Hetven-nyolcvan éves idős házaspárokat ismerek, akik ugyanolyan gyengéd kedvességgel nyújtják ki a kezüket egymásnak, mikor csoszognak az utcán.

Nem úgy szerelmesek egymásba, mint huszonöt évesen, de megmarad, csak átalakul, mélyül, még tartalmasabb lesz a szerelem. De a házasság során egyre nagyobb hangsúlyt kap a józan belátás, a tárgyilagos mérlegelés. Ez nem azt jelenti, hogy kioltja vagy csökkenti a szeretetet és a szerelmet, hanem jobban a helyére kerül. Az arányok megváltoznak. Jó esetben az ember és a házasság előnyére. És ha hívő emberről van szó, nem győzöm eleget ismételni, mindezek felett ott van az Isten előtti alázat, az Isten igéjéhez igazodó, benne vetett bizalom és hit. És így szépen együtt működik az egész.

De nem szabad elfelejteni, hogy van ilyen hierarchia, és fontos, hogy mindegyik a helyén legyen. Miért? Mert a házasság kríziseiben, amit egyikünk sem kerül el, akkor lesz fontos az, hogy mind a három működik-e, és mind a három a maga helyén és a maga súlyának megfelelően határozza-e meg a cselekedeteinket, meg a lelkületünket is. Még a hangulatunkat is. ...

Forrás
Facebook
Cseri Kálmán igehirdetései és gondolatai

2024. július 2.

Kapcsolatklinika



Dr. Les & Leslie Parrott:
Kapcsolatklinika

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani másokkal, hogy tudnánk, kik is vagyunk, minden kapcsolatunkban saját magunk kiteljesedését fogjuk keresni.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy sokan éreztük már úgy életünk folyamán, mintha hiányt szenvednénk valamiben. A magány érzése bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen. Mindannyian átéltük, milyen érzés kívülállónak, kirekesztettnek és el nem fogadottnak lenni egy csoportban, ahová oly nagyon szeretnénk tartozni. Amikor pedig ilyen ürességet tapasztalunk, jellemzően valami rajtunk kívül álló dologgal próbáljuk az űrt betölteni. Vásárolunk, iszunk, eszünk, mindent megteszünk, csak hogy eltereljük figyelmünket a fájó magányról. Sokan így vigasztalják magukat: Ha majd megtalálom a megfelelő személyt, teljes lesz az életem. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ha így volna, sohasem kellene csalatkoznunk barátainkban és nem romlanának el a házasságok sem. Ürességérzetünk hátterében valójában nem az áll, hogy valaki hiányzik az életünkből, hanem az, hogy a lelkünk nem egész, nem teljes.

Az egészséges kapcsolatok kialakításának elengedhetetlen feltétele, hogy jó úton haladjunk a kiteljesedés felé, valamint egészséges énképpel és helyes önértékeléssel rendelkezzünk.

Ha anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani egy másik emberrel, hogy előtte mindenki mástól függetlenül "magunkra találnánk", semmi mást nem várunk majd a kapcsolattól, mint hogy valamiképpen kiteljesítse életünket.
Ha úgy kezdünk bele egy kapcsolatba, hogy nem érezzük magunkat              értékesnek, semmi egyebet nem adhatunk a másiknak, csak a rászorultságunkat. S még ha meg is nyerjük az illető szívét, egy bizonyos idő elteltével akkor is szembesülni fogunk ürességünkkel. Ezért veszélyes ez a hazugság. Irreális és egyben jogtalan elvárás bárkivel szemben - legyen az barát, barátnő, férj, feleség - hogy teljessé tegye az életünket. Nem a környezetünkben élők dolga megteremteni identitástudatunkat és teljességérzetünket.

A teljessé válás egy folyamat, amelynek során megtanulunk meggyógyulni a sebeinkből, álarcok nélkül élni, kézbe venni a sorsunkat, valamint bízni Istenben.

Egyetlen kapcsolat sem befolyásolja erősebben, mivé is leszünk, mint családi kapcsolataink. Gondolataink, érzéseink, szavaink és tetteink nagyrészt abból a közegből fakadnak, amelyben felnőttünk. A tudat szintjén elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk az otthon tanult leckéket, ám tudat alatt szivacsként fogadjuk be és tesszük magunkévá legszűkebb környezetünk érzésvilágát, gondolkodás- és viselkedésmódját. Nem vonhatjuk ki magunkat a szülői ház hatása alól.

Családunkban tanuljuk meg, hogy bízhatunk-e az emberekben vagy sem, hogy szívesen adunk vagy jobban szeretünk kapni és azt is, hogy társas kapcsolatainkban bátrak és oldottak, vagy éppen ellenkezőleg, csendesek és visszahúzódóak legyünk. A család tanítja meg, hogy mely érzések helyesek és elfogadottak, és mit engedhetünk meg magunknak.
Családunk a számunkra előírt szabályokon, a ránk osztott szerepeken és az elénk adott kapcsolatmintákon keresztül, erőteljesen befolyásolja kapcsolatteremtési készségünket.
Nincs az a kapcsolat, amelyikért semmit sem kell tennünk.

2024. június 18.

Ahol Isten ott van, ott minden lehetséges!



Jézus ezt mondta: 
"Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, 
mert az Istennek minden lehetséges.
(Márk 10,27)

Ahol nincs hit ott Isten nincs jelen, és ott nincs semmi, 
de ahol Isten ott van, ott minden lehetséges.

 „Sosem tudhatod mi vár rád a sarkon túl. 
Lehet, hogy az álmaidra adott válasz. 
Ezért hát szedd össze magad, maradj erős, és küzdj tovább!”
( Nick Vujicic )


Bármennyire is kétségbeejtőnek tűnik az életed, van remény! Amennyire pocsék körülmények között vagy, annyival jobb napok várnak rád. Nem számít, mennyire borzalmasnak tűnik a helyzeted, képes vagy fölé emelkedni. Ha csak sóvárogsz a változás után, azzal nem változtatsz meg semmit. Ha viszont úgy döntesz, hogy most rögtön a cselekvés mezejére lépsz, azzal megváltoztatsz mindent!
Nick Vujicic